“Skizofrénia” bővebben

"/>

Skizofrénia

Több embert is benzinnel locsolt le, tömegmészárlásra készült az székesfehérvári asszony: ez állhatott az ördögi terv hátterében

Székesfehérvár — Féltékenység miatt locsolt le benzinnel egy nő több embert is fényes nappal Székesfehérvár egyik legforgalmasabb terén.

Információnk szerint a brutális tett mögött két család régóta húzódó vitája áll, amire vasárnap reggel az Alba Pláza előtt akartak pontot tenni. 

Békülés helyett azonban még jobban elszabadultak az indulatok, amelynek csúcspontján egy 59 éves nő előkapott egy benzinnel teli flakont, majd az ellenlábasaira, köztük egy másik nőre locsolta a gyúlékony folyadékot. „Felgyújtalak, meghalsz” – üvöltötte közben a felbőszült támadó. Az utolsó pillanatban valakinek sikerült kirúgnia a sivalkodó asszony kezéből az öngyújtót, aki így nem tudta befejezni ördögi tervét.

– Nem új keletű a balhé a két család között, már régen ellenségeskednek – árulta el egy férfi, aki mind a két családot jól ismeri.

– Most egy férfi miatt feszültek egymásnak, akit két nő is egyformán szeret. Pénteken már voltak előjelei a vasárnapi összecsapásnak, de akkor még tettlegességig nem fajult a vita – mondta.

A két család a belváros szívében lévő Alba Plaza előtti téren esett egymásnak. 

A főtéri balhénak a kiérkező rendőrök vetettek véget / Fotó: Police.hu

– Először éktelen ordítást hallottam, és amire odakaptam a fejem, már mindenki ütött mindenkit. Közben persze, válogatott szitkokat szórtak egymásra. A nők sokkal harciasabbak voltak, mint a férfiak, utóbbiak inkább próbálták megfékezni az asszonyokat. A téren sokan voltak, de mindenki megrémült – idézte fel a drámai pillanatokat egy középkorú nő, aki éppen buszra várt a verekedés idején.

A brutális összecsapást térfigyelő kamera rögzítette. A rendőrség tájékoztatása szerint a széleskörű adatgyűjtéseknek köszönhetően sikerült azonosítani a felvételen látható nőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt. A gyanúsított elmondta, hogy korábbi nézeteltérését, sérelmét akarta megtorolni a verekedés során. S. Józsefnét a rendőrök őrizetbe vették, illetve előterjesztést tettek letartóztatására.

A két család férfi tagjai is egymásnak estek, több rúgás is látszott a képeken / Fotó: Police.hu

A Blikk megtalálta a házat, ahol a benzinnel lelocsolt nő lakik, rokonai azonban nem akartak nyilatkozni a szerettüket ért támadásról.                        (blikk)

A józsefvárosi polgármester munkatársa szerint, ha az ellenzék nyer, „roma terror” lesz a kerületben

Naponta döntik meg a tisztességtelen kampányolás csúcsait a józsefvárosi fideszesek. Miután a választók adataival való visszaéléssel vádolták meg az ellenzéki jelölt, Pikó András kampánystábját egy olyan fotó alapján, amely a Fővárosi Választási Bizottság szerint sem elegendő bizonyíték jogsértés megállapítására, tegnap Pikó András Mátyás téri rendezvényén kapcsoltatta le az önkormányzat az áramot, épp Pikó beszéde kezdetén.

Ugyancsak a tegnapi esemény után a fideszes polgármester, Sára Botond kabinetjének munkatársa Facebook-oldalán kezdte el „roma terrorral” riogatni ismerőseit – derül ki a Balogh Lajos ellenzéki egyéni képviselő és roma aktivista által közzétett videóból.

https://www.facebook.com/282124912474203/videos/569535706919340/

Eszerint Nagy Orsolya, Sára Botond ügyintézője ilyeneket írt Facebook-oldalára:

„Ha Pikó nyer, a romák újra terror alatt fogják tartani a nem romákat.”

„Menőség lesz romának lenni, ha nem vagy roma, csak egy csicska leszel. Végünk, baszki!”

(mérce)

http://balrad.ru/2019/09/23/dobrogisztan-a-hely-ahol-a-magyar-nemzet-sullyedt-el/

https://www.facebook.com/partizanpolitika/videos/2415789098707173/

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…Ha Pikó nyer, a romák újra terror alatt fogják tartani a nem romákat.

Menőség lesz romának lenni, ha nem vagy roma, csak egy csicska leszel. Végünk, baszki!”

– MERT MOST MI VAN?

Most ugye vajdaság – szerte keresztényi egyetértés, szeretet tombol. A horda vetítőgépébe fűzött mesefilm szerint. Eszerint a mesefilm szerint MOST (és hordauralom alatt) Farkas Flóri és kisegyüttese jótékonysági szervezet!

Az álellenzék szerint ha ők nyernek, végre ránk fog törni a büszkeség kora!

MINDEGYIKÜK – HORDA ÉS ÁLELLENZÉKE – CIGÁNYOKKAL, ZSIDÓKKAL IJESZTEGETI A MÁSIK TÁBORT, DE FŐKÉPP MINKET – MAGYAROKAT!

A cigányok zsidóznak és parasztoznak! A zsidók cigányoznak és gójoznak! MI PEDIG – A MAGYAROK! – A KISZEMELT CSICSKANÉPSÉG – VÁLASZTHATUNK!

Fogunk is választani! Közülük! Jobb híján a selejtben turkálva!

SKIZOFRÉN ÁLLAPOT! Ami akkor a legvadabb, amikor a beteg elveszti betegség tudatát, és nem szedi a gyógyszert.

Ekkor már ön – és közveszélyessé válik! A vége pedig általában öngyilkosság!

Jah! Hogy NEKÜNK GYÓGYSZERÜNK SINCS?!

 

“Skizofrénia” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Balogh Lajos “Paci” . Nem hallottam ezt a nevet és nem is láttam még ezt az arcot soha. Számomra ez a bemutatkozó videója. Ebben a videóban megismertem egy meleg cigány embert, aki a liberálisok hangján támad egy sok valóságalapot tartalmazó kijelentést. Előhúzva többek között a rasszista kártyát.

  2. A videó alapján Balogh Lajos “paci ” nem a lókupec romák közül való. Beszédjén érződik
    a tanult ember választékos stílusa. A téma, az tényleg utálatos, melynek alapja a magántu-
    lajdoni irígység által táplált : ember az embernek farkasa! A drog – és annak súlyos kö-
    vetkezményei , elsősorban a magyar társadalom csoportjainak TUDATOS szemben állítása,
    végletesen megosztotta az ország lakosságát ! …. Durvul a helyzet, mert rosszak az élet-
    körülmények, a növekvő szegénység ellen az alkohol és más bódítószerekhez nyúlnak több
    millióan ! … A könnyű meggazdagodást kipróbálók közül százezrek elbuktak, néhány ezer
    fő pedig MUNKA NÉLKÜL TETT SZERT komoly vagyonra. Ez irritálja a szegényebb többsé-
    get ! Ez a fő oka – a robbanásig jutott – társadalmi feszültségeknek.
    Nem véletlen , hogy a börtönök lakói többségében : romák-cigányok -új magyarok !
    Pedig tudjuk : senki sem születik bűnözőnek, viszont az életkörülményei , a “nevelő közös-
    ség ” képes arra az útra terelni !
    Ahogyan Admin írja: A cigányok zsidóznak és parasztoznak, a zsidók cigányoznak és gojoz-
    nak . …. Rossz ez az irány ! A megfelelő jövő felé vezető útról , miért nem szól a válasz-
    tási propaganda ?! ( nem a túlvilági igazságosságra gondolok ! hanem a földi igazságra !)

  3. Én imádom a cigány nöket engem mindig kényesztetnek.
    Föznek rám,megmasziroznak kedvesek,szépek,tanultak
    ezek már nem azok a maradi csajok.

    Ilyen csajok mint itt a videon,ezt a cigány terrort mindig elviselem.
    A cigámy punci egy kanál mézzel mindig édesebb,aki teheti probálja ki.

    https://www.youtube.com/watch?v=VB4NExi5uXs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com