“Jótét helyébe jót vár a vajda!” bővebben

"/>

Jótét helyébe jót vár a vajda!

Az ukrán nyugdíjasok is megkapják a magyar rezsiutalványt

Azok az ukrán nyugdíjasok sem maradtak ki a kormány választás előtti ajándékából, akik magyar nyugdíjat kapnak – derül ki Rétvári Bence államtitkárnak Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.

Évekkel ezelőtt jelent meg a magyar sajtóban, hogy ukránok tömegei kapnak magyar nyugdíjat, ehhez ugyanis elég egy Magyarországon bejelentett állandó lakcím, a számuk pedig a korábbi években emelkedett is. A kifizetések jogalapja egy 1962-es magyar–szovjet egyezmény, amely szerint a magyar nyugdíj igénylésének a magyar állampolgárság felvétele nem feltétele, ukrán állampolgár számára is meg kell állapítani a nyugellátást, ha az Ukrajnában megállapított nyugdíjáról lemond, mert Magyarországra költözik. A nyugdíjat ebben az esetben úgy számolják, hogy az Ukrajnában megszerzett szolgálati időt veszik alapul, de az igénylő által az életpályája során jellemzően betöltött munkakörre számított magyar keresetet.

Vadai arra kérdezett rá, hogy ezek az ukrán nyugdíjasok is kapnak-e a kormány által beígért kilencezer forintos rezsiutalványból, Rétvári válaszában pedig közölte, hogy a vonatkozó kormányrendelet szerint mindenki megkapja az utalványt, aki a kormányrendeletben meghatározott ellátások valamelyikében részesült, vagyis nem nézik, hogy kinek honnan van nyugdíja, vagy hogy az illető valóban Magyarországon él-e, az utalvány küldése automatikus.

Az ukrán nyugdíjasok magyar nyugdíjával kapcsolatos egyezményről Rétvári egyébként azt írta, “a kormány törekszik arra, hogy az egyezményt egy modern, a nemzetközi jog szabályainak megfelelő, arányos teherviselésen alapuló egyezménnyel váltsa fel, az egyezmény átgondolatlan módon történő felmondása azonban a Kárpátalján élő magyarokat is sújtaná”, a felmondása pedig semmilyen perspektívát nem adna az érintett személyi körnek a jövőre nézve.                                                       (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Természetesen Döbrögi levélszemetével együtt kapják meg ők is az utalványt. Amit – mivelhogy Maradék – Ukrajnában “levásárolni” nem tudnak – a választások napján a vajdasági elrendelt szavazókör mellett ügyes hordaaktivisták a névérték 60 – 70 százalékáért forintért vagy grivenyért készpénzre váltanak! A kárpátaljai nepperárak már csak 30 százalékosak! Úgyhogy MEGÉRI október 13 – án átruccanni Döbrögisztánba. És ha már átruccannak, miért ne hálálnák meg a vajda nagylelkűségét. Csak néhány x!

A levélszemét szabadfelhasználású. Azért nem fizetnek!  

“Jótét helyébe jót vár a vajda!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. És akkor még nem beszéltünk az ukrán-magyar kettős állampolgárokról, akik nyilván szintén megkapják…
    Lazán kapcsolódó, de érdemes elmerengeni rajta:
    Valami meg nem fejthető, titokzatos módon nem csak Mo-on, hanem Ukrajnában is dübörög a béremelkedési hullám, ebből következően ez nem egy magyar, ovinak köszönhető specialitás, hanem (megkockáztatom) egy kelet-európai trend. A kérdés az, hogy honnan ered? Lehet, hogy emögött is a nemlétező háttérhatalom keze van?
    Az!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com