“A NÉP(nek)stadion már nincs, de van helyette ARÉNA!” bővebben

"/>

A NÉP(nek)stadion már nincs, de van helyette ARÉNA!

1953 augusztus 20 – án volt a NÉPSTADION átadása.

Az “AKKORI” nyitómeccsen a Budapesti Honvéd 3:2 – re legyőzte a Szpartak Moszkva csapatát. Barátságos meccsen.

Tegnap átadtak a Népstadion helyén, az egy önkényesen egy disszidensről elnevezett ARÉNÁT!

A közös a két esemény során: “AKKOR” – ’53 – ban – is, és a tegnapi, 63 évvel későbbi eseményen pályára lépett egy ember. Az orosz Nyikita Szimonyjan.

“AKKOR” végig játszotta a meccset, és rúgott egy gólt. Tegnap a kezdőrúgást végezte el Gera Zoli “játszótársaként”.

Azon a nyitómeccsen, amelyen nemmzetthy válogatottunk Uruguayt fogadta.

Aranylábúink vereséggel avatták fel az ÚJ NEMMZETTHY FUTBALLARÉNÁT!

Egy kis összehasonlítgatás:

A Nemzeti Sportközpontok régi oldalán található információk szerint az ORSZÁGÉPÍTÉS első ötéves tervének egyik büszkeségeként fölépített Népstadion összköltsége 160 millió forintot tett ki. Ez önmagában nem sokat mond, hiszen azóta jelentősen csökkent a forint értéke. Az Ártörténet szakportál számai alapján 1948 és 1953 között 1 forint nagyjából 174 forintot ért mai árakon számolva. Ha ebből indulunk ki, A NÉPSTADIONT MANAPSÁG 27,9 MILLIÁRD FORINTBÓL HÚZHATNÁK FEL, ami a disszidensről elkeresztelt Új Aréna költségének még nettóban is kevesebb mint az ötöde.

Szóval van már “futballunknak” is Új Nemmzetty Szentélye! Csak FUTBALL – mint olyan – AZ MÁR NICS! IGAZ – ORSZÁGUNK SINCS!

Viszont ami van, az méregdrága! Közpénzből van! – nem számít!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“A NÉP(nek)stadion már nincs, de van helyette ARÉNA!” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. 1953 – ban talán még nagyobb luxus pazarlás és butaság volt stadiont építeni , mint most ! Ne feledjük 8 évvel
    vagyunk a 2. világháború után ! Más fontosabb helyeken ( pl. iskolák, kórházak stb.. ) bőven lett volna építeni és korszerűsíteni való .

    1. aaa szerint:

      2019-11-16 – 15:46
      Ne feledjük A Népstadion rengetag társadalmi munkával épült és nem utolsó sorban nem volt TV , rádió , internet ,
      A sport jó szorakozás és jó idő töltés volt ami több szempontból is jó volt .

  2. Önkényes disszidens??? Ha valakinek Puskás Öcsiről ez jut eszébe akkor , csak sajnálni lehet az illetőt.A zsidó komcsi, köröm lerángató tetvek elöl menekült el egy hatalmas tömeg hazánkból, k0ztük puskás, meg a többi focista is. Kérdezzük meg a világ bármely sarkáben az embereket, Rákosit, Gerőt, Farkast, Bauert, vagy a többi nagy hírnevú ÁVÓ s legényeket ismerik, vagy a leghíresebb magyart Puskás Ferencet? Disszidens miket írtok………………….?

    1. Lala
      2019-11-17 – 01:55

      Szerintem meg Puskás nem a rendszer elől menekült, mert az a rendszer is tenyerén hordta a Puskás-féléket (érthetően csak addig, amíg a “tenyéren hordozott” nem ugrált annyira, hogy kiessen a tenyérből). Puskás nyilvánvalóan a saját boldogulása érdekében, magyarul a pénzért lépett le. Nincs ezzel semmi gond, csak nem kellene ezért piedesztálra emelni.
      Puskás futballista képességeit, eredményeit senki sem vitatja, de példaképnek állításhoz mégiscsak meglehetősen ellentmondásos személyiség. Hazafiasság szempontjából mindenképpen.

      Admin:

      Nem éppen marginális tényező: HIVATÁSOS KATONATISZT IS VOLT! Ebbéli minőségében pedig DEZERTŐR ÉS ÁRULÓ!

      1. És a disszidens katonatiszteknek milyen jutalom járt ( a keleti ) titkosszolgálatok részéről ? Puskás ez alól kivétel volt … Sok mai focista tanulhatna tőle , de már túlzásokba esnek , a focit mint sportot illetően is.

      2. Rosi Nante szerint:

        2019-11-17 – 09:39
        5*
        Admin : potosan : Honvéd őrnagy !

    2. A mostani rendszerben vajon mi elől menekülne az emberek,főleg a fiatalok?
      Mert most nem a zsidók uralkodnak?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com