Írta: V. I. Lenin

A forradalom feladatai

Oroszország — kispolgári ország. A lakosság óriási többsége ehhez az osztályhoz tartozik. Ennek az osztálynak ingadozásai a burzsoázia és a proletariátus között — elkerülhetetlenek. A forradalom ügyének győzelme, a béke, a szabadság, a föld átadása a dolgozóknak, csak úgy biztosítható könnyen, békés úton, gyorsan és nyugodtan, ha ez az osztály csatlakozik a proletariátushoz.

Forradalmunk menete a gyakorlatban tárja fel előttünk ezeket az ingadozásokat. Ne legyenek illúzióink az eszer és mensevik pártokat illetően, maradjunk meg szilárdan proletár osztály utunkon. A szegényparasztok nyomora, a háború borzalmai, az éhínség borzalmai — mindez egyre szemléltetőbben és szemléltetőbben mutatja a tömegeknek, hogy a proletár út a helyes, hogy támogatni kell a proletárforradalmat.

A burzsoáziával való „koalícióba”, a vele való paktálásba helyezett „békés” kispolgári reményeket, azt a reményt, hogy „nyugodtan” ki lehet várni a „közeli” Alkotmányozó Gyűlést stb. — mindezt kíméletlenül, kegyetlenül, kérlelhetetlenül szétzúzza a forradalom menete. A Kornyilov-lázadás volt az utolsó kemény, nagyszabású lecke, amely kiegészítette azt az ezer meg ezer kis leckét, melyek abból állottak, hogy a kapitalisták és a földbirtokosok mindenütt becsapták a munkásokat és a parasztokat, hogy a tisztek becsapták a katonákat stb. stb.

A hadseregben, a parasztság soraiban és a munkások között nő az elégedetlenség, a felháborodás, az elkeseredés. Az eszerek és a mensevikek mindent ígérő és semmit nem teljesítő „koalíciója” a burzsoáziával felizgatja a tömegeket, kinyitja a szemüket, a felkelés felé taszítja őket.

Nő a baloldaliak ellenzéke az eszerek (Szpiridonova és mások) és a mensevikek (Martov és mások) soraiban — e pártok „Tanácsában” és „kongresszusán” már a 40 százalékot is elérte. Lent pedig, a proletariátus és a parasztság, különösen a szegényparasztság között, az eszerek és mensevikek többsége „baloldali”.

A Kornyilov-lázadás jó tanító. A Kornyilov-lázadás sok mindenre megtanította az embereket.

Nem tudhatjuk, vajon a Szovjetek most képesek-e arra, hogy tovább menjenek, mint az eszerek és mensevikek vezérei, és ezzel biztosítsák a forradalom békés fejlődését, vagy pedig újra egyhelyben fognak topogni és ezzel elkerülhetetlenné teszik a proletárfelkelést.

Ezt nem tudhatjuk.

A mi dolgunk — elősegíteni, hogy minden, ami csak lehetséges, megtörténjék a forradalom békés fejlődésére kínálkozó „utolsó” esély biztosítása érdekében, elősegíteni ezt azzal, hogy kifejtjük programunkat, megmagyarázzuk népi jellegét, azt, hogy ez a program feltétlenül megfelel a lakosság óriási többsége érdekeinek és követeléseinek.

Az alább következő sorokban megkíséreljük ezt a programot kifejteni.

Forduljunk ezzel a programmal inkább az „alsóbb” rétegekhez, a tömegekhez, az alkalmazottakhoz, a munkásokhoz és a parasztokhoz, nemcsak azokhoz, akik hozzánk tartoznak, hanem különösen az eszerekhez, a pártonkívüliekhez, a felvilágosulatlanokhoz. Igyekezzünk őket önálló gondolkodásra bírni, arra, hogy maguk hozzanak határozatokat, hogy saját delegációikat küldjék el a tanácskozásra, a Szovjetekbe, a kormányhoz — akkor munkánk nem vész kárba, bármi legyen is a tanácskozás kimenetele. Akkor ez a munka egyaránt hasznos lesz a tanácskozás, az alkotmányozó gyűlési választások és általában minden politikai tevékenység szempontjából.

Az élet azt tanítja, hogy a bolsevik program és taktika helyes. Április 20-ától a Kornyilov-lázadásig — „mily keveset éltünk, s mily sokat éltünk át”.

A tömegek, az elnyomott osztályok ez alatt az idő alatt rengeteg tapasztalatot szereztek, s az eszer és mensevik vezérek teljesen meghasonlottak a tömegekkel. Ez a legvilágosabban éppen az egészen konkrét program alapján fog megmutatkozni, feltéve, hogy sikerül bevonni annak megvitatásába a tömegeket.

A kapitalistákkal való paktálás végzetes volta

1. Meghagyni a hatalmon a burzsoázia képviselőit, ha csak kis számban is, meghagyni az olyan közismert kornyilovistákat, mint Alekszejev, Klembovszkij, Bagratyion, Gagarin tábornokok stb., vagy az olyanokat, akik bebizonyították, hogy teljesen tehetetlenek a burzsoáziával szemben és képesek bonapartista módon eljárni, mint Kerenszkij — annyit jelent, mint tágra nyitni az ajtót egyrészt az éhínség és az elkerülhetetlen gazdasági katasztrófa előtt, melyet a kapitalisták szándékosan siettetnek és kiéleznek, másrészt pedig a katonai katasztrófa előtt, mert a hadsereg gyűlöli a főhadiszállást és imperialista háborúban nem vehet részt lelkesedéssel. Ezenkívül a kornyilovista tábornokok és tisztek, ha hatalmon maradnak, kétségtelenül szándékosan megnyitják a frontot a németeknek, mint Galíciában és Rigánál tették. Ennek csak úgy lehet elejét venni, hogy új kormány alakul új alapokon, melyeket alább fogunk ismertetni. Ha az eszerek és a mensevikek mindazok után, amiket április 20-a óta átéltünk, folytatni akarnák a burzsoáziával való bármilyen paktálást, az részükről nemcsak hiba, hanem a nép és a forradalom közvetlen elárulása lenne.

A hatalmat a szovjeteknek

2. Az egész államhatalomnak kizárólag a Munkás-, Katona- és Parasztküldött Szovjetek képviselőinek kezébe kell átmennie, meghatározott program alapján, s úgy, hogy a hatalom teljes felelősséggel tartozzék a Szovjeteknek. A Szovjeteket haladéktalanul újjá kell választani, hogy figyelembe lehessen venni mindazt a tapasztalatot, amit a nép a forradalom utóbbi, különösen gazdag tartalmú heteiben szerzett, és ki lehessen küszöbölni azokat a kiáltó igazságtalanságokat (aránytalan, egyenlőtlen választójog stb.), amelyeket itt-ott még nem hoztak helyre.

Az olyan helyeken, ahol még nincsenek demokratikusan választott testületek, valamint a hadseregben, minden hatalomnak kizárólag a helyi Szovjetek és az általuk választott megbízottak és más, de csakis választott testületek kezébe kell átmennie.

Az állam teljes támogatásával mindenütt és feltétlenül valóra kell váltani a munkásoknak és a forradalmi, vagyis azoknak a csapatoknak a felfegyverzését, amelyek tettekkel bizonyították be, hogy le tudják verni a kornyilovistákat.

Békét a népeknek

3. A szovjet kormánynak haladéktalanul javaslatot kell tennie valamennyi hadviselő népnek (vagyis egyidejűleg kormányaiknak is, a munkás- és paraszttömegeknek is), hogy kössenek azonnal általános békét demokratikus feltételekkel, illetve, hogy tüstént kössék meg (ha csak három hónapra is) a fegyverszünetet.

A demokratikus béke fő feltétele az annexiókról (hódításokról) való lemondás — nem abban a helytelen értelemben, hogy minden hatalom visszakapja amit elvesztett, hanem abban az egyedül helyes értelemben, hogy Európában is, a gyarmatokon is, kivétel nélkül minden nép szabadságot és lehetőséget kap arra, hogy maga döntse el: külön államot akar-e alakítani, vagy pedig valamely tetszésszerinti más államhoz akar-e tartozni.

A szovjet kormánynak, amikor a békefeltételeket előterjeszti, nyomban hozzá kell látnia, hogy ezeket maga is a valóságban teljesítse, azaz nyilvánosságra kell hoznia és érvénytelennek kell nyilvánítania a titkos szerződéseket, amelyek mindezideig kötnek bennünket, amelyeket a cár kötött és amelyek Törökország, Ausztria stb. kirablását ígérik az orosz kapitalistáknak. Továbbá kötelességünk azonnal eleget tenni az ukránok és a finnek feltételeinek, kötelességünk biztosítani nekik, s ugyanúgy Oroszország valamennyi más nemzetiségének a különválás szabadságát is magában foglaló teljes szabadságot, ugyanezt kell alkalmaznunk egész Örményországra, köteleznünk kell magunkat, hogy Örményországot és az általunk elfoglalt török stb. területeket kiürítjük.

A kapitalisták az ilyen békefeltételeket nem fogják szívesen fogadni, de ezek a békefeltételek minden népnél „olyan, hatalmas rokonszenvvel fognak találkozni, s a lelkesedésnek és a rablóháború elhúzását nyomon követő általános felháborodásnak oly nagy, világtörténelmi kitörését fogják előidézni, hogy a legnagyobb valószínűség szerint azonnal fegyverszünethez jutunk, és megkapjuk a hozzájárulást a béketárgyalások azonnali megkezdéséhez. Mert a háború ellen irányuló munkásforradalom fel nem tartóztathatóan érlelődik mindenütt, és nem békefrázisok (amelyekkel minden imperialista kormány, köztük a mi Kerenszkij-kormányunk is, már régen bolondítja a munkásokat és a parasztokat), hanem csakis a kapitalistákkal való szakítás és a béke felajánlása képes azt előmozdítani.

Ha az fog bekövetkezni, ami a legkevésbbé valószínű, azaz ha egyetlen hadviselő állam sem fogad el még fegyverszünetet sem, akkor a háború a mi részünkről valóban ránkkényszerített, valóban igazságos védelmi háborúvá válik. Már maga az, hogy a proletariátus és a szegényparasztság ezt felismeri, Oroszország erejét katonai tekintetben is meg fogja sokszorozni, különösen az után, hogy teljesen szakított a népeket rabló kapitalistákkal, arról nem is szólva, hogy ez esetben a háború a mi részünkről nem szavakban, hanem a valóságban olyan háború lesz, amelyet minden ország elnyomott osztályaival, az egész világ elnyomott népeivel szövetségben fogunk viselni.

Különösen óvni kell a népet attól, hogy higgyen a kapitalisták azon állításának, melynek a túlságosan ijedős emberek és a nyárspolgárok néha hitelt adnak, s amely szerint az angol és egyéb kapitalisták a velük kötött jelenlegi rablószövetség megszakítása esetén komolyan ártani tudnának az orosz forradalomnak. Ez az állítás elejétől végig hazug, mert „a szövetségesek pénzügyi támogatása”, amely a bankárokat gazdagítja, az orosz munkásokat és parasztokat csak úgy „támogatja”, mint a kötél az akasztott embert. Oroszországban elég a gabona, a szén, az ásványolaj, a vas, és csak a népnek a rabló földbirtokosoktól és kapitalistáktól való megszabadítása szükséges ahhoz, hogy ezeket a termékeket helyesen osszák el. Ami pedig azt a háborús veszedelmet illeti, amely az orosz népet esetleg jelenlegi szövetségesei részéről fenyegeti, az a feltevés, hogy a franciák és az olaszok képesek lennének haderőiket a németek haderőivel egyesíteni és azokat Oroszország ellen indítani, amely igazságos békét ajánlott fel, nyilvánvalóan képtelen feltevés; Anglia, Amerika és Japán, még ha megüzennék is Oroszországnak a háborút (ami részükről már csak azért is rendkívüli nehézségekbe ütközne, mert egy ilyen háború igen népszerűtlen lenne a tömegek előtt, de meg azért is, mert ez országok kapitalistáinak anyagi érdekei Ázsia felosztásának és különösen Kína kirablásának kérdésében eltérnek egymástól), századrész annyi kárt és bajt sem okozhatnának Oroszországnak, mint amennyit a Németországgal, Ausztriával és Törökországgal folytatott háború okoz.

A földet a dolgozóknak

4. A szovjet kormánynak haladéktalanul ki kell nyilatkoztatnia, hogy megváltás nélkül eltörli a földesúri földek magántulajdonát, s ezeket a földeket az Alkotmányozó Gyűlés döntéséig átadja a parasztbizottságok kezelésébe. Ugyanezeknek a parasztbizottságoknak kezelésébe kell átadni a földesúri felszerelést is azzal, hogy azt feltétlenül elsősorban a szegényparasztoknak engedjék át használatra, mégpedig ingyenesen.

Az ilyen rendszabályok, amelyeket a parasztság óriási többsége mind kongresszusi határozataiban, mind pedig száz meg száz helyi választói utasításban már régen követel (mint ahogy ez többek között kitűnik a 242 választói utasítás összesítéséből, amelyet az „Izvesztyija Szovjeta Kresztyanszkih Gyeputatov” közölt), feltétlenül és halaszthatatlanul szükségesek. Semmiféle huzavona, ami a „koalíciós” kormány idejében annyi szenvedést okozott a parasztságnak, tovább meg nem engedhető.

Minden kormányt, amely késlekedne ezekkel a rendszabályokkal, népellenes kormánynak kell nyilvánítani, amely megérdemli, hogy a munkások és parasztok felkelése megbuktassa és széttapossa. És fordítva: csak az a kormány lesz népi kormány, amely ezeket a rendszabályokat életbeléptette.

Harc az éhínség és a gazdasági bomlás ellen

5. A szovjet kormánynak haladéktalanul be kell vezetnie országos méretekben a termelés és a fogyasztás munkás-ellenőrzését. Enéikül, mint ahogy azt május 6-a óta a tapasztalat már megmutatta, minden reformígéret és reformkísérlet tehetetlen, és az egész országot hétről hétre éhínség és példátlan katasztrófa fenyegeti.

A bankokat és a biztosításügyet, továbbá a legfontosabb iparágakat (az ásványolaj-, kőszén-, vas- és fém-, cukor- stb. ipart) azonnal államosítani kell, ugyanakkor feltétlenül el kell törölni az üzleti titkot és be kell vezetni azt, hogy a munkások és parasztok szigorú felügyeletet gyakoroljanak az elenyésző kisebbségben levő kapitalisták fölött, akik megszedik magukat a kincstári szállításokon, s kivonják magukat a számadási kötelezettség, valamint profitjuk és vagyonuk igazságos megadóztatása alól.

Az ilyen rendszabályok, amelyek sem a középparasztokat, sem a kozákokat, sem a kisiparosokat nem fosztják meg egy fillérnyi tulajdonuktól sem, feltétlenül igazságosak a háború terheinek egyforma viselése érdekében és halaszthatatlanok az éhínség elleni harc szempontjából. Csak ha megfékeztük a kapitalisták rablását és véget vetettünk annak, hogy szántszándékkal leállítsák a termelést, csak akkor érhetjük el a munka termelékenységének fokozódását, az általános munkakötelezettség bevezetését, a gabona és az ipari termékek helyes cseréjét, a gazdagok által rejtegetett sok milliárd papírpénz visszatérését a kincstárba.

Ilyen rendszabályok nélkül a földesúri földek magántulajdonának megváltás nélküli megszüntetése is lehetetlen, mert a földbirtokosok földjei nagyrészt el vannak zálogosítva a bankoknál, s a földbirtokosok és a kapitalisták érdekei elválaszthatatlanul egybefonódtak.

A Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeinek Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottsága mellett működő Gazdasági Osztály legutóbbi határozata („Rabocsaja Gazeta” 152. sz.) nemcsak azt ismeri el, hogy a kormány intézkedései (mint például a kenyér árának felemelése a földbirtokosok és kulákok gazdagítása céljából) „végzetesek”, hogy „a gazdasági élet szabályozására a kormány mellett alakított központi szervek teljes tétlensége — tény”, hanem még azt is, hogy ez a kormány „megszegi a törvényeket”. A kormányon levő eszer és mensevik pártoknak ez a beismerése mégegyszer megmutatja, hogy mennyire bűnös politika a burzsoáziával való paktálás politikája.

Harc a földbirtokosok és a kapitalisták ellenforradalma ellen

6. A Kornyilov- és Kalegyin-felkelést az egész földbirtokos- és tőkésosztály támogatta, élén a kadetok (a „népszabadság”) pártjával. Ezt az „Izvesztyija CIK” -ben nyilvánosságra hozott tények már teljes egészében bebizonyították.

De ennek az ellenforradalomnak teljes leverésére, sőt még kivizsgálására sem történt és nem is történhet semmi komoly lépés, ha a hatalom nem megy át a Szovjetek kezébe. Semmiféle bizottság sem tudja a teljes vizsgálatot lefolytatni, a bűnösöket letartóztatni stb., ha nem áll rendelkezésére az államhatalom. Csak a szovjet kormány teheti ezt és kell is hogy megtegye. Csak a szovjet kormány óvhatja meg Oroszországot a „kornyilovi” kísérletek elkerülhetetlen megismétlődésétől azzal, hogy letartóztatja a kornyilovista tábornokokat és a burzsoá ellenforradalom főkolomposait (Gucskovot, Miljukovot, Rjabusinszkijt, Maklakovot és társaikat), feloszlatja az ellenforradalmi szervezeteket (az Állami Dumát, a tiszti szövetségeket stb.), a helyi Szovjetek felügyelete alá helyezi tagjaikat, feloszlatja az ellenforradalmi csapatrészeket.

Csak a szovjet kormány alakíthat bizottságot a kornyilovisták ügyének, valamint minden egyéb ügynek, akár a burzsoázia által megindított ügyeknek, teljes és nyilvános kivizsgálására, és a bolsevik párt a maga részéről csakis ilyen bizottság létesítése esetén hívná fel a munkásokat arra, hogy minden tekintetben engedelmeskedjenek neki és támogassák.

Csak a szovjet kormány tudna sikerrel harcolni az olyan felháborító igazságtalanság ellen, mint amilyen az, hogy a kapitalisták a néptől összeharácsolt milliók segítségével birtokukba vették a legnagyobb nyomdákat és a legtöbb újságot. Be kell tiltani a polgári ellenforradalmi lapokat („Recs”, „Russzkoje Szlovo” stb.), el kell kobozni nyomdáikat, az újságok magánhirdetéseit állami monopóliumnak kell nyilvánítani és át kell adni a kormánylapnak, amelyet a Szovjetek adnak ki, és amely az igazságot mondja a parasztoknak. Csak így lehet és így is kell kiütni a burzsoázia kezéből a büntetlen hazugságnak és rágalomnak, a népcsalásnak, a parasztság megtévesztésének és az ellenforradalom előkészítésének hatalmas fegyverét.

A forradalom békés fejlődése

7. Oroszország demokráciája, a Szovjetek, az eszerek és a mensevikek pártja előtt most az, a forradalmak történetében rendkívül ritkán előforduló lehetőség nyílik meg, hogy biztosíthatják az Alkotmányozó Gyűlés összehívását a kitűzött határidőre, újabb halogatás nélkül, megmenthetik az országot a katonai és gazdasági katasztrófától, biztosíthatják a forradalom békés fejlődését.

Ha a Szovjetek most teljes egészében és kizárólagosan kezükbe veszik az államhatalmat, hogy valóra váltsák a fentebb ismertetett programot, akkor a Szovjetek számára nemcsak Oroszország lakossága kilenctized részének, a munkásosztálynak és a parasztság óriási többségének támogatása van biztosítva. A Szovjetek számára biztosítva van a hadseregnek és a nép többségének hatalmas forradalmi lelkesedése is, az a lelkesedés, amely nélkül a győzelem az éhínségen és a háborún lehetetlen.

Most szó sem lehetne semmiféle ellenállásról a Szovjetekkel szemben, ha a Szovjetek maguk nem ingadoznának. Egyetlen osztály sem merészel felkelést szervezni a Szovjetek ellen, s a földbirtokosok és kapitalisták, okulva a Kornyilov-lázadás tapasztalatain, a Szovjetek ultimátumszerű követelésére békésen át fogják engedni a hatalmat. Annak az ellenállásnak megtörésére, melyet a kapitalisták a Szovjetek programjával szemben tanúsítanak, elégséges lesz, ha a kizsákmányolókat a munkások és parasztok felügyelete alá helyezik és az ellenszegülőkre olyan büntetéseket rónak ki, mint a rövid ideig tartó elzárással egybekapcsolt vagyonelkobzás.

Ha a Szovjetek kézbevennék az egész hatalmat, akkor most még — és valószínűleg ez az utolsó esélyük — biztosíthatnák a forradalom békés fejlődését, azt, hogy a nép békésen válassza meg küldötteit, a pártok békés harcát a Szovjeteken belül, a különböző pártok programjának kipróbálását a gyakorlatban, a hatalom békés átmenetét az egyik párt kezéből egy másik párt kezébe.

A forradalom fejlődésének egész menete, az április 20-i mozgalomtól kezdve a Kornyilov-lázadásig, azt mutatja, hogy ha ezt a lehetőséget elszalasztják, akkor elkerülhetetlen a legélesebb polgárháború a burzsoázia és a proletariátus között. Az elkerülhetetlen katasztrófa közelebb hozza ezt a háborút. Ennek a háborúnak minden emberi számítás szerint a munkásosztály teljes győzelmével kell végződnie, azzal, hogy a szegényparasztság az ismertetett program megvalósításában támogatni fogja a munkásosztályt, de ez a háború igen súlyosnak és véresnek bizonyulhat, s a földbirtokosok, a kapitalisták és a velük rokonszenvező tisztek tízezreinek életébe kerülhet. A proletariátus semmilyen áldozattól sem riad vissza, hogy megmentse a forradalmat, ami nem lehetséges másképp, mint az ismertetett program alapján. A proletariátus azonban minden módon támogatná a Szovjeteket, ha azok megragadnák a forradalom békés fejlődésére kínálkozó utolsó alkalmat.

N. K.

Megjelent: „Rabocsij Puty” 20. és 21. sz.
1917. október 9. és 10. (szeptember 26. és 27.)

Lenin Művei. 26. köt. 44—53. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa