A “Magyar” Suzuki vezérigazgatója elhajtotta az “ellenzéki” képviselőket
A párbeszéd teljes hiánya tükröződik abból a levélből, amit a vezérigazgató úr küldött
– kommentálta Szél Bernadett a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatójának levelét, amit arra küldött válaszul Yoshinobu Abe, hogy a független országgyűlési képviselő Hadházy Ákossal együtt azt kezdeményezte, hogy szeretnének tájékozódni a munkavállalók helyzetéről, a gyárban folyó munka körülményeiről és az érdekképviseletekkel való együttműködésről.
A vezérigazgató azonban a birtokunkba jutott levele alapján teljesen elzárkózott a találkozástól, amit azzal indokolt, hogy a cég teljes mértékben távol akarja tartani magát a politikától. Ez az indok annyiban megkérdőjelezhető, hogy a vállalat a Magyarországon tevékenykedő multik körében elsők között lett a kormány stratégiai partnere.

Yoshinubu Abe levelében kitér arra, hogy 27 éve adnak munkát magyar embereknek, az elmúlt két évben 30,5 százalékos béremelést hajtottak végre, ráadásul itt gyártják az ország legnépszerűbb autóját, a Suzuki Vitarát.
Ezek mellett az is tény, hogy a Suzuki minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy az esztergomi gyárában megalakuljon a szakszervezet: amikor harmadszor próbálkoztak annak megalakításával, akkor a szakszervezet titkárát kirúgták, és hiába fizetik elegen a tagdíjat, a szakszervezet létezését a Suzuki nem ismeri el.
Ellenzéki képviselők már februárban a gyárhoz vonultak, miután kivonultak a parlamenti ülésteremből, hogy felhívják a figyelmet a szerintük visszás helyzetre. Azonban érdemben sem a Suzuki, sem a kormány nem reagált a tiltakozásra.
Azóta az MSZP-s Komjáthi Imre már azzal is próbálkozott, hogy a gyár kerítéséhez láncolta magát, majd a szocialisták egy törvénymódosítást is benyújtottak direkten a Suzuki-helyzetre szabva – mindhiába.
Szél Bernadett más eszközökkel próbálkozott, azonban a hivatalos megkeresése lepattant a vezérigazgatóról, ami szerinte elfogadhatatlan, hiszen csak érdeklődni akart a Suzukinál országgyűlési képviselői minőségében. Nyilvánvalóan azért, hogy fellépjen később a munkavállalók érdekeiért.
A képviselő egyébiránt jelenleg országjárást tart, kifejezetten azért, hogy feltérképezze a rabszolgatörvény hatásait az országra. Azt mondta nekünk, hogy több helyen azt tapasztalta, hogy már sok helyen alkalmazzák a rabszolgatörvényt: nem munkaadói kényszerként, hanem az alacsony bérek kényszerítik rá a munkavállalókat arra, hogy túlórázzanak többet, mint korábban.
A béremelés, a Munka törvénykönyvének módosítása, illetve a szakszervezetek felélesztése az egyedüli megoldás
– összegezte Szél Bernadett, hogy szerinte mi javíthatna munkavállalók helyzetén. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…kitér arra, hogy 27 éve adnak munkát magyar embereknek…”
-Ha már a MAGYAR ÁLLAM fölszámolta a saját tulajdonú gazdaságát, és gazdag – MÁSHOL EL NEM ÉRHETŐ PROFITOT GARANTÁLÓ – vadászterületté változtatta a magyarok egykori országát! A “Qrmány Stratégiai Partnere” minősítés pedig garancia a prédálás korlátlan jogára! Ezt a célt szolgálja a Munka törvénykönyve is, ami a RENDSZER EGYIK ALAPVETÉSE!
Annak a rendszernek, amelynek Szél Bernadett IS az egyik lelkes híve és működtetője! Annak a bűnös rendszernek, amely bizonyítottan csak kárt okozott a magyarok túlnyomó többségének!
Szél Bernadett és a japán vezérigazgató felfogása a munkáról ég és föld távolságra van egymástól. A legendás japán munkamorál liberális szemszögből érthetetlen, a liberálisok hedonizmusa japán szemmel szégyenletes. Itt politikától függetlenül nem lesz konszenzus.
Sub Zero szerint:
2019-09-13 – 07:14
Igen, legendás a japán munkamorál… meg a kínai is…
Mindkettőt lehet dicsérni, magasztalni, meg irigyelni is, viszont aki irigyli, meg dicsőíti, az menjen el alkalmazottnak egy japánhoz, vagy főleg egy kínaihoz, aztán majd megtudja, hogy mit jelent a kizsákmányolás, kiszipolyozás. A nyugat-európai, amerikai tőkések a ferde szeműekhez képest tenyerükön hordozzák az alkalmazottaikat.
Nem dicsértem, magasztaltam, irigyeltem, stb. Tényként írtam, hogy a munkához való viszonyuk ég és föld, amit nem igazán tudtok megcáfolni, mert így van és kész.
Sub Zeroszerint:
2019-09-13 – 17:39
Japánban szokás, hogy valaki egész életében egy munkahelyen dolgozik, reggeltől estig, fiatal korától a haláláig. A kínaiaknál sem a szabadidő hasznos eltöltése a legnagyobb gond. Persze, ég és föld a munkához, munkahelyhez való viszonyuk, csak az a kérdés, hogy példaértékű-e számunkra? -ugyanis csak egyszer élünk…
Bevallom, mikor munkáltató voltam és folyamatosan munkatársakat kellett keresnem (úgy húsz évvel ezelőtt, és már akkor sem volt egyszerű jó szakembert találni), irigykedve gondoltam a japán emberek munkahelyhez való hűségére…
sub zeno. Hogy te mekkora egy fideszes idióta vagy. Szerintem jobb hogyha te meg sem szólalsz! Tényleg mi van a fideszes gazdáid munka moráljával?
Nem a Suzukival és a vezetésével van probléma, hanem a magyar állam működésével. Nem képesek/akarják betartatni a törvényeket egyesekkel, fogalmazzunk úgy a kiváltságosokkal. Ilyen, amikor egy országnak gyenge és/vagy korrupt a vezetése.
Ennek lehet valami alapja, nem rossz meglátás, de szerintem árnyaltabb a kép. Valószínűleg szemet huny a kormány bizonyos dolgok felett, hogy kedvében járjon a cégvezetésnek. Ennek oka az, hogy szüksége van az országnak arra, hogy a cég itt működjön és fejlesszen.
A két fél közötti megállapodás részleteit nem ismerjük, ezért nem is lehet megalapozott véleményt mondani.