„Lánglovagok méltatlankodása” bővebben

"/>

Lánglovagok méltatlankodása

Tűzoltószakszervezet: Végighazudták nekünk az évet

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete közleményben írta meg, hogy az évben többször is béremeléssel hitegette őket a belügyi tárca, ebből azonban szerintük még 2020-ban sem lesz semmi.

Tűzoltószakszervezet: Végighazudták nekünk az évet

„Jelen pillanatban a rendvédelmi szféra fizetései nem versenyképesek (eddig sem voltak azok). Ami valaha is „versenyképessé” tette, az a szolgálati nyugdíj lehetősége volt, meg még néhány plusz juttatás, ami a többlet vállalásokért járt ebben a szférában”

– kezdődik az a közlemény, amelyet a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) alelnöke, Vidó Attila tett közé a szervezet honlapján. A bejegyzésben, amelyet a 24.hu vett érszre, Vidó azt írja, az „aktuális hatalom” mindezt eltörölte, jelenleg egy kezdő, „vonulós” tűzoltó bruttó 180 ezer forintot keres, miközben a garantált bérminimum 2020-ban bruttó 210 ezer.

A bejegyzés szerint Zsinka András helyettes államtitkár azt ígérte az év elején, hogy „dolgoznak a BM-ben a munkacsoportok, valamit be fognak jelenteni, ami nagyon pozitív változást hoz a szférában.” Ennek ellenére Vidó szerint csak újabb ígéretek következtek a soros Belügyi Érdekegyeztető Tanács-üléseken, de nem történt érdemi változás.

„2019. május, BÉT ülés: Bejelentés NINCS, viszont van egy dicshimnusz az életpálya modellről. A kedvencem, hogy újra lett a rendvédelmi szférában valami, arra az esetre, ha valaki alkalmatlanná válik”

– olvasható a bejegyzésben. 2019. novemberében a szakszervezet állításuk szerint hozzájutott egy belső dokumentumhoz a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, amelyből az derül ki, hogy nem lesz béremelés 2020-ban. Erre a Belügyminisztérium levelet küldött a szakszervezetnek, amelyben azt állították, hogy igenis lesz béremelés jövőre.

„A gazdasági fejlődés lehetőséget biztosít az elkövetkező időszakban 2020-tól kezdődő újabb illetményfejlesztésre”

– olvasható a BM levelében. Azonban a BM 2020-as első féléves munkaterve csalódást okozott a szakszervezetnek, ugyanis szerintük abban szó sincs béremelésről. December 18-án megjelent a BM 2020-as első félévi jogalkotási terve, amelyben azonban Vidó szerint szü sincs a HSZT módosításáról vagy az illetményemelés bármilyen formájáról.

„Ezen kívül megnéztem a folyamatban lévő törvényjavaslatokat is az Országgyűlés honlapján. Ott sincs semmi!”

– írja a szakszervezet alelnöke.                                                                                           (atv)

Bal-Rad komm: VÉGIGHAZUDTÁK AZ ÉVET!

Szerencsés emberek ők, ha úgy érzik, hogy csak az idei esztendőt hazudták nekik végig. A MAGYAR TÁRSADALOMNAK HARMINC ÉVE HAZUDNAK! Az éppen aktuálisok. (Bár a lánglovagok is a társadalom részei! Fontos részei!)

De örvendjenek, mert… – MA A DAGONYÁBAN MEGSZAVAZZÁK A FIZETÉSEMELÉST! Nem is kicsit!

Az alkotmánybíráknak!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Lánglovagok méltatlankodása” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.” (Orbán Viktor)
    Lefordítva a lánglovagokra értve: Ha a tűzoltók továbbra is támadják a katasztrófavédelmet, akkor 2020-ra is csak szívatni fogják őket, és ezek után is támadják, akkor 2021-ben is ez jár nekik.

  2. https://warsonline.info/rossiia/novosti/siriia/idlib161219-1.html A légierő massziv támadása az „idlibi zónában.” Aminek következtében az iszlamisták akciói jelentősen csökkentek. Mintegy 100 légitámádást hajtottak végre az orosz és szír vadászgépek és harci helikopterek idlib központi, és keleti részein. Az orosz harci gépek mintegy 46 támaadást inditottak a Maarat- an- Numan-i iszlamista bázis és imfrastruktúra ellen az M5-ös autópálya mentén ( Idlib Chama), Maasaran, Marsimarin, Harran, Ar- Raffa, és Sajadi településre ( Aleppo déli tartománya). A szír légierő kb. 50 légitámadást hajtott végre a Kafr- Sadzsna, Um at-Tim, Abu Dafna, Marsmarin, Surman, Maasaran, Vadi al-Dejf, Abu Makki, Tel-Manas, és még sok más dzsihadisták meszált területre. A szír hadsereg nagy méretü csapat összevonásokat hajt végre idlib déli részén, úgy mint a tigriseket. Basar el- Asszad VÉGLEGESEN FEL AKARJA SZABADITANI IDLIB TARTOMÁNYT a MEGSZÁLÓKTÓL, legyenek azok törökök, amerikaiak, brittek vagy franciák.

  3. „…..egy kezdő, “vonulós” tűzoltó bruttó 180 ezer forintot keres, miközben a garantált bérminimum 2020-ban bruttó 210 ezer.”

    Ha ez így van, akkor ez nagyon kevés! Minimum a duplája kéne ezért a munkáért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com