„Zavarodottság a hordában” bővebben

"/>

Zavarodottság a hordában

Novák Kotkoda úgy védte meg Rácz Zsófia kinevezését, hogy bár inkább ne tette volna

Nincs szó utólagos törvénymódosításról, hogy helyettes államtitkár lehessen Rácz Zsófia, hiszen még a kinevezése előtt írták át a törvényt – magyarázta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

Magyar Hírlapnak adott interjújában védte meg Rácz Zsófia kinevezését Novák Katalin. Emlékezetes, Rácz úgy kaphatja meg a helyettes államtitkári posztot, hogy miután Novák bejelentette a jelölését, kiderült, hogy még nincs diplomája, ezért gyorsan törvényt módosítottak: az ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár lehet nem diplomás ember is. Novák szerint mindezzel nincs baj, mert

Rácz Zsófi még nem kapta meg a kinevezését, tehát szó nincs utólagos törvénymódosításról, ahogy sokan terjesztik.

De még azt is hozzátette:

Nem általánosan nyitottuk meg a lehetőséget, tehát mostantól nem lehet helyettes államtitkár bárki, akinek nincs diplomája. A változás kizárólag az ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkári munkakörre vonatkozik.

Sőt, az interjúból az is kiderül, hogy aki Ráczot támadja, annak valójában nem azzal van baja, hogy törvényt módosítottak a kinevezéséért, hanem azzal, hogy fiatal és nő. Ahogy azt is megtudjuk, hogy az új helyettes államtitkár feladata az lesz, hogy a kormány a saját nyelvükön szólítsa meg a fiatalokat.                                                                                                                               (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Komoly veszélyeket orrintott meg a horda! A fansereglet nyögdíjas tömege a természet szavának engedve megfeleződött, és további rohamos csökkenése várható. Az aktív korúak körében viszont terjed a hordaundor nevű ragály. UTÁNPÓTLÁS MEG NINCS! A neten neveledett „Z” generáció kimondottan útálja őket! (Aligha véletlen, hogy tegnap a Hír Tv nevű udvari szennykanális azzal riogatott, hogy az álellenzék a netadó bevezetésén fáradozik! Mintha az qrmányozna! Elnézést: fosztogatna.)

Utánpótlást pedig már csak a határokon túlról, meg a lehülyített „Z” generációból meríthetne a döbrögista bűnbanda! Akár politikai pedofilia árán is. Lovagina Novák Kotkoda gyerekmesébe illő magyarázkodása az előtte – vagy utólagos törvénymódosításról EGYSZERŰEN FÉLELMETES!

Jelzés: HA ÚGY LÁTJUK JÓNAK, HA A CÉLJAINK ÚGY  KÍVÁNJÁK, AKÁR TÁKOLMÁNYBA IS VÉSSÜK AKARATUNKAT! OSZT’ CSINÁHATTOK AMIT AKARTOK!

Ezzel van a baj! Meg azzal, hogy egy „hordaBarbie” gyereklányt fölültetnek a kátyúba ragadt döbrögista szekér farába, hogy az onnan biztassa a többit a szekér tolására.  Azokat, akik látják, hogy ez a szekér őket úgysem fogja fölvenni. Ha kimozdítják, az elvágtat! – ŐK MEG OTT MARADNAK NYAKIG A SÁRBAN!

Ha pedig már a vezérszennyiradalomban magyarázza a lovagina UTÓLAG a hordabizonyítványt, az biztos jele annak, hogy cudar jövőt orrintanak!

A Zsófin kívüli intézkedéseik is mind erről árulkodnak! Érzik: ELKÉSTEK!

A LEGNAGYOBB KÉSÉSBEN VISZONT MI VAGYUNK!

“Zavarodottság a hordában” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. http://warsonline.info/siriia/novosti/siriia/idlib241219-92.html A szíriai kormánycsapatok továb szélesitették az ellenőrzésüket Dzsardzsanastól északra. Éjszaka és 2019 december 24-kére virradó hajnalon kkiszélesitették az ellenőrzési zónát északra és északkeletre a felszabaditott Dzsardzsanasztól. Még december 23-án az esti órákban felszabaditották Baszra települést. Éjszaka harcok folytatódtak Gadfa kisváros körzetben, utban Maarat-an-Numan felé. Máma regelre viradóra (dec.-23) sikerült a kormánycsapatoknak elkergetni a szakálasokat, messzire Gadfától, de a település továbra is félig ostromgyűrübe van zárva, így a dzsihadistáknak lehetőségük van ellentámadásra. Ennek ellenére nagy terület volt visszaszerezve a törökök ellenőrzésétől Szurmantól Dzsardzsanaszig. Ez utbiból a dzsihadisták megszöktek,vagy megadták magukat harc nélkül. Már két török ellenőrző pont teljesen blokkolva van.

  2. A bolsevik és a kapitalista rendszer DIKTATÚRA.
    Ha igazságos, emberi rendszert akarunk teremteni, akkor ki kell zárni a diktatúra minden lehetőségét.
    Erre a legjobb megoldás a Szerves Társadalom rendszere.

  3. Kontroll!
    Ne marháskodj már!Ha ezek a hordafanok nem lesznek elszigetelve(ez alatt érthetsz akármit-Sztálinra gondolva!!),a demokráciára hivatkozva bármikor visszaacsarognak a hatalomba,és ott folytatják,de még irgalmatlanabbul,mint eddig!
    A szerves társadalom ugyanúgy diktatúra lesz,mint a szocializmus volt,csak durvább,a fentiek miatt!
    Nem rángathatjuk a gyatyamadzagot a végtelenségig,hiszen a végórában vagyunk!

    1. Éppen ez a lényege, hogy nincsenek központi hatalmi pozíciók.
      Nincs kormány, nincs semmilyen meg-vezető réteg. Egyszerűen nincs olyan hely, ahova vissza tudnának térni.
      Mivel nincs pénz, nincs megvesztegetés sem.
      Egyszerűen az emberek dolgoznak, elkészítik-legyártják egymás heti-havi-éves megrendeléseit, és kész.
      Ha most azzal jössz, hogy nincs elég alapanyag, megnyugtatlak: VAN MINDEN.
      Megszűnik az egyén döntési joga, ezt átveszi egy az adott probléma nagyságához kialakított közösség.
      És így tovább…

      1. Még hozzátenném, hogy az emberek azt hiszik, hogy csak ez a kettő (bolsevik diktatúra és kapitalista) diktatúra között tudnak választani.
        Ha végre el lehetne mondani igazán nagy tömegeknek (1-2 millió ember) akkor a fideszfanatikusok is be tudnák látni, hogy van egy harmadik, és igazán jó megoldás.
        Pár nap alatt VÉRES POLGÁRHÁBORÚ NÉLKÜL!!! békésen rendszert tudnánk váltani… Aztán jöhet Közép-és Nyugat-Európa…

      2. „Megszűnik az egyén döntési joga, ezt átveszi egy az adott probléma nagyságához kialakított közösség.”

        Ezt , hogy definiálnád ? Diktatúra ?

  4. A kislány megfelelő kukacot vett kezelésbe azt bejött neki. Vagy jó segget nyalt. Tipikus protekciós saját gondolatok nélkül. Az elszámoltatás alól ez nem fogja mentesíteni

Hozzászólás a(z) Kontroll bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com