Politikai megjegyzések
A soviniszták dolgoznak. Egyre jobban terjednek az olyan hírek, hogy a japánok fegyverkeznek, hogy Mandzsúriában 600 zászlóaljat összpontosítottak Oroszország megtámadására. Törökország állítólag serényen fegyverkezik, hogy még ez év tavaszán megüzenje Oroszországnak a háborút. A Kaukázus állítólag felkelésre készül azzal a céllal, hogy különváljon Oroszországtól (még csak az hiányzik, hogy a lengyelek terveiről kezdjenek lármázni!). A Finnország elleni uszítást Finnország fegyverkezéséről szóló mendemondákkal hevítik. Elkeseredett kampány folyik Ausztria ellen a boszniai vasútvonal építésével kapcsolatban. Fokozódnak az orosz sajtó kirohanásai Németország ellen, mely állítólag Oroszországra uszítja Törökországot. Ez a kampány nemcsak az orosz, hanem a francia sajtóban is folyik — hogy ezt az oroszországi kormány megvesztegette, arra nemrégiben, éppen jókor emlékeztetett a dumában egy szociáldemokrata.
A komolyabb nyugati burzsoá sajtó nem hajlandó ezt az egész kampányt egyszerűen az újságírói fantázia szüleményének vagy szenzációhajhászó emberek mesterkedésének tekinteni. Nem, nyilvánvaló, hogy az „uralkodó körök” — értsd: a feketeszázas cári kormány vagy egy titkos udvari banda, mint amilyen a hírhedt „csillagkamara” — egészen határozott jelszót adtak ki, valami rendszeres „vonalat” követnek, valamilyen „új irányt” vettek. Azt, hogy a duma államvédelmi bizottságába senkit sem engednek be a duma tagjai közül, ha nem tagja a bizottságnak, vagyis nemcsak a forradalmi pártokat zárják ki a bizottságból, hanem a kadetokat is, a külföldi sajtó közvetlen kapcsolatba hozza ezzel a soviniszta kampánnyal; sőt azt mondják, hogy az orosz kormány az „alkotmányosság” megcsúfolásának teljes betetőzéseképpen a határok katonai megerősítéséhez szükséges hiteleket nem az egész dumától szándékozik kérni, hanem csak ettől a feketeszázas és októbrista bizottságtól. Közlünk néhány idézetet egy-két egyáltalán nem szocialista európai újságból, amelyeket igazán nem lehet azzal gyanúsítani, hogy derűlátóan ítélik meg az orosz forradalmat:
„A Franciaországon aratott német győzelmek (1870-ben) felkeltették, mint azt Bismarck egyszer megjegyezte, az orosz katonai vezetők becsvágyát, és ezek is kinyújtották kezüket a katonai babérok után. Politikai, vallási és történelmi okokból Törökország különösen alkalmasnak bizonyult erre a célra (az 1877—1878. évi orosz-török háború). Nyilván most is ugyanezt a nézetet vallják bizonyos oroszországi körök, amelyek elfelejtették a japán háború tanulságait, és nem értik meg, hogy mik az ország igazi szükségletei. Minthogy a Balkánon már nincsenek semmiféle olyan «testvérek», akiket fel kellene szabadítani, kénytelenek más eszközöket kieszelni, amelyekkel az orosz közvéleményre hatni lehetne. És ezek az eszközök – az igazat megvallva — még otrombábbak, mint az akkoriak: azt akarják elhitetni, hogy Oroszországot belső és külső ellenség veszi körül.
Oroszország uralkodó körei meg akarják kísérelni, hogy megerősítsék helyzetüket a régi módszerekkel, vagyis oly módon, hogy az országon belül erőszakkal elnyomják a szabadságmozgalmat, és a szomorú belső helyzetről elterelik a nép figyelmét a nacionalista érzelmek felkorbácsolásával és olyan diplomáciai konfliktusok előidézésével, amelyekről nem tudni, hogy fognak végződni.”
Mi a jelentősége ennek az új soviniszta vonalnak az ellenforradalmi önkényuralom politikájában? Ilyen politikához Csuzima és Mukden után csak olyan emberek folyamodhatnak, akik véglegesen elvesztik a talajt lábuk alól. A kétéves reakció, minden erőlködése ellenére, nem hozott létresemmi olyan belső erőt, amelyet a feketeszázak önkényuralma valamelyest is biztos támasznak tekinthetne, nem teremtett semmiféle új osztályelemeket, amelyek gazdaságilag megújíthatnák az önkényuralmat. Enélkül pedig az ellenforradalom semmiféle kegyetlenségei, semmiféle dühöngése nem tudja fenntartani Oroszország jelenlegi politikai rendszerét.
——
Sztolipin is, a feketeszázas földbirtokosok is, az októbristák is megértik, hogy nem tarthatják meg a hatalmat, ha nem teremtenek maguknak új osztálybázist. Ez a forrása annak a politikájuknak, amely teljesen tönkreteszi a parasztot, erőszakkal összezúzza a falusi földközösségeket, hogy mindenáron megtisztítsa az utat a kapitalizmus számára a mezőgazdaságban. Az oroszországi liberálisok, még a legtudósabbak, a legképzettebbek, a „leghumánusabbak” is, mint például a „Russzkije Vedomosztyi” professzorai, ebben a tekintetben jóval ostobábbak, mint Sztolipinék. „Nem kell majd csodálkozni azon — írja az említett lap vezércikkírója február 1-én —, ha például az ideiglenes novemberi szabályzat sorsának eldöntésekor a faluközösség tegnapi hívei, a szlavofilok támogatni fogják a kormánynak azt a próbálkozását, hogy megsemmisítse a falusi földközösséget a földnek egyes gazdák magántulajdonába való átadása útján… Sőt, feltételezhető, hogy a duma konzervatív többségének és a kormánynak közös védelmi céljai a dumát is, a kormányt is arra fogják ösztökélni, hogy még agresszívebb rendszabályokat alkalmazzon, mint amilyenek a hírhedt 1906-os ukázok voltak… Meglepő kép tárul elénk: a konzervatív kormány a konzervatív pártok képviselőinek közreműködésével radikális reformot készít elő a földbirtokviszonyok terén, ahol legkevésbé történhetnek éles fordulatok, és erre a radikális rendszabályra olyan elvont meggondolások alapján szánja el magát, amelyek szerint a birtoklás egyik formája előnyösebb, mint a másik.”
Ébredjen álmaiból, professzor úr — rázza le magáról az elavult narodnyik eszmék levéltári porát — vessen egy pillantást arra, hogy mit végzett a forradalom két éve. Sztolipin nemcsak fizikai erővel győzte le önöket, hanem azzal is, hogy jól megértette a gazdasági fejlődés leggyakorlatibb szükségletét, azt, hogy a régi földbirtoklást erőszakkal meg kell változtatni. A nagy „haladás”, melyet a forradalom visszavonhatatlanul létrehozott, abban áll, hogy a feketeszázas önkényuralom ezelőtt a földbirtoklás középkori formáira támaszkodhatott, most pedig kénytelen, teljes mértékben és visszavonhatatlanul kénytelen lázas sietséggel munkálkodni a földbirtoklás középkori formáinak lerombolásán. Mert megértette, hogy a régi agrárviszonyok megváltoztatása nélkül nem lehet kivezető út abból az ellentmondásból, amely feltárja az orosz forradalom legmélyebb okait: a legelmaradottabb földbirtoklás, a legfejletlenebb falu — a leghaladottabb ipari és finánckapitalizmus ellentmondásából!
Szóval önök hívei a sztolipini agrártörvényhozásnak? — kérdik majd tőlünk rémülten a narodnyikok. — Ó nem! Nyugodjanak meg! Mi a régi oroszországi földbirtoklás összes formáit ellenezzük, a földesúri földbirtoklást is, a paraszti földközösségi földbirtoklást is. Mi feltétlenül helyeseljük ennek a rothadt, rothadó és minden újat megmérgező régiségnek erőszakos megváltoztatását, — mi a föld burzsoá nacionalizálásának vagyunk a hívei, minthogy ez a burzsoá forradalom egyetlen következetes jelszava, egyetlen gyakorlati rendszabálya, amely a történelmileg szükséges változás egész élét a földesurak ellen irányítja és előmozdítja azt, hogy a paraszti tömegből kiváljanak a föld szabad gazdái.
Az orosz polgári forradalomnak az a sajátossága, hogy a forradalom alapvető kérdésében, az agrárkérdésben a feketeszázasok, valamint a parasztok és a munkások folytatnak forradalmi politikát. A liberális ügyvédek és professzorok viszont valami egészen élettelen, teljesen értelmetlen és utópikus dolgot védelmeznek: az idejétmúlta viszonyok megváltoztatásának két ellentétes, egymást kizáró módszerét akarják összebékíteni, mégpedig úgy, hogy megváltoztatásra egyáltalán ne kerüljön sor. Vagy a parasztfelkelés győzelme és a régi földbirtoklás teljes szétzúzása a forradalomban megújhodott parasztság javára, azaz a földesúri föld elkobzása és köztársaság. Vagy a Sztolipin-féle szétzúzás, amely szintén megújítja, valóban megújítja és a kapitalista viszonyokhoz alkalmazza a régi földbirtoklást, de kizárólag a földbirtokosok érdekében, a paraszttömeg határtalan tönkretevése, a falvakból való erőszakos kiűzése, kényszerkilakoltatása, éhhalál, a parasztifjúság színe-javának börtön, száműzetés, agyonlövetések és kínzások útján való kiirtása árán. A kisebbségnek nem könnyű ilyen politikát folytatni a többséggel szemben, de gazdaságilag nem lehetetlen. Segítenünk kell a népnek, hogy ezt világosan megértse. Az a kísérlet pedig, hogy szabatos reformmal, békésen, erőszak nélkül jussanak ki a középkori ellentmondásoknak abból a végtelenül összekuszált gomolyagából, melyet az orosz történelem évszázadok alatt teremtett, szűklátókörű „tokbabújt emberek” legostobább ábrándja. A gazdasági szükségszerűség feltétlenül maga után vonja és feltétlenül meg is fogja valósítani a „legélesebb fordulatot” Oroszország agrárviszonyaiban. A történelmi kérdés csak az, hogy ezt a fordulatot a földbirtokosok fogják-e végrehajtani, akiket a cár és Sztolipin vezet, vagy pedig a paraszttömegek, amelyeket a proletariátus vezet.
——
„Az ellenzék egyesülése” — ez az orosz politikai sajtó legaktuálisabb kérdése. A rendőri Sztolipin-újság, a „Rosszija” ujjong: „Egyesülés? szóval a kadetok is forradalmárok; fogd meg a kadetot!” A kadetpárti „Recs”, melyet teljesen áthat az a hivatalnoki buzgalom, hogy bebizonyítsa, a kadetok is tudnak olyan mérsékeltek lenni, mint az októbristák, kényeskedve elhúzza a száját, csak úgy árad belőle az „erkölcsi” felháborodás, amiért lelkiismeretlenül forradalmisággal próbálják vádolni, és kijelenti: Mi természetesen üdvözöljük az ellenzék egyesülését, de az egyesülés során „balról jobbra” kell tartani (február 2-i vezércikk). „Már láttunk politikai hibákat és csalódásokat. Amikor az ellenzék egyesül, természetesen a hozzátartozó pártok közül a legmérsékeltebb párt minimális programja alapján egyesül.”
Ez a program teljesen világos: a burzsoá liberalizmus hegemóniája, ez az én feltételem — mondják a kadetok —, mint ahogyan Falloux mondta Thiers-nek 1871-ben, amikor az a támogatását kérte: a monarchia, ez az én feltételem.
A „Sztolicsnaja Pocsta” felismerte, hogy szégyen és botrányos az ilyen dolgokat nyíltan kimondani és ezért „nem ért egyet” a „Recs”-csel; homályos célzásokat tesz az „október előtti hangulat”-ra (az átkozott cenzúra megakadályozza a világos politikai programot!) és lényegében alkut javasol. A „Recs” is, úgymond, vezetni akarja az új egyesülést, a forradalmárok is vezetni akarják, hát én nem kaphatnék valami províziót a tisztességes közvetítésért?
„Egyesülés” — mi a legmelegebben rokonszenvezünk ezzel a jelszóval, különösen, ha az „október előtti hangulatra” céloznak, — még ha pusztán csak céloznak is! Csakhogy a történelem nem ismétli meg önmagát, mélyen tisztelt politikus urak. És azokat a tanulságokat, melyeket „a három év történetéből” levontunk, semmilyen erő ki nem irthatja a különböző osztályok tudatából. Ezek a tanulságok rendkívül gazdagok pozitív tartalmukat tekintve is (a munkásság és parasztság tömegharcának formái, jellege, e tömegharc győzelmének feltételei 1905-ben), negatív tartalmukat tekintve is (a két duma csődje, azaz az alkotmány-illúziók és a kadet-hegemónia csődje).
Aki ezeket a tanulságokat rendszeresen tanulmányozni, átgondolni, elsajátítani, a tömegek közé vinni óhajtja — ám tessék, mi szívvel-lélekkel az „egyesülés” mellett vagyunk — az olyan egyesülés mellett, amely kíméletlen harcot folytat a forradalom árulói ellen. Nem tetszik? Akkor elválnak utaink.
A régi „október előtti” jelszó jó, és mi (ezt nem haragból mondjuk a „Nasa Miszl” c. gyűjteményben közreműködő M-d-m-nek!) nem vetjük el („alkotmányozó gyűlés”). De ez a jelszó nem elegendő. Túlságosan formális. Nem fejezi ki annak a tudatát, hogy az élet az égető kérdéseket gyakorlatilag veti fel. Mi ezt a jelszót a három nagy év nagy tanulságával egészítjük ki. A mi „minimális programunk”, „egyesülésünk programja” egyszerű és világos: 1) az összes földesúri földek elkobzása; 2) köztársaság. E célból olyan alkotmányozó gyűlésre van szükségünk, amely ezzel megbirkózik.
A két duma, két kadet duma története rendkívül szemléltetően megmutatta, hogy a társadalmi erők tényleges harca — az a harc, amely nem mindig vált tudatossá, nem mindig tört felszínre, de mindig döntő hatást gyakorolt minden nagy politikai ügy kimenetelére, és amely mindig semmivé foszlatta az „alkotmányosság” naiv és szélhámos módra ügyeskedő laikusainak fogásait —, ez a harc teljes egészében azért a két „célpontért” folyt, amelyre fentebb utaltunk. Nem elvont elméletek, hanem néptömegeink harcának, az orosz földesúri önkényuralom reális körülményei között folytatott harcának reális tapasztalatai mutatták meg nekünk a gyakorlatban azt, hogy éppen ezek a jelszavak nélkülözhetetlenek. Aki magáévá tudja tenni őket, annak azt javasoljuk, hogy „külön marsoljunk”, de „egyesült erővel üssünk”, üssük az ellenséget, mely Oroszországot pusztítja és Oroszország legjobbjainak ezreit mészárolja le.
„Ilyen egyesülési programmal egyedül fogtok maradni.” Ez nem igaz.
Olvassák el a pártonkívüli parasztoknak az első két dumában mondott beszédeit — és megértik, hogy a mi egyesülési programunk csupán megszövegezi a pártonkívüli parasztok kívánságait, szükségleteit, az ezekből a szükségletekből adódó legelemibb, elháríthatatlan következtetéseket. Aki ezeket a szükségleteket nem érti meg — kezdve a kadetokon és végezve Pesehonovon (mint írják, ő is az „egyesülést” hirdette Moszkvában) —, az ellen háborút fogunk viselni az „egyesülés” nevében.
Konok harc lesz ez. A forradalom előtt hosszú éveken át tudtunk dolgozni. Nem hiába neveztek bennünket sziklaszilárdaknak. A szociáldemokraták olyan proletárpártot teremtettek, amely nem csügged el az első harci roham sikertelensége miatt, nem veszti el a fejét, nem bocsátkozik kalandokba. Ez a párt a szocializmus felé halad, és nem teszi függővé önmagát és sorsát a burzsoá forradalom egyik vagy másik szakaszának kimenetelétől. Éppen ezért ment a burzsoá forradalom gyenge oldalaitól. És ez a proletárpárt a győzelem felé halad.
„Proletarij” 21. sz. 1908. február 26. (13.)
Lenin Művei. 4. kiad. 13. köt.
404—409. old. (oroszul).
(idézet: – Lenin Válogatott Művei 1. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!