Kínos számok a qrmány háza tájáról

A kormány létszámcsökkentési törekvései ellenére összességében jelentősen nőtt a minisztériumok háttérintézményeinél dolgozók létszáma, miközben az intézmények száma csökkent.
A kormány több alkalommal megpróbálkozott a háttérintézmények összevonásával, sőt tavaly több ezer fős létszámleépítést is végrehajtott ezeknél a költségvetési szerveknél, ám a 2010-es és a 2018-as zárszámadási adatokból kiderül, hogy míg 2010-ben 75 605 fő dolgozott a minisztériumi háttérintézményeknél, tavaly decemberben ez a létszám 87 743 volt – írja a Népszava.
A minisztériumi háttérintézmények száma 2010-ben még 44 volt, ezzel szemben a 2018-ban már csak húsz ilyet sikerült azonosítani. Vagyis valóban történtek összevonások és sokat közülük megszüntettek, ám a létszámuk ennek ellenére felduzzadt.
De ezzel még nem ér véget a minisztériumi háttérintézményekkel való trükközés, ugyanis számos háttérintézmény az elmúlt években céggé alakult. Ilyen például a HM Ei Zrt., amelynél 4284 fő dolgozik, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Zrt. (140 fő), a Városliget Zrt. (130 fő), a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (570 fő), a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. (34), a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (154 fő) és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (1612 fő).
Ezek mind olyan cégek, amelyek megrendeléseiket az államtól kapják, kizárólag az kormányzati teendők ellátása a feladatuk, vagyis tulajdonképp kiszervezett minisztériumi háttérintézmények, amelyek jelentős része az elmúlt nyolc évben jött létre. (napi.hu)
Bal-Rad komm: Államiból fabrikált nemmzetthyt a qrmány, „RACIONALIZÁLÁS” rikkantással. Kiszervezéses formában abrakolja a horda a NER – hátterét. A ‘zeemúttnyócévbe éves szinten minden évben újabb 1500 falánk parazitát cuppantva a nemmzetthy tőgyre! Muszáj erősíteni – táplálni a nemmzetthy gircsát, mert a nemmzetthy vízfej JÖVŐBENI megtartása veszélybe kerülhet!
Igaz, A MI JÖVŐNKET MÁR LERENDEZTÉK!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A szocializmusban „tudományos megfigyelőknek” nevezték őket. Ezek voltak azok, akik az ég világon semmihez nem értettek, de jó családba születtek. 30 évvel a csillagváltás után sem változott semmi. A versenyszférában pedig nagy a munkaerőhiány. Ja, csak ott teljesítményt követelnek.
Az emberek mindig használtak egy-egy elvont kategóriát a hatalom kisajátításának magyarázatára. A francia forradalom idején a korlátlan népszuverenitás volt a hivatkozási alap, egy nagy lendülettel kimondták, hogy a Nemzeti Konvent tagjai az egész népet képviselik, függetlenül attól, hogy egy forradalmi kisebbség alkotta, a nagy többség pedig ellenük fordult. Már akkor szerették a kétharmadot, ugyanis a Konvent tagjai így mentették át magukat az új törvényhozásba. A Csánjü és jaffáinak „fülkeforradalma” után a jaffás „plebejusok” és a régi rendszerekből a velük együttműködők alkotják a „nemzeti” oldal politikusait és/vagy NER-lovagjait, akik magukat nemes egyszerűséggel magyarokként, a többieket pedig mindenféle becsmérlő kategóriákba helyezve emlegetik. Szóval ezek a „magyarok”, amikor állami lehetőségeket osztanak vagy szerveznek ki (=lopnak szét) egymás között, ismét csak a korlátlan népszuverenitáshoz nyúlnak vissza, mert meg vannak győződve arról, hogy a magyarokat ők képviselik. De ez a népszuverenitás azért jelentősen más, mint a francia volt, hiszen a nemzetfelfogás is különbözik. Hiába a laptopon vágott, gondosan fazonírozott Alaptörvény (éljenek a szakállasok!), a gyakorlatban nem a klasszikus politikai, hanem egy szubjektív pártpolitikával kevert kultúrnemzeti alapon közelítenek a jaffás mindennapokban közvetített nemzetfogalom felé. Egy szélsőségesen megosztó, részben idegen gyökerű jaffapolitikával átszőtt, annak alapján elkülönített „kultúrnemzet” lesz ennek a „mazsolamagyarságnak” a meghatározója. Amikor a Csánjü azt kiabálja felfelé a mikrofonba, hogy „Mi, magyarok…!”, akkor nem tesz mást, mint mazsolázgat a nemzet tagjai közül, akiknek választott képviselőjeként természetesen önmagát látja lelki szemeivel. Hát innen lehet jó nagyot esni egy évtizeden belül, igyekeznek is annyit lopni ezek a jaffás „keresztények”, amennyit csak tudnak. Volt hét bő esztendő, lesz majd hét szűkebb, jöhetnek csapások is, az emberek pedig nem szeretik ezt. De az ő „nemzeti” készleteik addigra már fel lesznek töltve, és ha valamit akarnak majd a jaffákat váltó béna kacsák, hozzájuk kell fordulniuk. Így még sokáig kitarthatnak. Manapság is látni régi arcokat a korábbi garnitúrákból, várhatóan a jaffák sem lesznek kevésbé sikeresek, sőt! A befolyásukat a bukásuk után is megőrizhetik, akár vissza is térhetnek vagy más formációkban folytathatják. A mérgük jelen lehet évtizedekig.