“ÍGY HAZUDNAK…” bővebben

"/>

ÍGY HAZUDNAK…

Az ellenzéki pártok fej-fej mellett nézik messziről a Fidesz hátát

Annak ellenére sem tudtak érdemben javítani, hogy érdemben csökkent azoknak a tábora, akik elégedettek azzal, ahogy “az országban mennek a dolgok”.
Csak hibahatáron belüli eltérés van a Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, a Momentum, valamint az MSZP támogatottsága között – derült ki a Publicus Intézet legfrissebb pártpreferencia-felméréséből, amelyet a Népszava megbízásából készített. A reprezentatív kutatás szerint a Fidesz az összes megkérdezett, a biztos szavazók és a biztos szavazó pártválasztók körében is őrzi nyomasztó fölényét. Az összes megkérdezett 29 százaléka szavazna a kormánypártra egy most vasárnapi választáson, a Jobbikra és a DK-ra 8-8, az MSZP-re és a Momentumra 7-7 százaléknyian voksolnának. A biztos szavazó pártválasztók 51 százaléka támogatná a Fideszt, ebben a kategóriában a DK 11 százalékra számíthatna, míg az MSZP-t, a Jobbikot és a Momentumot 10-10 százalék támogatja. Az ellenzék tehát annak ellenére sem tudott érdemben javítani támogatottságán, hogy a Publicus Intézet szerint júliusra érdemben csökkent azoknak a tábora, akik elégedettek azzal, ahogy “az országban mennek a dolgok”. Júniusban még 16 százaléknyian voltak teljesen elégedettek és 32 százalék volt inkább elégedett. Előbbi csoport nagysága 6 százalékpontot csökkent, míg utóbbi 32-ről 35 százalékra nőtt. Ezzel párhuzamosan csökkent (27-ről 23 százalékra) azoknak a száma, akik az „inkább nem elégedett” választ adták, valamint hibahatáron belül mérséklődött az egyáltalán nem elégedettek aránya is (24-ről 23 százalékra).
A hosszú távú adatsor egyébként azt mutatja, hogy valamelyest többen elégedettek: 2015 júniusában 31 százalék volt azoknak az aránya, akik pozitívan értékelték a folyamatokat, most viszont már 44 százalék az arányuk. Ha minimálisan is, de továbbra is fölényben vannak azonban azok, akik szerint rossz irányba haladnak a dolgok. Ez a tábor négy éve még 66 százalékos volt, idén júliusban viszont már csak 45 százalékos. Nem meglepő, de a legelégedettebbek a Fidesz szavazói (76 százalék), míg legtöbb elégedetlen (91 százalék) a szocialista táborban van. A nyári voksolási hajlandóság egyébként mérsékelt (62 százalék állította, hogy biztosan elmenne szavazni). A leglelkesebbek a Momentum (92 százalék) és a DK (88 százalék) támogatói, de a Jobbik szavazóinak csak a 60 százaléka aktív. A kormánypártiak közül 74 százalék menne el szavazni, míg a szocialista szimpatizánsok 73 százaléka ígéri biztosra részvételét.  (Népszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Éppen augusztus 5 – én foglalkoztunk utoljára a témával.
Akkor a döbrögista “Nézőpont”vetítését veséztük. Megállapítva azt a nyilvánvalóan tudatos CSALÁSUKAT, miszerint ők a legnépesebb útálkozók táborából lefarigcsáltakat EGYSZERŰEN ÁTTETTÉK A HORDASZAVAZÓK KÖZÉ!

Bár a “Publicus” sem sokkal jobb a deákné vásznánál, ők legalább az ÚTÁLKOZÓK TÁBORÁT VALÓSAN TÜNTETIK FEL!

Nézzük csak:

Alább közvetlenül az udvari “Nézőpont” csudás grafikája. Amelyben a körgrafikon szürke cikkébe helyezett “Egyéb párt/rejtőzködő/nem szavazó” – ÚTÁLKOZÓK – arányát CSAK 27 százalékon mutatja. Bezzeg a horda narancssárga cikke 41 százalékot mutat. “A TELJES FELNŐTT NÉPESSÉG KÖRÉBEN”!

A “Publicus” grafikonján viszont “AZ ÖSSZES MEGKÉRDEZETT” kategóriában A MESSZE LEGNÉPESEBB “bizontalan” – ÚTÁLKOZÓK – TÁBORA a már – már megszokott 39 százalékot mutatja, míg ezzel szemben a hordafanok tábora “CSAK” 29 százalék!

Alighanem igencsak feltűnő lehet a két “felmérés” közti LÁTVÁNYOS ELTÉRÉS! Ami mintegy bizonyít(hat)ja abbéli gyanúnkat, hogy a horda “Nézőpontja” az útálkozók táborábólellopott 12 százalékot nemes egyszerűséggel a hordatáborhoz csapta. Náluk így jött ki a 27 százalék útálkozó , és a 41 százalék hordarajongó. (A többivel meg semmi értelme foglalkozni!)

Ha pedig a “Publicus” adatait tényként fogadjuk el, és azon gyanúnkat is, miszerint a “Nézőpont” a horda kedvére manipulál az ÚTÁLKOZÓK TÖMEGÉVEL! – márisláthatjuk a döbrögista számmágia lényegét!

ÁM A LÉNYEG MÉGSEM EZ! A LÉNYEG A MINDEGYIK POLITIKAI BŰNBANDÁT ELUTASÍTÓK – AZ ÚTÁLKOZÓK – LEGNÉPESEBB TÁBORA!

Akik igazán nem panaszkodhatnának a kínálatra, hiszen lenne miből “választani”! A libsiktől az illiberálisokon át a szélsőjobbig! De nem és nem tudnak “választani”! Nincs a menüben az ÚTÁLKOZÓKNAK finom.

VALAMI HIÁNYZIK A KÍNÁLATBÓL! Politikai gonosztevő egyleteink EDDIGI legnagyobb szerencséjére EZT A LEGNÉPESEBB TÁBORT senki nem akarja megszólítani!

“ÍGY HAZUDNAK…” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Az életében a jobboldalt szolgáló, néhai Arthur Finkelstein módszerei még mindig visszaköszönnek a narancspárt módszereiben. Akit érdekel a történet, itt olvashat róla:
    https://www.buzzfeednews.com/article/hnsgrassegger/george-soros-conspiracy-finkelstein-birnbaum-orban-netanyahu

    Amerikai módszerei:
    “Finkelstein célja az volt, hogy a választópolgárokat minél jobban polarizálja, és mindkét oldalt kijátssza egymás ellen. Üzemanyaga: a félelem. »A veszélyt úgy kell bemutatni, mint ami balról érkezik« – tanácsolta a 25 éves Finkelstein Nixonnak.

    Aki nem először támad, azt meg fogják verni. És Finkelstein személyessé tette a dolgokat. Minden kampánynak ellenségre van szüksége, hogy legyőzze. A negatív kampányt olyan technikává fejlesztette, amelyet »elutasító szavazásnak« nevezett – az ellenség démonizálása olyannyira, hogy még a leglustább szavazók is ki akarjanak menni szavazni, csak hogy elutasítsák őket.

    Finkelstein azt is tanácsolja ügyfeleinek, hogy ne beszéljenek magukról, hanem inkább arra összpontosítsanak kampányaikban, hogy elpusztítsák ellenfeleiket. Hírhedtté vált arról, hogy a »liberális« szitokszóvá vált. Az olyan televíziós kampányokban, amelyeket egyetlen 1990-es években élő amerikai sem tudott elkerülni, az ellenfelek »ultraliberális«, »őrült liberális«, »zavarba ejtően liberális« vagy »túl hosszú ideje túl liberális« címkéket kaptak. A kampányolók az ideológiáját »Finkel-gondolkodásnak« nevezték. Egyszerű volt, de hatékony. Finkelstein barátai gyakran állították, hogy senki sem érte el több politikus megválasztását, mint ő.”

    Szóval ezt műveli a Csúti Csánjü, mint egy jó tanítvány. Leghangsúlyosabban a félelemre és a gyűlöletre játszik a politikai marketing remény-félelem, szeretet-gyűlölet ellentétpárjai közül, de ha intézkedést kell reklámozni, nem habozik bevetni a másik kettőt sem, persze jóval kevesebb sikerrel. A Finkel-gondolkodás ugyanis megosztottságot eredményez, aminek negatív hatásait csak autokratikus eszközökkel lehet mérsékelni.

    Egy kis kiegészítés a cikkhez: Soros démont nem Finkelsteinnek kellett kitalálnia. 1998-ban, amikor a Fidesz már a “keresztény” kapcsolatrendszer felé tekintgetett, Lovas István 1997-es írását a Fidesz felhasználhatta a pártoldalán:
    https://web.archive.org/web/19980526084642fw_/http://www.fidesz.hu:80/nf_sajto_arch5.html#lovas
    Itt betekinthetünk a végső érv kezdeteinek idejébe. A Soros-tojás héjától rég megszabaduló, bár néha még liberális kukacot is elfogadó, az MSZP-hez hasonlóan nagy zsákmányra éhes Fidesz-madár ekkor már a Kereszténydemokrata Internacionálé (jelenleg: Centrist Democrat International) hazai kínálata felé tekintett, aztán hamarosan meg is ízlelte őket. Az ellenfél pedig az akkoriban sikeresebb tátogónak bizonyult Soros-fióka, az SZDSZ volt.

    (A Fidesz felső körei által befogadott Nikola Gruevszki később tanítványtárs lett Finkelsteinnél és Birnbaumnál.)
    Egy magyar cikk a módszereikről:
    444.hu-hoz illeszd: /2017/08/23/finkelstein-meghalt-de-orokre-megvaltoztatta-a-magyar-politikat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com