A győri polip
Tegnap sok mozaikdarab a helyére került, és végre nekiállt dolgozni a sajtó független része. Tudnotok kell, hogy nem csak Borkainak, hanem Rákosfalvynak is van repülős jogsija (Private Pilot Licence – PPL). De Rákosfalvy letiltotta, így nem lehet látni a gépét a flightradaron, ezért csak kevés adat van róla. Nyilván nem akarják, hogy azon csámcsogjon Győr (vagy inkább most már az egész ország), hogy hova járnak orgiázni a pénzeteken. Nem csak a HA-CIZ géppel szoktak repdesni, van még egy másik, kellett egy saját gép Borkainak is. Azt sem a fizetéséből vette.
Valójában Borkai nem a családjára és nem a városára büszke, hanem arra, hogyan hálózták be páran az egész Győrt, hogy aztán szétlophassák. Borkai egy évben nagyjából 1 milliárd forintot lop ki a városból, és visz ki külföldre. Bő 10 éve vidáman működtetik a pénzszivattyút, csak mert senki nem gátolja meg őket ebben.
Lássuk ki van még benne a buliban!

Rákosfalvy kollégáról a jogi csavarok tudójáról, aki Borkai fiának minden hónapban utalja az 1 millió forintos zsebpénzt, egyelőre többet nem írok. Talán csak azt, hogy azért kapta a Bübü becenevet, mert kiskorában mindig jól megverték edzésen, és állandóan sírt.

Még a kezdetek kezdetén Somogyi János – az agy – találta ki, hogy Borkai legyen a polgármester. Csak azért, hogy a környezetében lévő gazdag és gazdagodni akaró vállalkozóknak legyen egy buta, így jól irányítható polgármestere. Somogyi adta Borkai mellé Rákosfalvyt.

Borkai mestereként tekint Bolla Péterre. Bollától sajátította el azokat a módszereket, hogyan kell polgármesterként adott helyzetben úgy eljárnia, vagy döntenie, hogy a szűk környezetében lévők hozzáférjenek a közpénzhez. És persze azt is, hogy ebből a közpénzből mennyit kell visszakérnie. Bolla kabinetfőnökként felügyelte az önkormányzati hivatalon belül a polip érdekét szolgáló ügyek végrehajtását. Sok hasznot hajtó robotos volt ő, míg kegyvesztetté nem vált. Sokat tudna mesélni.
Neumann Zoltán, a Kultúrmérnök Kft. vezetője és tulajdonosa fér hozzá a győri útépítési munkák nagyobb részéhez. Ő is rendszeres részvevője a minden évben megrendezett háromhetes Maldív-szigeteki kiruccanásoknak. Ha őt is megszorongatnák a hatóságok, sokat tudna arról mesélni arról, hogyan jutott ki a sok készpénz külföldre.


Természetesen kell egy hűséges végrehajtó is az önkormányzati hivatalban, ő pedig dr. Csörgits Lajos, a város aljegyzője. Az összes korrupciós ügyben tettestárs. Többször mondta már Borkainak, ha bajba kerül miatta, akkor minden borítani fog.
És ne maradjon ki a sorból Ackermann István se, a Strabag győri vezetője, aki szintén a Győr és Győr környéki közbeszerzési munkák nagy nyertese. Sokat tudna mesélni arról, mennyit kell visszaosztania.
Kérdezzétek őket Ti is! Az is kérdezzétek meg tőlük, pontosan miért is járnak a Maldív- szigetekre, és ott mit csinálnak (a nyilvánvaló kurvázáson túl).
Tegnap már konkrét fenyegetések értek. De engem nem tudnak megijeszteni. Ha velem bármi történik, sokkal több szar fog a nyakukba ömleni, mint amennyit valaha el tudtak képzelni.
Persze, ettől még folytatom. Talán lesz egy meglepetésem még mára, ennyi izgalmat hadd okozzak.
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
továbbra is az a véleményem hogy aki indul választásokon az vagy ostoba vagy gazember—ilyen romlott rendszerben lehetetlen becsületesen,tisztességesen dolgozni igy akkárkire is szavazol-rosszul döntesz—megoldás csak az fegyveres felkelés…