„FIZESS! – VAGY DÖGÖLJ MEG!” bővebben

"/>

FIZESS! – VAGY DÖGÖLJ MEG!

Jön a tb-szigor: elbukhatjuk az ingyenes orvosi ellátást

Egy friss törvénytervezet alapján elveszítenék a térítésmentes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést azok, akik nem fizetik rendesen az egészségügyi szolgáltatási járulékot – írja a Népszava. A külföldön munkát vállalóknak szintén résen kell lenni.

Az intézkedés elsősorban azokat érintheti, akik élethelyzetükből kifolyólag az egészségbiztosításukat egyéni szolgáltatási szerződés keretében, havi 7500 forintos járulék megfizetésével rendezik. Tipikusan ilyen helyzetben lehetnek a fizetés nélküli szabadságon lévők, a főállású feleségek, végzett, de még munkát nem vállaló diákok, illetve azok, akik két munkahely között vannak. Nekik 22500 forintos (három havi) tartozás után érvénytelenítenék a taj-számukat.

Akik eddig 45 napig nem fizették a járulékot, az elmaradás rendezésével visszaállíthatták biztosítotti jogviszonyukat, és igénybe vehették a térítésmentes szolgáltatást. Ezentúl azonban nem piros, hanem barna lámpát kapnak a fizetéssel elmaradók, és csak készpénzfizetésért kaphatnak orvosi ellátást, illetve a gyógyszertárakban is drágábban vásárolhatják a gyógyszert, hiszen nem jár rá állami támogatás.

Még nagyobb bajba kerülhetnek a külföldön dolgozók. A szabályok szerint egy embernek csak egy országban lehet biztosítása, ahol munkát vállalt. Nekik ki kellene jelentkezni a hazai egészségbiztosítási rendszerből, de sokan nem teszik meg (akik például ingáznak, azoknál nem is lenne igazán életszerű ez). Jövő júliustól akiről bármikor bebizonyosodik, hogy több országban is fenntartotta a biztosítási jogviszonyát, annak a Magyarországon igénybe vett orvosi ellátás költségeit utólag meg kell térítenie.                                                                                                                                    (portfolio)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…csak készpénzfizetésért kaphatnak orvosi ellátást…”

MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKRÓL VAN SZÓ!

Az érintetti kör pedig AKÁR TÖBBSZÁZEZRES lehet! Ők a RENDSZER HALÁLRAÍTÉLTJEI!

Ez a törvénytervezet nem a véletlen műve! A napnál világosabban mutatja, mekkora nagy is a gazdaságtalanított Döbrögisztánban a baj! Nem azt állítjuk, hogy ez egy kitervelt „modell”! De azt állítjuk, hogy előre kalkulálható volt EZ AZ „EREDMÉNY”! Az pedig látható, hogy elértünk a bot végéhez! 

SOK HALÁLOS ÁLDOZATA LESZ ENNEK AZ ÁLLAPOTNAK! AMI PEDIG A RENDSZER BŰNÖS VOLTÁBÓL FAKAD!

Van egy olyan gyanúnk, hogy némi álellenzéki bezenkedés közepette TÖRVÉNY LESZ a tervezetből!

Arra viszont kíváncsiak lennénk, hogy MI LETT VOLNA, HA…- harminc évvel ezelőtt MEGEMLÍTIK EZT AZ OPCIÓT! Miszerint ha nincs pénzed, akkor SORRY! – DÖGÖLJ MEG!

Azért az ötágú verescsillagos „átkosban” ILYESMI NEM FORDULHATOTT ELŐ!

Vajon hallott erről Dr. Bánki Erik gépviselő és politikusbűnöző kollégáik?

Az emberi élet a legfontosabb, az egészség pedig a legnagyobb kincs! – mondtá(u)k „AKKOR”!

HA VAN PÉNZED, ÉLHETSZ ÉS EGÉSZSÉGES LEHETSZ! – mondják MOST!

MELYIK VOLT A JOBB MAGYAROK?

“FIZESS! – VAGY DÖGÖLJ MEG!” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. T. admin!
    a MAGYAROK NEM AZÉRT NEM FIZETNEK TB. MERT NEM AKARNAK, HA NEM AZÉRT MERT FELSZÁMOLTÁK A JÓ MŰKÖDŐ MUNKAHELYEKET – ÍGY NEM TUDNAK! EZEK A TÖBBEK – 2/3 RÉSZE KÜLFÖLDÖN RE ŰZETETT – ÁLTALATOK A MARADTAK TENGŐDNEK TÚLÉLÉSÉRT KÜZDENEK…
    ÉS AZ ELŐZŐ ÍRÁSOM IDE MÁSOLOM.
    id Kiss László szerint:
    2019-11-27 – 10:21

    Kedves Admin!
    DE TÉNYLEG, MOST KOMOLYAN KÉRDEZEM TŐLED…MIÉRT A NÉPET SZAPULOD AMIKOR CSALÁSSAL ÉS ERŐSZAKKAL A NYAKUNKRA ÜLTETETT VEZETŐINK A BALFASZOK!
    Idézlek: “…Az EU Leghülyébb Népe címre abszolút esélyesek vagyunk!…”
    MEGJEGYZÉSEM PRIVÁT: (…minden hájjal megkent bűnözők a vezetőink…)
    nyugdíj adható… a TB. írásodra reagálva mozgó glicerin!
    Válasz

    1. Tündérkéim!! Ha eddig nem jöttetek rá a szabadságra szavaztunk és a szabad rablásra és a rendszerváltás „kötelező” 12 12 12 pontjára! Mit nem és mit szabad az új Kormánynak tennie!

  2. Miért is érdekelné a kormányt, hogy 50 fölött nehéz elhelyezkedni (nyugdíjkorhatár 65 év!)? Akinek nincs munkája annak nyilván nincs havonta 7500 forintja, hogy ki tudja fizetni a TB-jét, így nyilván nem lesz pénze a betegellátás kifizetésére sem. Semmi gond, majd nem megy orvoshoz és inkább meghal, mert különben sem hasznos tagja a társadalomnak, úgyhogy dögöljön csak meg. A múltkorában Bayer Zsolt (a Fidesz pitbullja) a műsorában azt mondta, hogy Amerikában ha nincs egészségbiztosításod (magán kézben van), akkor a mentő ki sem megy érted. Nálunk is efelé tart a kormány, mert ez lesz a következő lépés: a magánszektor bevonása a betegellátásba. Szépen fokozatosan adagolják be a népnek, hogy az egészségügyi ellátás az egy szolgáltatás, amelyért fizetni kell.

  3. Csak egy apróság.
    Aki REGISZTRÁLT munkanélküli,és a dübörgés ellenére SINCS munkahelye,netán valamiFÉLE diplomával rendelkezik és nem érzi jövőképnek a falevelek söprését mondjuk 50 felett közmunkában,de annyi jövedelme sincs hogy havonta BEFIZESSEN 7500 forintot,az ÍGY JÁR.
    Nem gúnyból mondom.
    De aki kint dolgozik és ingázik,DE MÉGSE fizet 7500 forintot,az rohadjon meg.
    Itthon- mert hol máshol- az álláskeresés,utazás stb.-ha NEM a ún.munkaügyi központ értesít hogy itt egy állás lehetőség,oda KELL menni,leigazoltatni,nem fizetik.
    Pesten akárhová mész,2-3 átszállás bkv-val oda-vissza 1600-2400 forint.
    Vidéken még drágább.
    Nemhogy ellátást nem kapsz,de az alapellátás 7500 forintját HAVONTA fel kell köhögni.
    Oszt mibűűűű?
    Most mondta A Bandzsa Kóser Kásler
    „nem az orvos kevés,a beteg sok.”

    És ez a mocskos aljas fasiszta gondolkodás,mindent szabályszerűen csinálnak,hiszen ők hoztak rá törvényt . A pofádba tolják a paragrafust és mehetsz Isten hírével.

    1. És ehhez még hozzátenném a 13 millió TB kártyát ami -nyilván- urban legend, de hogy itt se vagyunk 10 millióan akik igényt tarthatnánk az ellátásra,az is biztos.

  4. Két diktatórikus rendszer közül az egyiket szeretni, a másikat utálni, ez kettős mérce, és butaság.
    Az igazi, gondolkodásra képes emberek a szabadságot szeretik.

  5. Biztosan van olyan, aki nem tud fizetni, pedig az akarat meglenne. Sajnos sokkal több olyan van, aki tudna fizetni, de sajnálja rá a pénzt. Még ezzel sem lenne gond. A pofátlanság ott kezdődik, hogy leélt egy fél életet simliskedve, aztán amikor a kor előre haladtával jönnek az egészségügyi problémái, akkor jár a szája. Azt gondolja, hogy szaros 7500Ft-al havonta kifizeti a részét, pedig nem! Egy vizsgálat (Ct., Röntgen, stb.) utána egy műtét milliókba kerül. Aki negyven év fölött akar egyéni 7500Ft-os szerződést kötni úgy, hogy előtte végigsimlizte a befizetéseket, azt elhajtanám a francba!

    1. „Remek” világ lenne. Azért kicsit el vagy tájolódva. Vannak drága műtétek, igen, azonban milliókról beszélni a szükséges beavatkozásoknál általában túlzás. És nehogy azt gondold, hogy kapásból kiírnak rájuk bárkit, plusz még orvost is azonnal leakaszthat akkor, ha rendben van a társadalombiztosítása! (A külön zsebbe nyúlást most hagyjuk…) Az emberek nem betegek állandóan, tehát bizonyos időszakokban elvileg fizetnek, és nem „fogyasztanak”. Egy MR vizsgálatra küldés egyes helyeken még indokolt esetben sem történik meg, a hagyományos röntgenvizsgálatok (nem CT) pedig például nem olyan drágák, hogy akár havi „szaros 7500Ft” ne hozná vissza az árát egy-egy esetben. Persze egészségügyet nem lehetne finanszírozni ennyiből, de hát a társadalom elvileg valamilyen szintű szolidaritásról is szólna, ahol a tehetősebbek nagyobb mértékben járulnak hozzá a rendszer működéséhez, ha azt akarják, hogy a kevésbé tehetősek kiszolgálják az ő igényeiket is, és ennek ellenére még többé-kevésbé munkaképesek maradjanak mindannyian. Ez közös érdek. Plusz az államnak egyéb forrásokból is kell(ene) biztosítania azokat a lehetőségeket, amelyek legalább egy elfogadható szintű egészségügyi rendszert tesznek lehetővé. Vagy idővel elhajtják a francba.
      Itt tájékozódhatsz néhány dolog áráról (ezt dobta a kereső):
      https://medicoverdiagnosztika.hu/arak/
      https://medicoverkorhaz.hu/muteti-arlista

      1. Akkor még egyszer más példával, hogy megértsd!
        Gipsz Jakab 20 éves és kitalálta, hogy lakások felújításával keresi meg a pénzét. Gondolkozik cég alapításával is, de miután tájékozódott megállapítja, hogy: „A f@xom fizessen minden hónapba közel egy kilót! Juliska néni meg Pista bácsi különben sem kér számlát! Nyugdíj meg addigra úgy sem lesz!”
        Telnek-múlnak az évek, Gipsz Jakab jól él, annak ellenére, hogy a piacon a legolcsóbb. Egymásnak ajánlgatják a megrendelők. Persze könnyedén megy más alá az árral, amikor semmilyen közterhet nem visel.
        Gipsz Jakab 50 éves lett és a születésnapján kicsit túltolta az akrobatikus Rock and Rollt. Hát igen. Az asszon sem 45kg már és Jakab sem 18 éves. Úgy néz ki sérve lett! Sebaj befizeti azt a „szaros” 7500Ft-t, aztán jöhet a műtét.
        Ez korrekt? Fergeteg szerint persze, hogy rendben van a társadalmi szolidaritás jegyében! Elfelejtve azt, hogy más, akinek vállalkozása van ezalatt a 30 év alatt több 10milliót befizetett különböző járulékokra. Egy szó, mint száz, Gipsz Jakabot úgy hajtanám a francba a kórház elől, mint a pinty!

        1. Majd visszatérhetünk rá, de úgy látom, még sok dolog hiányzik a folytatáshoz.

        2. A kormány (és az elődei is) szándékosan hagyják meg ezt az ún. feketéző kiskaput, hogy a nevetségesen alacsony béreket ki tudják egészíteni, és így plusz pénzhez juthatnak az emberek, akik nem is akarnak lázadozni a kizsákmányoló rendszer ellen. Pont ugyanezért nem tesznek semmit a hálapénz ellen sem, mert ha büntetnék/tiltanák, akkor nem maradna egy darab orvos sem az állami ellátórendszerben.

          1. Túlkombinálod!
            A NAV is a gyengébb ellenállás irányába dolgozik. Azért hagyja a Gipsz Jakabokat, mert felderítésük és megbüntetésük nehezebb. A vállalkozásokat íróasztal mellől is meg lehet kaszálni.

  6. ehnaton
    2019-11-27 – 11:29

    Ezt még hozzátehetted volna: …és senkinek se jusson eszébe megkérdezni, hogy mire megy el a befizetése.

Hozzászólás a(z) István Fekete bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com