A történelem folyamán 1917. november hetedikén először nyílt lehetősége az emberiségnek a szolgaság megszüntetésére, a nép demokráciájára. Erre az emberiség történetében először Oroszországban a kedvező történelmi helyzet teremtette meg a lehetőséget.
A kapitalisták érdekében a világ újrafelosztásáért vívott rablóháború a különböző nemzetiségű dolgozóknak halált, nyomort, népirtást hozott. Így dolgozó népek jobban megértették a rothadó kapitalizmus bűneit.
A történelmi helyzet megteremtette az erre a problémára válaszolni tudó embereket, akik a helyzetet kihasználva elindították a szolgaság megszüntetésére a gazdagági társadalmi rendszer átalakítását. A szegény, a háborúban elvérzett Oroszországnak először is a saját feudális cári rendszerét kellet megdönteni és ezután a fejlett kapitalista bűnözők által finanszírozott polgárháborút megnyerni. A harc kíméletlen, könyörtelen, embertelen és sok áldozattal járó volt, de elkerülhetetlen a szolgaság megszüntetése érdekében. A cári rendszer hívei és a kapitalista világ nem akarta önként átadni a hatalma a dolgozó népnek, erőszakra volt szükség a hatalom megszerzésére.
Oroszország örökölte a régi cári rendszer minden hibáját. Örökölték a kapitalizmust még csak éppen elkezdő fejletlen gazdaságot, a butaságban, szegénységben tartott néptömegek óriási tömegeit. Ilyen kedvezőtlen feltételekkel kezdtek bele a társadalom átalakításába. Néhány haladó gondolkodó Lenin vezetésével mégis belevágott a lehetetlennek látszó feladatba, a nép demokráciájának megteremtéséhez szükséges gazdasági társadalmi átalakításba.
A munkát Sztálin Generalisszimusz folytatta hatalmas sikerrel. A semmiből a dolgozó népre támaszkodva megkezdte a gazdaság modernizálását és átalakította a társadalmat. Ehhez szükséges volt a proletárdiktatúra fegyvere. Nagyon sok régimódi, a dolgozók felett uralkodni, kizsákmányolni vágyó embert örököltek a cári rendszerből és ezeket a gazdaságilag és katonailag fejlett „civilizált” nyugati országok támogatták. Ebben a harcban olyan tendenciák is voltak, ami később végül is a szovjetunó felbomlását okozták, de Sztálin felismerte ezeket és legyőzte, nem volt kímélet. Nehéz, könyörtelen harc volt, tele embertelenséggel, ami a társadalmi rendszerek közötti háború volt, emberáldozatokkal bővelkedve.
Ez végül is egy újabb háborúba torkollott, amit Sztálin vezetésével, óriási áldozatokkal megnyert a Szovjetunió. A nyugati hatalmak eleinte inkább Hitlert szerették volna győztesként látni a közös ellenségük a Szovjetunió ellen. Hitler volt a legkövetkezetesebb nyugati vezető, aki le akart számolni a szovjet nép demokráciájával, de a kapitalista vadak egymás ellen is harcoltak a világ újrafelosztásáért, ezért nem sikerült az összefogásuk. A háború utáni időkben sikerült a szovjet gazdaságot és hadsereget a világesők közé emelni.
Azonban az elkövetet hibák, bűnök végül is a kapitalista restaurációra vezettek. Az ellenforradalom a nyugat mézes-mázos beugratásával, visszaállította a szolgaságot, de ebben a dolgozók pártja az elsődlegesen bűnös. A proletárdiktatúrát fokozatosan feladták, nem üldözték eléggé az ellenforradalmi erőket, nem modernizálták a gazdaságot és nem tudták a nép demokráciáját magasabb szintre emelni, a bürokrácia lett a fegyverük. Fokozatosan beszivárogtak a dolgozók pártjába az egyenlők között az egyenlőbbek, akik végül is Gorbacsovval az élen elárulták szovjet népet. Így szinte harc nélkül legyűrték a nép hatalmát és megkezdték a rothadt kapitalizmus újjáélesztését. Az Orosz gazdaság és hadsereg csak árnyéka lett a szovjetének. A nép számára megszűnt a demokrácia. A hatalom a dolgozók ellenségeinek kezében korlátlanul összpontosult.
Sztálin halálával 1953-tól elkezdődött a Szovjetunió bomlása, ami még sokáig tartott, így szerencsére Magyarországon még lehetett demokrácia a nép számára. Ez a legnagyobb jó volt a Magyar dolgozók számára, ami történhetett: demokrácia a dolgozó népnek. Ez bizony kellemetlen diktatúra volt a kapitalistáknak, de most revánsot vettek, újra uralkodnak a nép felett. Az állat, a kapitalizmus legyőzte az embert. Megint szolgaság van. Mikor lesz újra demokrácia a Magyar népnek? Népidemokrácia.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Kedves Sa La !
Ne értsd félre – díjazom kitartásod az eszméhez – amit Petőfi is megfogalmazott – hogyan érhető el – valósítható meg! De mint írtam korábban egy cikkhez ami élénk vitát váltott ki – idézem: “…• id Kiss László szerint:
2019-10-30 – 09:01
Miért győzték le ideiglenesen a szocialista világrendszert?
Őszintén válaszoljak?
Megteszem – Azért mert minden egyes prominens = kiváló, kitűnő, kimagasló – vezetője elkurvult és politikai prostituált lett a pénz hatalom karmaiban!…”
Szóval azt akarom mondani , illetve leírni neked – nem elhitetni kell – hisz amit írtál én is úgy tudtam – de ma már tudom, mert átéltem – tapasztaltam – azt az érzést, hogy nem lehet tenni semmit már így fogom leélni életem – amikor mint derült égből a villámcsapás – megszűnt A Szovjetunió – hát persze mondom ma már magamban – most meg ezt akarja elhitetni – megszüntette az aki létre hozta – és hozott helyette egy másik uniót – bizony 1993.november 1-én 12 tagállammal ma már 28.tagja van – eddig ez 26 év – szemben az 1917-1991.ben megszüntel ami 74 évig volt … a mostani sem váltotta be nekik, a hozzá fűzött reményeiket haldoklik – akik mozgatják tervezik és irányítják a történeteket mást fognak kitalálni nekünk! Ezt a folyamatot szerintem a NFF. -tól csinálják, 1.2. világháború STB. és a mai amire törekszenek kirobbantani… EZ A VALÓSÁG! HELYES VOLNA MÁR FELÉBREDNI ÉS A VALÓSÁGNAK MEGFELELŐEN ÉRTÉKELNI – MAJD ARRA FELKÉSZÜLNI!
És a GULAG mi volt ? A szoc. -ban is megvolt a ” felső ” 10000 akiknek mindent lehetett csinálni ! ( Annyit azért nem mint manapság , ezt el kell ismerni. ) A szoc. az egyént ” elnyomta ” . A végén- a főnökök elkurvu-lása miatt – már talán az is lopott aki a legkövetkezetesebb híve volt a rendszernek.
A szoc. azért az egyszerű ” kis ” embert nem hagyta az ” utcán “, mindenkinek alkotmányos joga volt a munkához.
MI a lopás ?
Vajon mit fog tenni az a beosztott, aki azt látja hogy a főnökök luxus autókat kapnak , mondjuk havi 100000 HUF benzinpénzzel ( mert a vállalat szabályai ezt lehetővé teszik, amit a főnökök találnak ki ) az ő juttatásaik pedig csökkennek ( mert pl. a KSZ -t , ha van egyáltalán , úgy módosítják ) ? Hát ahol tud ő is csalni fog, átvágja a főnökeit ahol tudja ! ( Sokat nem nehéz mert szakmailag ( is ) hülye mint a s..gg )
Manapság a FIDESZ tagság, régebben az MSZMP tagság volt az előremenetel egyik alapja. ( Az én választókörzetemben nemrég a FIDESZ -es képviselő valamikor MSZMP tag volt ! Akkor is és most is ment előre mint a rakéta .)
Kedves tripla” a ” én 1970-től voltam az MSZMP tagja , voltam Mör. is nekem egy fillér hasznom nem volt egyikből sem .
petymeg ma már csak az igazat a valóságot szabad leírni – mert bizony aki az volt amit írtál kapott 1 forint 20 fillér béremelést én meg csak 50 fillért!
id Kiss László szerint:
2019-11-03 – 05:23
Te már csak tudod !
aaa szerint:
2019-11-03 – 10:26
Ha egyetemista voltál nem sokat lehettél katona .
Én 26 hónapot voltam mint mezei gk.
Előfelvételis voltam 11 hónapot, aztán újból behívtak ,de már tartalékos tiszti iskolára. Így szumma 18 hónapot voltam. ( Az akkori törvényeknek megfelelően.) Igen és az első 11 hónapban a szoc. mocskának éreztem magam, mert felvettek egy egyetemre. Minden sorállományú bosszút állt rajtunk a tisztek ( nagy részük alkoholista, karrierista bunkó ) segítségével, mert mi csak 11 hónapot szolgálunk. Egy normális ruhát és cipőt sem kaptunk . Röhej. Megutáltatták velem ( és sok katonatársammal is ) a rendszert. Volt azért előnye is , tanultam mint a bolond , nehogy visszavigyenek… Mostanra átértékeltem az egészet, de azt most sem fogadom el, hogy az orvoshoz kellett valakinek mennie, mert KICSI volt a bakancsa és NEM adtak nagyobbat , vagy LÁZASAN külső őrségbe küldték ( a laktanyaorvos hozatta be ). Mindez- hála az égnek- nem velem történt. Tudom, mások még rosszabbakat is tudnának mesélni… Rég volt , de nem volt szép, legalábbis az első 11 hónap. Azt a hadsereget ami akkor volt, az idő pusztította el.
Most is vannak buta birkák, akik ingyé tolják a csúti szekerét…
Tisztelt Petymeg !
Ha nem is anyagilag, nem is közvetlenül, de valamilyen haszna volt, az MSZMP tagságnak. Egyébkén pl. miért volt az egyetemi felvételi lapon az ilyesmire rákérdezve ? ( A szülők párttagsága , partizánmozgalmi múltja, kitüntetései stb… ) Nekem pl. az egyetemi felvételin a szakmai rész tökéletes volt. A végén viszont a KISZ -es megbízott azt firtatta , hogy miért nem voltam építőtáborban. Én csodálkoztam, hogy mi köze ennek egy matek felvételihez ? A végén a vizsgaelnök állította le. A tanulmányaim megkezdése után láttam , hogy milyen ebereket is vettek fel ! Igaz a végén a 73 felvett emberből 26 fejezte be én köztük voltam. Az előfelvételis katonai szolgálatnál pl. az ifjú párttagok ( az én alakulatomnál ) valami írnoki vagy pol. tiszt melletti beosztást kaptak ! Őket nem szívatták…
Még sok -sok példát lehetne mondani… Most is gyakorlatilag ugyanez van csak FIDESZ tagság kell hozzá az MSZMP helyett. Volt olyan aki egyszerűen néhány év kihagyás után átlépett és most is ossza az észt pedig enyhén szólva nem ért ahhoz amit csinál…..
aaa szerint:
2019-11-02 – 09:42
Ez szóról szóra igaz!