“EÜ – “reform” : kórházból közispotály, közispotályból vesztőhely” bővebben

"/>

EÜ – “reform” : kórházból közispotály, közispotályból vesztőhely

Romló tendenciát mutat a kórházi fertőzésekről szóló új jelentés

Hétfőn megjelent a kórházi fertőzésekről szóló 2018-as összefoglaló jelentés – vette észre a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

November 11-én, a tavaly kitolt határidőhöz képest is tíznapos csúszással jelent meg a 2018-as kórházi fertőzésekről szóló összefoglaló jelentés, ami valamivel átláthatóbb, informatívabb, mint az eddigiek, de a jogvédő szervezet álláspontja szerint még mindig nem tekinthető közérthető, világos tájékoztatásnak.

Emiatt a jelentésből csak szakértők tudnak könnyen következetéseket levonni, de így is látszik, hogy a legfontosabb mutatókban romlott a helyzet.

Az úgynevezett multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések száma meredeken emelkedik, ezt leggyakrabban katéter használatával idézik elő. 2018-ban 206 haláleset történt emiatt.

A clostridium difficile nevű kórokozó által kiváltott bélfertőzések száma pár évvel ezelőtt csökkenő tendenciát mutatott, de 2016-tól már újra emelkedik.

Képünk illusztráció 

Az egészségügyi ellátással összefüggő véráramfertőzések (vérmérgezések) aránya megugrott: míg 2017-ben 18,2 jutott 10.000 betegre, addig 2018-ban 21,2.

Árulkodó, hogy az alkoholos kézfertőtlenítők használata messze elmarad az EU-átlagtól: 2018-ban 9,51 litert használtak 10.000 ápolási napra vetítve, az EU-ban ugyanez a mutató már 2015-ben is 24 liter volt.

„Ha helyesen számolunk, akkor tavaly a fertőzések száma csak a három kötelezően jelentendő kategóriában 15.151 volt, a betegek közül 541-en meg is haltak“ — mondta a TASZ képviseletében Asbóth Márton.

A tényleges adat a kórházi fertőzésekről ennél azonban jóval magasabb lehet, tette hozzá.                                                                                                                  (magyarnarancs)

Titkos kormányhatározatban rendeltek el létszámstopot a kórházakban

 

November 6-ától gyakorlatilag létszámstop lépett életbe az egészségügyben – írja a Népszava.

A napilap cikke szerint az Állami Egészségügyi Ellátóközpont múlt pénteken levelet küldött ki a kórházigazgatóknak, amelyben azt közölte:

A DÖNTÉS VISSZAVONÁSÁIG CSAK MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉST KÖTHETNEK, DE NEM LEHET ÚJ JOGVISZONYT LÉTESÍTENI, ÍGY NEM VEHETNEK FEL ORVOSOKAT, NŐVÉREKET SEM.

A döntés azért különös, mert már így is komoly munkaerőhiány tombol az ágazatban.

A kórházigazgatók először nem is hitték, hogy a levél valódi.

Érdeklődésükre azonban elárulták: a létszámstopot elrendelő kormányhatározat nem nyilvános így az érintetteknek be kell érniük a fenntartó interpretációjával.

Gyakorlatilag megbénulhat az ellátás, az egyéb kellemetlenségekről nem is szólva

– fogalmazott a lapnak név nélkül egy kórházvezető. Mások szerint a létszámstop veszélyezteti a betegellátást, és megbéníthatja a napi működést.

A lap arról is értesült, hogy a Magyar Kórházszövetség hétfőn a létszámstopra magyarázatot kérő levelet írt a kórházfenntartónak, az államtitkárságnak, a miniszternek és a miniszterelnökségnek is.                      (portfolio)

Bal-Rad komm:Vájtfülűek szerint Döbrögisztán közispotályaiban TÖBBEN HALNAK BELE A FERTŐZÉSEKBE EGY ÉV ALATT, MINT KÖZLEKEDÉSI BALESETEKBEN!

Lehet, hogy a létszámstoppal kívánják ennek elejét venni? Esetleg kórházreformot terveznek? Ezentúl nem ispotály, hanem vesztőhely lesz!

“EÜ – “reform” : kórházból közispotály, közispotályból vesztőhely” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com