“Húsz év múlva…” bővebben

"/>

Húsz év múlva…

Húsz év után találta meg a családját egy belorusz nő, akit édesapja 1999-ben egy Minszk és Oszipovicsi közötti vonatúton fent felejtett a szerelvényen.

A most 24 éves Julija Gorina négyéves korában közel 890 kilométert utazott egyedül a vonaton, mielőtt egy orosz rendőr megtalálta volna a nyugat-oroszországi Rjazany állomásán, a sínek mellett kóborolva. Ma is ott él.

Julija apja, Viktor Mojzenkó és anyja, Ljudmilla évekig hiába keresték a lányukat. A gyerek után a rendőrség is nyomozott, gyanúsítottként hallgatták ki a szülőket. Mígnem augusztus végén telefonhívás érkezett a belorusz Puhovicsi rendőrőrsére, az oroszországi Rjazanyból. Lehet hogy…!

A családot Julija barátja, Ilja Krjukov találta meg, hosszas internetes eresgéléssel. Azóta már egy DNS-teszt is megerősítette, hogy ők a rég elveszettnek hitt szülei.

„A DNS-teszt tisztázta, hogy ők a szüleim, de ezt már akkor tudtam, amikor megláttam a róluk készült fotókat, annyira hasonlítunk egymásra – mondta a fiatal nő a lapnak. – Egyikünknek sem volt kétsége afelől, hogy egy család vagyunk. Nemcsak apámat és anyámat találtam meg Belorusziában, hanem a bátyámat, Dimitrijt és a húgomat, Nagyezsdát is.”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com