Itt a rossz idő, ketten máris kihűltek Youdapesten
A rendkívüli halálesetekről a Magyar Szociális Fórum emberjogi szervezet tájékoztatott hétfőn. Arra szólították fel a qrmányt, hogy időben cselekedjen, mielőtt megint tömegesen aratni kezdene a fagyhalál. Gondoskodni kell több százezer rászoruló fűtőanyaggal történő ellátásáról – írják közleményükben.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy nem csak fagy okozhatja a szervezet végzetes kihűlését, hiszen a legyengült, beteg fizikumú embernek elegendő a viszonylagos hideg is ahhoz, hogy „fagyhalált” szenvedjen.

Döbrögisztánban 172-en szenvedtek fagyhalált 2018. szeptember és 2019. április között. Az áldozatok között akadt fiatalkorú is, de zömében 50 éven felüliek voltak. Az MSZF megírta, hogy a közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó, úgynevezett „hajléktalantörvény” 2018. október 15-i életbelépése óta 165-en fagytak meg vajdaságban. Kimutatásuk szerint az elmúlt öt évben 760-an szenvedtek fagyhalált, a rendszerváltás óta pedig több mint 8 ezren.
A balrad.ru vélekedése szerint ez nem CSAK a NER bűne! EZ RENDSZERBŰN!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

oké, de mi a megoldás? komolyan kérdezem? mit lehet csinálni ezekkel az emberekkel? szociális szálló? munkahely? börtön? kivégzés?
Pistike szerint:
2019-09-09 – 15:40
Szerintem szociális szálló, ami nem tömegszállás. Elszeparált életterekkel.
Minket kiképeztek,hogyan kell -30fokban is kint aludni az erdöben.
( hozzá teszem kurva szar föleg a hajnal. )
A legfontosabb a maszk a száj és az or elé,hogy a tüdö ne vizenyösödjön be a feltételesreflex légzéskor.
A fejet rétegesen simaszk sapka nyulszörusánka hálozsák kapucni.
Nyilt szeles terepen véletlensem szabad aludni. ( bevackolás )
Nejlon polifom höszigetelt lepedö.
Hálozsák,plussz höszigetelt lepel.
Aludtam már nem egyszer -30fokban ,de az ellenségemnek sem kivánom.
Mínusz 20-ban már aludtam sátorban. Alvásnak nem nevezném, gyakorlatilag átvacogtam az éjszakát. Felvettem mindent, molinó, gyakorló, mikádó, vv. Áááá! Felejtsd el!
Bezzeg a cigányok a börtönbe havajoznak, a zsidóink meg a nagyházba élik világukat, a csóró magyar meg nyugodtan dögöljön meg.Ezt hozta a nagy rendszer váltás. HAJRÁ MAGYAROK, hajrá magyarország. :-)))