Beszéd a „Vörös Tiszt napján”
1918. november 24
(Dübörgő taps, — az „Internacionálét” éneklik.) A népbiztosok nevében üdvözlöm önöket — mondja Lenin. — Amikor hadseregünk és vörös tisztjeink feladataira gondolok, eszembe jut egy eset, melynek nem is olyan régen tanúja voltam a finnországi vasútvonalon, egy vasúti kocsiban.
Láttam, hogy az utasok mosolyogva hallgatnak egy öreg anyókát, és megkértem, fordítsák le szavait. A finn asszony a régi katonákat a forradalmi katonákkal hasonlította össze, és arról beszélt, hogy amazok a burzsoázia és a földbirtokosok érdekeit védelmezték, ezek pedig a szegény emberekéit. „Azelőtt a szegényember keservesen megfizetett minden engedély nélkül elvett hasáb fáért, most meg — mondotta az öregasszony —, ha az erdőben katonával találkozik az ember, az még segít a rőzsét cipelni.” „Most már nem kell félni — mondotta — a puskás embertől.”
Azt hiszem — folytatja Lenin —, hogy nagyobb elismerést a Vörös Hadsereg számára elképzelni is nehéz.
Lenin a továbbiakban arról beszél, hogy a régi tisztikar főképpen elkényeztetett és elrontott kapitalista csemetékből állott, akiknek semmi közük sem volt az egyszerű katonához. Ezért most, amikor új hadsereget szervezünk, a parancsnokokat csakis a népből vegyük. Csak a vörös tiszteknek lesz tekintélye a katonák előtt és csak ők tudják majd megszilárdítani hadseregünkben a szocializmust. Az ilyen hadsereg legyőzhetetlen lesz.
Megjelent: „Izvesztyija VCIK”
258. sz. 1918. november 26
.Lenin Művei. 28. köt. 192. old.
(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!