“Mekkmester fantáziája is beindult!” bővebben

"/>

Mekkmester fantáziája is beindult!

Mekkmester: Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy végre a történelem napos és nyertes partjára úszunk át

Matolcsy György szerint 2030-ig, a következő bő évtizedben világosak a magyar célok: a legjobb öt ország közé kerülni Európában fejlettségben és életminőségben, megközelíteni Ausztriát és elérni uniós átlagokat.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Növekedés.hu-n hétfőn megjelent írásában összegezte a magyar gazdaság és társadalom elmúlt évtizedeinek értékelését, és az elkövetkező évtized kilátásait. „Miért is ne hinnénk Advent idején, hogy a magyar nemzet felől nézve a világot, süllyed a rossz és jön fel a jó” – tette fel a kérdést írása elején.

Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy századunkban végre a történelem napos és nyertes partjára úszunk át, felelve egyben Nagy László nagy kérdésére: igen, mi visszük át a szerelmet a túlsó partra”

– tette hozzá.

A cél elérésének eszközeit, amelyek egy részét már alkalmazzák, tíz pontban foglalta össze. A felsorolás élén a teljes versenyképességi fordulat áll. Ezt követik a világszínvonalú oktatás és egészségügy, illetve közlekedési infrastruktúra. Ide sorolta még a teljes újra iparosítást (4.0 és 5.0) és a 2.0 jegybanki innovációkra épülő pénzforradalmat. Ugyancsak szerepel a szükséges eszközök között a sikeres népesedési fordulat (legalább 110 ezer újszülött évente), akárcsak Budapest és a többi nagyváros egységes hálózattá,

valamint a Kárpát-medencei gazdasági tér egységes megavárossá fejlesztése.

A felsorolás utolsó két pontja: a visegrádi csoport észak-déli összekötése, a fejlődés felgyorsítása egy 60-70 milliós európai régió felé, illetve a zöld és fenntarthatósági fordulat az élet minden területén.

A jegybankelnök megjegyzi: „2010-ben a jövőt meghatározó valamennyi területen jól indultunk. Nem úgy, mint az elmúlt két újraindításnál: 1990-ben és 2004-ben”. Mint írta, „Antall József, az első szabadon választott magyar miniszterelnök óriási történelmi tettet vitt végbe: átvitt bennünket a szabadság, függetlenség, demokrácia, piacgazdaság és a Nyugat partjaira. De a gazdaság terén sok volt a sokk.” Hozzátette: a 2004-es uniós csatlakozás is félresikerült és kudarcot vallott a jövőt meghatározó legfontosabb területeken.

Szerinte a rossz kormányzás 2004 után hatalmas adóssággal terhelte meg a jövőt, hosszú évekig ikerdeficitet vállalva felborította a pénzügyi egyensúlyokat és fenntarthatatlan növekedési szerkezetet épített ki. Ezzel szemben a 2010-es újrakezdés és az első évtized már jól sikerült.

Az elért eredmények, között sorolta fel a gyors és eredményes válságkezelést, azt, hogy a munkaerőpiaci fordulatok megerősítették a társadalmat. A családok felé fordult a politika, amely hatékonyan épített az adózás forradalmára. Említette még az állami és önkormányzati pénzügyek rendbetételét, a devizahiteles csapda feloldását és a jegybanki pénzforradalom (1.0) elindítását, akárcsak azt, hogy újból vonzóvá tették Magyarországot a külvilág felé (FDI, turizmus, gazdasági eredmények elismerése). Az eredmények felsorolását azzal zárta, hogy a növekedési fordulat beindította a gazdasági felzárkózást, miközben a kormányzás beállította, sőt őrzi az “egyensúly és növekedés” siker-képletét.

„Advent után jön a Karácsony áldott ünnepe, fogadjuk hát meg egy régi bölcs jótanácsát: tégy a tűzre régi farönköt. Igyál régi bort. Olvass régi könyveket. Tartsd meg a régi barátságokat” – írta gondolatainak zárásaként a jegybank elnöke X. „Bölcs” Alfonz spanyol királyt idézve.           (HVG)

Bal-Rad komm: Mekkmester fantáziája beindult! Bár a cizelláltan előadott agymenését mintha a vajda VALAMIVEL EGYSZERŰBBEN adta volna elő Temesvári szeánszán.

Óhatatlanul is az juthat eszünkbe a két elmeháborodott hülyeségeit hallgatva – olvasva, hogy nem minden cselekedetük légből kapott. Gyaníthatóan ezek összejárnak valamiféle latortorokra, és vedelik a régi borokat! Mint régi cimborák és tettestársak.

Mindenestre a napnál is világosabb: EZEK TOTÁL HÜLYÉKNEK NÉZIK A MAGYAROKAT!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Mekkmester fantáziája is beindult!” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Persze,persze…….én már hallottam hasonlókat – ” majd a fejlett szocializmusban ……..a rózsaszínű jövő, amikor a bőség kosarából mindenki szükségletei szerint vehet ……stb. stb… !

    Persze,hogy nem igazán hiszek ebben.

    Bezzeg ha azt mondaná: ezután nem nyer több tendert Mészáros, nem lopunk többé, nem irogatunk semmitmondó leveleket milliárdokért stb. stb.
    de ilyent NEM mond !!!!!!

  2. Ha ezt komolyan is gondolja, akkor ez az ember nyilvánvalóan megőrült, de minimum nem normális. Nem azzal van gond, hogy hazudnak, hanem amikor már maguk is kezdik elhinni a saját hazugságaikat.

  3. Micsoda új fogalmazások: újra iparosítás , pénzforradalom, … lókupec üzlet ? a rossz útra
    tévedt 2004-es EU-s csatlakozás, …2004 után hatalmas adóssággal terhelte meg a jövőt !
    Miért ? előtte tán nem volt adósság ?! … napjainkban nem hatszor akkora mint 1989-ben
    volt ? A jövedelmekben mekkora különbségek vannak ? A városok és falvak között tudja-e
    milyen a szakadék ? ( nem a Balaton környékére utalok.) A Nagy László idézethez , kháron
    hajóját társítom, jobban tükrözi a mai magyar valóságot .
    Az ország nem a budai vár lakossága , nem a belváros, nem a rózsadombi – és istenhegyi
    lakosság ! Nem is a túldotált bankárok világa . Hanem az értéktermelő munkát végző
    milliók tömege, akik nagyon távol vannak a ” bőség kosarától” még távolabb az “…egy-
    aránt vehet ” eszmétől !!! ( pedig alig harminc éve még közelebb voltunk.)
    A mai valóság az , hogy a fejlett országok gk-ik féklámpáit a dolgozó többség távolról
    látja, távolabbról mint 1989 -ben látta . … Az oligarchák és kiszolgálóik viszont nem .
    Fordítva jobb volt !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com