Lövöldözés volt Ráckevén
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre érkezett.
Lövöldözés volt Ráckevén csütörtök este, írja az Index, a hírt a rendőrség megerősítette.
A portál információi szerint a Bercsényi utcában történt az eset, több lőtt sérültről tudnak, több rendőr- és mentős is a helyszínre érkezett, valamint két mentőhelikopter is. Az MTI úgy tudja, két társaság került összetűzésbe.
A Blikk információi szerint több sérült is van, a lőfegyverek mellett pedig kések is előkerültek. A lap úgy tudja, az incidens a település Pokolhegy nevű részén történt, ahova előbb a rendőröket, majd a Terrorelhárítási Központ embereit is riasztották.
A rendőrség később közleményt adott ki, amelyben azt írták, csütörtök este 6 körül veszekedés tört ki két család között, amely tettlegességig fajult, a bejelentők szerint pedig több lövés is dördült.
Mint közölték, a sérülteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, a rendőrök a helyszínről több embert előállítottak, elszámoltatásuk folyamatban van.
A Ráckevei Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit, a helyszínen pedig megfelelő erőkkel biztosítja a település biztonságát, Ráckevén jelenleg nyugalom van. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ez egy jól sikerült tejfakasztó buli lehetett.
Ráckevén jelenleg nyugalom van. Meg Nyíregyházán is. Meg szerte Döbrögisztánban.
A Fidesz szerint rendet csináltak. Hazudnak! És ez csak egyre rosszabb lesz, ahogy szaporodik a cigányság. Mert amíg a cigányoknak továbbra is a bűnözés az egyetlen kitörési pont a szegénységből, addig nem lehet és nem is lesz rend.
A Pokolhegyet természetvédelmi területté kéne nyilvánitani és a természetes kivasztódást részesíteni előnyben.
Se ki-se be.
(ha vészesen csökkenne az állomány, akkor azért utánpótlást kéne biztosítani)
Mi akik a terepen dolgozunk látjuk,hogy a cigány gyerekek kezében is van éleslöfegyver.
Söt a Fészen pozolnak fegyverel fiuk lányok.
Multkor Barcson nagy Grofokoncerten juliusban deszantos katonák áltak nagy Grofo koncertje elött a szinpadnál 2ten közülük arc erlemzés után izraeli katonák voltak.
Somogy-megyében rengeteg cigány férfi kapott kiképzésre behivot.
Lövészet fegyverismeret.
A mossad osztja a vajdáknak a drogot és a löfegyvereket.
Izrael polgánopborura készül Magyarországon.
DE nem kell félni mert a világ legjobb katonai elháritoi már itt vannak magyarban.
Minden egyes izraeli területszerzési polgárháborus tevékenység a csirájában kifulad.
https://www.youtube.com/watch?v=59ZlKRzoHm0
Mélyen tisztelt Ráckeveri cigányok.
Nem azért adja nektek a mossad a fegyvert,hogy egymást löjétek.
Amikor itt az idö a magyarokat kell lönötök.
De ti olyan hülyék vagytok a titkos projekt elött már egymást lövitek.
Fergeteges vagy! 🙂
Kurva nehéz 8 -12 oldal anyagát poénosan érthetöen leközölni.
Multkor egy 8éves gyerek AK-val pozolt.
Egy tizenéves testvérpár 7,2 svarowskioptik távcsövessel pozoltak.
Mikor megkérdeztük honnan.
Hamarabb megkaptük a választ a 8elemist cigoktol mint azt a mossad gondolta volna.
Köszönjük az elismerését taváris Balázs.