“OROSZORSZÁG KÉSZ A HÁBORÚRA” bővebben

"/>

OROSZORSZÁG KÉSZ A HÁBORÚRA

Oroszország teljességgel felkészült egy nagyarányú fegyveres konfliktus kitörésére: a Novosztyi hírügynökség közreadja Franc Klincevics, a Szövetségi Tanács (az orosz parlament felsőháza) honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottsága tagjának nyilatkozatát.

A szenátor véleménye szerint elképzelhető, hogy az Észak-atlanti Szövetség háborút robbant ki. Az orosz katonai vezetés azonban megtette a szükséges lépéseket.

Mint Valerij Geraszimov, a Vezérkari Főnökség vezetője elmondta: a NATO intenzív hadgyakorlatainak forgatókönyveinek elemzése nyomán sok szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a szövetség céltudatosan készül egy nagyarányú katonai konfliktusra.

„Oroszország védelmi képessége a legmagasabb szinten van. Az orosz katonai vezetés már minden szükséges intézkedést meghozott egy ilyen negatív forgatókönyv esetén teendő lépések érdekében” – jelentette ki a Szövetségi Tanács honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának a tagja.

Klincevics elmondása szerint jelenleg „a kollektív Nyugat”, a NATO személyében felméri a szóba jöhető hadszíntereket – egyebek mellett a Baltikumban, a volt szovjetköztársaságokban, és a Varsói Szerződés korábbi tagállamaiban.

„Ez, kétségtelenül, komoly aggodalmakat kelt bennünk – különösen annak a talaján, hogy az Egyesült Államok felmondta az INF megállapodást” – tette hozzá.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy – eltérően a Nyugattól – „országunk sehová sem tervez betörést, amivel Nyugatról rendszeresen vádolják”.

A helyzetet kommentálva Klincevics hozzátette: „Minket amúgyis állandóan agresszoroknak neveznek. Ezt pedig a NATO lépései, erősítése magyarázataként tekintik.                                                                                                  (hu.news-front.info)

“OROSZORSZÁG KÉSZ A HÁBORÚRA” bejegyzéshez 37 hozzászólás

  1. Oroszország a végső megoldás – atomháború esetén tényleg verhetetlen !
    Atomháborúban viszont nincs győztes !

    Hagyományos háborúban viszont lehet a NATO-nak esélye, mert nagyon gyenge az orosz légierő, a harckocsi csapatok korszerűsítése most kezdődött el, az orosz flotta pedig csak árnyéka a Szovjetunió flottájának !

    Oroszország a Baltikumban a leggyengébb, ha támad az a hihetelenül békeszerető NATO akkor ott fog támadni !

    1. ehnaton
      2019-12-21 – 12:13

      “Hagyományos háborúban viszont lehet a NATO-nak esélye, mert nagyon gyenge az orosz légierő, a harckocsi csapatok korszerűsítése most kezdődött el, az orosz flotta pedig csak árnyéka a Szovjetunió flottájának !”

      Még szerencse, hogy ezt is megtudtam.
      Eddig naivan azt gondoltam más szakértő véleményekre alapozva, hogy az orosz légierő erős, illetve szárazföldi háború esetén Oroszország nagy, hideg, elszánt és legyőzhetetlen.
      Bár, ha jobban belegondolok, régebben is voltak akik úgy gondolkoztak ahogy Te. Pl. Napóleon, meg Hitler… 😀

      1. Rosi Nante !

        Ideje volt megtudnod ! Napóleon, Hitler már régen voltak .
        Ha kicsit is keresgélsz a neten – ezt tettem én is – akkor találsz olyan oldalakat amelyek az USA és oroszhon katonai erejét hasonlítják össze !

        Szóval az amcsiknak háromszor annyi korszerű repülőgépük meg harckocsijuk van. Az amcsi felszíni flotta meg össze sem hasolítható a kicsi orosszal !
        Oroszország nem a Szovjetunió ! A katonai erőviszonyok tükröződnek a gazdaság erejével is.

        Oroszország az utóbbi tíz évben kezdte meg hadserege korszerűsítését de a szankciók meg a pénzhiány – meg az elcseszett és elszabotált gazdasági döntések miatt – a folyamat lassan halad. Ráadásul ami korszerű a bonyolult is – meg elképzelhetetlenül drága – ezért van az,hogy a hihetetlenül sokat tudó Armata harckocsi fejlesztése – bemutatták 4 éve – még mindig nem ért véget és nincs sorozatgyártásban.
        A részletek meg csak pár kattintás a neten……!

        1. ehnaton
          2019-12-21 – 14:21

          Amit a haditengerészetről írsz, az vitathatatlan, már csak azért is, mert az usa katonai doktrínájának alapja a tengeri haderő magas szinten tartása. Ezzel próbálja elérni megtámadhatatlanságát és a világ feletti uralmat. Az oroszok másból indultnak ki, amikor a haderőt fejlesztik. Náluk a szárazföldi és légvédelmi szempontok a legfontosabbak, vagy újabban az ellenség elektronikán alapuló rendszereinek bénítása, illetve ezen rendszereken keresztüli megsemmisítése. Hogy melyik a jobb? Majd akkor tudjuk meg, ha élesben összemérik az erőiket. Mindenesetre az elmondható, hogy az usa támadó, Oo. meg védekező fegyvereket fejleszt elsősorban.
          Azt meg párszor már leírtam neked, hogy badarság a pénzügyek mentén (mibe kerül) összehasonlítani a két hadsereget. Felejtsd el ezt a mutatót!
          De, ha mégis neked lenne igazad, akkor még mindig ott van számukra az atom arzenál. Náluk nem az a kérdés, hogy kinek szolgáljanak (ami esetleg valószínűsíthetné a kapitulációt), hanem a kérdés úgy szól, hogy lenni, vagy nem lenni…

          1. Amit sem Te meg még sokan mások nem értenek: Oroszországban nincs pénz ! Alacsony a GDP, az orosz nép ki van zsigerelve – nyomorúságos bérekért dolgozik a tömeg !
            A kevés megtakarítás nagy részt tartalékolják – szankciók, válságok stb.
            Ja, meg akadályozza a fejllődést az orosz oligarcha rendszer amely kiviszi a tőkét az országból. ( ebből komoly belpolitikai “helyzet ” van, amiről kevesen tudnak )
            Amit jeleztem az elcseszett vagy elmulasztott vagy elszabotált gazdasági döntések – nem tudnak mikroelektronikát fejleszteni – még nem sikerült megtudnom mi ennek az oka – és az oroszokat is meglepi,hogy a múlt századba visszabombázott vietnamból vásárolnak elektronikát !
            Az orosz űrkutatás leépült a hatalmas korrupció – a keleti bázis építése kapcsán 140 bűnügyet inditottak Putyin közbelépésére – miatt is !
            Meg az elcseszett döntések miatt is – párhuzamos fejlesztések meg hasonlók – már egyes amerikai magáncégek is nagyobb eredményeket érnek el mint az oroszok ! Sőt, az űrkutatás terén az oroszokat megelőzték a japánok a kínaiak és a nyomukban van India !
            Az orosz légvédelem fejlett – a propaganda szintjén biztosan,a török tesztek szerint tényleg, mert még sehol sem próbálták ki igazán – Szírtiában meg voltak győzelmek és bizony kudarcok is !

            Orosz újságokban vannak olyan cikkek,hogy a baltikumban vannak gondok, a lehetséges ellenfelek egyszerre több ezer rakétát és hamis célt indíthatnak az orosz elhárítók meg talán a harmadát tudják elfogni és hosszú időt vesz igénybe az utántöltés ! Utóbbi már Szíriában is gond volt !
            Van ahol meg átesnek a ló másik oldalára, a T-14 olyan sokat tud,hogy még mindig fejlesztgetik.Olvasva a képességeit – elképesztő a befektetetett szellemi tőke – nem hogy ezt kihasználni még megjegyezni is sok ! Persze az ára is megduplázódott !
            A Nato támaszpontok hálózata az ország több irányből történő megtámadását is lehetővé teszi – nagyon rossz helyzetbe hozhatná az orosz védelmet.
            Még kellene szerintem kb. 10 év – a jelenlegi fejlesztési szinten – hogy a Nato számára elvesszen a győzelem esélye !
            A gondokat nagyon jól jelzi, hogy a Szu-57 szuper lopakodó vadászból 12 évi fejlesztés után kb. 14 db készült és ….és 78 db.-ot rendeltek ……. 2028-ig !!!!!!!!!!

          2. bizony – BIZONY OTT VAN AZ ATOM ARZENÁL – – ÉS SOHA NE FELEDJE SENKI SEM PUTYIN ELTÖKÉLT HATÁROZOTT VÁLASZÁT ERRE – “…ha nincs joga az orosz embernek itt élni ezen a földön akkor senkinek sincs…” ÉRTITEK – NEM FÉLELEMKELTÉS EZ! MEGTESZI – MERT ISMERJÜK A KOMMUNISTA SZELLEMBEN FELNEVELKEDETTEK – MÉG GONDOLATÁT IS !

          3. ehnaton
            2019-12-21 – 15:16

            Azt is felejtsd el, hogy O.o-ban nincs pénz. Annyi rubelt nyomtatnak, amennyit akarnak, mert nem tartoznak az usa dolláruralma alá. Háború esetén náluk csak a belföldi pénzügyek működnének, azok is minden lefektetett pénzügyi szabály figyelmen kívül hagyása mellett, mert minden szabályt partvonalon kívülre fog helyezni minden egyéb szempont az egyetlen cél érdekében, és ez a cél, a saját föld, élettér megvédése. (Nem mellesleg Igornak igaza van abban is, hogy a nyomdászaik, ha kell akár dollárt is tudnak, tudnának nyomtatni, ha úgy hozná, vagy hozza a sors.)
            Egyébként pedig háború esetén a nyomtatott pénz, bárhogy is hívják lóf.aszt sem ér. Ami számít, az a nyersanyag készletek, ipari és mezőgazdasági kapacitás, emberanyag és utánpótlási lehetőség. És nagyon nem utolsó sorban az emberi lélek, hogy az Dobó-i, vagy hegedüsi-e…

          4. ehnaton
            2019-12-21 – 15:16

            És még valami, ami a lényeg:
            Ha a nato (benne az usa-val) olyan nagy katonai fölényben lenne, mint ahogy gondolod, akkor már régen lerohanta volna O.o-ot. De nem tette! És ez a legfontosabb mutató a két katonai képesség jellemzésében…

        2. Sziasztok!

          Pusztán a számok összehasonlítása félrevezető lehet, akár a költségvetési számokat nézzük akár a haditechnikai eszközök számát.
          Ráadásul változnak a hatitechnikai eszközök jelentősége is, olyan ez mint a kő, papír, ólló….
          Hiába van amerikának 11 anyahajója, ha vannak már olyan hiperszonikus rakéták amik elsülyesztenék.
          Eddig ez azért nem derült ki, mert mindig olyannal izmozott aki nem tudott vagy mert volna visszalőni.
          A másik a hadrafoghatóság és a harci szellem…sok NATO tagország hadrafoghatósága elég megkérdőjelezhető, és a sok tünci közül nem tudom ki menne el egy igazi háborúba..egy szó mint száz..nem eszik a kását olyan forrón 🙂

          1. Rosi Nante !

            Mindig ez van: jól eltértünk a tárgytól ! Az orosz katonai erőtől a nyomtatásig !!!
            Szóval pénzt mindenki tud nyomtatni, Hitlerék meg is tették – méghozzá nagyban ! Semmit sem értek el vele !

            Oroszország fő baja az oligarcha rendeszer – erről is sokat lehet olvasni az orosz ujságokban,akit érdekel pár kattintással elérheti !
            Érdemes mert jobban megvilágosodnak az orosz dolgok !

            Sokan még a Szovjetunió idejében élnek, pedig a világ már jelentősen átalakult !
            A Nato bizony nagy fölényben van – de a dolgok összefüggenek egymással – ennek ellenére azért nem támad, mert az orosz atomütőerő visszarettenti !
            Mert atomban nincs fölényben !
            Ezért megy a fenyegetés a fegyverkezési versenybe hajszolás – egyszer már BEJÖTT – MEG A GAZDASÁGI HÁBORÚ SZANKCIÓKKAL FÜSZEREZVE !

    2. Nehéz megmondani, hogy melyik fél győzne egy hagyományos háború esetén. Jobban mondva O.o. képes lenne-e magát megvédeni, mert győzni nem tudna. Legalábbis úgy nem, mint a II. világháborúban. Szerintem az USA képtelen lenne szárazföldi csapatokkal városról városra elfoglalni. Már csak az “emberi tényező” miatt sem. A G.I. Joe-k nem arról híresek, hogy túlságosan önfeláldozóak lennének. Zsoldosok. A másik, hogy az első pár százezres amerikai veszteség után, a amerikai kormány megbukna. Viszont ott van Kína, a mérleg nyelve és India az ősellenségével Pakisztánnal. Nagyon nehezen lehetne megjósolni az erővonalak alakulását.

      1. Tökéletesen igazad van, de én még kiegészíteném.
        1. A NATO – nak talán lennének sikerei az első tél beálltáig. ” Tél Tábornok ” seregei viszont könyörtelenek lennének velük. ( A helyiekkel kevésbé, mert már ismerik, kiismerték. )
        2. A SZU megszűnése után a kivándorlás onnan is könnyebb lett, így a potenciális ellenségek jó része el-
        hagyta az országot. Az ottmaradottak nagy része ragaszkodik a szülőföldjéhez, életformájához. Nem akar ott idegen fennhatóság alatt élni.
        3. Mekkora létszám kellene ekkora terület megszállva tartásához ?

      2. Sub Zero szerint:

        2019-12-21 – 14:17

        +Irán akik piszkosúl csípik a jenkiket és szerintem alig várják .

    3. Rosi Nante szerint:

      2019-12-21 – 12:58

      Még tedd hozzá , hogy Ők a hazájukat védik otthon és nem több ezer km.-re !

  2. Elsőként, atomot Amerikára !
    Nem szabad “végső megoldás”-ra várakozni…. Mivel a NATO
    az atomfegyverek birtokában van, nincs helye a “hagyományos” háborús forgatókönyveknek.
    Még akkor is, ha a következmény: világvége.

  3. Oroszország katonai ereje a világon az elsők között van. Oroszország harckocsi állománya meghaladja az USA harckocsi állományát. Az orosz légvédelmi S 400 as rakétavédelmi rendszer egyedülálló a világon. Oroszország tengeralattjáró flottája egyenrangú az USA tengeralattjáró flottájával. Lehet ugyan, hogy az orosz harci repülőgépek száma kevesebb mint az USA és NATO szövetségesei repülőgépei száma, azonban ezen létszámhiányt ellensúlyozza az orosz haderő légvédelmi képessége.
    Az oroszok haditengerészete sem lebecsülendő képességekkel rendelkezik. Az USA és a NATO nem rendelkezik olyan hasonló harci képességekkel rendelkező cirkáló rakétával, mint az orosz KALIBR cirkáló rakéta.

  4. Csak azt nem vesszük figyelembe,hogy Oo.az USA-tól messze van!Nem véletlen,hogy “vietnamizálni” akarja a volt szocialista országokat,Ukrajnát,Lengyelországot,Romániát,és a “kismacskákat” próbálja agresszivizálni(lettek,litvánok,grúzok,stb.),hogy az ő haderejük támogatása lenne az élen!
    Az,hogy kinek mennyi,és milyen harci eszköze van,azt nehéz lenne megmondani,de az biztos,hogy sok-sok harcigép,tank,stb.van tartalékban a modern technikai fejlesztés mellett!És ne feledjük,hogy ma már biztosan az USA földje sem maradna ki a szórásból!És a múltkori stiklit se felejtsük el,amikor a japánoknak adott F-35 szuper predátorok nem tudták utolérni a TU-160-as távolsági nehézbombázót!És azt sem,hogy hogy Oo. hazai föld,és legalább annyira gyűlölik az usákokat,,mint annó a fasisztákat!Nem beszélve arról,hogy ez a támadás a népek csatája lenne,hiszen hány országot haragított magára az USA a 45 óta tartó agresszív,háborús politikájával.Szóval,csak lassan a találgatásokkal!
    Annyi biztos,hogy ha pl. Varsót,Prágát,Berlint nagy erejű rakétatámadás érné(nem kell atom!!!) a lakosság,és a vezetés is meggondolná a következő lépést!

  5. Még anno a sorkatonai szolgálatom alatt egy tiszt mondta hogy egy ország sikéres lerohanásához legalább 3x túlerő szükséges.

  6. Putyin 2014-ben három várost jelölt meg, ELHANVASZTÁSSAL, ha Oroszágot támadás érné ! Ezek New York, Washington és Berlin, de abban az esetben működésbe lép az ÖNMEGSEMISITÉS-nek a lehetősége, ami ugyebár tudjuk mivel “fog” járni. De a kalibr cirkáló rakétákon kivül ott vannak “KINDZSAL”-ok amelyek KOBALT 60 -al van megtöltve. Még ha egyet kettőt, ha nagyon véletlenül sikerül lelőniük is, aminek az esélye majdnem a nullával egyenlő, mondom, ha sikerül lelőni a kobalt 60-as radiációja elvégzi azt amit a robbanáskor elmarad. A kindzsalok pedig evel a gyilkos radiációs anyaggal vannak megtöltve. Talán ha jól emlékszek ezeknek a kütyüknek 100 km-es a hatósugaruk, 60 km-es körzetben pedig fokozottan halálos a hatásuk. De ez csak becsapódás esetén. ha pedig eltaláják még nagyob területen szóródik szét, hat.

  7. az usa 335 milliós ország, az orosz csak 150 millió fő. Csak az usa gazdasági ereje 16 x akkora, mint az oroszé, és hol van akkor nyugat európa ? Az orosz technikai színvonal gyenge, sok mindent a katonai technikához az usa-ból veszenek.
    Az armata nem csodafegyver, de sorozatban jól gyártható, viszont drága. a légierő super repülője egy kalap szar, a radaron 200 x akkora jelet hagy, mint a láthatósági minimum. Az orosz egyetlen esélye hagyományos harc esetén, ha le tudja rohanni nyugatot. Az orosz légvédelem sziriai tapsztalata, hogy a támadó zsidó gépeket még csak nem is látták. 8 km -re voltak.
    A helyszín adott: Donbasz.
    az idő: brexit befejezése után nem sokkal.

  8. “az usa 335 milliós ország, az orosz csak 150 millió fő.”
    És mondd el, hogyan visznek át akár 100 millió katonává besorozott amerikait?

    Mert k.b. ennyi katona kellene, hogy valami halvány esélyük legyen…
    És akkor még nem beszéltünk a kínai, és iráni hadseregről, akik ugyebár szövetségesek az amcsi hadsereggel szemben…
    Az amcsik Iránt sem merik megtámadni, nemhogy a földrésznyi nagyságú Oroszországot…
    A technika mit sem ér, ha nincsenek emberek, akik működtetik-irányítják…
    Az amcsiknak a 2. v.h. óta csak vesztes háborúik voltak.
    Egy megszálló hadsereg tehetetlen az asszimetrikus hadviseléssel (gerilla harcmodor) szemben. Lásd: Afganisztán, Vietnám…

    Aztán tovább is kellene gondolni a dolgot, mint egy 10 éves gyermek:
    Végül is mi lenne a célja annak, hogy az usa hadserege bevonuljon Moszkvába?
    Mégis, mit érnének el, hogy megölnek sok százezer katonát, szétbombázzák Oroszországot?

    Te megfeledkezel az orosz atombomba-hordozó tengeralattjárókról, melyek gyakorlatilag felderíthetetlenek, és képesek akár NewYork kikötőjéből is atombombát kilőni…

    Az amcsik és az oroszok is tudják, hogy senki sem fog támadni, senki sem fog kirobbantani egy ilyen háborút, mely az egész világ totális pusztulásához vezetne.
    Persze vannak óvóhelyek. Lehet bújkálni 10-20 évig, de aztán mihez kezdenek egy lakhatatlan, radioaktív hamukupacon? Pár ezer főből nem lehet működtetni egy komplett civilizációt…

    Ez úgy hülyeség, ahogy van. Mindez csak arra jó, hogy az amcsi iparnak legyen megrendelése a hadseregtől, lehessen továbbra is elszórni a dollármilliárdokat… Ugyanaz a helyzet, mint a hidegháború idején.

  9. Sokan itt falovon lovagolnak, pl. hány lakosa van ennek, vagy annak az országnak…. Izraelnak 6 millió lakosa van, meg van kétszáz atombombája, senki sem mer faszolni velük, mert tudják , hogy ha kell használni fogják. Na most a zsidó ország ereját, atomilag- két paraszt….- szorozzuk meg hétszázzal, és akkor kb. tudjuk hol állnak az oroszok… és ahogy Putyin tanár ur elmagyarázta. oda baszik majd ,ahol az irányíto kezek müködnek. Ha lakosságot akar valaki számolgatni, kezdjük Kinával ,,kettö billió. plusz a legnagyobb ipari háttérrel a világon, na számolgatók ,, szerintetek ki mellé állna Kina ,a rocsildos juuesszé mellé vagy irán, korea oroszok mellé.?

  10. A kommentelők zöme , majdnem tényként kezeli a ” nagy háború ” esélyét, amelyet jelez a
    felturbósított usa katonai költségvetése , az ŰRHADSEREG ( üdvhadsereg helyett ) szervezésé-
    nek kiemelése. Senki ne gondolja , hogy eddig az USA nem a reageni csillagháborús tervek
    szerint kísérletezett. Nekem ebben az a magyar vonatkozású “helyzet ” hogy a nató parla-
    ment elnöke – néhány napja – a maszopos Mesterházy ( zsidó ) Attila ! És ezt valamennyi
    parlamenti párt , meleg szívvel éltette ! Tudom hogy nem ez a NATO vezérkara, annak a kö-
    zelébe a “volt szocialista országok tábornokait ” nem engedik. A helyzet ua. mint az O.-Ma-
    gyar monarchiában. A vezénylés nyelve : angol, a főnökök amcsi és német tábornokok.
    ( akkor német nyelv és oszták vezérkar.) Számomra még az is bizarr, amikor nem a
    BÉKÉÉRT FOLYTATOTT HARCOT SZÍTJUK ! A békés harcnak a háború nem alternatíva!
    A béke : építő munka ! A háború: rombolás ! A föld lakosságát érintő imperialista e-
    rők, a vallási butításokon kívül ma sem tudnak VONZÓ EMBERI CÉLOKAT felmutatni az
    EMBERISÉG TÖBBSÉGÉNEK . Amint látjuk, a fasizmust újra megszülő kapitalizmus csak
    a HÁBORÚ szellemével bűvészkedik, amely mögött, – most is mint a múltban bármikor-
    az OLIGARCHÁK ÉRDEKHARCA HÚZÓDIK MEG A VILÁG TERÜLETEINEK ( Szibéria, Grön-
    land, Arktisz … ) azok erőforrásainak újra felosztásáért ! Ezek az ESZETLENEK ezért akár
    az EMBERISÉGET IS képesek feláldozni ! Az ilyen IDIÓTÁK ELLEN kell nekünk férfiasan
    harcolni !!! …. Akkor nem csak a karácsony lesz ” áldott” , de a hétköznapok is !

  11. Úgy látom az eddigi hozzászólóktól a háború nyugodtan kitörhet, ők csak az esélyeket latolgatják a fotelből… Gratula !

  12. VP!
    Azért,mert a cikk erről szól!Ki akarna egy háborút?!Főleg világháborút!?
    Nem mi játszunk a gondolattal,hanem a Nyugat,az USA vezetésével,amelyről Putyin már régen megmondta(de nem ő volt/van az egyetlen!),hogy az elnökei a háttérhatalom bábjai csupán!
    Brezinsky már a SzU idején fel akarta morzsolni a SzU haderejét Afganisztánban,és kenyerespajtása a 94 éves Kissinger (?jól írom?) ma ugyanazt hajtogatja!
    Ráadásul félnek német-orosz gazdasági szövetségtől,amely ,úgy néz ki,hogy létre is fog jönni!Az USA jelenleg próbálja menteni a menthetőt,szankcionálja azokat az európai vállalatokat,amelyek segítenek a 2. gázvezeték kiépítésében!Ezért nagy a felháborodás az EU-ban az USA ellen,és lehet,hogy ennek kapcsán még nagyobb lesz a szakadék az európai NATO országok,és az USA
    között.
    Nem mellesleg,az USA jelenleg részeg módjára botladozik a világpolitikában,katonai erejével,és a már régen elvesztett világ csendőri és irányító szerepére hivatkozva próbál befolyásolni minden országot.MInden volt szocialista országot NATO-taggá tett,és az utóbbi időben kicsi ,de figyelmet érdemlő katonai kontingest csempészet be minden országba,amelyeknek katonai jelentősége kicsi,csak Oo. erő és figyelem megosztására lenne jó,na,meg arra,hogy háborús területté tegye ezeket az országokat!
    Azért azt gondolom,hogy egy háború esetén ezekben az országokban is háborúellenes hangulat lenne szítva,mert a rendszerváltáskor nem erről volt szó,hanem arról,hogy ezután már a SzU nem fenyegeti a világbékét(sic!),és kezdődhet a békés országépítés!Hol is vagyunk ettől!?

  13. Rosi Nante, 09.14 ……………egy és fél milliárd, vagy két billió,……………ki tudja ? a lényeg az, hogy az usások politikáját tízszer annyian utálják , mint szeretik a világon, írom ezt az usából ,ahol a saját népük, utálja a legjobban ezt a szarkeverő, háborús mentalitású kormányzást. Az usát nem kell megdönteni az már megdőlt, a propaganda vezérek, tv, ujság stb. már nem tudja elhitetni ezzel a lehülyitett néppel, hogy mi a nagy juesszé vagyunk a világ békéjének a fáklya hordozója. Ha így lenne, akkor nem kellett volna bevezetni a zsoldért öldöklő katonaságot, Vietnám után. Érdekes Tulsi Gabbard, helyzete a demokraták elnökjelöltségének körében. Aki a háborús politika ellen lép fel, mint Ő, vagy , mint Rand Paul, a politikai lefizetett vezetőség, mondjuk ki… kurvák…. tök mindegy, hogy D, vagy R párti, egyből támadást inditanak ellenük. Az usa már összeomlott, 14 trillió dollár a belső adóssága, a városok romokban, a lakosság háromnegyede egy hónapi plusz megtakaritással sem rendelkezik, az egészségügy
    romokban, a szenny a mcdonáldból, a tv ből , dől és dől, avárosok fekete lakoi levannak fizetve, ilyen olyan programokkal, hogy ne lázadjanak, a drog a betegségek a városokban duló drog háboruk teljesen kivéreztetik a normákat…

    1. LaLa ! + 1 …. viszont a Ja…, tényleg ! által alább közölt videó a Kissinger-i látogatásról
      figyelmeztető és emlékeztető, mivel a Nixon-i időkre ( 1970) hívja fel a figyelmünket, amikor
      az akkori Szu és a kínai vezetőket szembeállította az USA vezetése egymással.
      (Előzmény: az Amur folyó környékén elkövetett határsértésekre adott Szu katonai
      válasz.) Most ilyen nincs, de az Ujgurok kérdését nem véletlenül szítják a ny-i t.szolgálatok.
      A hatalmi harc “minden szinten folyik, és céljai között elveszőben van a BÉKE !”
      A hatalmi harcok mozgatói , a geopolitikai játszmákat irányító-szervező-pénzelő oligarc-
      hák , a volt/van uralkodó családok , ők azok (néhány ezren ) akik a PÉNZVILÁGON keresz-
      tül ,OSZTJÁK A LAPOKAT ! Ezek , tudatilag még mindig azon a szinten vannak, amikor
      hajdanán – a hadvezérek – sakktáblákon játszották a karddal vívott lovas csatákat !!!
      Elfelejtik hogy az ATOMHÁBORÚ = A FÖLD MEGSEMMISÍTÉSÉVEL ! Ezután évezre-
      dekik nincs tovább ! Jöhet az új evolúció , a kőbaltától a robotokig !! … A föld népesség
      eltartó képességét nem csak háborúkkal és járványokkal lehet szabályozni . Ezen az úton
      kell a vezetőknek ” ha elitnek hívják magukat ” UTAT TALÁLNIUK .

    2. ” a lényeg az, hogy az usások politikáját tízszer annyian utálják , mint szeretik a világon, írom ezt az usából ,ahol a saját népük, utálja a legjobban ezt a szarkeverő, háborús mentalitású kormányzást. ”

      Akkor Ők ugyan abban a kelepcében vannak mint mi , nincs más .

    3. Ráadásul 5 Mo-nyi a nincstelen!

      Az ukrán puccs kezdetekor olvastam a jovonk.info-n, hogy az usa megkezdte a katonai erők felvonultatását Oroszország határaihoz. A cikk 4-5 évet jósolt annak, hogy az amik elérjék azt a szintet ott, hogy érdemi katonai akcióba tudjanak kezdeni.
      Sajnos, az eddigi ténykedéseik ezirányba haladnak. Egyszer nagyot rántanak az oroszok bajszán, mire az visszacsap, amit persze úgy tálal majd a nyugati média, hogy: “Mi megmondtuk, hogy támad az orosz! Ugye milyen jó, hogy itt vagyunk nektek?”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com