„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Zelenszkij bohóc nagyot ment! Faggatták őt a Donbassz kapcsán meghozandó „különleges státusz” törvény felől. Mi lesz abban, hogyan is lesz az?

„Nem tudom, majd meglátjuk!”- válaszolta. Mi ezt a témát a „Normann forám” csúcstalálkozóján akarjuk véglegesíteni.

Egyszerűen számára csak az a lényeg, hogy legyen egy találkozója még az év vége előtt Vlagyimir Putyinnal. Hiszen ezt ígérte szavazóinak!

„Ukrajna gazdasági blokádja ellenére a Donyecki Népköztársaság sikeresen befejezi az Orosz Föderációba történő integráció folyamatát!” Ezt nyilatkozta ma a DNR Központi Végrehajtó Bizottságának vezetője, Alekszej Muratov.

„Mi ellenálltunk, nem törtünk meg, nem árultuk el a barátokat és az elvtársakat. Öt év után látjuk, hogy álmunk gyakorlatilag megvalósult. Már csak az marad nekünk, hogy megtegyük az utolsó, de nagyon fontos és nehéz lépéseket, hogy visszatérjünk otthonunkba – a Nagy Oroszországba” – mondta Muratov.

Vagyim Karaszjov politológus szerint a Donbasszi konfliktus NEM FOG BEFAGYNI! Donbassz nem Transznyisztria! Donbassz Oroszországgal szomszédos! Katonai megoldásban Kijev nem gondolkodhat. A befagyasztásba pedig anyagilag rokkan bele Ukrajna! EGYSZERŰEN NEM LEHET „B” – terv!

Márpedig Zelenszkijék mindenképpen időhúzásra játszanak. Ordashaduk pedig vagyKijev tudtával, vagyannak ellenére, Zolotoje után a DNR – es „lágyítási” körzetben is erősít inkább.

A fronttevékenységről nem is beszélve!

LNR – szakasz:

A DNR – szakaszon ma vadul ostromolták szinte a teljes hosszt. Donyeck északi íve minden térsége kapott. Sztaromihajlovka úgyszintén.

Golubovszkoje régen látott aknagránát záport kapott ma reggel.

Donbass.  A katonai események operatív szalagja: 2014.2.10
Donbass.  A katonai események operatív szalagja: 2014.2.10
Donbass.  A katonai események operatív szalagja: 2014.2.10
Donbass.  A katonai események operatív szalagja: 2014.2.10
Donbass.  A katonai események operatív szalagja: 2014.2.10
Donbass.  A katonai események operatív szalagja: 2014.2.10

A donyecki délvidék minden települése részesült ma a „jóból”!

A Jasznojéban élő bábuska már unja! „El kell innen verni az ukrán gazembereket!” – óhajtja.

Soványka vigasz Donbassznak, de vigasz: az előrejelzéseknek megfelelően ma rendben megérkezett Oroszországból a 88. gumkonvoj mind a 18 kamionja.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com