„A szíriai háború lényegében véget ért. Az ország fokozatosan visszatér a normális, békés élethez. A feszültség külön melegágyai csak azokon a területeken maradnak fenn, amelyek jelenleg nincsenek a szír kormány irányítása alatt. Gondolok itt például Idlibre, és az Eufrátesz folyótól keletre elterülő területek.
Úgy gondoljuk, hogy az alkotmányos reform kidolgozására létrehozott bizottság felállítása és indítása fontos lépés lesz a politikai folyamatok előmozdításában, amelyeket maguk a szíriai vezetnek és hajtanak végre az ENSZ támogatásával. Valójában annak összehívása lehetővé teszi a szíriai pártoknak – a kormánynak és az ellenzéknek – első ízben, hogy közvetlen párbeszédet kezdjenek országuk jövőjéről” – nyilatkozta még a múlt hét csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Trud című orosz újságban a szíriai helyzetről.
Igencsak nagy a valószínűsége, hogy ma ráütik a pecsétet a Lavrov – nyilatkozatban említett kritikus térségek ügyére Ankarában. Oroszország vélekedése az, hogy a Közel – Kelet hosszútávú regionális stabilitása csak Szíria szuverenitásának és területi egységének helyreállításával érhető el, miközben a terrorizmus ellen azért harcolni kell.
Többek között ezért is utazott ma Vlagyimir Putyin a török fővárosba, ahová Hassan Rouhani iráni elnök is megérkezett.
Kardigan szultánnal együtt ők hárman – mint az asztanai garantálók – ma kitárgyalják a témát.
Úgy fest a dolog, hogy a leszámolás előtti szokásos forgatókönyv lépett életbe Idlib latorrezervátum kapcsán. A kormányerők humanitárius folyosót nyitottak a hamarosan kezdődő pokolból távozni akaró civilek számára.
Ezrek kerekedtek föl, kifelé Idlibből. (Gyanítható, hogy kelendő cikk lett a latorrezervátumban a beretva és egyéb szőrtelenítő kegyszer. Meg az arcot is eltakaró női ruházat!)
Isztambulban az orosz légierő 52 – es farok számú, RF-81719 lajstromjelű SzU – 35S típusú vadászgépe vendégeskedik. Hmeymimből „ugrott át” egy kis szabadidős bemutatóra.
A jelentések szerint a produkciója „nagy benyomást tett a törökökre és a NATO – országok képviselőire.”
Az Eufrátesztől keletre eső területeken is mozgalmas élet zajlik. Az amerikaiak ontják konvojszám a fegyvereket, meg a mókázás és kacagtatás számtalan kellékeit. Az SDF – nek.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
