“Mert vala a qrmánynak KÜLSŐ, és vala CSAK belső stratégiai partnere” bővebben

"/>

Mert vala a qrmánynak KÜLSŐ, és vala CSAK belső stratégiai partnere

Milliárdokat öntenek bele, mégis dolgozókat küldenek el a mezőhegyesi Ménesbirtokról

A vetőanyagkeverő megvásárlása után komoly tőkeemelés történt a társaságnál, a jövő mégis kétséges a vezetők szerint korszerűtlen üzemnél.

Azt még a Ménesbirtok 2016-os visszaállamosításakor ígérte meg Farkas Sándor, aki kormánymegbízottként felügyelte a gazdaságot, hogy az akkor meglevő létszámmal működik tovább a közel tízezer hektáros birtok. Már ekkor hivatalosan is lehetett tudni, hogy legalább tízmilliárd forintot szán a kormány az állami tangazdaság feltuningolására. A fejlesztések meg is kezdődtek, igazán látványosan Lázár János megjelenésével indultak el az építkezések, eddigre bonyolódtak le a már néhány esetben kiírt közbeszerzések: most ér éppen célvonalhoz a tehenészet korszerűsítése, de majorokat is felújítanak, és nagy gépbeszerzéseken is túl van a mezőgazdasági vállalat.

Az elmúlt két év alatt a cég legnagyobb dobása a vetőmagüzem, a Limagrain visszavásárlása volt, amelyet még a korábbi magántulajdonos adott el a francia tulajdonosnak. Jól meg is tolta a gazdaságot ekkor az állam, 3,8 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre a cégben, de további tőkeemelés is jöhet. Ahogy augusztus elején közölte a cég, a közeljövőben további fejlesztések is elindulnak: megújítják a lótenyésztésre használt majorépületeket, a központi ménesudvarban található, még fel nem újított ingatlanokat, és ősszel indul a műemlék Hamvay-fogadó rekonstrukciója, melyben irodákat, interaktív kiállítóteret és kávézót alakítanak ki.

Mindeközben a humánerő terén is változások vannak. Ahogy januárban írtuk, Lázár megérkezése után egy Mezőhegyesen jelentősebbnek számító elbocsátást hajtottak végre, miközben a vezetői létszám is ingadozott. A Ménesbirtok honlapján található beszámolók szerint a birtoknak 14 vezetője volt még 2018 januárjában, majd az év utolsó negyedévében mindössze 3. Jelenleg, az idei második negyedéves beszámoló szerint nyolcan igazgatják az állami mezőgazdasági céget, és azt is hozzá kell tenni, hogy Lázár első dolga volt, hogy novemberi kinevezése után megemelte az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjainak díját: egy FB tag 414 ezer, míg az IT tag 690 ezer forintot keres, az IT elnöke pedig majd egymillió forintot kap.

A dolgozók egy részét már tavaly januárban elküldték, most a vetőmagüzem részeként átvett takarmánykeverőt állítják le, ezzel is nagyjából harminc ember elbocsátása várható. Megkerestük a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság vezérigazgatóját, az időközben polgármesteri ambíciókat mutató Papp Istvánt, aki azt írta a hvg.hu-nak, hogy a franciáktól visszavásárolt üzem részeként működő takarmánykeverő korszerűtlen, a későbbiekben ez is korszerűsíteni kívánják. Mivel az új tehenészet jobb minőségű, de kevesebb takarmánnyal képes gazdaságosan működni, ezért a fejlesztés befejezéséig külső cégtől vásárolják a takarmányt. Azt ugyan nem árulta el, hogy mely cég szállít takarmányt a jövőben, de azt igen, hogy egyelőre nem írtak ki erre közbeszerzést.

A Nemzeti Tangazdaság transzparensen kezeli a dolgozói létszámadatait is. A negyedéves beszámolók szerint 2018 második negyedévében 478 alkalmazottat számoltak, az idei évnek ugyanerre a időszakára 471, de ebben már a megvásárolt francia vetőmagüzem dolgozói is benne lehetnek, amely az Opten adatai szerint 67 dolgozót foglalkoztatott. Így számolva tavaly óta nagyjából hetvennel csökkent az állami cégnél a dolgozók létszáma. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat települési adatai szerint tavaly februárban 154, az idén februárban 181, az idén júliusban pedig 161 regisztrált munkanélkülit tartott számon, még a takarmánykeverő bezárása előtt. A munkanélküliségi adatokat nézve többen el tudtak helyezkedni, az majd eztán fog kiderülni, hogy az elkövetkező hónapok felszívják-e az innen elküldötteket. Az majdnem biztos, hogy a csökkenő finanszírozású közfoglalkoztatásban kevésbé tudnak majd munkát találni. Kovács Sándor, a cég üzemi tanácsának vezetője szerint az elbocsátottak többsége már el is helyezkedett, vagy nyugdíjba vonultak, várhatóan a takarmánykeverő részlegnél is ez várható majd.

Félszáz dolgozó elbocsátása ugyan soknak számít egy Mezőhegyes nagyságú városban, ahol közel 3500 az aktív korúak száma, így érthetően, nem túl boldogok az itt élők a Ménesbirtok lépései miatt. Ugyanakkor, az állami gazdaságban, ahogy a vezérigazgató is írta, a fejlesztések, és a versenyképes működés tették indokolttá a létszám csökkentését.                (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Mert vala ugye hordánknak és qrmányunknak “gazdaságfejleszési” stratégiája. Minek keretében vannak BELSŐ stratégiai partnerei. Főként a mezőgazdaságban. Ezekbe százmilliárdokat onthordánk és qrmányunk. Cserébe a stratégiai partner leépít! Létszámot!

Aztán vannak hordánknak és qrmányunknak KÜLSŐ stratégiai partnerei. Természetesen EGY SEM MAGYAR! Ők is kapnak így – úgy százmilliárdokat hordánktól és qrmányunktól. Ezért cserébe fölszippantják a munkanélküli biorobot seregletet, és DOLGOZTATJÁK ŐKET látástól – mikulásig. Munkabércskéért!

Így áll föl a KERESLET – kínálat EGYENSÚLY!

A mezőhegyesen munkanélkülivé lett biorobotok nem fognak munka nélkülmaradni. Hamarosan a KÜLSŐ STRATÉGIAI PROGRAM keretében megkezdi Békés megyében a gyártást a germán – gall helikoptergyár! Kell a biorobot!

Mindenki jól jár! A mezőhegyesi tehenek kevesebb, de finomabb takarmánytól tejelnek hordánknak és qrmányunknak.

A helikoptergyár – mint KÜLSŐ STRATÉGIAI PARTNERE hordánknak és qrmányunknak – olcsó biorobothadhoz, meg mesés támogatásokhoz jut.

Hordánk és qrmányun újabb dijadaljelentéstadhat ki gazdasági stratégiájának újabb sikeréről. MÉG TÖBBEN DÓGOZNAK!

Hordánk és qrmányunk VALÓDI BELSŐ STRATÉGIAI PARTNEREI is jól járnak! Korlátlan robotolási lehetőséghez jutnak! A fizetség? Hát az mellékes! Viszont hordánk és qrmányunk példátlan gondoskodását meghálálandó, fölíratkozhatnak a Kubatov – listára. Aztán csak elég lesz ha alkalom adtán elballagnak a szavazókörbe. CSAK ALÁÍRNI! A voksolás nyűgét sem kell bevállalniuk.

Szóval minden és mindenki jól jár. Minden és mindenki gyarapszik. Valamivel!

Mégis néhány károgó másképp látja! Ez a qrrva balrad.ru is!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com