Pattanásig feszült a helyzet, mindenhonnan támadják az eddigi világrendet
Több irányból fenyegetik jelenleg a globális világrendet, ezért fennáll annak a veszélye, hogy a következő években-évtizedekben megszűnik az eddig ismert liberális világ – mondta szerdán a Budapest Economic Forum konferencián Yoel Sano. A Fitch Solutions politikai és biztonsági kockázatokért felelős vezetője előadásában hosszan sorolta a világ előtt álló kihívásokat, melyekkel folyamatosan meg kell majd küzdeni.
Már most forrong a világ
A második világháború és a hidegháború után látott együttműködésen alapuló multilaterális világrend a növekvő unilateralizmus és nacionalizmus miatt tört meg az utóbbi években – emelte ki szerdai előadásában Yoal Sano. Ez a változás részben annak is köszönhető, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei nem akarják vagy nem tudják fenntartani tovább a liberális világrendet. Ezt az eddig természetesnek vett rendszert fenyegeti Kína és Oroszország felemelkedése, valamint az olyan közepes hatalmak megjelenése, mint India, Irán, Törökország vagy Szaúd-Arábia.
Összességében a változást az hajtja, hogy a globalizáció és a szabad kereskedelem többé nem kívánatosak
– emelte ki Sano.
A Fitch Solutions szakembere szerint a többpólusú világrend felé való eltolódás a nyolcvanas évek óta nem látott biztonsági kockázatokat hozott magával. A politikai és biztonsági kockázatokért felelős vezető szerint jelenleg a legnagyobb veszély az, hogy a nagyhatalmak túlreagálják a fenti változásokat, a kelleténél erősebb válaszokat adnak a kisebb katonai konfliktusokra.
A Brexit az első akadály
A világrend változásával kapcsolatos általános fejtegetés után a konkrét kockázatokra tért át Yoel Sano. Rövidtávon a Brexit a legfontosabb kockázat, hiszen elvileg a hónap végéig valamilyen döntésnek kell születnie arról, hogyan léphet ki az Egyesült Királyság az Európai Unióból. Azt a Fitch szakértője is elismerte, hogy az elmúlt napokban nőtt a megállapodás esélye, a legfrissebb hírek szerint sikerült megegyezni az alapokról, csak az a kérdés, hogy a londoni parlament jóváhagyja-e azt.

Ha pedig végetér a komédia, akkor a következő kérdés az lehet, hogyan befolyásolja majd a végkimenetel a közelgő előrehozott választásokat a szigetországban, kit tekintenek majd a többéves huzavona nyertesének a választópolgárok.
Meddig maradhat velünk a kereskedelmi háború?
A másik fontos kockázat jelenleg az amerikai-kínai kereskedelmi háború, ami folyamatos bizonytalanságot hoz a gazdaságba és a piacokra. Yoel Sano szerint
A 2020-AS AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁS ELŐTT VAN ARRA ESÉLY, HOGY EGY POLITIKAILAG NEM TÚL JELENTŐS RÉSZMEGÁLLAPODÁS SZÜLETIK, DE TELJES KERESKEDELMI EGYEZSÉGET VÁRHATÓAN NEM KÖT MAJD A KÉT NAGYHATALOM.
Egyrészt a választás előtt Trumpnak szüksége lenne egy részsikerre, másrészt viszont a kampányban várhatóan fenntartja majd a kemény hangvételt Kínával szemben.
A Fitch Solutions igazgatója arra számít, hogy a következő egy évben folyamatosan hullámzó lesz majd a kereskedelmi háborús feszültség, időről időre enyhül és súlyosbodik a viszony a két ország között. A jövő évi választások után hivatalba lépő amerikai vezetés várhatóan rugalmasabb, kompromisszumkészebb lesz, bár egy esetleges demokrata elnök is folytathatná a vitát. Vagyis a kereskedelmi háború akkor is folytatódhat, ha Trump megbukik, legfeljebb annak intenzitása lenne kisebb.
Az amerikai-kínai konfliktus évtizedekre meghatározhatja a világot, akár a 21. század legfontosabb eseménye is lehet
– hangzott el Sano előadásában. Szerinte Donald Trump hajlamos rá, hogy a kereskedelmi kérdéseket összemossa a geopolitikával, ez jövőre is így maradhat. Ebben a manőverezésben pedig felértékelődhet Észak-Korea és Tajvan szerepe. A konfliktus elsődleges csatatere a technológia lehet hosszabb távon is, a Huawei-ügy csak a kezdet volt ebben a háborúban.
Bármikor kirobbanhat egy háború?
A Brexit és a kereskedelmi háború mellett a fő kérdés az lehet a következő években, hogy van-e esély egy komolyabb fegyveres konfliktusra a világban. Yoel Sano szerint Kína számára a legfontosabb kockázat a jelenlegi hongkongi tüntetések elfajulása, átterjedése az ország egészére. Éppen ezért úgy véli, hogy a kínai vezetés akár katonai beavatkozást is megfontolna, hogy ezt elkerülje. A helyzet elfajulásának azonban gazdasági következményei is lennének, Hongkongból elindulhatna a tőkekiáramlás, illetve veszélybe kerülne a városállam pénzügyi központ szerepe a régióban, illetve egy erőteljes beavatkozással romolhatna Kína nemzetközi megítélése.
Néhány éve reális veszélye volt annak, hogy az USA akár fegyveres konfliktusba is bonyolódik Észak-Koreával, hiszen a sztálinista ország nukleáris rakétateszteket hajtott végre. Donald Trump és Kim Dzsongun azóta kétszer is találkozott személyesen, konkrét eredményeket nem sikerült felmutatniuk, de enyhült a hangulat a két ország között.
Észak-Korea azt szeretné elérni, hogy az USA jelentse be a háború lezárását, és enyhítsen a gazdasági szankciókon, az USA viszont az atomfegyverek leszerelését támasztja ennek feltételéül, jelenleg patthelyzet van a felek között, senki nem akar elsőként engedni. A Fitch Solutions szakértője szerint ebben a helyzetben arra lehet esély, hogy Észak-Korea a jelenlegi szinten befagyasztja atomarzenálját, cserébe Trump is hajlandó lesz tenni bizonyos engedményeket. A legfontosabb kockázat pedig az, hogy a két vezető retorikája megint agresszívvé válik, és visszatérünk 2017-hez, amikor mindenki egy lehetséges háborútól félt.

A Közel-Keleten elsősorban az iráni háború réme aggaszthatja az embereket, a Hormuzi-szoros megszállása és a szaúdi olajlétesítmények elleni támadás után reális kockázat lett egy esetleges katonai konfliktus is. Yoel Sano azt emelte ki, hogy az iráni vezetéssel szemben belföldön is nő az elégedetlenség, ennek ellenére nem számítanak olyan felkelésre, mely megdönthetné a rezsimet. Sőt, a jövő februári parlamenti választások várhatóan a keméynvonalasok megerősödését hozhatják.
Sem Irán, sem az USA nem akar háborút, de érezhető kockázatot jelent az, hogy valamelyik fél esetleg elszámítja magát
– véli a geopolitikai szakértő. Az esetleges megoldással kapcsolatban hozzátette: egyelőre nem valószínű, hogy Donald Trump személyesen találkozna Róháni iráni elnökkel, de 2020-ban akár erre is sor kerülhet.
Előadása végén Yoel Sano összefoglalta a következő évek legfontosabb gopolitikai tendenciáit, melyekre érdemes lesz figyelni:
- Erősödhet a globalizáció visszaszorulása, a regionális együttműködések szerepe és a nacionalizmus.
- További teret nyerhetnek a populista pártok az Európai Unióban.
- Az eurózónán belül is nőhet a feszültség a tagállamok között.
- Egyre több nemzetközi kritikát kaphat Hszi Csinping kínai elnök.
- Csúszhatnak a kínai „Egy út, egy övezet” projekt beruházásai, ahogy a kínai gazdaság finanszírozása nehezebbé válik. Ez Magyarország szempontjából is kockázatot jelentene a Budapest-Belgrád vasút felújítása miatt.
- Az olajtermelő országokon is nőhet a nyomás a nyersanyag árának esése miatt, különösen Irán és Venezuela lehet veszélyben.
- Erősödhetnek a fegyveres konfliktusok a nacionalizmus növekedésével, illetve azzal, hogy a vezető politikusok próbálhatják a gazdasági kérdésekről elterelni a közbeszéd irányát.
- Tovább halogathatják a legnagyobb országok a klímaváltozás elleni fellépést.
- Hosszabb távú következményként felerősödhetnek az alapjövedelemmel kapcsolatos viták, illetve az egyenlőtlenség elleni lépések.
- Egyre nagyobb lehet az erős vezetők szerepe, ahogy a liberalizmus visszaszorul. (portfolio)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy az idézett – SAJÁTOS SZEMPONTOK ALAPJÁN MEGÍRT – cikk legfeljebb csak gondolatébresztő vitaalapnak jó, bár néhány állítás helytállónak tűnik.
Az is nyilvánvaló, hogy a neoliberalizmus által kigründolt globalizáció – fölborítva a kétpólusú világrendet – egy kevés ország társadalmainak helyzetét csupán konszolidálta, ám jóval többét szétzilálta. Milliárdnyi ember helyzete lett rosszabb, és csak néhányé jobb! A mesterségesen gerjesztett egyenlőtlenségek pedig soha nem látott társadalmi feszültségeket szültek, amik egyre csak nőnek. Mígnem robbanni fognak.
A kérdés csupáncsak az, hogy mikor!
A hidegháború alatt az embereknek többségének szimpatikussá kezdett válni a liberális szemlélet. Ez a tömegigény végül érvényesült. Mostanra viszont megváltozott és tébolyulttá vált a liberalizmus, többek között teljesen elrugaszkodva a természet diktálta normalitástól. Ezt a liberális véleménydiktatúrát egyre nehezebb letolni az emberek torkán.
A gazdasági elit kifejezetten örül annak, hogy az autoriter jobboldal erősödik a radikális baloldal helyett, mert így biztonságban van a vagyonuk és ezáltal a hatalmuk is. Rémálmukban sem szeretnének egy szocialista kormányt a nyakukba kapni, mert akkor a dolgozó nép helyett a tőkések lennének szanaszét adóztatva.
” Erősödhet a globalizáció visszaszorulása …. ” ezt a folyamatot már nem lehet megállítani,
mivel a közlekedés és hírközlés olyan szintre emelkedett, amely a földünket “zsugorította “.
A technikai fejlődés – a nyersanyagok végessége miatt – veszélyezteti a földi életet !
Az új hatalmi központok kialakításai , már évtizedek óta , érzékelhető geopolitikai folyamat.
( A kétpólusú világ helyett: USA + Brit korona országai, EU, Eurázsiai unió, Afrikai unió,…)
+ a különböző szintű kereskedelmi háborúk a világ területi újrafelosztásáért .
“Erősödnek a fegyveres konfliktusok a nacionalizmus növekedésével , …. ” mivel a vallási
szellemet a szocialista világrendszer irányított szétverésével kiszabadították a palackból,
így a klérus teljes erővel a nacionalizmust prédikálja, amely ÉRZELMILEG “kaszára-kapára ”
hangulatot szít a nemzetekben ! A nacionalizmussal takarják el a valós társadalmi konfliktu-
sokat . Ide kapcsolható a migráció kérdése is .
A “populista pártok ” csupán vallási köntösbe csomagolt propagandát folytatnak. Ennek
része az alapjövedelem is ! Nem lehet átlépni a kapitalizmus : úr – szolga alapvető kapcso-
latán. Ez a rendszer lényege a gazdasági ellentmondásokkal együtt .
…. A kétpólusú világ a VILÁGBÉKE hosszú időszakát tudta biztosítani, ez a mai volt
egypólusú , alakuló többpólusú vajon mit produkál ?!
Nem új, és nem saját gondolat (de hiszek benne):
A kapitalizmus és a minden határ nélküli liberalizmus tönkre teszi a társadalmakat, és (el-)pusztítja a Földet…..
Szerintem nagyon jó értékelés, bár néhány szempont mintha kimaradt volna…..
Ennek a beszédnek egy nagy hibája van!Csak úgy ,bele a világba,rikoltja,hogy vége az egypólusú világnak!De mikortól is van vége,erről a világ miért nem tud,és az annyira fejlett demokráciák(nofene!) nem a népakaratot erősítik,hanem a mostani világrendet óhajtják stabilizálni illetve stabillá tenni!
Teljes mértékben osztom Hábé írását,bár a mai helyzet jóval bonyolultabb.Nincs szó a háttérhatalomról,világuralmi törekvéseikről,nincs nevesítve ez a hatalmi érdekcsoport,nincs nevesítve az sem,hogy a világ megtermelt értékét miért bitorolja,bitorolhatja egy szűk csoport,hogyan létezik az,hogy az erősödő nacionalizmus mit is jelent,ugyanis az EU egyesült európai államokat akar,,akkor hogyhogy a nacionalizmus erősödik,miközben a hátérhatalmi csoport egyre inkább irányítja a látszólag független nemzeteket,országokat,rájuk kényszerítve akaratát,meghatározzák a kereskedelem irányultságát,a pénz áramlását,a bankok uralmát stb.stb.stb.
Mondom,bekiáltva a szélbe,hogy szarban vagyunk,de csak a milliárdok felett(ember,és pénz!) uralkodó elit aggodalmaskodó hangja kiált az égre,mert szarban vannak,és ezért fenyegetve érzik magukat,és háborús megoldásokban gondolkodnak!
Azt hiszem,hogy az régóta egyértelmű gondolat,hogy ugyanazokkal a módszerekkel nem lehet helyrehozni a dolgokat,amelyekkel elbaszarintottuk őket!És az is biztos,hogy azokkal a személyekkel csoportokkal,szervezetekkel sem,amelyek ezt a mai helyzetet létrehozták akár mulasztással és/vagy szándékosan cselekedve!
Érdemesnek tartom olvasni Benjamin Fulford írásait az új világtudaton,amelyek már évek óta mondják,hogy fordulat előtt áll a világ,de semmiféle komment ,megvilágosodott elit értekezése nem olvasható ezzel kapcsolatosan,ráadásul ez a gálya hangja,de a tengert szimbolizáló nép hangja,akarata sehol sem hallatszik,mintha az egy holt,irányítható ,semmiféle igénnyel nem rendelkező,terelhető,megnyomorítható,lecsapolható mocsár lenne valódi akarattal,és erővel rendelkező, rettenetes hullámokat gerjesztő óceán helyett!
Pedig a népektől való félelem motíválja az összes “elit” cselekedeteit,beleértve az emberek anyagi,és ideológiai elszegényítését,nyomorba döntését,és végső soron 500 millió rabszolgára való “redukálsát”!!!!
Most kellene bevonni a népet az irányításba,a rendbetételhez,és nem csak azért ,mert félnek tőle,hanem mert ott a tudás,az erő,és a valós igény a szépre,jóra!
Az elité a hatalomhoz való ragaszkodás,a pénzéhség,a háborúk,az elnyomottak ,rabszolgák semmibevétele!De az érték nem ott termelődik,ők csak bitorolják!
Bármilyen probléma boncolgatása esetén – értelemszerűen – oda lyukadunk ki, hogy az a manapság minden média során agyondicsért rendszer ( nevezetesen a sokféle módon meglévő kapitalista termelési mód ) az antagonisztikus ellentmondásaival a hiba oka.
Így a felmerült problémákat – sorolni lehet az egyes részleteit – csak egy olyan rendszer keretében lehetne az alapvető problémák megoldására törekedni, mely erősen különbözik a jelenlegitől !
Erre vannak lehetőségek, példák, de a kialakult státuszkó esetleges megváltoztatása olyan félelmet gerjeszt a manapság hatalmi körökkel bratyizók közt IS, hogy az akadályozza ezeket az emberiség érdekében hozható változások megtörténtét.
A változás pedig vagy demokratikus keretekben, vagy nagy áldozatok közt valósítható meg !……. Ez a döntés lebeg a Földön élők további életének alakulásában ………..IS !
relatív szerint:
2019-10-18 – 13:21
“A változás pedig vagy demokratikus keretekben, vagy nagy áldozatok közt valósítható meg !”
A demokratikus verziót nyugodtan el lehet felejteni.
Relatív!
Ott a +!
stefimrich, relatív ! + 1 .
Minden jelen levőnek :
5*
Ki is ez az Úri ember?
Yoel Sano földrajzi diplomát szerzett az Oxfordi Egyetemen, valamint a londoni közgazdasági és politikai tudományi intézményben (LSE) a nemzetközi kapcsolatok elmélete és története témában szerzett diplomát. 2003 óta dolgozik a Fitch Solutions-nél (Fitch Solutions: Credit & Macro Intelligence Solutions az ismert hitelminősítő, mely rangsorolja az egyes államokat, állampapírokat befektetési szempontból).
Yoel Sano kezeli a Fitch Solutions politikai kockázatelemzéseit, és koordinálja a Fitch Solutions negyedéves globális politikai előre jelzéseit. Ő felelős az „alacsony valószínűségű és nagy hatással járó” események kockázati forgatókönyveinek kidolgozásáért is.
Következő előadása 2019 Nov. 6-án lesz Budapesten, a „Portfolio Private Health Forum 2019” rendezvény keretében.
https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/konferencia-gazdasag/portfolio-private-health-forum-2019/877/attekintes
A linken olvashatók rendezvény témakörei illetve hogy kinek illetve kiknek ajánlott részt venni.
A rendezvény célja a befektetett TŐKE hasznosulását és profit termelő képességét megvitatni, nem a bankok, nem az ipar vagy a mezőgazdaság, hanem egy szolgáltatási területen az EMBEREK egészségügyi állapotát figyelembe véve. Hiszen az ember mindenét eladja, csak az egészségét visszaszerezze. Ez nem új dolog, hiszen volt akihez sámánt, vagy kuruzslót vagy füvesasszonyt hívtak a gyógyulás reményében. Itt most nagyobb tételben játszanak.
Ezt követően a „Big Office Day Konferencia 2019” és a „Property Investment Forum 2019” rendezvényeken szerepel majd, mint előadó 2019 Nov. 20.-án és 21.-én
Úgy látszik nem csak a globális politikai előre jelzéshez ért..