Ilyen még nem történt: eszközt használó disznókat sikerült filmre venni
Bottal ásó cebu szigeti disznókat figyeltek meg.
A jelenségre 2015-ben figyelt fel egy amerikai ökológus az egyik párizsi állatkertben. Meredith Root-Bernstein a családjával nézegette az állatokat, amikor feltűnt neki, hogy az egyik cebu szigeti disznó (Sus cebifrons) egy darab fát vett a fogai közé, és azzal kezdett ásni.
Számos állatfajról – így a csimpánzokról, a varjakról vagy a delfinekről – közismert, hogy egyedeik eszközöket használnak, ilyesmit azonban sertéseknél korábban sosem figyeltek meg. Pedig ezeket az állatokat is kifejezetten intelligensnek tartják.
Az első megfigyelés után Root-Bernsteinnek és kollégáinak 2016-ban négy, a következő évben pedig hét alkalommal sikerült felvételeket készíteniük arról, hogy az állatkert cebu szigeti disznói és kicsinyeik fadarabokkal túrták a földet.
A kutatók kipróbálták, mi történik, ha olyan eszközöket adnak az állatoknak, amelyekkel könnyebb ásni, de azokat csupán két alkalommal használták.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a disznók – és ez különösen igaz volt a felnőtt nőstényre – a vemhesség vége felé használták leginkább az eszközöket az ásáshoz: azokkal készítettek fészket maguknak a földbe. A kutatók azt feltételezik, hogy az anyaállat tanulta meg először, hogyan kell eszközzel ásni, a tudását pedig továbbadta az utódainak.
A viselkedést egyelőre csak kevés, fogságban élő disznónál figyelték meg, a National Geographic szerint azonban így is jelentős felfedezés. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Elég szép jövő vár ezekre a cebu szigeteki disznókra. GONDOLKODNAK, ÉS ESZKÖZT HASZNÁLNAK SORSUK KÖNNYÍTÉSE ÉRDEKÉBEN!
Vajdaság magyarjainak eszükbe sem jut hasonló. Csak a pesti Duna – parti dagonyában fetrengő diszaink boldog röfögése vidít bennünket!
Eszünkbe nem jutna, hogy mi minden jóra használhatnánk egy – egy kézre álló husángot!
A Szerves Társadalom beindításához MINDEN ESZKÖZ RENDELKEZÉSRE ÁLL.
Míg az általad vágyott marxista-leninista proletárforradalomhoz MINDEN HIÁNYZIK.
Kontroll
2019-11-06 – 14:59
Minimum, elgondolkodtató…
Szerintem meg csak simán fájt az orra .