“Írta: V. I. Lenin” bővebben

"/>

Írta: V. I. Lenin

Amit kivívtunk és írásba foglaltunk

A forradalomban csak az tartós, amit a proletariátus tömegei vívtak ki maguknak. Írásba foglalni csak azt érdemes, amit valóban szilárdan kivívtunk.

A III., Kommunista Internacionálé megalakulása Moszkvában 1919. március 2-án annak írásbafoglalása volt, amit nemcsak az orosz, nemcsak az oroszországi, hanem a német, osztrák, magyar, finn, svájci — egyszóval a nemzetközi proletártömegek vívtak ki.

S éppen ezért a III., Kommunista Internacionálé megalakulása maradandó dolog.

Alig négy hónappal ezelőtt még nem lehetett azt mondani, hogy a szovjet hatalom, a szovjet államforma nemzetközi vívmány. Volt benne valami, mégpedig lényeges valami, ami nemcsak Oroszországban, hanem minden kapitalista országban is fellelhető. De nem lehetett még megmondani, amíg a gyakorlatban ki nem próbáltuk, hogy milyen változásokat, milyen mély és milyen fontos változásokat fog hozni a világforradalom további fejlődése.

Ez a próba a német forradalom volt. Egy előrehaladott kapitalista ország — az egyik legelmaradottabb ország után — rövid idő alatt, alig százegynéhány nap alatt, a forradalomnak nemcsak ugyanazokat a fő erőit, nemcsak ugyanazt a fő irányát mutatta meg az egész világnak, hanem az új, a proletár demokráciának ugyanazt az alapvető formáját is: a szovjeteket.

Ugyanakkor pedig Angliában, abban a győztes országban, abban az országban, amely gyarmatokban a leggazdagabb, abban az országban, amely a legtovább volt híres arról, hogy a „társadalmi béke” példaképe, abban az országban, melyben a legrégibb a kapitalizmus, a szovjeteknek és a proletár tömegharc új szovjet formáinak, az üzemi bizalmi bizottságoknak — „Shop Stewards Committees” — széleskörű, feltartóztathatatlan, szüntelen és hatalmas erejű növekedését látjuk.

Amerikában, a legerősebb és legfiatalabb kapitalista országban, a munkástömegek erősen rokonszenveznek a szovjetekkel.

Megtört a jég.

A szovjetek az egész világon győztek.

Mindenekelőtt és mindenekfelett abban a tekintetben győztek, hogy megnyerték a proletártömegek rokonszenvét. Ez a legfontosabb. Az imperialista burzsoázia semmiféle bestiális kegyetlensége, a bolsevikok semmiféle üldöztetése és legyilkolása sem képes elvenni ezt a vívmányt a tömegektől. Mennél inkább tombol a „demokratikus” burzsoázia, annál maradandóbbak lesznek ezek a vívmányok a proletártömegek lelkében, érzésvilágában, tudatában, hősies harckészségében.

Megtört a jég.

S ezért folyt le olyan könnyen, olyan simán, olyan nyugodt és szilárd határozottsággal a kommunisták moszkvai nemzetközi konferenciája, amely megalapította a III. Internacionálét.

Írásba foglaltuk azt, amit már kivívtunk. Papírra vetettük azt, ami már bevésődött a tömegek tudatába. Mindenki tudta — sőt: mindenki látta, érezte, érzékelte, kiki saját országa tapasztalatain —, hogy erős lendülettel megindult egy új, a világon eddig példátlan erejű és mélységű proletármozgalom, hogy ezt a mozgalmat nem lehet beszorítani semmiféle régi keretbe, hogy ezt a mozgalmat nem képesek feltartóztatni sem a szűklátókörű zugpolitika nagymesterei, sem az angol-amerikai „demokratikus” kapitalizmus olyan világpolitikai tapasztalatokkal rendelkező vén rókái, mint Lloyd George és Wilson, sem a minden hájjal megkent Hendersonok, Renaudelek, Brantingok és a szociálsovinizmus többi lovagja.

Az új mozgalom a proletárdiktatúra felé halad — halad, minden ingadozás ellenére, a szörnyű vereségek ellenére, a hallatlan és hihetetlen „orosz” zűrzavar ellenére (ha a külsőségek alapján, kívülről ítéljük meg a dolgot) —, halad a milliós és tízmilliós proletártömegek áradatának minden akadályt elsöprő erejével a szovjet hatalom felé.

Ezt foglaltuk írásba. Határozatainkban, téziseinkben, beszámolóinkban és beszédeinkben lerögzítettük azt, amit már kivívtunk.

A forradalmi munkások új, gazdag, az egész világot felölelő tapasztalatainak éles fénye által megvilágított marxista elmélet segített bennünket a végbemenő folyamat egész törvényszerűségének megértésében. Segíteni fogja a kapitalista bérrabszolgaság megdöntéséért világszerte harcoló proletárokat, hogy világosabban felismerjék harci céljaikat, hogy szilárdabban haladjanak a már kijelölt úton, hogy biztosabban és tartósabban vívják ki a győzelmet, hogy megszilárdítsák a győzelmet.

A III., Kommunista Internacionálé megalapítása a nemzetközi Szovjet Köztársaságnak, a kommunizmus nemzetközi győzelmének előhírnöke.

1919. március 5.

N. Lenin

Megjelent: „Pravda” 61. sz. 1919. március 6.

Lenin Művei. 28. köt. 502—504. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com