“Jobbat nem érdemlünk!” bővebben

"/>

Jobbat nem érdemlünk!

Borkai-ügy: elkezdődött a terelés

Borkai-ügy: elkezdődött a terelés

A hétvégén újabb fejlemények történtek a lemondott győri polgármester szexbotrányának ügyében. Az RTL Klub közzétett egy felvételt, amelyen állítólag a zsarolással meggyanúsított volt válogatott labdarúgó kér pénzt. A kormánylap ugyanakkor az ellenzéket sejteti a botrány kirobbantása mögött, és feltűnik Tarsoly Csaba táskás embere is.

Borkai Zsolt győri polgármester szexbotránya kapcsán visszatérően emlékeztetni kell arra a tényre, hogy a titokzatos „ördög ügyvédje” a jachton készített felvételeken túl csupa olyan információt közölt, amelyet a sajtó (jelentős részben a hvg.hu) már évekkel korábban megírt. Mindezt azért kell ismét föleleveníteni, mert az elmúlt napok történései és híradásai egyaránt szolgálhatják a tisztánlátást, és alapot adhatnak a ködösítésre, és ebben nem egyértelmű a blog szerepe sem.

Mint ismert, a héten gyanúsítottként hallgatták ki Póczik József volt válogatott labdarúgót, mert a gyanú szerint a jachtos felvétellel zsarolta Borkait. Tegnap az RTL Klub nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen állítólag Póczik hallható, és tízmillós összeg kerül szóba. Ha ez valódi, és tényleg így zajlott le minden, úgy a történet egybevágna az Index októberi értesülésével, amely szerint a felvételeket a készítők egyik hozzátartozóján keresztül Borkaiék már jóval a botrány kirobbanása előtt ismerték, mivel a hozzátartozó jelentkezett náluk – nem önzetlen céllal. A lap által felvázolt forgatókönyv szerint ugyanakkor az ügyben ez csak mellékszál, az „ördög ügyvédje” blogot helyi, jobboldali vállalkozói kör készíti, és több karakterből gyúrták össze az „ügyvéd” profilját, az ügy kipattanásának hátterében pedig gazdasági és magánéleti okokat sejtenek a cikk forrásai. A HVG a botrány kitörését követő cikkeiben szintén végigvette az esetleges érintettek körét, és csupa NER-közeli figurára bukkantunk. Többek közt olyanra, akinek a személye – mint az a 24.hu írásából tudható – összekapcsolja a Tiborcz-klánt és Semjén Zsolt körét.

Mindeközben megkezdődött a kormánysajtó terelése, amely a tekinteteket a NER gazdasági hátországából az ellenzék felé mozgatná. A Magyar Nemzet szombaton azt sejtette, hogy egy ellenzéki párt körül csoportosulnak a blogkészítők, és ez a megfejtés érezhetően nem volt ellenére több ellenzéki orgánumnak sem. Posztolt az ördög ügyvédje is, mégpedig Polt Péternek üzenve, így a politikai színezetét erősítve az ügynek.

Az igaz, hogy Póczik korábban a DK jelöltje volt, ám Borkai politikai lejáratásához untig elegendő lett volna a felvétel, nem kellett volna egy történetet köré szőni. Ráadásul a DK győri polgármesterjelöltjét – aki Póczik volt csapattársának a testvére – szemlátomást teljesen készületlenül érte a botrány. Első megszólalásai inkább nevezhetőek kínosnak, mint frappánsnak. Az persze érthető, ha valaki haszonszerzési céllal akar fölhasználni egy felvételt, vagy akár szívességet akar tenni az azon szereplő személynek, akkor a legkevésbé sem fogja tájékoztatni az ellenlábas politikai szereplőket.

A Póczik-szál valójában azok álláspontját erősíti, akik úgy vélik, hogy a felvétel készítője és használója két különböző csapat. Bár zavarba ejtő módon a blog mögött állókat sokszor még mindig „szivárogtatónak” nevezik, holott – mint fentebb írtuk – egyáltalán nem szolgáltattak bennfentes információkat, és az első perctől kezdve kizártnak tűnt, hogy bármelyik blogoló ott lett volna a jachton. A hajón készített felvételek és a most kiszivárgott beszélgetés alapján a jachtos körhöz tartozók meglehetősen egyszerűen, mondhatni elég közönségesen intézték ügyeiket. Az ördög ügyvédje ugyanakkor – bár próbál itt-ott a közönségességre is rájátszani – cizellált, profi munka. Dramaturgiailag jól fölépített, stilárisan egyben lévő tartalom. Mindez alátámasztani látszik a már idézett Index-cikk értesüléseit, mely szerint Rákosfalvy Zoltán ügyvéd korábbi „áldozataihoz” is eljuthatott a felvétel, és vélhető, ennek eredménye a blog.

Közelebb kerülhetünk a lap – azóta már több helyen is megjelent – másik értesülésének igazságtartalmához is, nevezetesen, hogy Póczik élettársának fia, F. Gábor gondoskodott a Borkaiék által bérelt jachton a hölgytársaságról, és maga is ott volt a hajón feleségével együtt. A 444 szúrta ki, hogy az egyik megvágott videón fölbukkan egy kilakkozott női kéz, amely a szög alapján a felvétel készítőjéhez tartozik. Amennyiben ezt összerakjuk azzal az információval, amely szerint F. Gáborék közösen találták ki a lefilmezést, úgy az ellenzéki szálat végleg elejthetjük. F. K. munkahelye ugyanis nem valamelyik rivális párt vagy ahhoz köthető hely, hanem az Audi.

© Facebook/hvg.hu

Hogy Póczik F. Gábor tudtával, vagy anélkül jutott a felvételhez, az nem világos, az viszont tisztázott – mivel az érintett maga ismerte el –, hogy az állítólagos zsarolási kísérletet ki rögzítette. Puska Péter szintén egykori labdarúgó az RTL-nek nyilatkozva magára vállalta azt, hogy fölvette a Póczikkal folytatott beszélgetést. Puska nem a semmiből került elő a győri közéletben, és a hvg.hu olvasói is találkozhattak vele, amikor beszámoltunk Tarsoly Csaba Quaestor-vezér előzetes letartóztatásba helyezéséről. Videónkon látható, hogy amikor Tarsolyt elszállítják a a Budai Központi Kerületi Bíróságról, akkor egy férfi „főnök” felkiáltással az autóhoz lép, és csókot dob a benne ülő volt brókernek. Ő Puska Péter.

A Jobbik-közeli N1tv azt állítja, hogy Puska volt Tarsoly Csaba jobbkeze, részt vett a tárgyalásain, és kapcsolataira utalhat, hogy föltűnik egy fotón a felcsúti VIP-páholyban Orbán Viktor és az akkori szövetségi kapitány, Pintér Attila társaságában.

Információnk szerint Puskát jelenleg a Nemzeti Nyomozóiroda hallgatja ki, ami arra is utalhat, hogy a hatóságok a nyomozást a felvétel elkészítésének és az azzal való zsarolás feltárásának irányába viszik. Ez akár Borkaiék visszavágásaként is értelmezhető. Noha több független orgánum és ellenzéki szócső is nehezményezte, hogy az alapbűncselekmények tekintetében nem folyik nyomozás, azaz a kábítószer-fogyasztás és a prostitúció miatt, az igazság az, hogy ezzel kapcsolatban terhelő adatok nem kerültek elő, és ennyi idő elteltével bizonyítani is nehéz lenne bármelyiket.

Az ördög ügyvédje ugyan többször említ kokainozást és szexmunkásokat is, ám erről sem képet, sem más bizonyítékot nem szolgáltat. A videón és a már ismert telekügyleteken kívül a blog amúgy is szűkmarkúan bánik a konkrétumokkal – még Borkaiék jachtjának típusát is a hvg.hu írta le. Hetek óta viszont annyi konkrétum sem jelent meg, mint az október 13-i választásig, csupán ködös utalások további kormánypárti politikusokra. Ami jelentheti azt is, hogy ennyi volt az ördög ügyvédje kezében, de azt is, hogy az eredeti készítők már szabadulni akartak kreatúrájuktól, és ahogy a felvétel, úgy már a blog is másnál van, mint aki csinálta.                                        (HVG)

Borkai ügyvédje a belügynek dolgozik

A győri önkormányzat és a győri egyetem után a győri székhelyű vízügyi igazgatóságról is kiderült, hogy Borkai Zsolt ügyvédjével kötött szerződést. Egy uniós árvízvédelmi projekthez kellett a magyar állam számára megszereznie száznál is több ingatlant.
A szexbotrányba és korrupciógyanús ügyekbe keveredett és lemondott Borkai Zsolt győri polgármester ügyvédje, Rákosfalvy Zoltán nem csak a győri önkormányzatot és a győri Széchenyi István Egyetemet képviselte, hanem a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó, győri székhelyű Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) és a szombathelyi székhelyű Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (NYUDUVIZIG) is megbízta jogi feladatokkal  – derül ki a vízügyes igazgatóságok szerződéseiből.

Az ügyvédi szerződést 2018. május 29-én kötötték meg a “Rába-völgy projekt, a térség árvízvédelmének kiépítése” projekt keretében területszerzéshez kapcsolódó jogi szolgáltatás nyújtása tárgyában és előreláthatóan 2020. december 31-ig érvényes. Mindezért Borkai Zsolt ügyvédjét a dokumentum szerint összesen nettó 19,5 millió forint díjazás illeti meg. Beszerzési eljárás alapján esett a választás Rákosfalvy Zoltán ügyvédre (aki a Borkai-féle szexvideókon is látható volt), az ő ajánlata volt ugyanis a legolcsóbb. Az ÉDUVIZIG területén konkrétan 136 darab, a NYUDUVIZIG területén pedig 39 darab ingatlan tulajdonjogi rendezésével bízták meg a győri ügyvédet.

Küldte az ajánlatot

Rákosfalvy Zoltán feladata volt a magyar állam részére az ingatlantulajdonosoktól adásvételi szerződésekkel, kisajátítási eljárásokkal megszerezni a Rába-projekthez szükséges területeket. Például a Veszprém megyei Kemenesszentpéter önkormányzata is úgy döntött idén január 15-én meghozott határozatában, hogy a magyar állam számára versenyeztetés nélkül elad öt ingatlant. A vételi ajánlatokat Rákosfalvy Zoltán küldte meg az önkormányzatnak, amit a helyi képviselők elfogadtak.

Uniós beruházásról van szó. “Az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával, 3 milliárd 590 millió forint ráfordítással megvalósuló projekt legfőbb célja, hogy komplex árvízvédelmi fejlesztésekkel javuljon a Rába völgyében élők épített és természeti környezetének árvízvédelmi biztonsága” – olvasható az ÉDUVIZIG honlapján. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű projekt a Rába folyó teljes magyarországi szakaszára kiterjed Szentgotthárd és Győr között. A tervek szerint a Szentgotthárd és Győr közötti szakaszon kilenc helyszínen kezdődhet meg az építés 2019 elején, a munkálatok befejezése 2021 márciusára várható.

Kisajátítás és bontás

A Rákosfalvy Zoltán ügyvéd által a magyar állam számára megszerzett földeken természetesen a zalai központú Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. végzi el a konkrét kivitelezési munkát 2,4 milliárd forintért. A cég rendszeres sikeres szereplője az állami közbeszerzéseknek. A zalakarosi Szabadics Zoltán vállalkozó tulajdonában lévő másik cég (SZ.Z. Szállodafejlesztő Kft.) pedig 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott szállodaépítésre a Magyar Turisztikai Ügynökségtől. Már halad az árvízvédelmi munka. “A volt kaszagyári terület mentén kisajátított területsávban a kivitelezést végző vállalkozó a bontási munkákat jelenleg is végzi. A bontási munkákat követő kivitelezési munkák várható kezdete 2020 tavasza” – közölte a szentgotthárdi önkormányzat.

A Napi.hu írta meg korábban, hogy Rákosfalvy Zoltán nem csak a győri önkormányzatot és a győri egyetemet, hanem a magyar államot és a győri térség meghatározó gazdasági szereplőit is képviselte bírósági ügyekben. Azt, hogy Borkai Zsolt ügyvédje jó kapcsolatokat ápol a magyar állammal, az is alátámasztja, hogy a kormánytól nyilvános pályázat nélkül is megkapta a győri, a pécsi és a miskolci kaszinók koncessziós jogát 10 évre. Nála csak Andy Vajna birtokolt több kaszinót, a januárban elhunyt üzletemberhez öt kaszinó tartozott.                                                                               (napi.hu)

Bal-Rad komm: Ember legyen a talpán, aki “EZEKRŐL” újat, vagy jót tud mondani! Persze itt NEM CSAK “EZEKRE”, hanem “AZOKRA” is – azaz MINDEGYIK RABLÓBANDÁRA ÉS UDVARTARTÁSUKRA – kell gondolni!

Egy hatalmas polip módjára tapadnak a társadalomra, és kiszívják annak utolsó csepp vérét! 

DE MEGTEHETIK, MERT TŰRJÜK! EZ PEDIG CSAK ÖSZTÖNZI ŐKET!

Egy egészséges társadalom már réges – régen eltaposta volna őket! Sajnos a magyarok társadalma inkább széthúz és önpusztít, minthogy összefogna és öngyógyításba kezdene!

TELJESEN MEGÉRDEMELJÜK ŐKET! JOBBRA NEM IS VAGYUNK MÉLTÓK!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Jobbat nem érdemlünk!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Azt mindegyik banda szorgalmazza,hogy a sexvideo ne gyújtózsinór legyen a polgármesteri-kormány-meg a fasztudjakik-panamáit tartalmazó bombához!
    Elég lenne elindulni azon,hogy hogyan bérelhet egy polgármester jachtot,pénzelhet milliós kurvákat,hogyan lehet a feleségének lovardája,milliós betétje,és a fia hogyan milliomos,mikor nem dolgozik sehol stb.stb.stb.De ehhez nincs mersz,illetve szándék,mert vastagon szaros a mai ,egyeseknek kedvező,korrupt helyzet kialakulásában a rendszerváltó elit,és leszármazottai,illetve sziveszottyai stb.stb.
    És tényleg hagyjuk már békén a rendszerváltók által becsapott,kirabolt magyarokat!Mit tudnak tenni másfél millió gazemberrel,akik hemzsegnek a hatalom,és a pénzlelőhelyek körül,aztán a megalkuvó-kiszolgáló igazságszolgáltatás,rendőrség,és a mamelukok hadával,béna,és gyalázatos,simlis ellenzékkel,ami együtt kitesz kb.4,5 millió szavazót,akikkel aztán semmit nem tudunk tenni,míg az EU,és minden más hasonszőrű,korrupt szervezet,állam,vallási csoportosulás támogatja,őket,saját érdekében elnézi korrupt,kizsákmányoló “demokráciájukat”!
    Legfeljebb azt,hogy a vezetés nélkül lévő,de a végletekig kizsarolt,frusztrált népesség egyszer felrobbanva mérgében,pusztító ,fékezhetetlen dühében,elkeseredésében agyonveri az egész bandát,bűnöst,és vétlent egyaránt,hogy aztán egy nyugati intervenció kiírtsa a még a lázadók irmagját is!Ezt akarjuk?!
    Mert,szerintem óriási a feszültség az országban,már elmúlt az a várakozás,ami az ellenzékbe helyezte bizalmát.Mindenki elárulta a népet,aki kicsit is vezetőnek számított,a vazallusok pedig arra vannak kényszerítve,hogy megélhetésük érdekében a hatalmat támogassák,a nép magára maradt dühével,kétségbeesésében,kilátástalanságában!
    Ha feladja,és megalkuszik,akkor is vége,ha nem akkor is!Lesz egy Sámsoni katarzis?!

  2. ” Borkainak és Rákosfalvynak csak akkor van oka aggódni, ha igaz az az információ, amit lapunkkal korábban egy, az audis ügyletre rálátó forrás megosztott. Eszerint létezik egy 2012 előtt létrejött okirat, amit az önkormányzat nevében Borkai Zsolt, Rákosfalvy Zoltán, valamint az Audi egyik képviselője is aláírt. Ebben az okiratban szögezte le az Audi, hogy a jövőben hol tervezi majd felépíteni a csarnokot. Borkaiék nem hajlandók elárulni, aláírtak-e ilyen papírt,

    de az Audi is megkerülte a válaszadást, amikor erről kérdeztük a céget. ”

    https://index.hu/belfold/2019/11/25/egyetlen_okirattol_fugghet_kell-e_felne_borkaieknak_az_audis_foldek_miatt/
    Na mindegy…

    Viszont “olvasom”,Tóni beköltözött a Hős utcába?.. hehehehe

    https://olkt.hu/elet-egyedul-bekoltozott-rogan-antal-a-hos-utcaba/

    Hová a futás…? Tóni…Ki elől,mi elől?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com