““…ezt nagyon komolyan kell venni!”” bővebben

"/>

“…ezt nagyon komolyan kell venni!”

A nemrégiben lezajlott londoni NATO – latorszövetségi csúcsösszeröffenet résztvevői Oroszországot kiáltották ki a latorszövetségre leselkedő legfőbb fenyegetésnek, mert az “roppantul agresszív cselekedeteket” visz végbe.

Az orosz államfő Vlagyimir Putyin pedig azt mondta, hogy a NATO – latorszövetség kibővítése és katonai infrastruktúrájának fejlesztése az orosz határokon, potenciálisan veszélyt jelenthet Oroszország biztonságára.

“A NATO erõinek gyakori gyakorlatai a Baltikumban, a Balti – és a Fekete – tengeren azt jelzi, hogy a szövetség célzottan készül egy nagyszabású katonai konfliktusra.

A balti államokban és Lengyelországban, a Fekete – és a Balti – tenger vizein a katonai tevékenység fokozódik, a blokk katonai gyakorlatainak intenzitása növekszik. Forgatókönyveik arra utalnak, hogy a NATO célzott előkészületeket tesz arra, hogy haderőit egy nagyszabású katonai konfliktusra készítse fel” – idézi a Krasznaja Zvezda című újság Valerij Geraszimov tábornokot, aki az orosz hadsereg Vezérkari Főnöke.

Geraszimov elmondása szerint 2016 óta a NATO tagállamai 130 milliárd dollárral növelték katonai kiadásaikat, 2024 – re pedig további 400 milliárd dollárral akarják tovább bővíteni.

Ezen felül Gerasimov emlékeztetett arra, hogy a NATO úgy döntött, hogy militarizálja az űrkutatást.

Ugyanakkor, amint azt a vezérkari főnök megjegyezte, a Nyugat továbbra is Oroszországot nevezte ki a béke legfőbb fenyegetőjévé.

“Oroszország bármely lépését a katonai biztonsága érdekében, a hadsereg és a haditengerészet felépítésére irányuló tervezett és átlátható eseményeket, a nyugati propagandisták és a hamis médiagépezetük minden esetben egyértelműen a béke Oroszország általi fenyegetéseként mutatják, láttatják.” – hangsúlyozta Geraszimov.

Amiatt is aggodalmát fejezte ki, hogy egy ilyen álláspontok növelik az Oroszország és a NATO közötti kapcsolatokban feszültségét, és felszólított új együttmőködésre a katonai szféra területén a veszélyes események elkerülése érdekében.

“Az Orosz Föderációval szembeni agresszív cselekmények elkerülése érdekében országunk minden erővel és eszközzel rendelkezik. És már többször elmondtuk, hogy ha szükséges, csapást mérünk mindazon területekre, ahonnan a parancsokat és utasításokat közvetlenül kiadják. Tehát úgy gondolom, hogy ebben az esetben az ellencsapásaink azon ország területét fogják érni, ahonnan támadás éri Oroszország területét. Úgy gondolom, hogy Ukrajna lesz, ha Kijev folytatja a NATO – hoz való közelítés öngyilkos politikáját”- figyelmeztetett Alekszandr Serin, az orosz Állami Duma Védelmi Bizottságának első elnökhelyettese.

 

“Vezérkarunk és hírszerző szolgálatunk képességei lehetővé teszik számunkra, hogy pontosan meghatározzuk csapásaink helyét és időpontját hat hónappal az igazi katonai konfliktus előtt. És ha ezeket az információkat egy vezető köztisztviselő nyilvánosan közzéteszi, TEKINTBE VÉVE az összes olyan kedvezőtlen tényezőt, amelyek ezen hír közzétételét kiváltják, akkor ezt nagyon komolyan kell venni”- mondta a Szövetségi Hírügynökségnek adott nyilatkozatában Alekszandr Serin.

Ha pedig Alekszandr Serin nyilatkozatához még hozzáadjuk Geraszimov azon vélekedését, hogy szerinte “csak” helyi konfliktusra van kilátás és nem globálisra, akkor akár olyan képzetünk is kialakulhat, hogy Oroszország véglegesítette és megüzente álláspontját Donbassz – Kijev viszonylatban.

Ha pedig ez így van? – akár érthető is a Döbrögi – családi bunker forszírozott építése. (Ami persze csupán JELKÉPES ÉS IDEIGLENES menedéket jelenthet!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

““…ezt nagyon komolyan kell venni!”” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Hát igen! Így kell hülyének nézni a világot. Az USA (és zabigyereke a NATO) a világ minden táján ott van katonai támaszpontokkal (több mint 100!), mindehol békétlenséget szít, emberek milliói halnak meg vagy lesznek földönfutók idételn politikája miatt, de Oroszország a hibás.
    Az USA valamiféle Sztálini paranoiában szenved, mindenhol ellenséget lát, ha nincs akkor keres, ah úgy sincs akkor kinevez!
    Ha háború lesz az a föld pusztulásával jár, mert korlátozott háború nincs! A jelenlegi atompotenciállal 11.25 milliárd embert lehet elpusztítani (ki lehet számolni, nem titok!) az élővilággal, az épített és természetes környezettel együtt.
    Bravó hülye politikusok, diplomaták és katonák! Lesz akinek kétszer kell meghalni?

    1. Nincs itt semmilyen sztálini paranoia! Az USA léte a terjeszkedésétől függ. A kapitalizmus jellemzője a piramis játék. Amikor nincs több beszálló, vége.

  2. Oroszország van védekező pozícióban és a NATO az agresszor, ez egyértelmű. Nem O.o. gyakorlatozik a Mexikói öbölben, hanem a NATO a Baltikumban.

    Orbán nem bunkert épített, hanem mélygarázst. Ez azokon a fotókon is látszik, amelyeket a Bal-Rad bemutatott egy pár hónapja. Aki bunkert akar látni, annak ott van példának egy Flakturm. https://www.google.com/search?q=flakturm+berlin&client=firefox-b-d&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwjTprza5MHmAhXjo4sKHRvFBl4Q_AUoAXoECAwQAw&biw=1376&bih=677
    Vagy itt is nézelődhet: http://www.bunkermuzeum.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com