PM: vonzza a magyar gazdaság az indiai vállalatokat
A magyar gazdaság teljesítménye egyre több befektetőt vonz az ázsiai térségből is, az elmúlt években indiai tulajdonú vállalatok több mint 2 milliárd eurót fektettek be Magyarországon – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter azt követően, hogy Subramaniam Dzsaisankar indiai külügyminiszterrel tárgyalt.
A Pénzügyminisztérium (PM) által az MTI-nek hétfőn eljuttatott közlemény szerint a tárcavezető kiemelte, India Magyarország egyik legfontosabb ázsiai partnere, nemcsak gazdasági, hanem kulturális és oktatási területen is egyre szorosabb az együttműködés a két ország között.
Arról is beszámolt, hogy a két ország közti kereskedelmi forgalom folyamatosan nő, 2017-ben 17 százalékos, tavaly pedig 11 százalékos növekedést ért el.
A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy Magyarország fejlett infrastrukturális hálózatával és folyamatosan javuló üzleti környezetével ideális regionális központ lehet az olyan indiai cégek számára is, amelyek a szélesebb európai piacot kívánják megcélozni.
Magyarország támogatja, hogy Európa szorosabb gazdasági kapcsolatot alakítson ki Indiával – hangsúlyozta Varga Mihály, aki hozzátette, fontos eredménynek tartja, hogy az unió Külügyi Tanácsa tavaly decemberben elfogadta az új EU-India Stratégiát, amely további lendületet adhat a kapcsolatok fejlesztésében nemcsak a gazdaság, hanem a globális biztonság és a fenntartható fejlődés területén is – olvasható a PM közleményében. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…vonzza a magyar gazdaság az indiai vállalatokat…Magyarország fejlett infrastrukturális hálózatával és folyamatosan javuló üzleti környezetével ideális regionális központ lehet…”
– Eget rengető a külömbség! Döbrögisztánnak ugyanis NINCS GAZDASÁGA, viszont a TERÜLET INTÉZŐ BIZOTTSÁGA HELYET biztosít már bárkinek – bárminek, aki – ami NYERÉSZKEDNI akar! Itt – vajdaságban – BÁRKI megtalálja a számítását, ha pénzt tol ide.
„…az elmúlt években indiai tulajdonú vállalatok több mint 2 milliárd eurót fektettek be…”
– INDIAI TULAJDONÚ cégek! Amelyeknek a FOLYAMATOSAN JAVULÓ VAJDASÁGI ÜZLETI KÖRNYEZETBEN JOBBAN MEGÉRI ITT A RABSZOLGAMUNKA, mint INDIÁBAN!
NAGY DIJADAL EZ NEKÜNK! (?)
SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN!
