Tegnap Párizsban, Toulouseban és Montpellierben rendezték meg a “sárgamellényesek – rendvédelmisek” küzdelemsorozat 46. fordulójának összecsapásait.
Különösebb esemény nem történt!
Minden a szokott módon zajlott. A fölállást tekintve akár erőegyensúlyról is szó lehetne, de nem lehet, mert a rendőrök tárgyi fölszerelése bőven fölülmúlta mellényesékét.
Akik elszántságukon kívül a kezük ügyébe kerülő elhajigálható dolgokkal próbálták meg némiképp ellensúlyozni zsandárék technikáját. Meg harsány szidkozódással. Rendőrprefektúri beszámolók szerint leginkább ezzel hasítottak a zsandárelevenbe. Akik persze megtorolták a sérelmeket.
Ezúttal is szépen fogyott a rendőrök könnygáz – meg locsolóvíz készlete. Működtették a gumibotokat is rendesen. Sűrűn fordultak a rabszállítók. Elfelé tömve mentek, a gyűjtőhelyre üresen érkeztek. 164 mellényest utaztattak.
A huzavonában négy rendőrt is megkarmoltak.
Egyszóval most is jó hangulatban ment le – ezúttal a 46. – forduló Galliában. Párizsban egészen lakodalmasra sikeredett egy időre a dolog. Menyasszony – vőlegény ennél lelkesebb násznépet nem is kívánhat.
Mellényesék beígérték október 5 – re a 47 – et! Lakodalmi jelenetet nem tudtak beígérni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!