Miért embertelen a jobboldali világnézet

A kapitalista termelésnek nem az emberiség szükségleteinek kielégítése a célja, hanem a tőkések minél nagyobb profitja, de ehhez a proletár bérrabszolgáknak a megélhetésük miatt kell dolgozniuk, enélkül nincs profitja a tőkésnek; proletár csak ezért kell a tőkésnek, mert hasznot hoz. Bérrabszolgák munkájából felsőbbrendűként élősködni az emberi jogok megsértése, ez a jobboldali erkölcs lényege. A jobboldal világnézete az ember természetével összeegyeztethetőnek tarja a felsőbbrendűséget és ezért jogosnak az élősködést. Az emberi méltóságba nem fér bele az élősködés és a szolgaság, ez embertelen. A társadalmi körülményeket úgy kell megváltoztatni, hogy meg szűnjön az emberiség átka, a jobboldaliság. Csak így teljesedik ki az emberiség célja az emberséges világ, a szocializmus.

A jobboldali felsőbbrendű élősködő erkölcs az emberiség alacsonyabb civilizáltsági fokát jelenti az emberré válása útján, a szocializmus felé. Aki a kapitalizmus híve, az jobboldali, az emberiség civilizáltsági fokának alacsonyabb színvonalú erkölcsét akarja megvalósítani, az élősködést, embertársai feletti uralkodást. A jobboldali felsőbbrendű élősködő hívők soha nem fogják megérteni és elfogadni a dolgozó emberek küzdelmét a demokráciáért és a szabadságért, ezt nem értik. A felsőbbrendű úgy véli, hogy a proli szolgája őt úgy, mint a kutyája, ha lázad, meg kell büntetni, belé kell rúgni. A proli felsőbbrendű hívő egyszerűen buta világnézetű, nem veszi, észre vagy nem érdekli a valódi helye a világban, ha megkapja a napi zsíros kenyerét. Ebből következik, hogy a Szovjetunió harca háború volt a jobboldali felsőbbrendűek és hívőik ellen. Ezért üvöltenek a jobboldaliak, mint a fába szorult féreg a Szovjetunió ellen. Nem értik, hogy a jobboldaliság egyenlő az embertelenséggel, amely út vissza az állatvilágba.

A polgári „demokráciában” a konzervatív jobboldali nézetek a klasszikus a liberális pedig a „mosolygó” fasizmus világába vezetnek, de időnként együttműködnek vagy harcolnak egymás ellen. Tipikus a hitleri és az USA második világháborús harca, ami a „mosolygó fasizmus” győzelmével végződött. A kapitalizmusban lehetetlen az emberiség emberséges élete, mert egy kevés ember diktatórikusan élősködik a többség felett. A szocializmus ezt az élősködés lehetőségét szünteti meg, nem lehet kizsákmányolni, élősködni. Azonban idővel fellazult a proletárdiktatúra szocializmusban, a kapitalista erkölcsűek a dolgozó nép hatalmi szerveibe belopakodtak, így nekik sikerült az ellenforradalom, most törvényesen élősködnek a proletárrá vált dolgozókon, mert ez a rendszerváltás lényege.

A jobboldali felsőbbrendű erkölcsű nem szereti, ha élősködéséért, népirtásáért néha felelnie kell. Sztálint pedig nagyon nem szeretik, aki élenjárt ezen jobboldali tettek megbüntetésében, embertelen gondolatok megfékezésében. A Sztálintól való rettegés természetes az élősködő és felsőbbrendű gondolatok hívőinek. Szirénhangon sírnak, vagy ha lehet, fellépnek a demokráciáért és szabadságért küzdő dolgozók ellen, bármilyen embertelenségre képesek és azt jogosnak tarják, mert felsőbbrendűeknek tartják magukat. Úgy vélik, hogy jogos az élősködés, és akinek ez nem tetszik azt meg kell büntetni. A történelem tele van a jobboldali felsőbbrendűek bűntetteivel, amit jogosnak vélnek. Királyok, hercegek, grófok, kapitalisták szemérmetlenül rabolták és irtották a dolgozó népet és most is ezt teszik az emberiséggel.

A múltból, a feudalizmusból örökölt jobboldali felsőbbrendűség kiváltsága a kapitalizmusban is megmaradt és nem a család, a nemzeti és hazafias érzés a lényege, hanem a felsőbbrendű élősködés, amit a család, nemzet, haza, hagyomány demagógiája ködösít el. A „család, nemzet, haza, hagyomány” fogalma csak a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” világméretű megvalósulása útján lehetséges, és ez nem a jobboldali érték. A jobboldal értéke: a gyengébben uralkodj, élősködj, vedd el erőszakkal, ami neked kell. A múltból örökölt legfontosabb hagyomány a királyok, hercegek, grófok önkényuralmának hagyománya a jobboldaliság értéke, ami manapság a tőkések érdeke, a proletár család ennek csak szenvedője lehet.

„… a jobboldali nemzettudat általánosan nem egyenlő a más nemzetek lenézését jelentő sovinizmussal vagy vulgárnacionalizmussal. A jobboldal mérsékeltebb formáiban a nemzettudat a hazaszeretetként és a hagyományok iránti tiszteletként nyilvánul meg. … „ Wikipédia

A gyarmatosítók a gyarmatokat és félgyarmatokat szintén a jobboldaliság felsőbbrendűségének embertelen erkölcse jogán rabolják ki. A proletár ember a tőkés hasznáért élő beszélő szerszám, ha mégis a jobboldali világnézet az erkölcse, akkor súlyosan sérült a tudata, de annak is, aki másokon élősködik, mert a szolgaság minden formája sérti az emberi jogokat. Az embertelen erkölcs embertelen világot hoz létre, gátolja az emberiség emberré válását. Ez megnyilvánul a világméretű szegénység, a bérrabszolgaság, a nyomor, a háborúk embertélségében és csak az élősködő kapitalisták érdeke.

Az emberiség bőven ki tudja pusztítani magát, a jobboldaliság ezt a veszélyt jelenti, a kapitalizmus működése oda vezethet. Az emberiség sorsával, a tűzzel játszadozás a kapitalistáknak csak egy jó üzlet. A jobboldali erkölcsű nem tud és nem is akar emberré válni, embertársaik emberi jogait tisztelni. Mert aki haszonért bérrabszolgát tart, vagy bérrabszolga és ezt elfogadja, az nem tud emberként élni, marakodik a koncért, mint az álatok.

Az emberiség léte a kapitalizmusban, mivel az emberi élet csak egy üzlet a tőkéseknek, az emberiség végét jelentheti, a felsőbbrendűség egyenlő az embertelenséggel, a végső pusztulással. A földön már a totális jobboldali diktatúra a „mosolygó fasizmus” uralkodik és csak idő kérdése a klasszikus fasizmussá válása. A jobboldaliság az embertelenné válás útja vissza az állatvilágba. A dolgozó emberiség érdekeit semmilyen polgári parlament nem képviseli a földön és ez nem is lehetséges a kapitalizmusba. A tőkéseket csak a profitjuk érdekli és totális hatalmukban ez az érdek a meghatározó a földön.

Marxista fogalomlexikon: Kizsákmányolás: idegen munkaterméknek ellenszolgáltatás nélküli elsajátítása a termelési eszközök tulajdonosa által. A proletariátus, mivel nem rendelkezik termelési eszközökkel, kénytelen a munkaerejét áruba bocsátani, és a megtermelt értéktöbbletet a termelési eszközök tulajdonosa kisajátítja. A kizsákmányolást csak a szocialista forradalom számolja fel, megszüntetve a termelési eszközök magántulajdonát.

A tőkések profitja a kizsákmányolás útján, a proletár dolgozók kizsákmányolásával keletkezik. Ez a jobboldali embertelenség. A kizsákmányoláshoz jobboldali felsőbbrendűség és szolgaság kell, megvalósításához diktatúra szükséges, amit a polgári „demokrácia” biztosít a tőkések számára. A szovjet rendszer pont fordítottja, a dolgozóknak demokrácia és az élősködő világnézetűeknek diktatúra, ami harc a népi demokráciáért, az emberséges világért. Mivel az élősködő erkölcsűek nem akarták önként átadni a hatalmat a dolgozó népnek a Szovjetunióban, ezért kegyetlen harc folyt ellenük, gyakran a beférkőztek a néphatalmi szervezetekbe, ami végülis elvezetett az ellenforradalom győzelméhez, a „mosolygó fasizmushoz”.

A hitleri és sztálini rendszer lényegesen különbözött egymástól, egybemosása nagyfokú tudatlanságra utal vagy érdek a hamisításra. A hitleri fasizmus a tőkések totális nyílt diktatúrája volt a dolgozó proletár néppel szemben, harc a világuralomért és népirtás; a termelőeszközök, amelyek a kizsákmányoláshoz és élősködéshez szükségesek magánkézben a kapitalistáké volt. A sztálini szocializmusban, a szovjetunióban a termelőeszközök a dolgozó nép államának szervezésével a kommunista pártirányításával köztulajdonban volt, ami lehetetlenné tette a kizsákmányolást, a másokon való élősködést. A sztálini diktatúra a hitleri és a többi kapitalista állam híveinek a részére rossz, a dolgozó nép számára pedig demokrácia volt. A diktatúra mindenképpen embertelen, de az osztálytársadalmakban elkerülhetetlen, valamelyik osztály érdekét képviseli, fegyver az ellenséges osztály elnyomására. Így a polgári „demokráciában” működő kapitalizmus is alkalmazza a diktatúrát a dolgozó osztályokkal szemben.

A szovjetunió egész fennállása alatt háború vagy háborús készülődésre kényszerült a nálánál sokkal fejeltebb gazdagabb kapitalista világ elleni védekezés miatt. A népi demokrácia kiteljesedését ez a hadiállapot megakadályozta. Egy barbár kegyetlen terjeszkedő élősködő kapitalista diktatúra környezetében, aki a külső és belső ellenforradalmat bőségesen ellátta minden eszközzel a szovjetrendszer elpusztítására. Ez a háború a Szovjetunióban a diktatúrát kemény és tartós fenntartásra kényszerített a demokrácia rovására. Ez viszont a kapitalisták és az egész emberiség barbárságát dicséri. Minden háború embertelen, a Szovjetunió igazságos háborút vívott a barbár kapitalista rablókkal szemben, de ez sok áldozatot kívánt, sok volt az ártatlan is. Nem a Szovjetunió kezdte a háborút, a kapitalista rablók nem akartak önként lemondani az embertelen élősködésről, ezért vívták a rablóháborújukat, védekezni kellett. Ezt a jobboldal hívei soha nem fogják megérteni, mert életelemük a felsőbbrendű élősködés vagy butaságból, érdekük ellen támogatják a jobboldaliság embertelenségét. A szocializmus csak az emberiség összefogásával győzedelmeskedhetik, ezt kezdte meg a Szovjetunió.

A „mosolygó fasizmus” ellenforradalma megdöntötte a szovjet népi demokráciát és elkezdte a terület gyarmatosítását, lerobbanva a gazdaságát. A szovjet terület gazdasága mára eltörpült a Szovjetunió és szövetségesei potenciáljához képest. Ez sokkal nagyobb veszély, mint ahogy azt a jobboldali fasiszták elképzelik, egy új forradalomhoz vezető út, milliárdos emberáldozatokkal, ami az élősködéshez való ragaszkodás miatt bekövetkezhet.

A kizsákmányolás, felsőbbrendűség, élősködés, bérrabszolgaság a kapitalizmus embertelen jobboldali erkölcse milliárdnyi ember pusztulását okozhatja a mai fejlett fegyverek birtokában. Az évenkénti több 1000 milliárd dolláros fegyverüzlet óriási pusztító potenciál, ami csak a tőkések érdeke. A helyi jellegű háborúk pillanatokon belül föld méretűvé válhatnak, erre az 1. és a 2. világháború példa és intő jel. De a kapitalizmus világrendszere elkerülhetetlenné teszi a világháborúkat, az emberiség egyre nagyobb kiirtását. Tehát mivel a kapitalizmus lételeme a háború, sőt a világháború, ezért a jobboldaliság az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény, népirtásra készülés, a tőkések és híveik előre megfontolt szándékával. A proletár jobboldali csak butaságból, érdek nélkül követi és valójában a proletár társait a háborúkban nem a saját érdekében irtja ki, hanem a tőkések minél nagyobb profitjáért, versengéséért. A proletár cserébe a pusztulást, nyomort, éhezést kapja. Megéri?

A kapitalizmus működése elképzelhetetlen jobboldali felsőbbrendű kizsákmányolás, bérrabszolgaság nélkül és ezt nem lehet megváltozatni a polgári „demokrácia” társadalmi keretei között.

A jobboldali világnézet, a felsőbbrendűség az erkölcsi alapja a polgári „demokráciában” működő kapitalizmusnak, ami manapság már a „mosolygó fasizmus”, ez időnként, ha szükséges a totális nyílt diktatúra formáját ölti fel, a klasszikus fasizmust.

A klasszikus és a „mosolygó” fasizmusnak ugyanaz a célja, az élősködés, a megvalósítási módjában van az igazi különbség, és néha átfedik egymást, de minden formájú kapitalizmusban, így a polgári „demokráciában” is, tőkés diktatúra van.

A kapitalizmus bármely változatában a cél a legnagyobb profit elérése a tőkések számára. A profit a proletárok kizsákmányolásával törvényesen történik a polgári „demokráciában” és ezzel velejár a bérrabszolgaság is, az embertelen embervásár. A munkaerő, mint áru csak az emberrel egyűt vásárolható meg, nem válaszható ketté az ember és munkaereje. Ez a vásár „szabad” választásnak tűnik, de nem az, ez a kapitalista modellben kényszer. A jobboldali felsőbbrendűség erkölcsére ezért van szüksége a kapitalizmusnak.

Az emberek tudatát és erkölcsét alapvetően meghatározza az érdekei, a létük körülményei, és az ebből adódó osztályhelyzetük. Ettől csak nagyon kevesen tudják kivonni magukat. Mert a „A lét határozza meg a tudatot!”

A kapitalizmusban érdekeltek tudatát, világnézetét, embertársaikhoz való viszonyukat a kizsákmányolás, élősködés kényszere felsőbbrendűvé formálja. A kapitalizmus működéséből következik a felsőbbrendűségi tudata, a jobboldaliság. Mivel ezt nem lehet értelmes, öntudatos emberekkel közvetlenül elfogadtatni, ezért szükséges a kapitalizmusban a tudatmódosítás, hogy a kizsákmányoltak az embertelen erkölcsöt, ami nem az érdekük elfogadják; a kizsákmányoltaknak ne a létük határozza meg a tudatukat, hanem a kizsákmányolóik érdeke. Ezért a kizsákmányoltaknak a saját érdekeiket alá kell rendelniük a felsőbbrendű kizsákmányolóiknak, így működik a kapitalizmus minden formája. Amint a kizsákmányoltak léte romlik, úgy a tudatuk is a valódi érdekeik felismerése felé módosul. Mivel a kapitalizmusnak az általános rothadása, élősködése, a világméretű nyomor, a háborúk népirtásai, az embertelen felsőbbrendű jobboldali erkölcse, a világgazdasági anarchia, és a kíméletlen harc a velejárója, így a változás mindenképpen be fog következni a szocializmus emberségesebb világába, különben az emberiség pusztulása fog bekövetkezni. Választania kell az emberiségnek, vagy az emberré válás útja, vagy vissza az állatvilágba.

A kapitalizmus működési módja kényszer a kapitalista erkölcs megvalósítására, ami alapja a kizsákmányolás, az élősködés és az ehhez szükséges hatalom megszerzése, ami a kapitalizmusban érdekeltek tudatát is módosítja, embertelenné teszi. Ezt az erkölcsöt a kizsákmányoltaknak is el kell fogadniuk, csak így működik a kapitalizmus. Ezért a kapitalizmus erkölcse a nép, a dolgozók, sőt a kizsákmányolók tudatát is embertelenné kell, hogy tegye. Mert a felsőbbrendűség, a kizsákmányolás, élősködés, bérrabszolgaság embertelen jobboldali erkölcse nélkül a kapitalizmus nem működik.

A történelem és jelen eseményinek értékelésekor a világnézet rendkívülien befolyásolja, hogy ez jó vagy rossz esemény. A helyes emberséges világnézet segít az események értékelésében. A felsőbbrendű jobboldali embertelen világnézet a felsőbbrendűeknek káros eseményeket rossznak minősíti, függetlenül valódi célja nélkül. A társadalmi, forradalmi, politikai, háborús események történelmi és jelenkori értékelésekor a jobboldali világnézetű emberek a saját érdekeinek – a kizsákmányolásnak, élősködésnek, és a bérrabszolgaságnak – a szempontjai a meghatározóak; a rabszolgák lázadását a kizsákmányolók nem szeretik, az így keletkezett események megítélését ez a szempont vezeti. A Szovjetunióban a kizsákmányolók elleni harc háború volt minden szörnyűségével, elkerülhetetlen emberveszettségeivel, ami a kapitalisták bűne, mert nem adták át önként a hatalmat a népnek, továbbra is kizsákmányolni akartak és proletár katonákat küldtek a proletárok legyilkolására. Az embertelen világnézetű jobboldali ember ezt soha nem fogja megérteni, vérében van az élősködés. A gyarmatok népeinek harcát a gyarmatosítóik ellen hasonlóan kell megítélni. A kapitalizmus és a gyarmatosítás embertelen híveinek, a jobboldali világnézetűek tudatát ez határozza meg. A szocializmus megvalósítása felszabadítja az emberiséget a jobboldali embertelen világtól.

A jobboldali világnézetűek fejletlen embertelen tudatukkal az képzelik, és butaságukban azt hirdetik, hogy a szocializmus lényege a munkakerülés a lustaság. Ez persze primitív tudatlan nézet, és csak a másokon való élősködő hívők tudatos vagy ösztönös hibás véleménye. Minden társadalom alapvetően a munkára épül, csak így lehet előállítani az életfenntartásához szükséges javakat, dolgokat. Valójában a kapitalizmusban vannak élősködő és dolgozó osztályok, tőkések és proletárok, akik közül a dolgozók a proletárok a mindenkori munka alapú társadalom dolgozói. A tőkések a minél nagyobb profitjuk érdekében szervezik a saját gazdaságukat a dolgozók kizsákmányolását és a dolgozóknak az érdekeikről történő lemondását a jobboldali erkölcs terjesztésével. A dolgok előállítására csak munkára, dolgozókra van szükség, élősködők ehhez nem kellenek.

A szocializmusban az iskolában tanították a marxizmus-leninizmus tudományát. Most az iskolákban a hamis világnézetű vallást tanítják, a kettő között óriási a különbség, mert a marxizmus-leninizmus, az ateizmus olyan tudomány, mint a matematika, a fizika, a történelem, a valóság az alapja, de a vallás nem a valóságra támaszkodik, tudománytalan világnézet. Az emberséges világban butaság a tudománytalan vallás tanítása, ez csak a jobboldali felsőbbrendű kapitalizmusban szükséges, a nép butítására való.

A vallás tudománytalan kitalált világnézet, ezért a tudományos módszerekkel nem is lehet vizsgálni, nincs bizonyíték, észlelt adat vagy jelenség, amit vizsgálni lehetne ez ügyben. A kitalált, nem bizonyított állítást cáfolni sem lehet, nem különbözik a hazugságtól, olyan mintha a semmit valaminek tekintenénk. A vallás csak hit dolga, így akármilyen kitalált butaság is elterjedhet, csak hinni kell benne.

Marx Engels – Kommunista Kiáltvány: „…A mi korszakunkat, a burzsoázia korszakát azonban az jellemzi, hogy egyszerűsítette az osztályellentéteket. Az egész társadalom mindinkább két nagy ellenséges táborra szakad, két nagy, egymással homlokegyenest szemben álló osztályra: burzsoáziára és proletariátusra. …”

„… Tőkésnek lenni nemcsak tisztán személyi, hanem társadalmi helyzet elfoglalását is jelenti a termelésben. A tőke közösségi termék és csak a társadalom sok tagjának együttes tevékenységével, sőt végeredményben csak valamennyi tagjának együttes tevékenységével hozható mozgásba.

A tőke tehát nem személyi, hanem társadalmi hatalom.

Ha tehát a tőkét közösségi tulajdonná változtatjuk át, amely a társadalom valamennyi tagjáé, akkor nem személyi tulajdon változik át társadalmivá. Csupán a társadalmi jellege változik meg a tulajdonnak. A tulajdon elveszti osztályjellegét. …”

„…A kommunizmus senkitől sem veszi el azt a hatalmat, hogy társadalmi termékeket elsajátítson, csupán azt a hatalmat veszi el, hogy ezen elsajátítás révén idegen munkát leigázzon. …”

„…Akadt olyan ellenvetés, hogy a magántulajdon megszüntetésével megszűnik minden tevékenység és általános lustaság kap lábra. Eszerint a polgári társadalomnak rég tönkre kellett volna mennie a restség miatt; mert azok, akik dolgoznak benne, nem szereznek, és azok, akik szereznek benne, nem dolgoznak. Az egész aggály arra a tautológiára lyukad ki, hogy mihelyt nincs tőke, nincs többé bérmunka. …”

„…Kell-e mélységes belátás annak megértéséhez, hogy az emberek életviszonyaival, társadalmi vonatkozásaival, társadalmi létével együtt megváltoznak képzeteik, nézeteik és fogalmaik, egyszóval tudatuk is? …”

Filozófiai Kislexikon (1980) – vallás: „azoknak a külső hatalmaknak fantasztikus visszatükröződésé az emberek fejében, melyek mindennapi létezésük felett uralkodnak, olyan visszatükröződésé, amelyben a földi hatalmak földöntúli hatalmak formáját öltik.” (Marx—Engels Művei. 20. köt. 309. old.) A vallás körébe tartózó jelenségek komplexuma az emocionális élményekkel kísért hiedelmek mellett specifikus cselekvéseket (vallási kultusz) és vallási intézményeket (egyházak, a papság intézménye) is magába foglal. A legtöbb történeti vallás hitelmélete erkölcsi-etikai előírásokat is tartalmaz. A vallás tehát különnemű elemek bonyolult együttese, amelyek között a legfontosabb a hiedelmek összessége; a kultusz, az intézmények, az erkölcs, az emóciók csak akkor öltenek vallásos jelleget és épülnek be a vallás fogalma alá tartozó jelenségek rendszerébe, ha összefüggnek a hiedelmekkel.

Valamely képzet vallásos jellegének fő meghatározó ismerve, hogy természetfelettibe vetett hittel kapcsolatos. Ide tartozik, először is, természetfeletti lények (istenek, szellemek) reális létében, másodszor, természetes jelenségek közötti természetfeletti kapcsolatok létezésében (mágia, totemizmus), és harmadszor, anyagi tárgyak természetfeletti tulajdonságaiban (fetisizmus) való hit. A vallásos ember hite szerint a természetfeletti lények, erők, ill. tulajdonságok pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják az életet, ezért minden vallás bizonyos előírásokat tartalmaz arra vonatkozólag, hogy a hívő hogyan viselkedjek a természetfelettivel szemben. Ezek az előírások a vallásos kultuszban realizálódnak. A vallásos ember abban reménykedik, hogy áldozatok bemutatásával, imákkal, ráolvasásokkal, különféle mágikus manipulációkkal kontaktust teremthet a természetfeletti erőkkel és megnyerheti, a maga oldalára vonhatja őket.

A vallás specifikumának tisztázása szempontjából fontos kérdés az idealista filozófiához való viszonyának a kérdése. Engels a filozófiai idealizmus kiinduló tételét, miszerint „a szellem az eredendő a természettel szemben” — lényegében egy típusúnak tekintette a világ teremtéséről szóló vallásos tanítással (Marx—Engels Válogatott művek. II. köt. 334. old.). Az objektív idealizmus és a vallás közvetlenül egybeesik abban a pontban, hogy mindkettő szerint létezik világon kívüli, természetfeletti erő, az objektív szellem, ill. — ami lényegében ugyanaz — az isten. Lenin rámutat arra, hogy az idealista filozófiai konstrukciók és a vallási dogmák tartalma közös mindkettő posztulálja a világ megkettőzöttségét (lásd Lenin Művei. 38. köt. 360. old.). A vallás és a filozófiai idealizmus mégsem azonos egymással. A vallás elsősorban nem az észre, hanem a hitre apellál, nem követeli híveitől, hogy összeegyeztessék dogmáit a szaktudományok adataival, az idealizmus viszont igényt tart arra, hogy tételeit az észen alapulóknak tekintsék, hogy azok a tudományos adatokból leszűrhetőknek számítsanak [igaz, a vallási igazságokat a teológia is bizonyítani törekszik pl. (isten bizonyítékok) megkísérli, hogy a vallási dogmákat ne csak az ésszel „hozza összhangba”, hanem a tudomány adataival is — ennyiben a filozófiai idealizmussal határos]. Emellett a vallási képzetek zömmel képszerűek, az idealista tanok viszont, mint általában minden filozófiai elmélet, fogalmakkal és kategóriákkal operálnak. A vallás szférájában jelentős szerepük van az emocionális élményeknek, s ezenkívül megkülönböztető vonása szerves kapcsolata kultikus cselekményekkel és az egyházi intézmények létezése.

A vallási képzetekben a szakadatlanul változó társadalmi létfeltételek, és mindenekelőtt az emberek termelési viszonyainak jellege tükröződik vissza fantasztikus módon. A vallásos fantázia szülte természetfeletti lények, a túlvilági életre vonatkozó képek letörölhetetlenül magukon viselik földi eredetük bélyegét; a különböző törzsek és népek hiedelmeinek mindig specifikus színezetet adnak életük, létük konkrét sajátosságai. A vallási fantasztikum földi forrásainak feltárása döntő csapást mér arra a teológiai spekulációra, mely szerint a vallás forrása az isteni kinyilatkoztatás. Nem elegendő azonban csupán a vallási fantasztikum természetes forrásait megállapítani, hanem azt is tisztázni kell, hogy miért tükröződik vissza az emberek tudatában társadalmi létük fantasztikus, eltorzult formában. A marxizmus—leninizmus erre a kérdésre a vallás társadalmi és ismeretelméleti gyökereiről szóló tanításában ad feleletet.

Az ősközösségi társadalomban a vallás társadalmi alapja a termelőerők alacsony színvonala, az emberek természetéhez és egymáshoz való viszonyának korlátozottsága volt. Az osztálytársadalomban, ahol a termelőerők fejlődése folytán jelentékeny mértekben csökkent az emberek természettől való függése, a vallás főként az emberek saját társadalmi viszonyainak felettük létesült uralmát tükrözi vissza. E vonatkozásban két alapvető vallást kiváltó tényező emelhető ki. Az egyik a társadalmi folyamat spontaneitása, azoknak a társadalmi erőknek kényszerítő jellege, amelyek kicsúsznak az emberek tudatos ellenőrzése alól, s számukra valami idegen és érthetetlen erők módjára fejtik ki hatásukat (lásd elidegenülés). A spontán társadalmi erőknek az emberek által szüntelenül tapasztalt pusztító hatása szüli tudatukban a vallásos képzeteket, a „visszájára fordított világ” „visszájára fordított világtudatát”. (Marx—Engels Művei. 1. köt. 378. old.) A vallás létét kiváltó másik tényező az antagonisztikus alakulatokban az osztályelnyomás, az ember ember általi kizsákmányolása. A gazdasági és politikai osztályelnyomásnak kiegészítése, részben pedig előfeltétele is a szellemi elnyomás. „A vallás a szellemi elnyomás egyik fajtája, amely mindenütt ránehezedik a másoknak végzett örökös munka, az ínség és a magárahagyatottság által szorongatott néptömegekre. A kizsákmányolt osztályoknak a kizsákmányolók elleni harcában megnyilvánuló erőtlensége elkerülhetetlenül váltja ki a földöntúli jobb életbe vetett hitét, mint ahogyan a vadembernek a természet elleni harcában megnyilvánuló erőtlensége kiváltja az istenekbe, ördögökbe, csodákba es más effélékbe vetett hitét.” (Lenin Összes művei. 12. köt. 133. old.)

A vallás azonban még a megfelelő társadalmi feltételek mellett sem jöhetett volna létre és tarthatta volna magát az emberek tudatában, ha a tudat nem rendelkezne több olyan tulajdonsággal, amelyek lehetővé teszik a vallási fantasztikum létrejöttét: „a papi maszlagnak ( = filozófiai idealizmusnak) természetesen vannak ismeretelméleti gyökerei, nem talajtalan; meddő virág, ez kétségtelen, de olyan meddő virág, mely az eleven, termékeny, igaz, hatalmas, mindenható, objektív, abszolút, emberi megismerés elő fáján nő”. (Lenin Művei. 38. köt. 351. old.) A vallás és a filozófiai idealizmus ismeretelméleti gyökerei sok tekintetben egybeesnek. „Az emberi megismerés kettéhasadása és az idealizmus ( = vallás) lehetősége adva van már az első, elemi elvonatkoztatásban.” (Lenin Művei. 38. köt. 360. old.) A vallásos képzetek létrejöttéhez a viszonylag szabad asszociáció és az empirikus realitástól való elvonatkoztatás tudati képességének meghatározott fejlettsége szükséges. Emellett a vallásnak specifikus ismeretelméleti gyökerei is vannak. Ilyen az emberi tudatnak az a törekvése, hogy megszemélyesítse a személytelen és élettelen jelenségeket. Engels így írt a vallásos visszatükrözés keletkezési mechanizmusáról „A természeti erők az ősember számára idegen, titokzatos, felsőbbséges valamik „egy bizonyos fokon, melyen valamennyi kultúrnép átmegy, ezeket az erőket magához hasonlítja megszemélyesítés útján. Ez a megszemélyesítési ösztön teremtett éppen mindenütt isteneket„ (Marx—Engels Művei. 20. köt. 675 old.) A vallásos fantázia a természet jelenségeit és erőit, megszemélyesítve azokat, önálló lényekké változtatja. A vallásos fantasztikus téveszmék kialakulására lényeges hatással vannak az emberi emóciók (felelem, vágyakozás, hála, meghatottság, szeretet, gyűlölet stb.). A félelemnek különösen nagy szerepe van a vallásos képzetek létrejöttében. Ennek az érzésnek mind intenzitási fokát, mind megnyilvánulási formáit jelentős mértékben a társadalmi feltételek határozzák meg. Az őstársadalomban — félelem az érthetetlen természeti erőktől; az osztálytársadalomban ez kiegészül a spontán társadalmi erőktől való félelemmel. „A félelem a tőke vak hatalmától, amely azért vak, mert a néptömegek nem számolhatnak vele előre, amely a proletárt és a kistulajdonost egész életében lépten-nyomon azzal fenyegeti — és nemcsak fenyegeti —, hogy »hirtelen«, »váratlanul«, »véletlenül« tönkreteszi, elpusztítja, koldussá, pauperré, prostituálttá változtatja, éhhalálba taszítja — ez a mai vallás gyökere, s ezt kell mindenekelőtt és mindenekfelett szem előtt tartania a materialistának, ha mint materialista nem akar az első elemiben maradni.” (Lenin Összes művei. 17. köt. 391. old.)

A vallás történeti jelenség, amelyet elkerülhetetlenül hoztak létre egy bizonyos fejlettségi fokon a társadalom életfeltételei, és amely az osztály nélküli kommunista társadalomban megszűnik. Habár a politikai felépítmény és a többi társadalmi tudatforma szüntelen hatást gyakorol rá, a vallás fejlődését végső soron a társadalom anyagi alapjának fejlődése határozza meg. Egyszersmind a vallás viszonylagos önállósággal is rendelkezik, fejlődésének van bizonyos belső logikája. A vallás, mint Engels mondotta, a többi társadalmi tudatformához viszonyítva „az anyagi élettől a legmesszebbre esik és látszólag a legidegenebb tőle”. (Marx—Engels Válogatott művek. II. köt. 360. old.) Ugyanúgy, mint a filozófiánál, „itt a képzeteknek anyagi létfeltételeikkel való összefüggése mindig bonyolultabbá, közbülső tagok beékelődése következtében egyre homályosabbá lesz. De ez az összefüggés megvan”. (Marx—Engels Válogatott művek. II köt. 360. old.)

A primitív vallásos képzetek szükségképpen az ember közvetlen környezetének tárgyaival voltak kapcsolatosak. A fejlett ősi nemzetség korszakában a fantázia szülte szellemek és istenek sokasága tölti be a vallásos hiedelmeket. Ezek az alakok az idő múlásával mindinkább individualizálódnak, személyneveket is kapnak. Kialakul a politeisztikus pantheon. A vallás fejlődésének következő szakaszában a nemzetségek és törzsek kiválasztják az istenek és szellemek sokaságából a maguk külön gyámolító isteneit. Itt a több isten létezésének elismerése monolátriával, vagyis az istenek egyikének kizárólagos tiszteletével kapcsolódik össze; a politeizmusnak ez a monolátriával való összekapcsolása jellemzi többek között az ókori zsidó vallás struktúráját is egészen a hellenizmus koráig. Később megjelenik a monoteizmus tendenciája, amely az ún. „magasabb rendű vallásokban” jut kifejezésre, de itt sem érvényesül maradéktalanul (lásd a kereszténységben isten háromszemélyűségének dogmáját; az „egyistennel” antipólusként szemben álló gonoszt a judaizmusban és az iszlámban stb.), s ezért tarthatatlan az a hagyományos teológiai álláspont, amely a vallásokat aszerint osztja két csoportra, hogy egy vagy több istent ismernek-e el.

A deisták (lásd deizmus) különbséget tesznek az általuk hirdetett „természetes” vallás és minden ún. pozitív vagy dogmatikus vallás között. A keresztény teológia de facto átvette ezt a felosztást, és apologetikus értelmet adott neki: a kinyilatkoztatott vallás, úgymond, istentől került az emberekhez prófétái révén, ezzel szemben valamennyi „természetes” vallás – köztük a zsidó és keresztény vallás előtti „pogány” kultuszok — úgy jöttek létre, hogy az emberek öntudatlanul keresték az istent, ezek, úgymond, tökéletlenek, s velük szemben áll a kinyilatkoztatott vallás.

A marxista valláskutatás a vallás osztályozásában abból indul ki, hogy milyen terjedelmű etnikai közösségeket egyesít. A vallás következő csoportjai különböztetendők meg: törzsi, nemzeti és nemzetközi (világ-) vallások. Napjaink világvallásai a kereszténység, az iszlám és a buddhizmus (lásd világvallások).

A vallás – fejlődésének minden stádiumában az emberek helyzetükkel való mélységes elégedetlenségének a kifejeződése volt, megnyilatkozása az elnyomottak és kisemmizettek valóságos vagy vélt erőtlenségének a jobb életért vívott harcban. Mint Marx mondotta, „…a vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, s egyszersmind tiltakozás a valóságos nyomorúság ellen”. (Marx—Engels Művei. 1. köt. 378. old.) Ez a tiltakozás azonban nem lehet hatékony. A vallás az emberek saját életfeltételei által történt letepertségéből sarjad, egyszersmind megszenteli ezt a letepertséget, elősegíti tartóssá válását. Ebben az értelemben a vallás, Marx kifejezésével, „a nép ópiuma”, és a vallás által kifejezett tiltakozás csupán „a szorongatott teremtmény” passzív „sóhaja”, aki a jobb élet utáni vágyakozását a vallásos fantázia szülte túlvilágba helyezi. Azokban a történelmi időszakokban, amikor a vallás osztatlanul uralkodott a társadalom minden rétegének tudatában, a társadalmi tiltakozás szintén vallásos burkot öltött, s az osztályharc nemritkán vallásos ideológiák harcának alakjában jelentkezett, a forradalmi mozgalom társadalmi tartalma és vallásos kifejezési formája közötti ellentmondást rejtve magában. Az a körülmény azonban, hogy haladó társadalmi erők vallásos képzeteket használtak eszményeik igazolására, nem teheti kérdésessé a vallásos világnézet általános marxista értékelését, miszerint az a valóság torz visszatükröződése.

A szocialista országokban a vallás csökevény az emberek tudatában. A szocialista, ill. a kommunista építés előrehaladásával elhalnak a vallás társadalmi gyökerei, és fokozatosan létrejönnek a feltételek ahhoz, hogy az ateista tudományos materialista világnézet teljes győzelmet arasson a lakosság minden rétegében. A szocialista országok alkotmánya biztosítja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát. A hívők szabadon gyakorolhatják vallási kultuszaikat. Az egyházat elválasztották az államtól, s az állam nem avatkozik be az állampolgárok vallási ügyeibe. Nem mond le azonban arról, hogy nevelő hatást gyakoroljon polgáraira, s megszabadítsa tudatukat a vallásos előítéletektől; az iskolák és a kulturális-felvilágosító intézmények (könyvtárak, mozi, televízió stb.) széles hálózatán keresztül tudományos ateista propagandát folytat a lakosság valamennyi rétege körében.

SaLa