Nem akarnak tömeges létszámleépítést, ezért csökkentett munkaidőben dolgoznak a németországi gyárakban
Egyre több németországi gyárban dolgoznak csökkentett munkaidőben az alkalmazottak, ami azt jelzi, hogy a feldolgozóipar recessziója növeli a nyomást a munkaerőpiacra – ez derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből, amelynek eredményeit csütörtökön ismertették.
Az ifo kutatásában részt vevő gyárak mintegy 5,8 százaléka közölte, hogy szeptemberben csökkentette a munkaidőt annak érdekében, hogy elkerülje a csoportos létszámleépítéseket. Júniusban még csak 3,8 százalékra rúgott ez az arány. A szeptemberihez hasonló értéket legutóbb 2012-13-ban, a pénzügyi válság után mértek, amikor százezer munkás dolgozott a gyárakban rövidített munkaidőben.
A megkérdezett vállalatok 12,4 százaléka jelezte, hogy a következő három hónapban szándékában áll alkalmazni ezt a munkaszervezési eszközt. Júniusban 8,5 százalék volt ez az arány. A német gazdaság 0,1 százalékkal zsugorodott április-júniusban az előző negyedévhez képest, és félő, hogy a harmadik negyedévben is csökkent a gazdaság teljesítménye.
Túlnyomórészt az exportfüggő feldolgozóipari vállalatok kerültek bajba a világgazdasági növekedés lassulása miatt. A kereskedelmi háborúk és a Nagy-Britannia európai uniós tagságágának megszűnésével (Brexit) kapcsolatos bizonytalanságok mind kedvezőtlenül hatnak a német kivitelre.
A feldolgozóipari vállalatok a csökkentett munkaidő alkalmazásának révén kerülik el, hogy le kelljen építeniük munkavállalókat a kapacitások alacsony kihasználtsága miatt. A kormány részben kifizeti a munkavállalóknak a munkaidő csökkenése miatt kieső bérjövedelmüket.
Augusztusban emelkedett a munkanélküliség Németországban, erősítve azokat a félelmeket, hogy a feldolgozóipar mélyülő recessziója átgyűrűzik a szolgáltató szektorba.
Az Angela Merkel vezette jobbközép kormány mindeddig ellenállt azoknak a felszólításoknak, hogy adja fel fegyelmezett költségvetési politikáját és fiskális stimulusokkal támogassa a gazdaság növekedését. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Az okokról viszont keveset – sőt semmit – nem beszélnek. A kapitalizmus ciklikusan ismétlődő válságjelenségéről! Ami törvényszerű, és nincs előle menekvés! A hatása pedig a legjobban kitetteket fogja ismét ütni!
Persze nekünk aggodalomra semmi okunk! Döbrögisztán erős, versenyképes vajdaság. Úgyhogy ITT MUNKA az lesz! Más meg…
Igen, a ciklikus válság nem kímél senkit sem.
Oroszországban Medvegyev kormányfő is nagyon szeretné a 4 napos munkahetet bevezetni .
https://www.trt.net.tr/magyar/gazdasag/2019/08/14/ha-a-szisztema-elfogadasra-kerul-a
…Németországban is növekszik a munkanélküliség . Amely eddig is 3.5-4.0 millió embert
érintett , elsősorban a volt NDK területén. Ez a létszám felkúszhat 6-7 millió főre, amely
már komoly kihívást jelent az erős költségvetéssel és vastagon plusszos külkereskedelmi
mérleggel rendelkező országnak is ! Náluk a munkanélküli segély nagyságrendje magasabb
mint Magyarországon a szakmunkás átlagbér ! … ezek után mi lesz itt a “magyar ugaron”?
Az, hogy mekkora lesz a baj attól függ, hogy meddig mélyül a válság. Minden esetre jobban fel vagyunk készülve, mint a Gyurcsány-kormány alatt.
Álljunk meg egy szóra!
Nekem (60+ év) azt tanították anno, hogy a szocializmus felépítése után a kommunizmusban már csak robotok dolgoznak, az emberi munka felesleges lesz!
OK, nincs kommunizmus, viszont vannak robotot, több, mint bármikor gondoltuk volna!
Svédországban már a 70-es évektől a Volvo gyárban a szerelőcsarnokban nem volt éjszakai világítás, mert csak robotok dolgoztak, ők pedig jól elvannak a sötétben.
Ma már robotok csinálnak mindent. Nemsokára a robotok csinálják a robotokat is.
Kérdezem én: mivégre tehát a mi büntető közmunkánk ezért a szánalmas segélyért, amiből “meg lehet élni” náci barátaink szerint? Ez a tetves lágerterápiás, magyargyilkos kormány!
Nehogy már téma legyen, hogy szegény derék szorgalmas németek, nahát, úgy sajnálom őket.
Emlékezzetek inkább orbángeci hírhedt rokkantholokausztos bevezető beszédére, amit a meghívott kivénhedt rockerek, és falábú focisták, pénzért megvett celebtudósok és művészek (prostik) előtt tartott: “lesznek olyan munkák, ahová nem kellenek majd drága gépek” – vagyis a mai világban a munka – a szó régi értelmében – igenis a szegény ember külön büntetése, mert szegény, mert hogy azzá tették ők, a gecik!
Igen, a sok birka pedig megszavazza a geciket !
A sok-sok öntudatos munkás-paraszt többség megvásárolható évi 9 000 Ft-ért !
Ez nem jutott eszébe Horn Gyulának, Gyurcsányinak, – meg is buktak !
lófszt 9000 forintért.
Egy zsák krumpliért.
Ez a nagyobb szégyen, nem orbán.
Hová züllött le Kádár népe, orbán ide vagy oda?
Svédországrol ez volt a jol begyakorolt mese..a valoság meg még ma sincsen köszönöviszonyban sem evvel..
Munkások mindig is fognak kelleni akik a gépeket felügyelik,beállitják,programozzák stb..a munka minöségénél lesznek változások és a munkások képzése ami a legfontosabb.
dehát a svédek idehoztak 1 millio magasanképzett arabot akik majd segitenek..kövesétek a svéd példát és ti is tönkrementek garantáltan.(az imf már dörzsöli a markát)