Megkezdődött az új tanév: “Vannak olyan iskolák, ahol teljes tanári kart keresnek”
Megkezdődött az új tanév. Az általános iskolát csaknem 730 ezer, míg a középiskolát csaknem fél millió diák kezdi meg. A kormány szerint minden eddiginél több forrást költenek az oktatásra, az ellenzék szerint azonban akkora a pedagógushiány, hogy az már veszélyezteti az oktatási rendszert.
Ma becsengetnek az intézményekben, megkezdődik a 2019/2020-as tanév. Sok helyen már vasárnap megtartották a tanévnyitót.
Nemcsak az általános iskolákban, hanem a gimnáziumokban is megkezdődik a tanítás. Palkovics László miniszter egy évnyitón azt mondta: a szakképzésé a jövő.
„Sikerült elérnünk, hogy tíz év után először tavaly ősszel 8 és fél százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban. Ami a szakképzés társadalmi elismertségének a növekedését jelenti” – fogalmazott az innovációs és technológiáért felelős miniszter.
A Demokratikus Koalíció szerint azonban az oktatás központosított modellje megbukott.
Arató Gergely úgy véli: az oktatási rendszer működését alapvetően veszélyezteti, az egyre nyomasztóbb pedagógushiány.
„Vannak olyan iskolák, ahol teljes tanári kart keresnek. Lényegében teljes tantestületet. 8-9 szakos pedagógust keresnek egy iskolában. Van olyan iskola, ahol bármilyen szakos tanárt keresnek, mert ennyire nincsen megfelelő szakos ellátás” – mondta Híradónknak a DK frakcióvezető-helyettese.
Kásler Miklós miniszter azonban a nemzeti tanévnyitón úgy fogalmazott: a kormány feladata és célja, hogy mindenben támogassa a gyermekeket nevelő családokat, a szorgalmasan tanuló diákokat és a hivatásukat odaadóan végző pedagógusokat. „A pedagógusbérek átlagosan 50 százalékkal emelkedtek az utolsó hat évben. Már tízezren szerezték meg a mesterpedagógusi fokozatot, ami akár 70 ezer forintos fizetésemeléssel is járhat” – részletezte az EMMI minisztere.
A PDSZ molinókkal érkezett a nemzeti tanévnyitóra, a sajtótájékoztatójukat azonban nem tudták megtartani, mert egy biztonsági őr átküldte őket az utca túloldalára. A szakszervezet önálló oktatási minisztériumot, a bérek rendezését és a sztrájkjogtiprás leállítását követelte a minisztertől.
Tüntetés
Szombaton középiskolások tüntettek a köznevelési törvény módosítása ellen. A demonstráción bejelentették: országos diáksztrájkot hirdetnek.
A rendezvényen a TASZ bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordulnak a köznevelési törvény módosítása miatt, mert a szervezet szerint azzal súlyosan korlátozzák a tanulók jogait. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ami ma kezdődik tanév címszó alatt, az gyakorlatilag nem egyéb, mint a szegregált idomítás folytatása. A közoktatás minden szintje – óvodától az egyetemig – ezer sebből vérzik. Keveseknek a helytartó, sokaknak a szolgaképző garantálja a biztos jövőt. Értékelhető, hasznosítható tudást alig – alig!
AHOL MÁR A “DIÁKJOGOK” JELENTIK A LEGFŐBB GONDOT, OTT MÁR RÉGEN ROSSZ!
Miért csodálkozunk ezeken az oktatási problémákon. Ez csupán a “szegény magyarok”
gyerekeit érinti. A rendszerváltás jómódú rétege már évtizede elit iskolában járatja a gyer-
mekeit. Ott nincsenek ilyen gondok. Sokan vannak akik külföldön -fizetős rendszerben –
végzik már az általános iskolát is . Nincs már Magyar Népköztársaság, a mai uralkodó ré-
teg bérencei szétverték! A genszterváltással eltűnt az esélyegyenlőség is sok más közjót
szolgáló és támogató szocializmusban természetes járandósággal együtt. …..Mikor lesz újra
ilyen lehetőség ? Az a Magyar Nép politikai akaratán múlik .
A válasz igen egyszerű. Nem politikai akaratra van szükség. Egy fb-s beszélgetést idézek be ide:
C:”…. A fezárkoztatás ma ebben az országban gyerekcipőben jár. Felháborító, hogy semmit nem tesz a kormány!”
Én:”A felzárkózás módja az alábbi: hazamész, elolvasod a tankönyveket. Elolvasol különféle szakönyveket, szakfolyóiratot. Elmész, és megnézed, hogyan csinálják, akik már tudják… És láss csodát, 4 év bőven elég, hogy egy középfokú professzinalitáshoz juss. Mindenképpen át kell gondolnod, hogy a jajgatással vagy a tudással kereshetsz többet….”
Az én véleményem, és egyben tapasztalatom, hogy a tanulás intim dolod, csak rád tartozik, csak a tied, csak téged szolgál, csak te valósíthatod meg. Senki nem tudja helyetted megtanulni. Csak a te erőfeszítésed fejleszt téged, a másé nem.
Az ország felzárkózásához sem kell semmi más, csak a megfelelő fejlődést, tudást mindenki egyénileg megszerezze. Ami tudás teljesen közkézen van, elérhető, hozzáférhető, ráadásul még jól struktúrált formában. Rengeteg ingyenes is, pl weboldalak (állami :www.tankonyvtar.hu), könyvtárak, tanfolyamok, szakkörök, rendezvények. Munkahelyek, ahol még fizetnek is!
Az iskola csak egy szellemi konditerem, egy egyszerű útmutatás. A kisgyermek is megtanul magától járni, mert nem a szülei lábán akar. Aki sokat akar keresni, hát annak soknak kell a fejében lenni, ilyen egyszerű. A jó szakmának, a nagy tudásnak valamitől drágának kell lennie 🙂
Mondok egy egyszerű példát: az izmaidat akarod fejleszteni, 60 kg vagy, és 100 akarsz lenni. Amit tenni kell, bemész egy konditerembe, elolvasol egy megfelelő szakirodalmat, hogy érts hozzá, van belőle rengeteg, és mind jó, és elkezded az edzést, elkezded az egészségedet a normális vágányra terelni, megfelelően étkezel. Ha csinálod 3 év és eléred. Nem drága.
A kormánytól várni valamit olyan, mintha a konditeremben leülsz, és várod hogy erősödj. Sőt! Valakit felkérsz, hogy edzzen helyetted! Mint az iskolában, mikor megcsináltatod a házi feladatodat valakivel, mert úgy eredményesebb, ugye? Az iskola nem inegyenes, mert az adóból finanszírozódik. Az iskolában csak ülni, kidobott pénz és idő.
Nem akarásnak nyögés a vége.
Aki a csodára vár, annak minden csoda lehet.
+1
Pex szerint:
2019-09-02 – 20:19
“Az ország felzárkózásához sem kell semmi más, csak a megfelelő fejlődést, tudást mindenki egyénileg megszerezze.”
Bárcsak ilyen egyszerű lenne!
Ez így csak mézesmadzag… (kb. mint a motivációs tréningek…)
https://www.youtube.com/watch?v=VjGcMSrDiew
Nem vitatkozva az írásban lévő igazságokkal, ehhez részemről annyit, hogy ha nem kerülsz olyan környezetbe, amely képes új dolgokat mutatni, akkor lehet, hogy sohasem merül fel benned az igény a jó értelemben vett változásra. Ez egy retrospektív (visszatekintő) összegzése a valószínűleg sikeresen vett akadályok tanulságainak az életben. Nem mindenki lehet ilyen helyzetben, náluk jobban kell(ene) fogni a kezet, és itt lép(ne) be pl. az iskola, de nemcsak önmagában. Önmagában az kevés. Ha pedig az iskola is elhanyagolt, az esélyek tovább csökkennek.
A másik dolog, hogy ha valaki nem kapott megfelelő útmutatást akár az iskolában, akár a családjától, akár más közösségektől (pl. a barátaitól, a munkatársaitól stb.), az nem feltétlenül fogja megtalálni a megfelelő tudást, vagy csak nagyon lassan bukkan rá. Élő példa erre a sok guru által megvezetett ember, akik számára hiába áll ott garmadával a hasznos tudás, nem nyújtják érte a kezüket, mi több, megtámadják azokat, akik a guru által kínált egyszerű világmagyarázat helyett valami mást mutatnak nekik. Már eleve az, hogy valaki eligazodjon a lehetőségek tárházában és használni tudja őket, olyan tudást feltételez, amit sokan nem szereznek meg. Pedig ha mondjuk annak idején legalább angolt és számítógép-használatot tanul(hat)tak volna, egy világ nyílhatna meg előttük. De nemcsak elérni kell a rengeteg információt, hanem meg kell tanulni szűrni is őket. Mindezt jó útmutatások nélkül elsajátítani gyakran lehetetlen feladat (természetesen nem mindig).
Az edzőtermes hasonlat nagyon jó, de éppen azért jó, mert azt mutatja meg, mennyire függ a jó vagy rossz hatásoktól egy ember fejlődése. Ha a példa alapján egy 60 kg-os ember lemegy, és 3 év múlva 100 kg-os testsúllyal jön ki, akkor szinte biztos, hogy találkozott egy edzőtermi guruval, aki bevezette a tabik és szurik világába, vagy még növésben van. Ha viszont bemegy mondjuk úgy, hogy 40-60 kg-ot is nehezen nyom ki fekve, legalább a korábbi példa duplájáig edz, és a végére megháromszorozza a teljesítményét (nem versenyzőkről van szó), akkor valószínűleg a helyes úton járt, jó útmutatásokat kapott, és a megfelelő irodalmat olvasta.
Fergeteg szerint:
2019-09-02 – 21:35
Nyilván nem a tudás és kitartás fontosságát kérdőjeleztem meg. Ez az alap az érvényesüléshez (bár megjegyzem, hogy nagyon sok szabályt megingató olyan kivétel van, ahol lusta és buta emberek lettek sikeresek, kizárólag a gátlástalanságuk miatt).
Sőt, a mondás szerint kell egy harmadik összetevő is a sikerhez, ez pedig a hülyeség: Ha a (tudás és a) hülyeség kitartással párosul, csodákra képes.
Én azt gondolom, hogy ha azzal biztatjuk az egyszerű ember fiát, a motivációs videók mintájára, hogy a siker minden kulcsa benne rejtőzködik, csak kitartás és megfelelő szemlélet kell azok előhozásához, akkor becsapjuk, mert ezek a tulajdonságok önmagukban csak jó esetben a felét jelentik a siker esélyének. A másik fele lehet mondjuk a megfelelő kapcsolatrendszer, szerencse, gátlástalanság, és az e sorba nem illő kreativitás. A kreativitást sem megtanulni, sem begyakorolni, sem pedig kitartással pótolni nem lehet. Ilyen a tehetség is. És akkor még csak az egyén szintjén vizsgálgattuk a dolgokat, nem az ország szintjén, ami egy megint más történet…
Vagyis fenntartom, hogy
““Az ország felzárkózásához sem kell semmi más, csak a megfelelő fejlődést, tudást mindenki egyénileg megszerezze.”
Bárcsak ilyen egyszerű lenne!
Ez így önmagában csak ez:
https://1.bp.blogspot.com/-en9yoDTLwBE/WFJee0KC3wI/AAAAAAAAMYE/jEJQaupOuX8EeBeOguyq15zAdOOEGIyOwCLcB/s1600/csacsi.jpg
Kedves Fergeteg! Két utat választhatsz, élelem leszel vagy sem. Ura vagy a sorsodnak vagy áldozata. Sodródsz az áradattal vagy a magad útját járod. Az élővilág szabálya. Ha nem döntesz, az is döntés. Akkor döntenek helyetted, emberek, természet, környezet, körülmények stb.
Sajnos abban tévedsz, hogy nincs honnan meríteni. Ott a tévé, ott az internet, ott az ISKOLA, ahol lehet példákra szert tenni. Regények, filmek, zenék, emberek, minkatársak. Aki nem akar ezekből tanulságot leszűrni, azzal minek foglakozni?! Az életet mindenki maga éli, maga kell hogy élje, Te senki helyett nem élhetsz, nem gondolkodhatsz, főleg nem dönthetsz. Nem gondoskodhatsz róla egy életen keresztül, hiszen az már egyfajta állattartás, nem igaz?
Az élet az erőseknek kedvez, olvasd csak el, amit írtál. Szóval, még érdemes tisztázni, hogy hol az állat és az ember fogalma között a határvonal.
Továbbra is fenntartom, aki nem ébred öntudatra, nem tesz szert az életbeli dolgok megfelelően magas szintű ismeretére, az nem lesz ura a sorsának.
Pedig ilyen egyszerű. A videó tökéletes, érdemes betű szerint megfogadni, amit mond. Rám érvényes, amiket mondott, nehéz gyerekkor, stb stb stb, és mégis sikeres lettem. Villamos-informatikus mérnökként is. És vagyok is, vállalkozóként.
A tudásomat nem az iskola adta, hanem a fent leírtakat csináltam végig, és csinálom folyamatosan. Most mérnöktanárira járok 60 évesen, hogy tegyek valamit az “országért”. Ám, a tanárképzőtől senki nem lesz tanár. Csak megtudja, hogy miről van szó. A többi, tudom rossz hír, önfejlesztés, kemény munka, a személyiség felépítése, hogy a feladatra alkalmas legyek.
Pex szerint:
2019-09-02 – 21:44
Nagyon messze áll felfogásunk erről a kérdéskörről, ha Te egy motivációs videóra azt mondod, hogy
“A videó tökéletes, érdemes betű szerint megfogadni, amit mond.”
Szerintem meg a motivációs videók az agymosás kategóriájába tartoznak.
Röviden ennyi. Soha nem fogunk egyetérteni.
Az pedig, hogy ki tartja magát sikeresnek és ki nem, az abszolút egyénfüggő.
Ne vedd sértésnek, de az egyszerűbb és relatíve kisebb tudássál rendelkezők tartják magukat inkább sikeresnek. A tényleg okos, kiművelt ember soha nem mondja magára, hogy okos. És tudod miért nem? -azért, mert arról is van fogalma, hogy mennyi mindent nem tud…