A kommunista erkölcs elvei és normái – a szocializmusban
A szocializmus a Szovjetunióban egész fennállásának idején háborúban ált vagy a háborúra kellett készülnie. A hihetetlenül elmaradt cári orosz birodalom romjaiból kellett felépíteni az emberséges világot, a többszörös túlerőben lévő barbár kapitalizmussal körülvéve, állandó harcban, mint egy az emberré válás lehetőségének a szigete az óceán közepén. A háború, az osztályháború megköveteli az ellenséggel való kíméletlen harcot, ha győztes akar lenni. A Szovjetunió harca az emberré válásért vívott háború volt, amit a világkapitalizmus kényszerített az emberiségre. Az osztálytársadalmakban valamilyen diktatúra mindig van. A proletárdiktatúra, ami azonban a népi demokrácia is, és a polgári „demokrácia”, ami egyben tőkés diktatúra, a dolgozó és a tőkésosztályokat kibékíthetetlenné teszi. A Szovjetunió harca az emberséges világért a kapitalizmussal kegyetlen volt, sok áldozattal, de a háború az ilyen. Egyelőre az embertelenség győzött, az emberiség kipusztulásának lehetőségével.
„… A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a kizsákmányolok hatalmának megdöntésével és a proletárdiktatúra megteremtésével létrehozta a szocializmus építésének és az emberek szocialista szellemű átnevelésének döntő előfeltételét. Lenin arra tanít, hogy a szocializmust azzal az emberanyaggal kell építenünk, amely a múltból maradt ránk, vagyis olyan emberekkel, akiket megrontott a kizsákmányolás évszázados, évezredes uralma.
… Az új társadalom születése és az új emberek kialakulása a proletárdiktatúrában éles osztályharc közepette megy végbe, melyet a munkások és a parasztok vívnak a régi társadalom erői és hagyományai ellen, a burzsoá ideológia és annak hordozói ellen.
… A tömegek kommunista nevelése szerves részét alkotja a szocialista építőmunkának és a megdöntött, de még hosszú ideig meg nem semmisített burzsoázia elleni harcnak. A kommunista nevelés legfőbb feladata, mint Lenin tanította, annak elősegítése, „hogy leküzdhessük a régi szokásokat és erkölcsöket, amelyeket a régi rendtől örököltünk, a tulajdonosi erkölcsöket és szokásokat, amelyek keresztül-kasul áthatják a tömegek zömét”
… A szocializmus kedvező feltételeket teremtett a kommunista erkölcs fejlődése számára azáltal, hogy 1) megszüntette az embernek ember által való kizsákmányolását, 2) felemelte a dolgozók anyagi és kulturális színvonalát, 3) megteremtette a nép erkölcsi és politikai egységét, felvirágoztatta a népek barátságát és a szovjet hazafiságot, 4) kibontakoztatta a szovjet demokratizmust.
… A szovjet társadalom gazdasági alapját a szocialista termelési viszonyok alkotják, amelyek a kizsákmányolástól mentes emberek szocialista szellemű kölcsönös segítségnyújtásának és elvtársi együttműködésének viszonyai. Ezek a viszonyok azt a tényt juttatják kifejezésre, hogy nincsenek többé termelőeszközökkel rendelkező kizsákmányolok, sem a kizsákmányolok vagyonának gyarapítása érdekében dolgozó kizsákmányoltak. A termelőeszköz és a munkaerő nem áru, nem adásvétel tárgya többé. A szocialista társadalom tagjai nem a kizsákmányolok számára, hanem önmaguk, az egész társadalom javára dolgoznak.
… Míg a kapitalizmusban a munkás van a termelésért, a szocialista társadalomban a termelés van a munkásért, az emberért.
… A szocializmus azzal, hogy megszüntette a társadalmi munka termékeinek tőkés kisajátítási formáját, és a munkának közvetlenül társadalmi jelleget adott, kiküszöbölte az egyén és a társadalom közötti antagonizmust, amely a kizsákmányoló társadalom egész története során fennállt.
… Ott, ahol a termelőeszközök társadalmi (állami vagy szövetkezeti-kolhoz) tulajdonban, a használati tárgyak pedig személyi tulajdonban vannak, nincs talaja az egyén és a társadalom közötti antagonizmusnak. Az egyéni érdek már nem a mások rovására meggazdagodni akaró tulajdonos önző érdeke. A társadalmi érdek helyét nem foglalja el a nép érdekeinek megkárosítására törekvő kizsákmányoló kisebbség érdeke.
… A szocializmus elvében — amely kimondja, hogy mindenki munkája, annak mennyisége és minősége szerint részesüljön a termelt javakból — az egyéni és a társadalmi érdek összhangjának a társadalom által elért első foka jut kifejezésre, amely már megszüntette az egyén és a társadalom közötti régi antagonizmust.
… A lenini—sztálini nemzetiségi politika következetes megvalósítása megszüntette a cárizmus által elnyomott népek gazdasági, politikai és kulturális elmaradottságát, megszüntette a határvidékeken és az Oroszország szívében élő népek közötti egyenlőtlenséget. A burzsoá nemzetek romjain keletkezett új, szocialista nemzetek a szocializmus sikerei nyomán megerősödtek, és hasonlíthatatlanul egységesebbek és életképesebbek, mint bármelyik burzsoá nemzet.
… A Szovjetunió Alkotmánya csapást mért arra a burzsoá rágalomra, mely szerint a szocializmusban megszűnik mindennemű személyi tulajdon. A szocializmus megszünteti a termelőeszközök magántulajdonát, de egyáltalán nem szünteti meg a polgárok személyi tulajdonát.
… A kommunista erkölcs az egyénnek a társadalomhoz, a hazához és az emberiséghez való új viszonyát, az embernek embertársaihoz való új viszonyát fejezi ki. A társadalom iránti kötelességet nem ismerő burzsoá individualizmussal a kommunista erkölcs a kollektivizmus, a társadalom iránti kötelesség elvét, a burzsoá nacionalizmussal és kozmopolitizmussal az igazi hazafiságot és az internacionalizmust, a burzsoá embergyűlölettel a szocialista humanizmust állítja szembe. Az elveknek ez az ellentétessége abból fakad, hogy a burzsoá erkölcs a magántulajdon és a kizsákmányolás fenntartásának és megszilárdításának vágyából indul ki, a kommunista erkölcs ezzel szemben a kizsákmányolás ellen vívott harc, a kommunizmusért vívott harc eszköze.”
***
(idézet: A Kommunista Erkölcs Alapjai című könyvből)
A szocializmus győzelme a Szovjetunióban és a kommunista
erkölcs kialakulásának új feltételei
Már említettük, hogy a kommunista erkölcs elvei és normái törvényszerűen következnek a kommunizmusért vívott harc feltételeiből, s hogy a győztes szocializmus országában az erkölcs magasabb fejlődési fokot ért el. Ezért mielőtt még rátérnénk a kommunista erkölcs alapelveinek elemzésére, jellemeznünk kell a kommunista erkölcs kialakulásának a szocializmus győzelme folytán létrejött néhány fontos feltételét.
A marxizmus megalapítói harcoltak a szocializmusról alkotott hibás, utópista elképzelések ellen, melyek szerint az embereknek, mielőtt hozzáfognának az új társadalom megteremtéséhez, meg kell tisztulniuk a régi társadalom szennyétől, a kizsákmányoló rendben beléjük rögződött szokásoktól stb. A párt a harc új feltételei között szétzúzta az opportunisták („ökonomisták”, mensevikek, „vperjodisták” stb.) nézeteit, akik szerint a proletariátusnak még a burzsoá társadalom méhében meg kell érnie eszmeileg és erkölcsileg annyira, hogy „tiszta kézzel” foghasson hozzá az új társadalom építéséhez. Lenin azt írta, hogy csak a kizsákmányolok hatalmának következetes, éles osztályharcban való megdöntése után „valósítható meg ténylegesen a dolgozók és kizsákmányoltak legszélesebb tömegeinek felvilágosítása, nevelése, szervezése a proletariátus körül, a proletariátus befolyása és vezetése alatt, megszabadításuk a magántulajdon által létrehozott önzéstől, szétforgácsoltságtól, gyarlóságoktól és gyengeségektől, ezeknek a tömegeknek a szabad dolgozók szabad szövetségévé változtatása”1.
1 Lenin Művei. 31. köt. Szikra 1951. 183. old.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a kizsákmányolok hatalmának megdöntésével és a proletárdiktatúra megteremtésével létrehozta a szocializmus építésének és az emberek szocialista szellemű átnevelésének döntő előfeltételét. Lenin arra tanít, hogy a szocializmust azzal az emberanyaggal kell építenünk, amely a múltból maradt ránk, vagyis olyan emberekkel, akiket megrontott a kizsákmányolás évszázados, évezredes uralma. Az a nevelés azonban, melyet a kapitalizmus nyújtott a munkásoknak, nemcsak rossz irányban hatott rájuk, hanem meg is edzette őket a harcra, alkalmassá tette arra, hogy fegyelmezetten és szervezetten, önfeláldozóan és hősiesen szolgálják a nagy célt — az új társadalom megteremtését.
Az új társadalom születése és az új emberek kialakulása a proletárdiktatúrában éles osztályharc közepette megy végbe, melyet a munkások és a parasztok vívnak a régi társadalom erői és hagyományai ellen, a burzsoá ideológia és annak hordozói ellen. Az Októberi Forradalom után a szocialista szektor mellett, amely kezdettől fogva vezető szerepet játszott a Szovjetunió gazdaságában, megvolt és döntő helyet foglalt el a kisárutermelő szektor, s továbbra is megvolt a kapitalista szektor. Ezeknek az alapvető gazdasági szektoroknak a következő osztályok feleltek meg: a szocialista szektornak a munkásosztály, a kapitalista szektornak a burzsoázia, a kisárutermelő szektornak a parasztság. A fejlődő szocialista szektor volt az a gazdasági alap, amelyen fejlődésnek indulhatott és megszilárdulhatott a kommunista erkölcs. Ám a szocialista szektor az első időkben még nem volt uralkodó, az iparban még ott voltak a tőkés elemek, a falun pedig a tengernyi apró egyéni gazdaság. A munkásosztály, miközben állandóan erősítette szövetségét a parasztsággal és vezette a parasztságot, megteremtette a kisárutermelő szektor szocialista szektorrá való átalakításának és a kapitalista szektor teljes felszámolásának feltételeit.
A párt és a szovjet kormány hosszú évekig tartó nagy szervező munkát végzett a hatalmas szocialista ipar megteremtése, a falusi szövetkezeti mozgalom fejlesztése, a város és a falu termelési kapcsolatainak kialakítása terén, hogy megoldja ezt a feladatot, amely a burzsoázia megdöntését követően egyike volt a legnehezebb feladatoknak.
E feladat megoldásánál a párt abból a lenini útmutatásból indult ki, hogy jóllehet a parasztok tele vannak egyéni gazdaságukból fakadó kispolgári előítéletekkel, amelyek a burzsoáziához kötik őket, a proletariátus maga köré tömörítheti és az új társadalom építésére mozgósíthatja a parasztság zömét. A parasztoknak mint dolgozóknak az alapvető érdekei egybeesnek a munkásosztály, a szocializmusért vívott harc érdekeivel.
A párt azt tartotta, hogy a munkásosztály megnyerheti még a polgári előítéletekkel, polgári nézetekkel megfertőzött régi értelmiség jelentős részét is. A munkásosztály, szervezettsége, fegyelme, a nagy néptömegek körében kivívott erkölcsi tekintélye folytán szolgálatába tudja állítani ezt az értelmiséget. Ezért hangsúlyozta Lenin, hogy bár a kommunista társadalmat hihetetlenül nehéz olyan emberekkel felépíteni, akiket megrontottak a burzsoá társadalmi viszonyok, mégis ez az emberanyag proletárdiktatúra esetén biztosítja az új társadalom felépítésének lehetőségét és eredményességét.
A tömegek kommunista nevelése szerves részét alkotja a szocialista építőmunkának és a megdöntött, de még hosszú ideig meg nem semmisített burzsoázia elleni harcnak. A kommunista nevelés legfőbb feladata, mint Lenin tanította, annak elősegítése, „hogy leküzdhessük a régi szokásokat és erkölcsöket, amelyeket a régi rendtől örököltünk, a tulajdonosi erkölcsöket és szokásokat, amelyek keresztül-kasul áthatják a tömegek zömét”2.
2 Lenin Művei. 31. köt. 376. old.
Csak a Kommunista Párt tűzhetett maga elé ilyen, méreteit és megvalósításának nehézségeit tekintve egyaránt hatalmas feladatot — az ember szellemi arculatának megváltoztatását, az új erkölcsi tulajdonságok kialakítását. És a párt nemcsak kitűzte, hanem sikeresen meg is oldotta ezt a feladatot.
A szocializmus építéséért vívott harc nem választható el azoknak a gigászi nehézségeknek a leküzdésétől, melyeket egyrészt az országon belüli ellenséges erők ellenállása, másrészt a nemzetközi burzsoáziának a szocialista építés meghiúsítására irányuló kísérletei idéznek elő. E harc folyamán mindinkább növekszik a tömegek politikai öntudata, aktivitása, munkalendülete, s mind szorosabban zárkóznak fel vezetőjük és irányítójuk, a nagy Kommunista Párt mögé. Az az eszmei harc, melyet a párt a leninizmus ellenségei ellen vívott, s melynek során szétzúzta a trockistákat, buharinistákat, burzsoá nacionalistákat stb., óriási jelentőségű volt a munkásosztály és a dolgozó tömegek politikai és erkölcsi nevelése szempontjából. A Kommunista Párt hatalmas érdeme, hogy feltárta a nép előtt a szocializmusért vívott harc világos távlatait, megszilárdította a győzelembe vetett hitét, a szocialista építés útján tornyosuló akadályok leküzdésére irányuló akaratát.
Míg azonban voltak az országban kizsákmányoló osztályok, míg a szovjethatalom két különböző gazdasági alapon nyugodott (szocialista ipar a városban, egyéni gazdaság a falun), a dolgozó tömegek kommunista szellemű nevelése az elért óriási sikerek ellenére is komoly akadályokba ütközött. A városi és falusi tőkés elemek révén megvolt a társadalmi bázis a burzsoá erkölcs fenntartásához és ápolásához. A kisárutermelők tömege is a burzsoá erkölcs táptalaja volt. A kisárutermelők, írta Lenin, „a proletariátust minden oldalról a kispolgáriság levegőjével veszik körül, átitatják vele, demoralizálják vele a proletariátust, aminek következtében a proletariátus soraiban állandóan kiújul a kispolgári gerinctelenség, szétforgácsolódás, individualizmus, az átmenet a lelkesedésből a csüggedésbe”3. Ehhez járul még a kapitalista környezet, e környezetnek bizonyos társadalmi rétegekre gyakorolt hatása.
3 Lenin Művei. 31. köt. 30. old.
A dolgozó tömegeknek a kommunista erkölcs szellemében történő átneveléséhez szükséges gazdasági alapok csupán akkor jöttek létre, amikor a munkásosztály, betöltve szervező szerepét, a párt vezetésével győzelemre vitte a szocializmust az egész népgazdaságban, felszámolta a tőkés elemeket a városban és a falun egyaránt. Ekkor a szovjet állam fejlődésének új, második szakaszába lépett, amikor is elhalt a kizsákmányolok elnyomásának funkciója, előtérbe került és fejlődésnek indult a szovjet állam gazdasági-szervező és kulturális-nevelő tevékenysége. Létrejött a szocialista alap, s ettől kezdve teljes mértékben érvényesülhetett a szocializmus gazdasági alaptörvénye, amely szerint a legfejlettebb technika alapján szüntelenül növelni és tökéletesíteni kell a szocialista termelést, az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése érdekében. A párt és a szovjet állam, tevékenységük során mindig a társadalmi fejlődés objektív törvényeiből, a szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesüléséből indulnak ki. A szocializmus kedvező feltételeket teremtett a kommunista erkölcs fejlődése számára azáltal, hogy 1) megszüntette az embernek ember által való kizsákmányolását, 2) felemelte a dolgozók anyagi és kulturális színvonalát, 3) megteremtette a nép erkölcsi és politikai egységét, felvirágoztatta a népek barátságát és a szovjet hazafiságot, 4) kibontakoztatta a szovjet demokratizmust.
***
A szovjet társadalom gazdasági alapját a szocialista termelési viszonyok alkotják, amelyek a kizsákmányolástól mentes emberek szocialista szellemű kölcsönös segítségnyújtásának és elvtársi együttműködésének viszonyai. Ezek a viszonyok azt a tényt juttatják kifejezésre, hogy nincsenek többé termelőeszközökkel rendelkező kizsákmányolok, sem a kizsákmányolok vagyonának gyarapítása érdekében dolgozó kizsákmányoltak. A termelőeszköz és a munkaerő nem áru, nem adásvétel tárgya többé. A szocialista társadalom tagjai nem a kizsákmányolok számára, hanem önmaguk, az egész társadalom javára dolgoznak.
A szocializmus nem ismer különbséget szükséges és többletmunka között, hiszen a munkások, a parasztok, az értelmiségiek, az összes dolgozók munkájának gyümölcse egyedül őket magukat illeti, és egyrészt személyi szükségleteik kielégítését, másrészt a termelés bővítését, a közoktatás, az egészségvédelem stb. fejlesztését, tehát végső soron ugyancsak a dolgozók igényeinek kielégítését szolgálja.
A kizsákmányolás megszüntetésével kiküszöbölődik a dolgozók demoralizálódásának legmélyebb forrása, az az ok, amely kifejlesztette a dolgozókban azt a törekvést, hogy „akár csalással is, de kibújjanak a kizsákmányolás alól, akár egy pillanatra is, de meneküljenek, szabaduljanak az utált munkától. . .”4
4 Lenin Művei. 26. köt. Szikra 1952. 426. old.
Míg a kapitalizmusban a munkás van a termelésért, a szocialista társadalomban a termelés van a munkásért, az emberért. A szocializmusban a munkás megszűnik a gép függvénye lenni. A gépek és munkapadok mellett végzett munkája a technika fejlődésének, a műszaki és kulturális színvonal emelkedésének arányában mindinkább alkotó jellegűvé válik, a kéz és az agy munkája egyesül, s ez egyre nagyobb ismereteket tesz szükségessé. A gép a szocializmusban nem arra szolgál, hogy vért és verejtéket sajtoljon ki a dolgozóból, nem kínzóeszköz többé, nem okoz lépten-nyomon balesetet. A szocializmusban a gép a munkás kímélését, munkájának megkönnyítését szolgálja. Ezért a Szovjetunióban a munkások szívesen használják a gépeket, örülnek a technika fejlődésének, s maguk is elősegítik azt.
A termelőeszközök magántulajdona elválasztja egymástól az embereket, ellenségeskedést és bizalmatlanságot szül. A tőkés termelési viszonyok között a dolgozók termelési kollektívában való egyesülése nem maguktól a termelőktől, hanem a tőkétől indul ki, amely, Marx szavai szerint, összeköti és együtt tartja őket. De a nem önként vállalt, kényszerből végzett munka sohasem válhat igazi alkotó tevékenységgé. A tőke, amikor profitszerzés céljából egyesíti a munkásokat, egyben elősegíti, hogy a proletariátus osztállyá egyesüljön a tőke elleni harc érdekében.
A szocialista termelési mód, mint a marxizmus tanítja, olyan társadalmi kapcsolatot teremt, melyben a dolgozók nem ismernek semmiféle igát és semmilyen hatalmat, kivéve saját egyesülésük hatalmát. Csak az elvtársi együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás által egybefűzött, kizsákmányolást nem ismerő és önmaguk számára munkálkodó dolgozóknak ez a szabad egyesülése teremti meg a lehetőséget ahhoz, hogy igazán kibontakozzék az egyes dolgozók és az egész kollektíva kezdeményezése, alkotó készsége.
A szocializmus azzal, hogy megszüntette a társadalmi munka termékeinek tőkés kisajátítási formáját, és a munkának közvetlenül társadalmi jelleget adott, kiküszöbölte az egyén és a társadalom közötti antagonizmust, amely a kizsákmányoló társadalom egész története során fennállt.
Ott, ahol a termelőeszközök társadalmi (állami vagy szövetkezeti-kolhoz) tulajdonban, a használati tárgyak pedig személyi tulajdonban vannak, nincs talaja az egyén és a társadalom közötti antagonizmusnak. Az egyéni érdek már nem a mások rovására meggazdagodni akaró tulajdonos önző érdeke. A társadalmi érdek helyét nem foglalja el a nép érdekeinek megkárosítására törekvő kizsákmányoló kisebbség érdeke. A szocializmus elvében — amely kimondja, hogy mindenki munkája, annak mennyisége és minősége szerint részesüljön a termelt javakból — az egyéni és a társadalmi érdek összhangjának a társadalom által elért első foka jut kifejezésre, amely már megszüntette az egyén és a társadalom közötti régi antagonizmust.
A szocializmusban az egyéni munka és az egyéni képességek határozzák meg a dolgozónak a társadalomban elfoglalt helyzetét. Minél jobban dolgozik valaki, minél többet termel, annál többet kap munkájáért, annál magasabb helyet foglal el a társadalomban, annál nagyobb tiszteletben és megbecsülésben részesül. A szovjet társadalom tagjai a munkában nemcsak egyéni szükségleteik kielégítésének eszközét látják, hanem a munkát egyszersmind társadalmi, állami jelentőségű feladatnak is tekintik.
Ahhoz, hogy teljes mértékben kielégíthessük a dolgozók anyagi és kulturális szükségleteit, s minden téren fejleszthessük képességeiket, fejlesztenünk kell a szocialista társadalmat, fel kell virágoztatnunk gazdaságát és kultúráját. A Szovjetunióban valóság lett, amit Marx és Engels előrelátott, hogy tudniillik a jövő társadalma nem szünteti meg a munka termékeinek egyéni kisajátítását, hanem csak ennek a kisajátításnak nyomorúságos formáját; hogy ez a társadalom megszünteti a lehetőségét annak, hogy valaki egyéni kisajátítás útján idegen munkát igázzon le; hogy ez a társadalom feltételezi tagjainak változatos és sokoldalú szükségleteit, s e szükségletek lehető legteljesebb kielégítését.
Malenkov a XIX. pártkongresszuson mondott beszámolójában leleplezte a szocializmus ellenségeinek rágalmait, akik olyan rendszernek tüntetik fel a szocializmust, amely elnyomja az egyéniséget, s ezeket mondotta: „Bebizonyosodott, hogy éppen a szocialista rendszer biztosította az egyéniség felszabadulását, az egyéni és kollektív alkotó munka felvirágzását, hogy ez a rendszer teremtette meg a néptömegekben szunnyadó tehetségek és képességek mindenirányú kifejlődésének feltételeit”5.
5 Az SZKP XIX. kongresszusának anyaga. 2. kiad. Szikra 1953.82. old.
A szovjet ember tisztán látja munkájának társadalmi jelentőségét, jól tudja, hogy ő a termelés gazdája. E körülmény folytán óriási mértékben megnőtt és minőségileg megváltozott a munkának — az egész társadalom erkölcsi alapjának — nevelő szerepe.
A régi társadalomra jellemző kényszerből végzett munka iskolája csak arra lehetett és csak arra volt alkalmas, hogy türelmes és fásult embereket neveljen, akik el tudják viselni a nélkülözéseket és a szerencsétlenségeket. De a kényszerből végzett munka iskolája nem alakíthatta ki az emberekben a munkaszeretetet, nem tudta beléjük oltani, hogy a munkát becsület dolgának tartsák. A rabszolga átoknak tekintette a munkát, a jobbágy „bűnnek” tartotta, hogy ugyanolyan jól dolgozzon az urasági földön, mint saját parcelláján, amely biztosította számára a létfenntartás lehetőségét. A kapitalizmusban a munkás csupán eszközt lát a munkában, amely lehetővé teszi, hogy azokban az órákban, amikor ledobhatja magáról a robotmunka terhét, saját életét élhesse.
Az elnyomáson alapuló társadalomban a dolgozók számára a munka, minthogy csak kényszerből végzik, súlyos teher, noha természetüktől fogva megvan bennük a munka szeretető és a naplopás gyűlölete. És hogy az emberek olykor még a kényszerű munka súlyos feltételei között is olyan „lángoló lelkesedéssel” tudtak dolgozni, amilyenről Gorkij ír „Az én egyetemeim”, az „Itáliai mesék” és más műveinek a kollektív munkáról szóló részeiben, ez csupán azt bizonyítja, hogy az emberekben kipusztíthatatlanul él a szabad alkotó munkára való törekvés. Ez a törekvés csak a szocializmusban valósul meg.
A szocialista munka iskolája kineveli az új társadalom építőjét, aki szereti szabad munkáját, tudja, hogy ez a munka a népet, a hazát, a kommunizmus ügyét szolgálja. A kizsákmányolástól mentes munka megteremti az alkotásnak azt a pátoszát, amelynek oly ragyogó megnyilvánulásaival találkozhattunk a népgazdasági tervek teljesítéséért folytatott harcban. A szocialista munka nem szórakozás, és soha nem is lesz az. Ez a munka komoly erőfeszítést igényel, de lehetővé teszi a dolgozó alkotó képességeinek kibontakozását, ami a szocialista társadalomnak létfontosságú érdeke, és amihez a társadalom minden feltételt megteremt (ösztönzi a technika fejlesztését, gondoskodik a munkások szakképzettségének növeléséről, anyagi jólétük fokozásáról stb.).
A szocialista munka egyszersmind nagyszerű iskolája a kollektivizmusnak, a kölcsönös segítségnyújtásnak és az együttműködésnek, iskolája a fegyelemnek, a szervezettségnek, a kitartásnak, a helytállásnak, a bátor kezdeményezésnek.
A munkások kollektivizmusa, mely a múltban a kizsákmányolás igájának lerázásáért folytatott közös harcban nyilvánult meg, most magasabb fokra emelkedett, s a munkalendületben, a dolgozók szocialista versenyében jut kifejezésre. A régi társadalom csak az embertelen konkurencia formájában ismerte a versenyt, amelyben az „ember az embernek farkasa” elv öltött testet. A szocializmus a leghumánusabb formában, a dolgozók elvtársi együttműködésének és kölcsönös segítségnyújtásának alapján szervezi a versenyt. A szocialista verseny éppen az a forma, amely kifejezi ezt az együttműködést és kölcsönös segítségnyújtást, amely megszünteti a munkával kapcsolatos individualista hagyományokat, és kialakítja a munkához való új, szocialista viszonyt. Lenin már a szocialista verseny első megnyilvánulásaiban, a kommunista szombatokban olyan fordulatnak a kezdetét látta, „amely nehezebb, mélyrehatóbb, alaposabb, döntőbb jelentőségű, mint a burzsoázia megdöntése, mert ez a magunk renyhesége, fegyelmezetlensége, kispolgári önzése fölötti győzelmet jelenti, győzelmet jelent azokon a szokásokon, amelyeket az átkozott kapitalizmus hagyott örökségül a munkásnak és parasztnak”6.
6 Lenin Művei. 29. köt. Szikra 1953. 417. old.
Az új erkölcsi normák közvetlenül a termelés gazdáivá, az államhatalom birtokosaivá lett tömegek új életfeltételeiből születtek.
Az ezt követő esztendőkben a szocialista építőmunka eredményei alapján, különösen a szovjet ipar nagyarányú technikai fejlődése s a munkások műszaki és kulturális színvonalának emelkedése (egyre több munkás közelítette meg a műszaki értelmiség színvonalát) következtében a szocialista verseny az iparban tömeg jelenséggé vált, és minőségileg új formát öltött. Míg a kommunista szombatokban a régi, gyakran özönvíz előtti technika alapján álló öntudatos dolgozók lelkesedése nyilvánult meg, a szocialista verseny, mai fejlett formájában, a korszerű technikára, a munkások hallatlanul megnövekedett szakképzettségére támaszkodik, s éppen ezért jóval magasabb követelményeket támaszt a dolgozókkal szemben. A verseny az a szocialista módszer, melynek segítségével megszervezhetjük a dolgozó milliók munkaaktivitását, mégpedig nemcsak a városban, hanem — a kolhozrend győzelme után — a falun is. A szocialista verseny feltételezi a dolgozók anyagi érdekeltségét munkájuk eredményében s a munka termelékenységének emelésében. Ugyanakkor arra neveli a dolgozókat, hogy a munkát az egész nép érdekeit szolgáló feladatnak tekintsék, fejleszti bennük a társadalmi kötelességtudatot s azt a készséget, hogy az ország közös feladatai érdekében leküzdjék a nehézségeket. „A munka becsület dolga” — ez a tétel erkölcsi magatartásbeli szabállyá vált minden öntudatos munkás és kolhozparaszt számára, olyan szabállyá, melyet törvényként rögzít a Szovjetunió Alkotmánya.
***
A szocializmus országának nagy vívmánya, hogy megszüntette a munkanélküliséget, az ínséget és a nyomort, a tőkés kizsákmányolásnak ezeket az elmaradhatatlan velejáróit, amelyek demoralizálták a dolgozókat, s ezreket kergettek „a züllés, a korrupció, a bűnözés útjára, olyannyira, hogy még emberi mi voltukról is megfeledkeztek…”7
7 Lenin Művei. 26. köt. 426. old.
A szocializmus megsemmisítette a bűnözésnek és a demoralizálódásnak ezt a legfőbb forrását. A Szovjetunióban végbement szocialista forradalom, eltérően minden addigi forradalomtól, a szabadsággal együtt anyagi javakat is adott a népnek, biztosította a jómódú és kulturált élet lehetőségét. A szocializmusban a termelés kizárólagos célja a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának emelése, s ebben rejlik a szocialista rend döntő fölénye a tőkés renddel szemben. A dolgozók csak a szocializmus országában tapasztalhatják, hogy minél termelékenyebb munkát végeznek, annál magasabb lesz életük anyagi és kulturális színvonala.
A szovjet nép anyagi és kulturális életszínvonalának emelése terén elért eredményeket ékesszólóan bizonyítja például a nemzeti jövedelem alakulása. A Szovjetunió nemzeti jövedelme — a szovjet nép jólétének ez a rendkívül fontos mutatója — 1952-ben két és félszerese volt az 1945. évi színvonalnak, s míg a tőkés országokban a nemzeti jövedelemnek több mint a felét a kizsákmányoló osztályok sajátítják ki, a Szovjetunióban a nemzeti jövedelem teljes egészében a dolgozóké, háromnegyed része közvetlenül a dolgozók anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítését célozza. Az Egyesült Államokban a közszükségleti cikkek ára a háború előtti színvonalhoz képest két-háromszorosára, Angliában pedig több mint kétszeresére emelkedett, a Szovjetunióban ezzel szemben rendszeres árleszállításokat hajtanak végre, s az árszínvonal egyre közeledik a háború előtti színvonalhoz, sőt számos fontos árucikk tekintetében már el is érte az 1940. évi színvonalat. A munkások és az alkalmazottak reálbére az ötödik ötéves terv első három esztendejében 30,5%-kal, a munkások, alkalmazottak és kolhozparasztok együttes jövedelme pedig 34%-kal emelkedett.
A munkások és alkalmazottak számbeli növekedése, a társadalombiztosítás és a szociális ellátás nagyarányú fejlődése, a közszükségleti cikkek árának rendszeres leszállítása, a rohamosan növekvő lakásépítkezés, az iskolák, technikumok, főiskolák, óvodák és bölcsődék számának emelkedése, az egész lakosságra kiterjedő orvosi ellátás és még sok-sok egyéb tény meggyőzően bizonyítja, hogy a szovjet nép anyagi jóléte és kulturális színvonala mind magasabb fokra emelkedik. Nem mehetünk el szó nélkül a mellett az óriási jelentőségű tény mellett, hogy a Szovjetunió különböző típusú iskoláiban ma több mint 57 millióan tanulnak, s hogy az ország már hozzákezdett a kötelező középiskolai oktatás bevezetéséhez. A párt és a szovjet állam azt a feladatot tűzte maga elé, hogy kulturálttá és műveltté tegyen minden munkást, minden parasztot.
Míg a kapitalista országokban a népesedés csökkenő tendenciát mutat, a Szovjetunióban a nép anyagi és kulturális színvonalának emelkedése folytán nagymértékben csökkent a halálozási arányszám. 1953-ban a halandóság 1927-hez viszonyítva több mint 50%-kal, 1913-hoz viszonyítva pedig több mint kétharmadával csökkent, s ma alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban, Angliában és Franciaországban.
A szovjet ember javáról, anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítéséről való gondoskodás szelleme hatja át a XIX. pártkongresszus határozatait és az azt követő párt- és kormányhatározatokat. A Szovjetunió Kommunista Pártja arra törekszik, hogy a munkások, a kolhozparasztok és az értelmiségiek egyre jobb sorban éljenek, s ezért következetesen fejleszti a nehézipart, az egész népgazdaság vezető erejét, a népjólét állandó növekedésének, a nagy Szovjetunió erejének és védelmi képességének forrását.
A párt a nehézipar további fejlesztése alapján harcot indított a mezőgazdaság rohamos fellendítéséért, a közszükségleti cikkek termelésének bővítéséért.
A párt a dolgozók anyagi jólétének növeléséről való gondoskodás során különösen nagy jelentőséget tulajdonít a közélelmezés megjavításának, „hogy elérjük az élelmiszerek fogyasztásának olyan színvonalát, amely az egészséges ember mindenoldalú, harmonikus fejlődéséhez szükséges, tudományosan megalapozott élelmezési normákból indul ki”8.
8 Hruscsov. A Szovjetunió mezőgazdaságának továbbfejlesztését szolgáló intézkedésekről. Szikra 1953. 9 — 10. old.
Aligha kell bizonyítani, hogy soha még a történelemben egyetlen kormányzó párt, egyetlen kormány sem tűzte maga elé ezt a végtelenül humánus feladatot, amely az emberről való gondoskodás nagyszerű bizonyítéka. A Szovjetunió Kommunista Pártja nemcsak kitűzte ezt a feladatot, hanem kijelölte azokat a gyakorlati intézkedéseket is, amelyek e feladat lehető legrövidebb időn belüli megvalósításához szükségesek.
A szovjet ember, akinek nem kell rettegnie attól, hogy elveszti állását és betevő falatját, bizakodóan tekint a jövőbe. Minden oka megvan arra, hogy jókedvű, életvidám legyen, s készen álljon minden nehézség leküzdésére azon az úton, amely szocialista hazájának még szebb, még boldogabb jövőjéhez vezet. A szovjet ember nem érzi és nem is érezheti magát magányosnak, kitaszítottnak, kétségbeesettnek, hiszen ezek az érzések csak a tőkés társadalom magukra hagyott embereinél indokoltak. Ez a körülmény fokozza a szovjet ember önérzetét, szorosabbra fűzi őt a közösséggel, s munka-hőstettekre lelkesíti.
A szovjet szocialista kultúra fejlesztése azt jelenti, hogy emelni kell a lakosság műveltségi színvonalát, fejleszteni kell a dolgozók fizikai és szellemi képességeit, szilárd eszmei alapot kell adni az embereknek, s a kommunizmus, a szocialista haza iránti határtalan odaadásra kell nevelni őket. A szovjet kultúra igazi humánus tulajdonságokat alakít ki az emberekben, kigyomlálja belőlük mindazt, ami a régi társadalom kegyetlen hagyományaiból megmaradt, s arra neveli őket, hogy gyűlöljék az ember mindennemű elnyomását, mindennemű leigázását. A szocialista humanizmus, mely az egész szovjet kultúrát jellemzi, a legmagasabbrendű humanizmus. Ez a humanizmus a néptömegek felszabadító mozgalmában és különösen a proletariátusnak a tőkés rabság elleni harcában gyökerezik. De az emberről való gondoskodás, az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása csak olyan társadalomban lehet a magatartás általánosan elfogadott elve, ahol az emberek között baráti együttműködés áll fenn, ahol nincsenek kizsákmányoló osztályok, ahol a párt és az állam legfőbb gondja az emberek jóléte és boldogsága.
***
A szocializmus győzelme és a kizsákmányoló osztályok felszámolása nyomán megváltozott a munkások és a parasztok társadalmi és gazdasági helyzete. A szovjet munkásosztály egészen új osztállyá vált, megszabadult a kizsákmányolástól s az egész néppel együtt tulajdonosa lett a termelőeszközöknek. Teljesen megváltozott a szovjet parasztság is, amely ugyancsak kizsákmányolók nélkül építi életét a közös munka és a közös tulajdon alapján. A szocializmus építése során kifejlődött a teljesen új, szovjet értelmiség, mely a munkások és a parasztok soraiból került ki, és velük együtt építi az új társadalmat.
A szocializmus győzelme nyomán megszűnt az ellentét a város és a falu, a fizikai és a szellemi munka között. Ezzel megszűnt az az évszázados bizalmatlanság is, melyet a falu a várossal szemben táplált, megszűnt a bizalmatlanság, melyet a fizikai munkások a szellemi munka emberei — az értelmiségiek iránt éreztek. A munkás-paraszt szövetség legyőzhetetlen erővé vált. A munkásoknak, a parasztoknak és az értelmiségieknek a szocializmus építésében tanúsított baráti együttműködése óriási jelentőségű a kommunizmusért vívott további harc, a dolgozók kommunista nevelése szempontjából.
A szocializmus egyik legnagyobb vívmánya, hogy felszabadította a nőt, akire a kapitalizmusban kettős elnyomás nehezedett: elnyomta őt egyfelől a tőke, másfelől a férfi hatalma. A szocialista forradalom felszabadította a nőt, egyenjogúvá tette, biztosította számára a társadalmi megbecsülést. A tőkés társadalomban a nőknek és a gyermekeknek a termelésbe való bevonása, ami egyenlővé teszi és önállósítja a munkáscsalád tagjait, egyszersmind „a pusztulás és a rabság pestises forrása”, a szocializmusban viszont a mindkét nemhez tartozó munkásoknak és a serdülőknek a termelésben végzett közös munkája — amint azt Marx előre megmondotta — „az emberi fejlődés forrása”. A szocialista rend, a történelemben először, minden feltételt megteremtett ahhoz, hogy a nő alkotó ereje az emberi tevékenység valamennyi területén — a termelésben, a tudomány és a kultúra terén, a különböző társadalmi szervezetekben egyaránt kibontakozhassék. Egyetlen országban sem teszik meg még egy kicsiny hányadát sem annak, amit a szovjethatalom tett a nő felszabadítása, igazi egyenjogúsítása érdekében. A párt és az állam rendszeres intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy a háztartási munkák gépesítése, a közétkeztetés fejlesztése, félkész ételek gyártása stb. útján megszabadítsa a nőket a háztartás gondjaitól. Sehol a világon nem gondoskodik úgy az állam az anyákról, mint a Szovjetunióban. A szovjet család, amely megszabadult a magántulajdonosi viszonyok megnyomorító hatásától, s amelyet az állam figyelme és gondoskodása vesz körül, mind a házastársak, mind pedig a szülők és gyermekek viszonyát tekintve igazi emberi kapcsolatokra épül. A kolhozrend különösen jelentős változásokat hozott a parasztasszonyok életébe. A háztartási munkáktól agyongyötört, elnyomott parasztnők csak a kolhozrendben válhattak teljesen egyenjogúakká a férfiakkal, kapcsolódhattak be a közéletbe, válhattak a munka hőseivé.
A szocializmus megnyitotta az ifjúság előtt a művelődés kapuját. A szovjet ifjúság nem ismeri a kizsákmányolást és az elnyomást, nem ismeri a munkanélküliség demoralizáló hatását, a félelmet a tőke „dzsungel-törvényeitől”, amelyek oly romboló hatással vannak az ifjúságra a burzsoá országokban. A szocializmus országának ifjúsága állandóan gyarapítja ismereteit, hogy építhesse a kommunizmust, s a tanulás és a gyakorlati munka során olyan tulajdonságokra tesz szert, melyek alkalmassá teszik arra, hogy folytassa és betetőzze az idősebb nemzedék által megkezdett hatalmas építőmunkát. A párt az ifjúságot a Komszomol útján neveli, amely arra hivatott, hogy előkészítse az új nemzedéket a kommunista társadalom építésére. A Komszomol nevelőmunkájának célja, hogy új dolgozókat, új kádereket, új harcosokat adjon a gazdaság és a kultúra valamennyi ága számára. E nevelőmunka során állandóan szem előtt tartja Leninnek 1920-ban, a Komszomol III. kongresszusán adott alapvető jelentőségű útmutatását: „Az Ifjúsági Szövetség tagjának lenni annyit jelent, hogy úgy végezzük dolgunkat, hogy munkánkat, erőnket a közérdeknek szenteljük. Ez a kommunista nevelés lényege”9.
9 Lenin Művei. 31. köt. 300 — 301. old.
A szovjet társadalom nagy vívmánya, hogy megváltozott a Szovjetunió népeinek erkölcsi-politikai arculata. A lenini— sztálini nemzetiségi politika az Októberi Forradalmat követő időszakban arra irányult, hogy felszámolja a cárizmus idején elnyomott népek gazdasági és kulturális elmaradottságát, biztosítsa számukra az orosz nép segítségét, erősítse a népek közötti barátságot a szocializmusért vívott közös harcban.
A lenini—sztálini nemzetiségi politika következetes megvalósítása megszüntette a cárizmus által elnyomott népek gazdasági, politikai és kulturális elmaradottságát, megszüntette a határvidékeken és az Oroszország szívében élő népek közötti egyenlőtlenséget. A burzsoá nemzetek romjain keletkezett új, szocialista nemzetek a szocializmus sikerei nyomán megerősödtek, és hasonlíthatatlanul egységesebbek és életképesebbek, mint bármelyik burzsoá nemzet. A szocialista nemzeteket egységbe kovácsolja a kölcsönös bizalom, a kölcsönös segítségnyújtás és a barátság, s ez a légkör biztosítja a nagy erőt adó szovjet hazafiság és a proletár nemzetköziség szabad fejlődését.
Így hát a szocializmusban a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség társadalmi és gazdasági helyzetének gyökeres megváltozásával együtt megváltozott erkölcsi-politikai arculatuk is, új erkölcsi tulajdonsággal rendelkező emberek jelentek meg, férfiak és nők, felnőttek és fiatalok, különböző nemzetiségű emberek — valamennyien az egységes szocialista család tagjai.
A párt és a szovjethatalom a dolgozó tömegeket a szocializmus építésére mozgósítja, s egységbe kovácsolja az emberek millióinak akaratát. Ez az akarategység ma a nép erkölcsi-politikai egységében testesül meg, amely a szovjet hazafiság és a népek barátsága mellett a szovjet társadalom fejlődésének egyik hajtóereje.
A szovjet társadalomnak a szocializmus győzelme és a kizsákmányoló osztályok felszámolása következtében elért erkölcsi-politikai egysége hatalmas vívmány. Ilyen egység nem lehetséges egy ellenséges osztályokra szakadt társadalomban, ilyen egység csak a szovjet társadalomban lehetséges, ahol a termelőeszközök a nép tulajdonában vannak, ahol nincsenek kizsákmányoló osztályok, ahol a munkások, a parasztok és az értelmiségiek a baráti együttműködés szellemében élnek és dolgoznak. A nép erkölcsi-politikai egysége elválaszthatatlan a szovjet hazafiságtól és a népek barátságától, hiszen a társadalom e hajtóerői a Szovjetunió Kommunista Pártja által vezetett nép egységét fejezik ki. Az erkölcsi-politikai egység kifejezésre juttatja, hogy pártunk és szocialista államunk politikáját az egész nép támogatja, hogy a nép a marxista—leninista pártban és annak politikájában korunk eszét, lelkiismeretét és becsületét látja. A nép erkölcsi-politikai egysége kifejezésre juttatja a marxista—leninista ideológia diadalát, azt a tényt, hogy ez az ideológia, amellyel egyetért az egész szovjet nép, az élet minden területén uralkodik, és hatalmas fegyvere az emberek kommunista nevelésének. A nép erkölcsi-politikai egysége azt is kifejezi, hogy a nép a kommunista erkölcs elveit a szovjet ember legfőbb magatartásbeli elveinek tekinti. A szovjet hazafiság, a szovjet nép ideológiájának és erkölcsének e rendkívül fontos elve, kifejezésre juttatja, hogy a nép mélységes odaadással szolgálja szocialista hazáját, annak társadalmi és államrendjét, kész minden erejével növelni hatalmát, s akár élete árán is megvédeni függetlenségét. A szovjet hazafiság alapja a népek barátsága, az egyes népek nemzeti hagyományainak és a Szovjetunió közös érdekeinek összeegyeztetése, a Szovjetunió népeinek arra irányuló törekvése, hogy barátságban éljenek valamennyi néppel.
Az a tény, hogy a szovjet társadalom fejlődését olyan hajtóerők mozdítják elő, mint az erkölcsi-politikai egység, a szovjet hazafiság és a népek barátsága, arról tanúskodik, hogy a szocializmus győzelme nyomán a nép eszmei és erkölcsi tudatában hatalmas változás ment végbe. Ez a változás abban rejlik, hogy 1) a kommunista erkölcs elvei és normái mögött áll az ezeket létrehozó nép közvéleményének ereje; 2) ezek az elvek és normák éppen ezért maguk is óriási mozgósító, szervező és átalakító erővé váltak, amely meggyorsítja a társadalom előrehaladását a kommunizmus felé.
***
A szocializmus győzelmének egyik legfontosabb eredménye a szovjet demokratizmus felvirágzása, ez pedig az egyéniség kibontakozásának, az ember eszmei és erkölcsi fejlődésének egyik legfőbb forrása.
A győztes szocializmus alkotmányában a legmagasabbrendű demokratizmus, a szocialista demokratizmus ölt testet. A szovjet alkotmány leszögezi, hogy a termelőeszközök társadalmi tulajdona a szovjet rend szent és sérthetetlen alapja, a haza gazdagságának és hatalmának, a dolgozók jómódú és kulturált életének forrása. Ugyanakkor az alkotmány biztosítja az állampolgárok személyes tulajdonjogát munkájukból eredő jövedelmükre és megtakarításaikra, a lakóházra és a háztáji gazdaságra, a háztartási tárgyakra, a személyes szükségleti és kényelmi cikkekre. A Szovjetunió Alkotmánya csapást mért arra a burzsoá rágalomra, mely szerint a szocializmusban megszűnik mindennemű személyi tulajdon. A szocializmus megszünteti a termelőeszközök magántulajdonát, de egyáltalán nem szünteti meg a polgárok személyi tulajdonát.
A Szovjetunió Alkotmánya lerögzíti azokat a jogokat, melyeket a szocialista gazdaság egész rendszere biztosít a dolgozók számára. A szovjet állampolgároknak joguk van a munkára, az üdülésre, a művelődésre, az anyagi ellátásra öregkorukban, valamint betegség és munkaképtelenség esetén. Az alkotmány biztosítja a demokratikus szabadságjogokat és az állampolgárok egyenjogúságát az élet minden területén, biztosítja a szovjet polgárok személyi sérthetetlenségét, lakásuk sérthetetlenségét és a levéltitkot.
A szovjet rend nem tűri az állampolgárok jogainak bármilyen közvetlen vagy közvetett korlátozását, vagy ellenkezőleg, a polgároknak közvetlen vagy közvetett előnyökben való részesítését faji és nemzeti hovatartozásuk alapján. Azok a jogok és szabadságjogok, melyeket a szocialista gazdasági rendszer nemzetiségi és faji hovatartozásra, valamint nemre való tekintet nélkül biztosít az állampolgárok számára, döntő módon elősegítik az egyéniség kibontakozását. A Szovjetunió Alkotmánya egyszersmind meghatározza az állampolgárok alapvető kötelességeit is. A szovjet polgár köteles megtartani a törvényeket, a munkafegyelmet, becsületesen eleget tenni a társadalmi kötelezettségeknek, tiszteletben tartani a szocialista együttélés szabályait, óvni és erősíteni a társadalmi tulajdont, védeni a szocialista hazát.
A Szovjetunióban a munka minden munkaképes polgár kötelessége és becsületbeli ügye. A dolgozók teljesen igazságosnak tartják azt az elvet, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”. Az a tény, hogy minden állampolgárnak egyenlő jogai és egyenlő kötelességei vannak, s hogy a munka minden szovjet ember joga és egyben kötelessége is, arról tanúskodik, hogy a Szovjetunióban nincsenek ellenséges osztályok, nincs kizsákmányolás, így tehát nem áll és nem is állhat fenn olyan helyzet, amelyben egyik osztályt a jogok illetik meg, a másikra pedig a kötelességek hárulnak. A szovjet polgároknak a Szovjetunió alaptörvényében megfogalmazott kötelességei egyszersmind a győztes szocializmus országában kialakult kommunista erkölcs alapvető követelményei is. E követelmények betartása becsület dolga, magasztos kötelesség a néppel szemben.
Ezeknek a követelményeknek a Szovjetunió alaptörvényében való lerögzítése szemléltető bizonyítéka annak, hogy e követelmények ma már szorosan hozzátartoznak a nép életéhez. A Szovjetunió Alkotmánya lerögzíti azt, ami már kialakult az életben. Ugyanakkor írásba foglalja azt is, ami a nép életében új, ami fejlődőben van, s ezzel nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ez az új megszilárduljon és véglegesen diadalmaskodjék.
A győztes szocializmus alkotmánya nagy társadalmi megbecsülést biztosít a szovjet polgár számára, fokozza a saját erejébe vetett hitét, és új harcra mozgósít új győzelmek kivívásáért. Ez az alkotmány egyben a szocializmus és a demokrácia legyőzhetetlenségének bizonyítéka, erkölcsi segítség és reális támasz mindazok számára, akik a reakció és a fasizmus erői ellen, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért küzdenek.
***
A szovjet emberek fejlett öntudata és nemes erkölcsi tulajdonságai különösen nagy erővel mutatkoztak meg abban a harcban, melyet a szovjet nép a Nagy Honvédő Háború napjaiban folytatott a fasiszta betolakodók ellen a haza becsületéért és függetlenségéért.
A szovjet harcosok — közkatonák és parancsnokok, kommunisták, komszomolisták és pártonkívüliek — a szárazföldön, a tengeren és a levegőben, a fronton és a hátországban csodálatos bátorságról és merészségről, vasfegyelemről, nagy kitartásról és hősiességről, magas fokú társadalmi kötelességtudatról tettek tanúságot. A hátországban dolgozó szovjet emberek önfeláldozó munkájukkal ugyancsak derekasan kivették részüket a háborúból.
A szovjet emberek, a szovjet hazafiak a háború utáni időszakban is áldozatos munkát végeznek, nagy tetteket visznek véghez. A dolgozók kezdeményezőkészsége és a szocialista verseny a legváltozatosabb formákban nyilvánul meg, s mind magasabb fokra emelkedik a munkához való kommunista viszony. Napjainkban, a kommunizmusba való fokozatos átmenet szakaszában, különös erővel igazolódnak be Lenin szavai, melyek szerint a nép kimeríthetetlen forrása a szovjet rend alapján kibontakozó tehetségeknek. Az egyéniség kibontakozása, intellektuális fejlődése, képességeinek és adottságainak megnyilvánulása közvetlenül összefügg azzal, hogy a szovjet ember tudja, milyen jelentősége van munkájának a nép, az állam szempontjából, s felismeri a néppel szemben fennálló kötelességét. A szovjet emberek ma jobban tudatában vannak társadalmi, hazafias kötelességüknek, mint valaha.
Az új társadalom építése során a dolgozók sok előítélettől és kapitalista csökevénytől szabadultak meg. A szocializmus megsemmisítő csapást mért a burzsoá erkölcs alapjára — a magántulajdonosi szokásokra. Bizonyos kapitalista csökevények, így a magántulajdonosi erkölcs csökevényei azonban még élnek az emberek tudatában, és komoly akadályt jelentenek a kommunizmus építésében. Ennek az a magyarázata, hogy az emberek tudata elmarad létüktől, s hogy a kapitalista világ ezeket a csökevényeket istápolja. A munka még nem vált elsőrendű életszükségletté a társadalom tagjai számára, még nem mindenki látja, hogy a társadalmi tulajdon a társadalom megingathatatlan alapja. Mindezek a „fogyatékosságok” előfordulnak még a kommunizmus első szakaszában, abban a társadalomban, amely hosszas vajúdás után „a tőkés társadalomból . . . bújik ki, amely tehát minden tekintetben, gazdaságilag, erkölcsében, szellemében, még magán viseli annak a régi társadalomnak anyajegyét, melynek méhéből származik”10.
10 Marx—Engels. Válogatott művek. 2. köt. Szikra 1949. 16. old.
A szocializmusból a kommunizmusba való átmenet folyamán a társadalom mindinkább leküzdi a múltnak ezeket a csökevényeit.
A kommunizmusba vezető átmenet megköveteli a termelőerők magas fejlettségét, amely biztosítja a fogyasztási cikkek bőségét és a kultúra hatalmas arányú fejlődését, biztosítja a társadalom minden tagja számára fizikai és szellemi képességeinek sokoldalú fejlesztését. A kommunizmusban megszűnik a lényeges különbség a város és a falu között, mely különbség összefügg a szocialista tulajdon kétféle formájával, megszűnik a lényeges különbség a szellemi és a fizikai munka között, eltűnnek az osztályhatárok a munkások, a parasztok és az értelmiségiek között. A kommunizmusban nem lesz árutermelés, áruforgalom, pénz. A munka elsőrendű életszükséglet lesz, a társadalmi tulajdont mindenki a társadalom megingathatatlan alapjának fogja tekinteni, s a társadalom azt írja majd zászlajára: mindenkitől képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint.
A kommunizmusba való átmenethez szükséges előfeltételeket úgy teremthetjük meg, ha minden eszközzel erősítjük a szocializmus gazdaságát, melynek alapelve: mindenkinek munkája, a munka mennyisége és minősége szerint. Ha valaki most azzal a követeléssel állna elő, hogy szüntessük meg a szovjet társadalomban fennálló gazdasági kapcsolatok olyan formáit, mint a kereskedelem és az áruforgalom, s helyettesítsük azokat közvetlen termékcserével, ezzel csak kárt okozna ügyünknek. Ugyanígy rendkívül káros volna az is, ha valaki azt hirdetné, hogy mondjunk le az anyagi érdekeltség elvéről, mely a munka szerinti elosztás objektív gazdasági törvényét fejezi ki. Ez nemcsak gazdasági szempontból volna káros, hanem a kommunista nevelés feladatai szempontjából is, hiszen ez a nevelés szükségképpen a társadalom gazdasági alapjaira támaszkodik, s figyelembe veszi azt a szerepet, melyet az egyén anyagi érdekeltsége, az egyéni és a közösségi érdek összeegyeztetése és az egyéni érdeknek a közösségi érdek alá rendelése tölt be a gazdaság fejlesztésében. Nem lehet szemet hunyni afölött, hogy a kapitalista csökevények ellen folytatott harcunkat lépten-nyomon megnehezítette az anyagi érdekeltség elvének megsértése, a kolhozparasztok háztáji gazdaságának helytelen értékelése, jelentőségének teljes lebecsülése. Az anyagi érdekeltség elvéről való lemondás akkor, amikor még nincs meg a kulturált ember valamennyi szükségletének kielégítéséhez szükséges fogyasztási cikkek bősége, voltaképpen egyenlősdit jelentene az elosztás terén, s ez nem ösztönözne a társadalmi termelés növelésére és a közösségi érdekek figyelembevételére, hanem élősdiséget szülne, ami összeegyeztethetetlen mind a szocializmussal, mind pedig a kommunizmussal. A párt és a szovjet állam csupán a szocializmus gazdaságának erősítésével tudja előkészíteni a szocialista gazdaságról a kommunista gazdaságra való áttérés feltételeit.
Ezért mutatott rá a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1953. évi szeptemberi plénuma „A Szovjetunió mezőgazdaságának továbbfejlesztését szolgáló intézkedésekről” szóló határozatában arra, hogy megenged hetetlen az anyagi érdekeltség elvének megsértése, hogy a dolgozóknak anyagilag feltétlenül érdekelteknek kell lenniök a termelés fejlesztésében, jövedelmezőségének növelésében, hiszen ez a szocialista gazdálkodás egyik alapelve. Ez az elv azt követeli, hogy az élenjáró kolhozok és a lelkiismeretesen dolgozó kolhozparasztok kedvezőbb anyagi helyzetben legyenek, mint azok a kolhozok és kolhozparasztok, amelyek, illetve akik nem tekintik szívügyüknek a közös gazdaság erősítését, a terméshozamnak és az állattenyésztés hozamának emelését. Ebből következik, hogy a szocializmus szakaszában az anyagi érdekeltség elvének betartása nélkül nem nevelhetjük arra az embereket, hogy lelkiismeretes munkát végezzenek a közös gazdaságban. Ugyanígy, ha elvetjük a kolhozparasztok háztáji személyi gazdaságát, amely nélkülözhetetlen bizonyos, a közös gazdaság által még nem teljesen fedezhető fogyasztási szükségletek kielégítése szempontjából, ezzel megkárosítjuk a kolhozparasztok egyéni érdekeit, megsértjük a gazdaság artelformáját, amely pedig a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet időszakában a kollektív gazdaságnak egyedüli helyes formája. Csak akkor nevelhetjük a kolhozparasztokat a társadalmi érdekek tiszteletben tartására, ha helyesen egyeztetjük össze a társadalmi és az egyéni érdekeket, s ha az artelben az egyéni érdekeket alárendeljük a közösségi érdekeknek.
A párt és a szovjet állam mindig nagy jelentőséget tulajdonított a dolgozók kommunista nevelésének. A kommunista nevelés különösen nagy jelentőségre tesz szert napjainkban, amikor a szovjetország a kommunizmusba való fokozatos átmenet megvalósításán munkálkodik. A kommunizmust az egész nép építi. A kommunizmus építése, a jelenlegi szakasz legfontosabb feladatainak megoldása mind nagyobb tudatosságot, mind nagyobb egységet és szervezettséget követel a dolgozóktól. Ez a magyarázata annak, hogy a párt és a kormány rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a kommunista nevelésnek, s hogy ma e nevelés minden eszközével — az iskolával, a sajtóval, a művészettel, a kulturális és művelődési intézményekkel stb. szemben magas követelményeket támaszt.
A kommunista nevelésnek elő kell mozdítania a kommunista építés egyik legfontosabb feladatának megoldását; a kommunista neveléssel el kell érnünk, hogy az emberek kommunista módon dolgozzanak, s hogy a munka elsőrendű életszükségletükké váljék. E feladat teljes megoldásához hosszú időre van szükség. „Mielőtt áttérnénk a «mindenkinek szükségletei szerint» formulára, előbb meg kell járnunk a társadalom gazdasági és kulturális átnevelésének több szakaszát, amelyek folyamán a munka pusztán a létfenntartást szolgáló eszközből a társadalom szemében legfőbb életszükségletté, a társadalmi tulajdon pedig a társadalom létezésének megingathatatlan és sérthetetlen alapjává válik”11.
11 Sztálin. A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban. 3. kiad. Szikra 1953. 66. old.
A munkát természetesen nem lehet csupán az ideológiai (így az erkölcsi) ráhatás eszközeivel elsőrendű életszükségletté változtatni. E feladat megoldása elválaszthatatlan a technika további fejlesztésétől, a termelés villamosításától és automatizálásától, a munka termelékenységének emelésétől, a dolgozók anyagi életfeltételeinek további javításától.
A munkához és a társadalmi tulajdonhoz való öntudatos, kommunista viszony kialakítása elválaszthatatlan a társadalom kulturális fejlődésétől, a társadalom tagjainak általános műveltséget nyújtó és politechnikai képzésétől is, hiszen ez biztosítja a szabad pályaválasztás lehetőségét. De a pártnak és az államnak e feltételek létrehozásáért folytatott harca során végzett kommunista nevelőmunka óriási hatással van és lesz a jövőben is az emberek tudatára, és ezáltal elősegíti ezeknek a feltételeknek a megteremtését.
A kommunista nevelés ma mindenekelőtt a dolgozók politikai öntudatának fokozására irányul, de ugyanakkor azt is szem előtt tartja, hogy a tömegeket az új, kommunista erkölcsre, a marxista világnézet alapjainak elsajátítására stb. kell nevelni. A kommunista nevelésnek elő kell segítenie az állam erejének növekedését, a szovjet társadalom erkölcsi-politikai egységének további szilárdulását, a szovjet hazafiság és a szocialista nemzetköziség nemes érzésének elmélyülését, oda kell hatnia, hogy a tömegek szervezettek és fegyelmezettek legyenek, fenntartás nélkül szolgálják a kommunizmus ügyét, gyűlöljék a nép ellenségeit, s éberek legyenek fondorlataikkal szemben. A kommunista nevelésnek elő kell segítenie azt is, hogy a szovjet emberekben felszínre kerüljenek a szovjet népnek és kommunista élcsapatának legjobb tulajdonságai: a bátorság, a kitartás, a nehézségek leküzdésére irányuló elszánt akarat, s a kommunizmus győzelmébe vetett megingathatatlan hit.
A dolgozók kommunista nevelésének igen fontos feltétele, hogy a párt szüntelenül gondoskodjék a káderek eszmei megacélozásáról, hogy felvértezze őket a marxista—leninista elmélet fegyverével, s harcoljon a burzsoá ideológiának és erkölcsnek az emberek tudatában élő csökevényei ellen.
Bármily nagyok is az emberek kommunista nevelése terén elért eredményeink, ezeket nem szabad túlbecsülnünk. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy az emberek tudatában élő és magatartásában megnyilvánuló régi hagyományok leküzdése rendkívül nehéz és bonyolult feladat, hiszen a régi világ ezen a téren különösen makacs és szívós ellenállást fejt ki az újjal szemben. Lenin hangsúlyozta, hogy „az emberiség egész történetében legnagyszerűbb változás, amikor a kényszermunkát felváltja a saját magunk javára végzett munka, nem mehet végbe súrlódások, nehézségek, összeütközések nélkül, anélkül, hogy erőszakot ne alkalmaznánk a megrögzött naplopókkal és azok szekértolóival szemben”12.
12 Lenin Művei. 26. köt. 421. old.
Aki azt állítja, hogy a tömegeknek a kommunista erkölcs szellemében való nevelése egyszerűen és simán, harcok és konfliktusok nélkül megy végbe, az vagy naiv, vagy pedig szándékosan akadályozza annak a nehéz feladatnak a megoldását, amit az emberek átnevelése jelent. A konfliktusnélküliség elmélete az erkölcs területén ugyanolyan tarthatatlan és káros, mint a művészet területén.
Az embereknek a kommunista erkölcs szellemében való nevelése szorosan összefügg a szovjet emberek alkotó munkájával, az új társadalom építése során felmerülő nehézségeknek a Kommunista Párt és a szovjet állam politikai és eszmei irányítása mellett történő leküzdésével, a burzsoá ideológia és erkölcs csökevényei ellen folytatott következetes harccal. Ez a kommunista erkölcs kialakulásának egyik legfontosabb törvényszerűsége.
Amikor a burzsoá ideológia és erkölcs ellen, az emberek tudatában élő kapitalista csökevények ellen harcolunk, a burzsoá erkölccsel és annak csökevényeivel szembe állítjuk a mi kommunista ideológiánkat és erkölcsünket, melynek elvei szöges ellentétben állnak a burzsoá erkölcs elveivel. A kommunista erkölcs az egyénnek a társadalomhoz, a hazához és az emberiséghez való új viszonyát, az embernek embertársaihoz való új viszonyát fejezi ki. A társadalom iránti kötelességet nem ismerő burzsoá individualizmussal a kommunista erkölcs a kollektivizmus, a társadalom iránti kötelesség elvét, a burzsoá nacionalizmussal és kozmopolitizmussal az igazi hazafiságot és az internacionalizmust, a burzsoá embergyűlölettel a szocialista humanizmust állítja szembe. Az elveknek ez az ellentétessége abból fakad, hogy a burzsoá erkölcs a magántulajdon és a kizsákmányolás fenntartásának és megszilárdításának vágyából indul ki, a kommunista erkölcs ezzel szemben a kizsákmányolás ellen vívott harc, a kommunizmusért vívott harc eszköze.
***
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!