„„Vidékfejlesztés” a ‘la Döbrögisztán” bővebben

"/>

„Vidékfejlesztés” a ‘la Döbrögisztán

Íme Simonka György fantasztikus, ötmilliós pusztaottlakai focielátója, amelyhez nem tartozik focipálya

A különös igénnyel és (ha lehet) még nagyobb műgonddal megkomponált építmény a Facebookon is felbukkant. Így néz ki tisztes távolságból:

24.hu tegnapelőtt írt arról, hogy az éppen 1,4 milliárdos költségvetési csalással vádolt Simonka György faluja a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési ciklusban valamivel több mint 800 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, átlagosan évente több mint 100 millió forint forrást nyert el, ami egy főre vetítve körülbelül 300 ezer forint. A 2014–2020-as időszakban pedig már majdnem kétmilliárd forint jutott a településre. Amikor önszemükkel is megnézték, milyen fejlesztések valósultak meg ebből a pénzből, több csodával is összefutottak, a legmegejtőbb azonban talán ez az 5 millióból épült 50 fős lelátó a focipályához (?!), de ezt nem használják, a focikapukat tárolják a fedett lelátón – nyugtázta a lap.                                                                                                  (168óra)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Akár azt is mondhatnók: „vidékfejlesztés” a ‘la Döbrögisztán.  Fedett „tribün” már van. Futballkapuk is vannak. Majd lesz futballpálya is! TAO – ból, vagy júdáspénzből. A bekerülési költségre még csak tippelni sem merünk!

“„Vidékfejlesztés” a ‘la Döbrögisztán” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Újabb 1 Mrd focipálya , újabb 2 Mrd egy focicsapatra, majd 1 Mrd a lelátó bővítésére, s így tovább….
    Aki esetleg BETEG LESZ és sürgősen gyógykezelni ( pl. műteni ) kell, az várjon a sorára, amíg meg nem döglik…

Hozzászólás a(z) aaa bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com