Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere december 13-án telefonon megvitatta Mevlut Cavusoglu török külügyérrel a szíriai helyzetet. Az orosz külügyminisztérium tájékoztatása szerint a beszélgetés az Orosz Föderáció és Törökország elnökei közötti 11 – én megejtett ugyancsak telefonos egyeztetés folytatása volt.
“Az Oroszország és Törökország közötti együttműködés célja a szíriai helyzet megoldása. Csak örömmel fogadhatjuk, hogy néhány probléma ellenére a felek lehetőséget találtak arra, hogy erőiket egyesítsék a globális kérdések megoldására is” – nyilatkozta Alekszandr Babakov, az Orosz Szövetségi Tanács Külügyi Bizottságának alelnöke az iReactor orosz hírportálnak.
Az orosz – török megállapodás eredményeként a kurd erőket eltávolították az M4 autóút Hasakah – Raqqa közötti szakaszáról, és orosz – szír felügyelet mellett meg is indult a forgalom.
Ugyancsak Hasakah – beli hír, hogy hogy a szír hadsereg kiterjesztette ellenőrzését a Hasakah – Kamisli közti útszakasz tljes hosszára, és Kamisli túlnyomó részére. (A város csak kis hányada van már kurd és SDF kézen!) Ám az út melletti térséget kurdok lakják. Területükön pedig az amerikaiak szabadon kószálhatnak.
Viszont a szír kormányerők elfelejtették frissíteni a GPS adatokat. Miszerint ők áteresztőpontot csináltak Kamisli előtt. Az amerikaiakat meg a GPS vezeti.
Így történhetett meg, hogy egy konvojuk belefutott a város előtt létesített szír bokkposztba. A szírek pedig közölték, hogy sorry! “Oda” itt nem!
Így aztán az amerikai konvoj kénytelen volt visszafordulni.
Tényleges harci cselekményekről csak Idlib latorrezervátum délkeleti fertályáról vannak hírek.
Eszerint a szír kormányerők ezideig meddő kísérleteket hajtanak végre Umm At-Tin martalóckézre került egykori légvédelmi bázisának visszaszerzésére.
Az időjárás pedig jelenleg nem teszi lehetővé a közvetlen légicsapásokat.
A végére pedig maradt egy szarkasztikus megjegyzés: Izrael már régen rakétázott. Aktuális lenne már!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Izrael most éppen aggódik az iráni térnyerés miatt. És ez a fajta, reálisan egyelőre még nem túl komolyan vehető aggodalom szerintem mégis hatásosabb lehet, mint Netanjáhú nevetséges performanszai. Ugyanis emögött nem a politikust látják az emberek, és nem is valami távoli nukleáris veszélyt próbál jóval közelebb hozni. Annyi biztosan igaz belőle, hogy növekedtek a költségek, nem kicsit. Ezek után még jobban fognak.
https://www.almasdarnews.com/article/israel-is-not-ready-for-war-ex-idf-general/
A spenót nincs ingyen, és vacak is.
Az iráni légvédelmi rakétatelepítés jól megzavarta a zsidókat ! Ha az irániak lőnek nem lehet oroszokat hibáztatni és az orosz kapcsolatokat sem zavarja meg !
Iránt meg nem kell biztatni arra,hogy zsidókra lőjjön …….Most ki lehet próbálni az új kínai lopakodó ellenes radarokat meg az iráni új Sz-300 klón rakétákat !
Arra én is kiváncsi lennék, hogy mit ér az iráni légvédelmi rendszer lopakodók ellen. És arra is , hogyha sikerül leszedni egy f-35-t, akkor az oroszok kapnak-e belőle vagy mind kinába fog kikötni.
“Végtére maradt egy szarkasztikus megjegyzés….” T. Admin ! Ne fesse a falra az ördögöt, mert megjelenik. Ez így a jó, a szíriai civileknek, hogy nincs Izraeli rakétázás énszerintem, bármi is legyen az oka .
https://warsonline.info/inostrannye-armii/novosti/liviia/libya-tripoli121219-2.html A Líbiai Nemzeti Hadsereg Kalifa Haftar marsal vezénylete alat megkezdte a Líbiai Tripoli elleni ofenzivát,-ostromot.