Schiffer: A horda legyőzhető, az ellenzék kormányképtelen

A kormánypárti lap címlapon hozza a volt LMP-vezetőt.
Schiffer Andrással, az LMP alapítójával és egykori társelnökével készített interjút a kormánypárti Magyar Nemzet, szokatlan módon ezúttal nem fideszes politikus szólal meg az újság címlapján.
Schiffer szerint az önkormányzati választás bizonyította, hogy Magyarország demokrácia, illetve megtört a Fidesz legyőzhetetlenségének legendája. A volt LMP-elnök „kicsit sajnálja” Tarlós Istvánt, akinek nem saját munkája miatt kellett távoznia.
A szociológusnak kétségei vannak az ellenzéki összefogás kormányképességét illetően, és arra számít, a későbbiekben törés várható a koalícióban. Azt is mondja, hogy a Fidesztől elhangzott magyarázatok, mint a Borkai-ügy kizárólagos hatása vagy a Budapesten szavazó 90 ezer külföldi „baromság”. Beszél arról is, hogy a középosztály számára taszító lehet a NER-lovagok gyarapodása és érinthetetlensége.
A teljes interjú a Magyar Nemzetben olvasható. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Schiffer nagy igazságokat mondott ki! A döbrögista horda legyőzhető, és le is kell gyűrni! Ám egy qrmányváltás CSAK ESZKÖZ LEHET a valódi – igazságos rendszerhez való úton. Ez pedig a RENDSZERVÁLTÁS! Vissza a szocializmushoz!
De mivelhogy ENNEK A LÁTSZAT – VAGY ÁLELLENZÉKNEK EGYIK MOST LÉTEZŐ BANDÁJA SEM ALKALMAS kormányzásra – országépítésre még kevésbé, sok reményt a hordabuktatáson kívül hozzájuk nem fűzhetünk.
Pontosan ezért fájó egy ÚJ ERŐ HIÁNYA! Ami ŐSZINTE, TÁRGYILAGOS, NEMZETI ELKÖTELEZETTSÉGŰ, ÉS KOMMUNISTA!
Fölbukkanása pedig PARANCSOLÓAN SZÜKSÉGSZERŰ, mert az idő fogy! Ahogyan a magyarság is!
