Győr: Megtámadta Borkai győzelmét az ellenzék
Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.
Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt.
Meglátása szerint tartozik annyival a választópolgárainak, hogy kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását, emellett néhány olyan választókörzetben is, amelyben szoros eredmény született.
Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak, de azt látják, hogy több helyen is kimagasló volt az érvénytelen szavazatok száma.
Hozzátette, hogy 2014-ben a polgármesteri szavazatoknál a mostanihoz képest jelentősen kevesebb, 437 volt érvénytelen.
A szocialista politikus elmondta, hogy a 8-as számú választókörzet egyik szavazókörében a jegyzőkönyv szerint a polgármesteri szavazatoknál 13 volt a szavazatkülönbség Glázer Tímea és Borkai Zsolt között, azonban a képviselői szavazólapokból két darab eltűnt, és 19 volt az érvénytelen szavazólapok száma. Megfogalmazása szerint “egyenesen kimutatható”, hogy hiányoznak olyan szavazatok, amelyek Glázer Tímea esélyeit növelték volna.
“Ebből mi vélelmezhetjük, hogy történhetett választási csalás is, de mi szeretnénk bebizonyítani, hogy nem történt” – fogalmazott Pollreisz Balázs.
A rendőrségi feljelentésről azt mondta, hogy meglátásuk szerint a választás rendjével összefüggő bűncselekményt követett el a Jobbikból azóta kizárt négy jelölt, akik az összefogásból való kilépéssel a Fideszt támogatták, azonban a feljelentés részleteiről nem kívánt többet mondani.
A vasárnapi választásról azt mondta, hogy “olyan meccsen indultak, ahol az egyik csapatnak 16, a másiknak 12 játékosa volt” az egyéni körzetekben, emellett “az A csapatnak volt C és D csapata is”, de az ellenzéki jelöltek mégis meg tudták szerezni átlagosan a szavazatok negyven százalékát, ami szép eredmény.
Győrben Borkai Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje összesen 19 312 szavazatot kapott vasárnap (44,33 százalék), Glázer Tímea, az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje pedig 18 617 darabot (42,86 százalék).
A megyeszékhelyen mind a 16 egyéni választókerületi képviselői helyet a Fidesz-KDNP jelötjei szerezték meg, azonban a 22 tagú közgyűlésbe kompenzációs listáról három képviselő jutott be az ellenzéki összefogásból, kettő a Civilek Győrért szervezetből és egy képviselő az Összefogás Győrért Egyesületből. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Érthető a győri ellenzék körömaggatása. Az alig másfél százalékos Borkai dijadal, és a nagyszámú “rontott”/érvénytelen szavazólap AKÁR VALÓS OK lehet.
Meg lehetnénk lepődve, ha az újraszámlálásba belemenne a helyi VB.
GYŐRT A HORDA NEM ENGEDHETI EL! Sem morális, sem anyagi okokból! A hordát GYŐR MIATT már így is maradandó ERKÖLCSI veszteség érte!
Úgyhogy a MINDEGYIK FÉL számára megnyugtató megoldás a valószínű: A “VÁLASZTÁSI” EREDMÉNY TUDOMÁSUL VÉTELE, ÉS AZ ELLENZÉKI BELENYUGVÁS! Ha ez történik, az Döbrögi dijadala és az álellenzék megalkuvókészsége jele! No meg persze AUDI GAZDA AKARATA ÉS KEDVE szerint való lesz!
“GYŐRT A HORDA NEM ENGEDHETI EL! Sem morális, sem anyagi okokból! A hordát GYŐR MIATT már így is maradandó ERKÖLCSI veszteség érte!”
A Fidesz felszólította Borkai, hogy lépjen ki a pártból. Borkai meg is tette és függetlenként akarja 5 évig vezetni a várost.
Szerintem nem fogja kitölteni az idejét.