A Néppárt újra a keblére öleli Döbrögit és rendszerét
Spiegel Az Európai Tanács két napja még fokozta a magyar kormányra nehezedő nyomást, a konzervatív pártcsalád felől viszont az enyhülés jelei érkeznek, ily módon Orbán Viktor újból beleszólhat az uniós politikába. Olyannyira, hogy valamelyik embere még vezető pozíciót is kaphat a Néppártban. A hivatalos állásfoglalás az EPP részéről az, hogy a novemberben megüresedő alelnöki poszt a Fideszt illeti meg, noha a párt tagságát az EP-választás előtt felfüggesztették, a többi közt a magyar igazságügy reformja miatt, illetve azért, hogy javuljanak a régi-új frakcióvezető, Weber esélyei a Bizottság elnöki tisztére.
Ám most úgy néz ki, hogy leomlik a tűzfal, hiszen Járóka Lívia már korábban alelnök lett Strasbourgban, de igazából a novemberi szavazás mutatja meg, miként is áll a viszony az európai kereszténydemokraták és a magyar tagpárt között. Nagyjából akkor lát majd napvilágot a Bölcsek Tanácsának jelentése arról, mennyire vannak összhangban a magyar közállapotok a Néppárt értékeivel.
Egyes sajtóértesülések szerint az értékelés igencsak kedvező lesz Orbán számára. De már fontos jelzés lesz Trócsányi László meghallgatása is. Az EPP meglehetősen visszafogottan áll hozzá a kérdéshez, mondván, hogy a jelölt még csak nem is tagja a Fidesznek, bár sok más képviselő meg akarja buktatni a vitatott magyar igazságügyi változások véghezvivőjét. Weber tegnap korrekt eljárást sürgetett a leendő biztos részére.
Két napja az Európai Tanács ülésén a franciák és a németek jelezték, hogy fennmaradtak aggályaik a magyar jogállam miatt, ennek megfelelően voltak agresszívak a hivatalos magyar képviselők az üléstermen kívül. De Finnországgal az élen más tagállamoknak is elegük van a magyar demokrácia visszaszorulásából. A helyzet kényes Orbán szemszögéből, mert az ellenfelek láthatóan el vannak szánva arra, hogy szükség esetén akár a pénzcsapot is elzárják. A német vezetés egyértelműen azt akarja, hogy egy új mechanizmus segítségével a demokratikus normák teljesítésétől tegyék függővé a brüsszeli anyagi támogatásokat.
Németország amellett van, hogy az új rendszerben a Bizottság javasolja a pénzek megvonását, ha valamely tagállam módszeresen megsérti a jogállamot és utána az Európai Tanácsban automatikusan menjen át az indítvány, ha csak nem szavaz ellene 15 olyan tagállam, amely az európai lakosság legalább 65 százalékát képviseli. Bennfentesek szerint a magyarok és a lengyelek ezzel szemben azt akarják, hogy minden esetben minősített többség hagyja jóvá az előterjesztést. Akkor ugyanis könnyebb volna megszervezni a blokádot. Brüsszelben abból indulnak ki, hogy a viszály a jövő év 2. felében, tehát a német EU-elnökség idején csúcsosodik ki. (Népszava)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…Weber tegnap korrekt eljárást sürgetett a leendő biztos részére….Németország amellett van, hogy…” – f@sz@gyerek ez a Döbrögi, hiszen BÁRMIT MEGTESZ Germánia jólétéért! Germániának meg nem a vajda süket dumája számít, hanem a tettei! MINDEGYIKÜK abból profitál!
Ez a lényeg! A zsák és a foltja nincsenek egymás nélkül!
Úgy van Admin, a zsák megtalálta a foltját, ahol a “pénz beszél, a kutya ugat de a karaván az
halad ” a megkezdett útján . A Magyar Nép pedig megissza a haladás poros -piszkos levét,
s szívjuk a fertőzött levegőjét ! ….Csoda-e hogy lassan de biztosan elfogy a Magyar ?! …
Hát persze hogy!
Dolgozz, magyar, mindhalálig!
Európa legkisebb béréért a legtöbbet dolgozunk! Csak azért nem tudunk ennél többet dolgozni, mert a nap 24 óra, és a hét csak 7 napból áll (de a gecik már agyalnak a dolgon).
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=bLYBXQf55b4&w=560&h=315%5D