VIP-padban feszítettek a hordaelőkelőségek a templomban
Csányoszrón tartotta ünnepi istentiszteletét a Baranyai Református Egyházmegye a reformáció ünnepe alkalmából, amelyen az ott készült képek tanúsága szerint fideszes politikusok is megjelentek, így ott volt Hoppál Péter volt kulturális államtitkár, jelenlegi országgyűlési képviselő, illetve Őri László volt fideszes pécsi alpolgármester is.
Az eseményről Őri és Hoppál is közzétett fotókat, amelyeken az látszik, hogy a politikusokat egy “VIP” feliratú sorba ültették, vagyis külön kijelölt helyük volt a templomban. A sor elé ízlésesen egy táblát is kiraktak, amely szerint a csányoszrói és magyarmecskei templom felújítására amúgy 48 millió forint jutott az Új Széchenyi Tervből, a politikusok padsorát pedig ráadásul épp a “Vagyok, aki vagyok” bibliai idézet díszítette.
Lehet,hogy egy ,még láthatatlan hologram a kép jobboldalára a bíróságot vetíti,és misztikusan hangzó ige száll a hallgatóság felé,hogy:Vádlottak,álljanak fel!”
Itt a VIP= Vádlottak Ideiglenes Padja
https://mapio.net/images-p/15854886.jpg
Ne csak nézzetek, lássatok is! A templomban az oltár fölött ott szerepel Lucifer mindent látó szeme. A kereszt is azt szimbolizálja, hogy hajnalban felkel a Nap és eljő a fény, azaz Lucifer. Nappal rabszolgaként húzzuk az igát, majd éjjel a Hold, azaz Szent Lélek vigyáz ránk. A kizsákmányolóink pont nappal piherésznek, mert éjjelente dorbézolnak. Nekik nem kell dolgozniuk, mert eladták a lelküket az ördögnek, aki vagyont és hatalmat ad érte cserébe, azaz földi javakat. Ők ezt választották, a pokolra fognak kerülni. Orbán is és a pajtásai is. Bizony.
Admin. A Próféta szóljon belőled!
A templomokban mindig is fenntartott helyek voltak a helyi “nagyméltóságoknak”, a szolgabírónak, és a helyi kulákoknak, akiktől busás adományokat kaptak a misék végén. Ezek az egyházak nem Jézus egyházai, a reformátusok pedig különösen kegyetlen, szegényellenes sátánisták. A háború idején teljes egészében kollaboráltak a nácikkal, listák megírásával, és tevőlegesen is segítették őket a deportálásokban, teljesen konkrétan.