„Jelzés” bővebben

"/>

Jelzés

Kádár és Arany János sírján mindig van gyertya és virág is

Van egy régi mondás, amely szerint a születés az a betegség, amelyben a halálozási arány száz százalékos. Sajnos ezzel nem vitatkozhatunk, aki megszületik, az meg is hal. Mindegy, hogy gazdag volt, vagy szegény, hogy híres volt, vagy csak a családja ismerte. A Heti Napló stábja híres emberek sírjait kereste a Fiumei úti temetőben.

A Fiumei úti temető majdnem hatvan hektáros, aki itt körbe akar nézni, az vegyen fel túracipőt. Arra is kíváncsiak voltak, jár-e a híres embereknek virág, vagy halállal, a hírnév is múlik? A legfrissebb sírokhoz mentek először.

Egymás mellé került a két nagyhírű, és nagyhatalmú üzletember, vagyis Demján Sándor, és Andy Vajna. Előbbi a hetvenes évek kereskedelmét felborító Skála Áruházlánc atyja volt. Utóbbi, vagyis Andy Vajna pedig hollywoodi producerként lett világhírű, majd itthon filmügyi kormánybiztosként, és casinomágnásként folytatta. Most már ez alatt az oroszlános kőlap alatt fekszik. Amúgy azért az oroszlán, mert ez volt Vajna csillagjegye.

A hajdani Hyppolit, vagyis Csortos Gyula is meglehetősen magányos. Szobra és sírja egy üres tér közepén áll. De nála azért valamivel több a virág, mint Majornál. Egyébként a fiumei úti temetőt sokan inkább szoborparkként emlegetik, hiszen kevés itt a máshol oly jellemző egyszerű kereszt, viszont rengeteg a szobor, és az egyéb műalkotás.

1600 védett sír

A sírkertet működtető Nemzeti Örökség Intézet főigazgatójától tudjuk meg, hogy már az 1867-es kiegyezés után elhatározták, hogy dísztemető lesz ez, ahová az ismert embereket hozzák majd. Ennyi magyar híresség egyetlen más temetőben sem nyugszik.

„Ebben a sírkertben 1600 védett sír van, ennél több csak a Farkasréti Temetőben van, ott a művészparcella miatt. Az országban pedig a legkisebb falut és felekezetet is beleértve közel 6 000 síremléket tartunk számon” – mondta Radnainé Fogarasi Katalin.

Blaha Lujza, Gundel-család, Arany János

Vagyis a védett sírok ötöde a Fiumeiben van. Ez pedig elképesztő együttléteket hoz. Csak egy példa. Itt van a nemzet csalogánya, Blaha Lujza, aki egyébként saját, párnán fekvő szobra alatt fekszik halála óta. Pár méter séta, és már ott is vagyunk a hazai cukrászipar egyik legismertebb dinasztiájának, a Gundel családnak sírboltja előtt.

Velük szemben nyugszik az egyik legismertebb építész Alpár Ignác, aki a hajdani TV székháztól, a Magyar Nemzeti Bank épületén át az Anker Palotán keresztül, Vajdahunyad Váráig rengeteg ma is álló épületet tervezett. Vele szemben áll minden idők egyik legismertebb magyar költője, Ady Endre szobra. Amúgy nála szinte mindig van mécses, vagy virág. Legnagyobb szerelménél, és múzsájánál Lédánál, azaz Diósiné Brüll Adélnél annál kevesebb. Úgy tűnik, hogy Ady Lédájának szánt elbocsátó üzenete igaz: Általam vagy, mert meg én láttalak. S már régen nem vagy, mert régen nem látlak.

Aki pedig a temetőben Blahára, Alpárra, Gundelre, és másokra lenéz, az Jókai Mór. Az írónak ugyan csak egy kis fejfája van, de az úgy körbeépítve, hogy lehetetlen nem odanézni.

Vályi Péter, Kádár János, Clark Ádám

És mindegy, hogy mely politkai rendszer állíttatta ezeket a sírokat. Itt van például az úgynevezett munkásmozgalmi panteon. Mindennel, ami a szocialista temetőhöz kellett. Szoborcsoporttal, felirattal, műmárvánnyal, sétánnyal. A korabeli tervezők jónak gondolták, hogy a fő szoborcsoporthoz, híres kommunista halottak között vezessen a járda. Az egyforma, szürke kőlapok alatt gyermekkorom történelmi tananyaga. Zalka Máté a vörös tábornok, Stromfeld Aurél, a 19-es vörös hadsereg vezérkari főnöke, vagy Vályi Péter miniszterelnök-helyettes, aki 1973-ban úgy halt meg, hogy beleesett a diósgyőri kohó 700 fokos acélöntvényei közé.

Az 56-os forradalom leverése után lett Magyarország vezetője, mégpedig évtizedekre Kádár János. Elvtársaitól pár tíz méterre áll magányos sírja, amely sokat átélt már. 2007-ben például feltörték, és elvitték a pártvezér koponyáját. 2011-ben pedig az is kérdés volt, hogy ott maradhat-e, vagy ledöntik. Lejárt ugyanis a sírmegváltás ideje. 2014-ben azután ez is védett lett. Kádár sírján mindig van gyertya és virág.

A Lánchíd, és az Alagút tervezőjének, Clark Ádámnak viszont nincs virág a sírján. Valahogy úgy tűnik, hogy őt elfelejtettük.

Karinthy Frigyes sírja fölött például egy nehezen magyarázható szobor áll. Tulajdonképpen nem is ez vonzza itt a szemet, hanem a mellette lévő szarkofág. Ez alatt vannak a neves régész és múzeumigazgató Kruzsinszky Bálint maradványai. Ez kőkoporsó a temető legöregebb darabja. Valamikor az ókorban egy római polgárt temettek bele a mai Aquincumnál. Azután 1937-ben áthozták ide, így a régész már a második lakója.                                   (atv)

Bal-Rad komm: Kádár János pedig már több mint harminc esztendeje elhunyt! Ám sírjára AZÓTA IS MINDEN NAP KERÜL FRISS VIRÁG! Nem a hatalom jóvoltából, hanem az egyszerű magyar emberek hálája gyanánt!

KELL ENNÉL TÖBB EGY POLITIKUSNAK, MINT A HÁLÁVAL VALÓ ÖRÖK EMLÉKEZET? 

Aligha!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com