Hét sebész távozott a Szent Margit kórházból, miután nyugdíjazták az osztályvezető főorvost
Mint azt megírtuk, nyugdíjazták a Szent Margit Kórház osztályvezető főorvosát. Imreh Domonkos október 23-án elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt, ezért a főigazgató a 2019. december 31-ig szóló vezetői megbízatását visszavonta.
Ezt követően hét sebészorvos is távozott a kórházból. Az ügy miatt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere vizsgálatot rendelt el – írta meg a Magyar Nemzet.
Imreh távozását a kórház vezetője szakmai és magatartásbeli okokkal indokolta, ugyanakkor egy volt kolléga szerint “megindult az 50-es évek mintájára a kormánypárti és jó szakemberek kinyírása”.
A nyolc orvos érdekében egy petíciót tettek közzé az interneten Álljunk ki a Szent Margit Kórház sebészeiért! címmel a kórház jelenlegi és volt betegek – írta a lap.
“Évtizedeken át életeket mentett ez a csapat, előítéletek nélkül emberségből, mert erre tették fel az életüket. Most mégis el kell menniük. Bízunk benne, hogy meghallják az illetékes fülek és megértik, hogy szükségünk van rájuk” – áll a közleményben.
A lap szerint a kórház sebészeti és ügyeleti rendje gyakorlatilag összeomlott,
több műtétet elhalasztottak, és az akut ügyeletet is lemondták. Ráadásul Óbuda-Békásmegye és az agglomeráció lakosságának ellátása is veszélybe került.
Csókay András idegsebész az elbocsátott főorvosról azt mondta, hogy “rendkívüli képességű innovatív sebész” és kitűnő vezető, aki az elmúlt években sem titkolta jobboldali keresztény irányultságát. Az orvos úgy véli, hogy “megindult az 50-es évek mintájára a kormánypárti és jó szakemberek kinyírása”, és a balliberális kórházvezetők igyekeznek eltávolítani a keresztény és nemzeti gondolkodású orvosokat, miközben szidják a magyar egészségügyet, amelyet már régóta ők tesznek tönkre.
A főigazgató az elbocsátásról azt írta, hogy: „Dr. Imreh Domonkos az öregségi nyugdíjkorhatár elérésére tekintettel, a hatályos jogszabályok figyelembevételével került felmentésre, melyről már 2018 szeptemberében, vagyis jóval a döntést megelőzően tájékoztatást kapott.
Az indokok között szakmai, munkáltatói és magatartásbeli tényezők egyaránt szerepet játszottak, melyről a munkáltató írásban tájékoztatta az érintett kollégát.
A Szent Margit Kórház tevékenységét politikamentesen, kizárólag a magas színvonalú betegellátás biztosítása érdekében végzi, ennek megfelelően a vezetői munkáltatói döntések meghozatalában sem játszhatnak szerepet politikai szempontok. Természetesen a kórházvezetés gondoskodik arról, hogy a távozó kollégák helyére kiváló szakemberek kerüljenek felvételre.”
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a lapnak azt nyilatkozta, hogy miniszterként is azt vallja, hogy a politikai nézetnek a kórházban nincs helye.
“Nem lehet átpolitizálni, mert a betegség nem válogat a balliberális vagy a nemzeti érzelmű páciensek között. Miniszterként sem gondolom másként. Minden vizsgálatot igénylő ügyben, így a Margit-kórházban történtek esetében is a vizsgálatot elrendelem” – mondta. (szmo)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Majd visszavonják a felmondásukat a dokik, ha elül a harci zaj! Ami ugye MOST kiállás a derék vallásos, és jó hordatag (?) NYUGDÍJAZOTT főorvos mellett. DE KI TARTOTTA EZT NYILVÁN? És ha esetleg nem lett volna derék vallásos és…- akkor lehetett volna – e főorvos.
Mert ha jól értjük, most ekörül forognak az események! Kásler Táttos hirtelen vizsgáltatja is a dolgot. Más hasonló esetekben nem látta indokoltnak. DE MOST…
Bárhogy is van, bármi is van, eljutott Döbrögisztán közegészségügye arra a MORÁLIS gödörszélre, amikor lényeges, hogy ki libsi, ki nemmzetthess!
Döbrögisztán vajdaság pedig lesüllyedt arra a morális mélységre, ahol az ilyesminek jelentőséget tulajdonítanak MINDEN TÉREN!
A MEGOSZTÁSNAK ÉS A MEGOSZTOTTSÁGNAK!
NINCSENEK LIBSIK, ÉS NINCSENEK NEMMZETTHESSEK! CSAK EGYMÁSSAL MARAKODÓ, HAZAÁRULÓ, ZSÁKMÁNYFÉLTŐ, MOCSKOS, ROTHADT HIÉNABANDÁK! A fényes Duna – parti dagonyateremtől a lepusztult vidéki kis közispotályig.
Ez pedig nekünk biztos jó, hiszen mi szavazunk rájuk! Libsikre vagy nemmzetthessekre! Akik már akkora bajt csináltak, hogy azt helyrehozni nem lehet!
EZÉRT IS NINCS KIUTAT MUTATÓ POLITIKAI ERŐ!
https://olkt.hu/orbaneknak-hamarosan-vege-lehet/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook&fbclid=IwAR1cdN1yx9U7ddbdAU_SfBviJpXVGadkPWTebATUQDJTAUuP8DZr8mMRu04
Na de…
Ki nevezte ki 2017-ben? Öt évre…
https://honatya.blogstar.hu/2017/09/05/itt-a-bizonyitek-diktatura-van-magyarorszagon/42043/
Bizonyíték?Mire??
De mit mond a nyugdíjazott sebész főorvos.
https://www.facebook.com/obuda.bekasmegyer/videos/dr-imreh-domonkos-a-szent-margit-k%C3%B3rh%C3%A1z-f%C5%91orvosa/2409167886015851/
Most pedig Bús helyett Kiss László MSZP-s, a polgárjenő.
Újra bezárják a kórházt?
Ami Balogot illeti,jól elverik rajta a port.
https://444.hu/2019/12/18/egymilliardba-kerultek-de-tavaly-is-inkabb-pihentek-a-kormany-egeszsegugyi-szurobuszai
Csókay az ’50-es évek mintájáról és a keresztény és nemzeti gondolkodású orvosok eltávolításáról beszél, pedig a nyugdíjazott osztályvezető főorvos hét, vélhetően “keresztény és nemzeti gondolkodású” kollégája önként megy el, jó keresztény módjára. Kásler Táltos szerint politikai nézetnek a kórházban nincs helye, ám a jelek szerint ez mégis erősen motiválta a távozó orvosokat (a nyugdíjazott osztályvezető kivételével, akinek az eltávolítása lehetett akár politikai színezetű is). Aki hangosabban kiabál, annak van igaza? Akkor mostanában mindig a jaffának lenne igazsága.
Ez pedig nekünk biztos jó, hiszen mi szavazunk rájuk! Libsikre vagy nemmzetthessekre! Akik már akkora bajt csináltak, hogy azt helyrehozni nem lehet!
EZÉRT IS NINCS KIUTAT MUTATÓ POLITIKAI ERŐ!
Nemcsak Magyarországban, de az egész nyugati “kultúrában” verik szét a középosztályt, töltik fel a városokat migráncsokkal. A szólásszabadságot lassan beszüntetik, helyette már csak a politikailag korrekt véleményeket szabad szajkózni (genderizmus, migráns-iszlám elfogadás, fehér faj, fehér családok utálata).
Nem CSAK attól lesz jó, és élhető egy ország, hogy simák az útjai, és magas szintű az orvosi ellátás, meg ingyenesek a tankönyvek… (manapság miért is kellenének tankönyvek, mikor vannak ütésálló tabletek???)
Szóval a politikai pártok csak a bajt hozták az emberiségre, ezért semmi szükség nincs rájuk.
” (manapság miért is kellenének tankönyvek, mikor vannak ütésálló tabletek???)”
Azért nagyokos mert a mai negyven alattiaknak NINCS szókincse !
Kiértékelhető “ütős” linkek a koronavírus keletkezésének sötét hátteréről:
(a hozzászólásokat feltétlenül érdemes elolvasni)
http://stateofthenation.co/?p=6184
https://americans4innovation.blogspot.com/2020/01/coronavirus-traced-to-british-crown.html
https://aim4truth.org/2020/01/28/proof-coronavirus-is-a-bioweapon/
https://www.rt.com/russia/479869-russia-suspends-visas-china/