Így hamisítja az állam a statisztikát
Több szálon is javítják az adatokat a babaváróval
Elégedetten számolt be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arról, hogy milyen dinamikusan nőtt a lakosság hitelfelvétele. Részletesebben megnézve azonban júliusban a növekmény több mint harmadát az állam által adott babaváró kölcsön tette ki. Ez a hitel az állampapírok értékesítésének adatait is befolyásolta.
A lakások drágulását tulajdonképpen már csak a kormányzati intézkedések tartják fenn – derült ki már nyáron ki az OTP elemzéséből. A lakások pedig – mutatta ki később az Azénpénzem.hu – a kapható támogatásnál jóval nagyobb mértékben drágultak. Így tulajdonképpen a családok zsebéből szabályosan elfüstölt a CSOK. Az már most látszik, hogy a legújabb „sláger”, a babaváró is remek lehetőséget biztosít az államnak arra, hogy a kívánt irányba befolyásolja a statisztikákat vele.
A hitelezési felmérésben az MNB elégedetten számolt be arról, mennyire dinamikusan nőtt a lakosság eladósodottsága (úgy tűnik, ez manapság a pozitív jelek sorába került). A friss adatok szerint 2019 júliusában a háztartások közel 143 milliárd forint (szezonálisan igazítva 114,5 milliárd forint) új hitelt vettek fel, ami meghökkentően magas érték. (Tavaly júliusban a növekmény mintegy 55 milliárd forint volt.)
A számok értékeléséhez nem árt tudni, hogy a jegybanki módszertan szerint 2019 júliusától az állam által adott babaváró kölcsönt a statisztikában az egyéb fogyasztási hitelek között szerepeltetik. Az áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitelek állományát júliusban – számoltuk ki az MNB frissen közzétett adataiból – a babaváró önmagában több mint negyedével emelte meg. Az 5 éven túli lejárat esetében (mint az a grafikonon jól látszik) többszörös megugrásról lehet beszélni. Tágabban húzva meg a kört is elég jelentős a babaváró hatása. Az összes fogyasztási hitel növekményének a felét ez adja, a hitelállomány teljes bővülésének pedig több mint a harmada az a kölcsönt, amit tulajdonképpen az állam tuszkolt a családokra.
A tehetősebb gyerekesek 2,5 millió hasznot vághatnak zsebre
A már említett hitelezési felmérés tájékoztatóján elmondták, hogy 54 milliárd forint értékben kötöttek júliusban babaváró kölcsönszerződéseket a bankok (ez látszik a grafikonon szereplő adatokban is). Ez az Azénpénzem.hu számítása szerint körülbelül 5,5 ezer szerződést jelent. Mivel Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára augusztusban már több mint 9 ezer megkötött szerződésről beszélt, így az augusztusi jegybanki statisztikákban is borítékolható a további jelentős hitelnövekmény.
Nem csak ezen a téren sikerül az állam mindannyiunk zsebéből egyeseknek adott pénzzel befolyásolni a statisztikát. Az már korábban kiderült, hogy a babavárót megtakarításra isfordítják. A bankok a jegybanki szakértőknek a hitelezési felmérés keretében arról beszéltek, hogy az igénylők jelentős része – bizonyos intézmények esetében több mint fele – a prémium lakossági szegmensből (magas jövedelem, felsőfokú iskolai végzettség, nagyobb pénzügyi tudatosság) kerül ki. A bankok felhívták a figyelmet arra, hogy ennek az ügyfélszegmensnek egy része – befektetési céllal – az arbitrázs lehetőségét (a kölcsön egy gyerek megszületése után kamatmentes, míg a „szuperállampapír” 5 évre évi 4,9 százalékot hoz, vagyis a haszon eleve 2,5 millió forint) használja ki ezzel a konstrukcióval.
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A minél nagyobb hitelfelvétel “örömködésének” az a háttere,hogy igyekszik a világoligarchia teljesen eladósítani a lakosságot,hogy ne legyen saját lakása,kocsika stb.stb.de legyen sok-sok tartozása,hogy nehogy ki tudjon ugrani a pofa az adósrabszolgaságból,minél többet robotoljon,ne legyen ideje rájönni,hogy kirabolják,meg ne legyen ideje támadni se ideológiailag,se gyakorlatilag a világelit hatalmát!
Gratula stefimrich!
Adósrabszolgaság s mindezen ganéságokat kollaboráns nemzetthy nagyjaink még elő is segítik a háttérhatalom számára!!!!
Üdv!
Lajos
A szomorú és sötét jövőnk:
https://azonnali.hu/cikk/20190815_igy-fog-kinezni-magyarorszag-2034-ben-ha-nem-lepunk-valamit
A cigányság szaporodását mi itt a ” a felvidék alatt ” már évtizedek óta tapasztaljuk. 1996-
tól sok olyan település van ahol az óvodában csak cigányok járnak, az alsó tagozatban ,
szintén. A katolikus egyház egy-egy ált. iskolát indított, ahová kisbuszokkal szállítják a nem
cigány tanulókat ill. óvodásokat. Tapasztalom én is , milyen szaporák a cigányok, akik va-
lójában magyarként vannak anyakönyvezve. Csak az a cigány , akit annak anyakönyveznek!
Képzeljük el, mi lenne itt ha a gyermekek száma alapján járna a választójog ? Lenne o-
lyan analfabéta ” asszony” akinek 11+1 szavazata lehetne?! Ami fontos : a legtöbb ci-
gány szülők már 40-42 évesen : nagyszülők, legtöbbször néhány év bejelentett munkavi-
szonnyal . Személy szerint alábecsültnek tartom a 2034-ig szóló prognózist, csupán az
önkéntes anyakönyvezések miatt . Megjegyzem, a jelenlegi állapotokért nem csupán a
cigányság a felelős, mivel a szocializmus vezetői ebben is utat mutattak, hogyan kell a
cigánysággal bánni. Tudták a munkának nevelő szerepét alkalmazni, volt munka és azért
tisztes megélhetést biztosító munkabér ! Az országban 10.000 -rével épültek a C lakások ,
amelyek 30 év alatt már NYOMORTELEPEKKÉ váltak !! A csok is alig jelent kibontakozást
a szegény embereknek. Sok a szegény Magyarországon , és nem csak a cigányságon belül!
Ez a létkérdés a burzsoázia diktatúrájában nem oldható meg !! A megtermelt javak
SZOCIALISTA ELOSZTÁSI RENDSZERÉRE VAN SZÜKSÉG ! A dolgozók között és országon
belül is a jövedelmek nivellálódására kell megoldani. Addig amíg nem késő !!