“Kósa kimondta: A HATALMAT ÁT NEM ADJUK! (Akkor sem, Ha beledöglötök!)” bővebben

"/>

Kósa kimondta: A HATALMAT ÁT NEM ADJUK! (Akkor sem, Ha beledöglötök!)

Bihar Ura Kósa Fejenagy elmagyarázta: Narancsszínű lesz az ország, mert más a malteroskanál és a tank

Kósa Lajos tegnap este a Nyolcasban, G. Fodor Gábor műsorában az ellenzéknek “egyeseket” osztogatott. És elmagyarázta, hogy október 13-án miért lesz újra “feltétlenül” narancssárga a térkép: mert más a malteroskanál, a betonkeverő és megint más a “tank”, Gyurcsányék csak háborúzni akarnak.

Kósa elmagyarázta: Narancsszínű lesz az ország, mert más a malteroskanál és a tank

Elfoglalta tegnap este a műsorvezető helyét Kósa Lajos a Hír TV-ben, a Nyolcasban, és ő kérdezte G. Fodor Gábort. Kósa a Fidesz kampányfőnökeként azt vetette fel, hogy ez most az önkormányzati választások előtt ez az “elemzők aranykora”.

G. Fodor szerint inkább az elemzők “halála”, ő nem tudja ugyanis, hogy “az unalom ellen hogy lehet küzdeni”, mert a mostani önkormányzati választás esetében is elmondható ugyanaz, mint a szappanoperáknál: kiszámítható ez a történet. “Mégiscsak az a helyzet, hogy ti győztök állandóan, 2006 ősze óta” – mondta G. Fodor, amire Kósa azzal reagált: “Igen, ez így unalmas”.

Az ellenzékről: az egyik baseballozik, a másik teniszezik, a harmadik sakkozik

“Ha a Barcelonával szemben a pályán a máltai ötödosztályú csapat focizik, akkor mit mondjuk erre?” – ezzel a focihasonlattal próbálta meg érzékeltetni G. Fodor a Fidesz és az ellenzék közötti különbséget, azt, hogy meglátása szerint lényegében nem is ugyanazon a pályán fociznak, az ellenzék “nem az a szint”. Kósa erre azzal tromfolt, hogy plusz az sem világos, hogy a Málta ötödosztály most baseballt játszik vagy teniszt. Egy csapatban vannak, – mondta az ellenzékről Kósa – de szerinte az egyik baseballozik, a másik teniszezik, a harmadik meg sakkozik.

A kettes portástól a miniszterelnökig

Ezen a ponton helyet cseréltek, és Kósa Lajos arról beszélt, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség óriási munkát végzett. Ő, mint kampányfőnök három hónap alatt 1200 embert, polgármester-jelöltet castingolt, mért fel, és nem egészen egy év alatt 120 ezer km-t autózott (motorozott). Azt az érdekességet is elmondta, hogy 100 ezer segítőjük van, őket is fel kell készíteni. Az volt a cél, hogy az ország négyötödében lehessen fideszes polgármesterre szavazni. Le a kalappal a munkatársak előtt, ebben “a kettes portástól a miniszterelnökig bezárólag” mindenki benne van, mindenki rengeteget dolgozott a sikerért, 7,8 milliónyian laknak olyan településen, ahol indul fideszes polgármester-jelölt. Az emberek a szimpátiájukat nem adják ingyen, sőt nagyon megfontolják, hogy kinek adják, nagyon helyesen – mondta Kósa.

Arra a kérdésre, hogy van-e esély arra, hogy narancssárga lesz a térkép október 13-án, amikor ránézünk, Kósa azt válaszolta: “feltétlenül van esély rá”. De mint hozzátette, a kampányt végig kell csinálni, és ők figyelik az ellenzéket is, hogy mit csinálnak. Nekik az volt a célkitűzésük, hogy mindenütt, ahol van értelme, egy az egyben tudjanak indulni fideszes polgármesterek ellen. A 169 hely közül 53 helyen van ellenzéki együttműködés, ez kevesebb mint 30 százalék, “ez egyes” – osztályozott Kósa, aki túl ezen még azt is kiszámolta, hogy az 53 helyből pedig csak 31 olyan van, hogy egy ellenzéki indul egy fideszes jelölt ellen – így az ellenzéknek ez “még nagyobb egyes” szerinte.

Messinek a Málta ellen is oda kell tennie magát

Verseny azért ez, mert vannak ellenfelek – mondta Kósa Lajos G. Fodor felvetésére, hogy verseny-e ez egyáltalán. Másrészt, nem az ellenzéket akarjuk megnyerni magunknak, hanem a választókat. “Tehát, ha úgy tetszik, Messinek, a Barcelona csatárának a Málta ellen is oda kell tennie magát. Mert ha nem teszi oda magát, fütyülnek. Azt mondják, hogy gyerekek, a máltai ötödosztályt egy-nullra lealibizitek? Ez nem jó így” – Kósa Lajos szerint, ha az ellenzék “kutyaütő” is, a választót akkor is érdekli, hogy mi lesz a járdával, a közlekedéssel, a bölcsődével, ahol ő él. Tehát a választás nem önmagában a politikai elitek küzdelméről szól, hanem az emberek megnyeréséről – magyarázta.

Kósa a műsorban nem akarta megfejteni az ellenzéki harcmodort. Annyit azért elmondott, hogy szerinte az ellenzék két téves alapvetésből indul ki.

Az egy rossz kiindulópont, hogy az önkormányzati választás arra való, hogy megverik a kormányt. Szavazzatok ránk, és mi akkor elzavarjuk az Orbán-rezsimet. “Hát hogy?” – reagálta le elképedve Kósa, mennyire nonszensz szerinte az ellenzék ígérete. Nem tud olyan eredmény születni az önkormányzati választáson, ami kihatással van az Orbán-kormány regnálására – közölte. A másik, hogy az ellenzéki oldalon ugyanazt a szavazóbázist akarják egymás ellenében megszerezni – fejtette ki Kósa Lajos. Mi viszont azt mondjuk: szavazzatok ránk, és akkor mi építjük-szépítjük a településeteket. És ne adjátok Gyurcsány kezére a településeteket, mert ő már bejelentette, hogy háborúzni akar. Kósa szerint az építéshez “malteroskanál kell és betonkeverő, nem tank”.

Gyurcsány falusi sajtárral?

Felesleges ravaszkodásnak nevezte Kósa Lajos, amit szerinte mindenkit átlát, ha kicsi a közös ellenzéki jelöltek mögött a logó.

“Ha Gyurcsány Ferenc holnap megjelenik falusi fejősasszonyként, akkor is mindenki látni fogja, hogy az Gyurcsány Ferenc sajtárral a kezébe” – fogalmazott Kósa, aki a brandépítést, és az “élek-halok a településekért” egyesületek gyors létrehozását úgy elemezte, hogy ez is “egy sereg konfliktust szül” majd, mert a településeken vannak igazi civil egyesületek, akiknek brandjük is van rég, és ott mindenki ismeri őket.
Debrecenben az ellenzék vereséggel kalkulál

Kósa Lajos a műsorban azt mondta: Debrecenben az ellenzék is azzal kalkulál, hogy elveszti a választást. Debrecen a Dunától keletre eső terület centruma szeretne lenni, Kósa Lajos szerint “az egyetem fantasztikusan bővül”, urbanizációs folyamat is van, Győrben, Kecskeméten és Debrecenben is nő a népesség, a város körüli települések is nőnek. 

Arra, hogy “Püspökladányban cirkusz van-e” a Fideszben, Kósa természetesnek nevezte, hogy ha rossz teljesítményt hoznak a politikusaik, akkor ott egy teljesen más csapatot indítanak. Durván 1100 polgármesterük van, és csak “tízes nagyságrendű”, ahol rossz a teljesítmény, a jelöltek 20 százaléka új a mostani önkormányzati választáson.

Ami Miskolcot illeti, ahol Kriza Ákos fideszes polgármester már jelezte, hogy nem indul személyes ok, a betegsége miatt, Kósa megfogalmazása szerint “fű, fa, virág összeállt” az új fideszes jelölt ellen. De ő bizakodó, mert szerinte Alakszai Zoltán kiváló karakter, fiatal, de van tapasztalata, mert a polgármester mellett dolgozott, kabinetfőnökként és jegyző is volt.

“Jó dolog a nemzetért dolgozni”

Ő 34 évesen lett Debrecen polgármestere, Orbán Viktor pedig 35 évesen lett miniszterelnök – emlékeztetett Kósa.

Az elmúlt 30 éves politizálásáról azt mondta, hogy fantasztikusan jó volt, jó dolog a nemzetért dolgozni, “ha valakit ez fűt, az jó érzés”. De mindent számba véve azt mondja, hogy a legfontosabbak a gyerekek. Ha ebben a programunkban nem tudunk elmozdulni, teljesen mindegy, hogy mit csinálunk 200 év múlva – magyarázta. Mert a családtámogatás, a gyerekek támogatása a legfontosabb, minden más másodlagos. Azt, amit ő a legfontosabbnak tart, hogy legyenek gyerekeink, legyen családunk, ez legyen a társadalom kikezdhetetlen alapja, a Fidesz képviseli – válaszolt arra, hogy miért a Fidesz. “Itt van mélyre ásva a gyökér, ezt nem tudja megváltoztatni semmi”.

A műsorban Kósa Lajos azt is elmondta, miért mondja azt, hogy “most megérdemeljük , hogy legalább egy lábjegyzet legyünk a Magyarország története könyvben”. Azért, mert Magyarország elérte, hogy a legtöbbet költi GDP-arányosan a családtámogatásra és a gyerekek támogatására. Na, ekkor mondja ő azt, hogy ezt “megcsináltuk” – mondta a Nyolcasban.       (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A két hordagéniusz szóvirágcsokrából két dolgot érdemes kiemelni:

1. – “…Nem tud olyan eredmény születni az önkormányzati választáson, ami kihatással van az Orbán-kormány regnálására…”

– EZ EGY RÉM FONTOS KIJELENTÉS VOLT! Ne tévesszen meg senkit! MESSZEHATÓ KÖVETKEZMÉNYEKKEL! Akár úgy is fogalmazhatott volna, hogy az “önkormányzatit” kihagyja! De aktualizálta a témát. És finoman utalt a HORDA ELSZÁNTSÁGÁRA!

A HATALMUNKAT NEM ADJUK!

2. – “EZEK” KIZÁRÓLAG CSAK EL QROBAN GONDOLKODNAK, MINT LEKÜZDENDŐ ELLENSÉGBEN! A “többit” csupán levegőnek nézik – JOGGAL – ami nélkül ők nem is tudnának létezni! Azzal egyszerűen nem is hajlandóak foglalkozni, hogy mi lesz akkor, ha jön ESETLEG valami új.

Na akkor lesz az, hogy nem csak egy lábjegyzet lesznek Magyarország történelmében! Hanem egy vaskos komoly fejezet lesz nekik szentelve a “LEGKÁRTÉKONYABB BŰNBANDA” – címszó alatt!

Meg egy kőbe vésett Oroszország térkép, amelyen Csukotka külön föl lesz tüntetve!

“ITT VÉGEZTÉK!” – fölirattal.

“Kósa kimondta: A HATALMAT ÁT NEM ADJUK! (Akkor sem, Ha beledöglötök!)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Admin ismét eltalálta a lényeget.
    “…Nem tud olyan eredmény születni az önkormányzati választáson, ami kihatással van az Orbán-kormány regnálására…”
    Lehetséges olyan eredmény, ami nem jó a Fidesznek, de már magyarázzák is a bizonyítványt.

    “Magyarország elérte, hogy a legtöbbet költi GDP-arányosan a családtámogatásra és a gyerekek támogatására.”
    Azért kell a családokat annyira támogatni, mert az alacsony medián jövedelem semmire nem elég. A családok kiszolgáltatottak és a gyerekek szegények lesznek.
    Ha elinflálódnak a bérek, nyugdíjak lehet még az arányokon sokat “javítani”.
    T.Admin!
    Csukotkázásért fizet valaki? Itthon is le lehet csukni, azt aki bűncselekményt követ el.

  2. Nézzük a számokat: …durván 1100 polgármesterük van ( a 3.200 településből ) amely 7.8
    millió lakost jelent. Ebben szerepel a főváros is és annak valamennyi kerületi önkormány-
    zata . Ez a fájós pont a kormánypártoknak és az hogy több mint 1.100 településen nem a
    fidesz-kdnp adja a polgármester jelölteket.(Bpest nélkül is 2.2 millió lakos ). Persze tudom,
    hogy a határon túli magyarokra lehet számítani. Azt sem szégyenlik ha egy lakatlan házban
    100 fő van a választások idejére bejelentve plusz pénzt és ingyenes szállítást is kapnak .
    Sajnos az ilyen törvényes csalásokból sok volt az elmúlt választásokon, mégis azt gondolom,
    az önkormányzati választások tisztábbak lehetnek mint a képviselők választása .
    A tisztátalanságért nincs felelős. A válasz: minden mindig jogszerűen történik !
    Addig amíg burzsoá diktatúra van Magyarországon !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com