Írta: V. I. Lenin

A munkásellenőrzésről szóló rendelet tervezete

1. Valamennyi, legalább (összesen) 5 munkást és alkalmazottat foglalkoztató, illetőleg legalább évi 10 000 rubel forgalmat lebonyolító ipari, kereskedelmi, bank-, mezőgazdasági és egyéb vállalatnál be kell vezetni a termelés, a tárolás, valamint a termékek és a nyersanyagok adás-vétele fölötti munkásellenőrzést.

2. A munkásellenőrzést a vállalatnál dolgozó munkások és alkalmazottak gyakorolják, vagy közvetlenül, ha a vállalat olyan kicsiny, hogy ez lehetséges, vagy választott képviselőik útján, akiket közös gyűléseken haladéktalanul meg kell választani, úgy, hogy a választásokról jegyzőkönyvet kell felvenni, és a megválasztottak neveit közölni kell a kormánnyal és a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek helyi Szovjetjeivel.

3. A munkások és alkalmazottak választott képviselőinek engedélye nélkül országos jelentőségű vállalatot, illetőleg üzemet (lásd 7. §) leállítani, valamint az ilyen üzem menetén bármit is változtatni feltétlenül tilos.

4. E választott képviselőknek kivétel nélkül minden könyvbe és okmányba, továbbá kivétel nélkül minden anyag-, szerszám-, valamint áruraktárba és készletbe betekintést kell engedni.

5. A munkások és alkalmazottak választott képviselőinek döntései kötelezők a vállalatok tulajdonosaira nézve, s az ilyen döntéseket csak a szakszervezetek és a kongresszusok helyezhetik hatályon kívül.

6. Valamennyi országos jelentőségű vállalatnál minden tulajdonos és a munkások és alkalmazottak minden, a munkásellenőrzés gyakorlására megválasztott képviselője felelős az államnak a legszigorúbb rendért, fegyelemért és a vagyon védelméért. A hanyagságban, a készletek, jelentések eltitkolásában stb. bűnösök teljes vagyonelkobzással és 5 évig terjedő börtönnel büntetendők.

7. Országos jelentőségű vállalatoknak számítanak mindazok a vállalatok, amelyek a honvédelem számára dolgoznak, valamint azok, amelyek egy vagy más módon összefüggenek a lakosság tömegeinek megélhetéséhez elengedhetetlenül szükséges cikkek termelésével.

8. A munkásellenőrzésre vonatkozó részletesebb szabályokat a Munkásküldöttek helyi Szovjetjei és az üzemi bizottságok konferenciái, valamint az alkalmazottak bizottságai fogják megállapítani képviselőik közös gyűlésein.

A megírás ideje: 1917. október 26. és 31.
(november 8. és 13.) között.

Megjelent: „Pravda” 178. sz. 1917. november 16. (3.)
Lenin Művei. 26. köt. 277—278. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

Az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkáspárt Központi Bizottságától

– írta: V. I. Lenin –

A párt tagjaihoz és Oroszország dolgozó osztályaihoz

Elvtársak!

Mindenki tudja, hogy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeinek Második Összoroszországi Kongresszusán a küldöttek többsége a bolsevikok pártjából került ki.

Ez a tény alapvető jelentőségű annak a forradalomnak megértése szempontjából, amely éppen most zajlott le és győzött mind Petrográdban, mind Moszkvában, mind pedig egész Oroszországban. Éppen erről a tényről feledkeznek meg állandóan és éppen ezt a tényt kerülik meg a tőkések hívei és öntudatlan szekértolói, akik meg akarják ingatni az új forradalom alapvető elvét, nevezetesen a minden hatalmat a Szovjeteknek elvet. Oroszországban nem szabad más kormánynak lennie, mint szovjet kormánynak. Oroszországban kivívtuk a Szovjethatalmat, és a kormánynak az egyik szovjet párt kezéből egy másik párt kezébe való átmenete minden forradalom nélkül biztosítva van, a Szovjetek egyszerű határozata, a szovjetküldöttek egyszerű újjáválasztása útján. A Második Összoroszországi Szovjetkongresszuson a bolsevik párt kapott többséget. Ezért csak az a kormány szovjet kormány, amelyet ez a párt alakított meg. És mindenki tudja, hogy a bolsevik párt Központi Bizottsága néhány órával az új kormány megalakítása előtt és még mielőtt a kormány tagjainak névsorát a Második Összoroszországi Szovjetkongresszus elé terjesztette volna, meghívta ülésére a baloldali eszerek csoportjának három igen tekintélyes tagját, Kamkov, Szpiro és Karelin elvtársakat, s felajánlotta nekik az új kormányban való részvételt. Mi végtelenül sajnáljuk, hogy a baloldali eszer elvtársak ezt visszautasították, mi ezt a visszautasítást megengedhetetlennek tartjuk forradalmárok és a dolgozók hívei részéről, mi bármikor készek vagyunk a baloldali eszereket bevonni a kormányba, de kijelentjük, hogy mint a Második Összoroszországi Szovjetkongresszus többségi pártjának jogunk és a néppel szemben kötelességünk a kormányalakítás.

Mindenki tudja, hogy pártunk Központi Bizottsága tisztán bolsevik népbiztoslistát terjesztett a Második Összoroszországi Szovjetkongresszus elé, és hogy a kongresszus ezt a tisztán bolsevik kormánylistát jóváhagyta.

Ezért teljesen hazugok és csak a nép ellenségeitől, csak a Szovjethatalom ellenségeitől származnak és származhatnak azok a megtévesztő kijelentések, hogy a bolsevik kormány nem szovjet kormány. Ellenkezőleg, csak a bolsevik kormányt lehet most, a Második Összoroszországi Szovjetkongresszus után, a harmadik kongresszus összehívásáig vagy a Szovjetek újjáválasztásáig, vagy addig, amíg a Központi Végrehajtó Bizottság új kormányt nem alakít — csakis a bolsevik kormányt lehet most szovjet kormánynak elismerni.

* * *

Elvtársak! Pártunk Központi Bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának néhány tagja: Kamenyev, Zinovjev, Nogin, Rikov, Miljutyin és még néhányan mások, tegnap, november 4-én, kiléptek pártunk Központi Bizottságából és — a három utóbbi — a Népbiztosok Tanácsából. Olyan nagy pártban, mint a mienk, politikánk proletárforradalmi iránya ellenére, elkerülhetetlen, hogy ne akadjanak egyes olyan elvtársak, akik nem eléggé állhatatosak és szilárdak a nép ellenségei ellen vívott harcban. Azok a feladatok, amelyek most pártunk előtt állnak, valóban mérhetetlenek, a nehézségek óriásiak — s pártunk néhány tagja, aki azelőtt felelős tisztségeket töltött be, megingott a burzsoázia nyomása alatt és megszökött sorainkból. Az egész burzsoázia és valamennyi szekértolója ujjongással fogadta ezt, kárörvendez, nagy hangon összeomlásról beszél, a bolsevik kormány vesztét jósolgatja.

Elvtársak! Ne higgyetek ennek a hazugságnak. A kilépett elvtársak szökevények módjára jártak el, amikor nemcsak feladták a rájuk bízott tisztségeket, hanem pártunk Központi Bizottságának azt az egyenes határozatát is megszegték, hogy várjanak a távozással legalább a petrográdi és a moszkvai pártszervezet döntéséig. Mi határozottan elítéljük ezt a dezertálást. Mély meggyőződésünk, hogy minden öntudatos munkás, katona és paraszt, aki pártunkhoz tartozik vagy vele együttérez, ugyanolyan határozottan elítéli a szökevények eljárását.

Kijelentjük azonban, hogy néhány, pártunk vezetőrétegéhez tartozó ember szökevényekre jellemző eljárása egy percre sem, egy hajszálnyira sem fogja megingatni a pártunkat követő tömegek egységét, következésképpen nem fogja megingatni pártunkat sem.

Emlékezzetek rá elvtársak, hogy a szökevények közül ketten, Kamenyev és Zinovjev, már a petrográdi felkelés előtt is szökevények és sztrájktörők módjára viselkedtek, mert nemcsak hogy a Központi Bizottság 1917 október 10-i döntő ülésén a felkelés ellen szavaztak, hanem a Központi Bizottság döntésének meghozatala után is agitációt folytattak a pártmunkások között a felkelés ellen. Mindenki tudja, hogy azok az újságok, amelyek nem mertek a munkások oldalára állni és inkább a burzsoázia felé húztak (például a „Novaja Zsizny”), akkor az egész burzsoá sajtóval együtt nagy lármát csaptak és azt ordítozták, hogy pártunk „összeomlik”, „a felkelés kudarcba fúl” stb. De az élet csakhamar megcáfolta egyesek hazugságait és rágalmait, mások kételyeit, ingadozásait és gyávaságát. Arról a „viharról”, melyet Kamenyevnek és Zinovjevnek a petrográdi felkelés meghiúsítására irányuló lépéseivel kapcsolatban akartak támasztani, kiderült, hogy vihar egy pohár vízben, s a tömegek hatalmas lendülete, a munkások, katonák és parasztok millióinak nagyszerű hősiessége Petrográdban, Moszkvában, a frontokon, a lövészárkokban és a falvakban, a szökevényeket olyan könnyedséggel félretolta, mint a robogó vonat a forgácsot.

Szégyeljék magukat a kishitűek, az ingadozók, a kételkedők, mindazok, akiket a burzsoázia meg tudott félemlíteni, vagy akikre hatott a burzsoázia közvetlen és közvetett szekértolóinak ordítozása. A petrográdi, a moszkvai és a többi munkások és katonák tömegeiben nyoma sincs az ingadozásnak. Pártunk egy emberként, egységesen és szilárdan áll a Szovjethatalom őrhelyén, és védi minden dolgozó s elsősorban a munkások és szegény parasztok érdekeit!

A burzsoá firkászok és azok, akiket a burzsoázia megfélemlített, kórusban azzal vádolnak bennünket, hogy hajthatatlanok vagyunk, hogy kérlelhetetlenek vagyunk, hogy nem akarjuk megosztani a hatalmat más pártokkal. Ez nem igaz, elvtársak! Mi felajánlottuk és felajánljuk a baloldali eszereknek, hogy osszák meg velünk a hatalmat. Nem a mi hibánk, hogy ők visszautasították ajánlatunkat. Mi tárgyalásokat kezdtünk még az után is, hogy a Második Szovjetkongresszus tagjai elutaztak, mi e tárgyalások során mindenféle engedményeket tettünk és elmentünk egész odáig, hogy feltételesen beleegyezésünket adtuk még ahhoz is, hogy beengedjük a petrográdi városi duma egy részének a képviselőit, annak a kornyilovista fészeknek a képviselőit, melyet a nép legelsősorban fog elsöpörni, ha a kornyilovista gazfickók, ha a tőkések és földbirtokosok csemetéi, a hadapródiskolások ismét megpróbálnak ellenállni a nép akaratának, mint ahogy megpróbáltak az elmúlt vasárnap Petrográdban, és mint ahogy megint meg akarjak kísérelni (ezt bebizonyította Puriskevics összeesküvésének leleplezése és a nála tegnap — november 3-án — lefoglalt iratok). De azok az urak, akik a baloldali eszerek háta mögött állnak és rajtuk keresztül a burzsoázia érdekében fejtenek ki tevékenységet, engedékenységünket gyengeségként értelmezték és arra használták ki, hogy újabb ultimátumokat intézzenek hozzánk. A november 3-i tanácskozáson megjelent Abramovics és Martov úr, s a következő ultimátumot nyújtotta át: semmiféle tárgyalás, amíg a kormány be nem szünteti a letartóztatásokat és a burzsoá újságok betiltását.

Mind pártunk, mind a Szovjetkongresszus Központi Végrehajtó Bizottsága megtagadta ennek az ultimátumnak a teljesítését, amelyet nyilvánvalóan Kalegyin, a burzsoázia, Kerenszkij és Kornyilov hívei sugalmaztak. Puriskevics összeesküvése, és annak a delegációnak a megjelenése Petrográdban november 5-én, amelyet a 17. hadtest egy része küldött ki, s amely azzal fenyeget bennünket, hogy Petrográd ellen vonul (nevetséges fenyegetés, hiszen ezeknek a kornyilovistáknak az előcsapatai már szét vannak verve és Gatcsinánál megfutamodtak, nagyobb részük pedig nem is volt hajlandó a Szovjetek ellen harcolni) – mindezek az események megmutatták, ki sugalmazta a valóságban Abramovics és Martov úr ultimátumát, kinek a szolgálatában álltak ezek az emberek a valóságban.

Legyenek hát a dolgozók nyugodtak, és tartsanak ki keményen! A mi pártunk sohasem fog meghátrálni a Szovjetek kisebbségének ultimátumai előtt, annak a kisebbségnek az ultimátumai előtt, amely engedte, hogy megfélemlítse a burzsoázia, és amely ténylegesen, a valóságban, minden „jószándéka” ellenére, báb a kornyilovisták kezében.

Mi szilárdan a Szovjethatalom elve alapján, vagyis a legutóbbi Szovjetkongresszuson létrejött többség hatalmának elve alapján állunk, mi hajlandók voltunk és továbbra is hajlandók vagyunk megosztani a hatalmat a Szovjetek kisebbségével, azzal a feltétellel, hogy ez a kisebbség lojálisán és becsületesen aláveti magát a többségnek és kötelezi magát annak a programnak a végrehajtására, amelyet jóváhagyott az egész Második Összoroszországi Szovjetkongresszus, és amely a szocializmus felé vezető fokozatos, de szilárd és tántoríthatatlan lépések programja. De nem vetjük alá magunkat olyan intellektuel csoportocskák semmiféle ultimátumának, amelyek mögött nem állnak tömegek, amelyek mögött a valóságban csak kornyilovisták, szavinkovisták, hadapródiskolások stb. állanak.

Legyenek hát a dolgozók nyugodtak, és tartsanak ki szilárdan! Pártunk, a szovjet többség pártja, egységesen és tömören, felsorakozva védi érdekeiket, s pártunk mögött éppúgy, mint azelőtt, ott állnak a munkások milliói a városokban, a katonák milliói a lövészárkokban, a parasztok milliói a falvakban, akik készek, ha törik, ha szakad, győzelemre vinni a béke és a szocializmus ügyét!

A megírás ideje: 1917. november 5—6. (18—19.)

Megjelent: „Pravda” 182. sz.
1917. november 20. (7.)

Lenin Művei. 26. köt. 308—313. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa