Érdekesen kezd alakulni az Idlib latorrezervátum martalócai ellen a déli fertályon indított offenzíva.
Tegnapra virradóan törökországból egy meglehetősen nagy – kisebb hadseregnyi – erő hatolt be a latorrezervátum területére, és indult Khan – Sheikhun, az ostromlott latorvár irányába.
Marat al-Numan városát elhagyva azonban “nem várt nehézségekbe” ütközött a menet. Bashid és Marat Khattat térségében a szír légierő útzárat csinált számukra. Néhány latorfölvezető belesántult az akcióba, de amúgy semmi különös. Se a konvojnak, sem töröknek baja nem esett.
A veszedelem elmúltával tovább indultak VOLNA, de ekkor ismét…
Közben Törökországból két török F-16 – os indult VOLNA a tetthely felé, de érzékelőik bejeleztek: a Massayaf környéki Sz-200 – as és Sz-300 – as légvédelem rájuk állt! Inkább nem kockáztattak, hanem visszarepültek Törökországba.
A török konvoj több mint egy órán át várakozott reménykedve, de aztán otthonról szóltak nekik: túlságosan is veszélyes ott várakozni, tovább menni Khan – Shejkhun felé meg még veszélyesebb. Így aztán nem kis fölfordulás közepette visszafordult a társulat. Maarat al – Numan városában véltek menedékre lelni. Még mindig ott dekkolnak. Alighanem abban a csodában bízva, hogy a szírhadsereg tovább engedi majd őket Khan Shejkhunba. (Ami valóban csoda lenne! Nem is kicsi!)
A török vezérkar fogát csikorgatja, haját tépdesi a hallatlan damaszkuszi pimaszság, és a ‘zorosz ármány miatt! Mert mi az, hogy őket nem akarja Szíriában látni garázdálkodni a szír hadsereg? (Amúgy a fene sem hívta őket Szíriába!)
Közölték is: “Ankara fenntartja a jogos önvédelem jogát és arra kéri a feleket, minél hamarabb tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg az eset.”
Értjük ugye? “Jogos önvédelem joga” egy másik – szuverén ország – területén. Nem semmi!
Latakia tartomány északkeleti részén is nagyban űződik a latorirtás. A főszerepet tegnap az orosz – szír légipáros játszotta a Kabani – hegység szórásával Ruveissat település közelében.
Jelentések szerint ma már besszállnak a buliba a kormánycsapatok földi egységei is.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!