A volt finn nagykövet szerint „Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Unióban”
„A közös értékek és a jogállamiság megerősítése a legfőbb célja Finnország soros EU-elnökségének” – írja Finnország volt budapesti nagykövete a Helsingin Sanomat napilapban megjelent véleménycikkében.
Petri Tuomi-Nikula szerint véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy néhány tagállam semmibe veszi ezeket az értékekeket. Ezeket az országokat meg kell fosztani az uniós támogatásoktól.
A volt nagykövet úgy látja, hogy Orbán Viktor érzékelte ezt a finn szándékot, és igen idegesen reagált: „a képzelet világából vett” érvekkel támadta meg (például a tusványosi beszédében) Finnországot.
Orbánnak nagy szüksége van az EU-tól érkező forrásokra, az ország nemzeti össztemékének majdnem négy százalékát kapja EU-támogatások formájában, az egész unióban Magyarország kapja a legtöbb egy főre jutó támogatást. A magyar kormány ezekkel a támogatásokkal tudja fenntartani az kiépített intézményi korrupciót.
„Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Unióban”
– írja a volt nagykövet. A Fidesz 2010 óta egypárti uralmat épített ki, egy úgynevezett hibrid autokráciát vagy választási autokráciát (itt a brit történészt, Timothy Garton Ash-t, illetve a Guardianben megjelent cikkét idézi a nagykövet), tehát
a demokrácia, abban a formában, ahogyan az Nyugaton létezik, már nincs jelen Magyarországon.
A magyar vezetés már nem is tagadja a demokráciához való hozzáállását, Orbán ezért beszél illiberális vagy keresztény demokráciáról. Tuomi-Nikula szerint
az EU értékrendje, és szabályai minden tagállamra azonosan érvényesek. Így Magyarországra is.
Tehát elfogadhatatlan az az orbáni érvelés, hogy a volt kommunista országokra másféle szabályokat kell alkalmazni a közösségben, tolerálni kellene „speciális megoldásaikat”. (444)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Szegény VOLT finn nagykövet! Elég jól játssza a rá kiosztott szerepet, és hülyíti a finneket. Akik demokráciaérzékét valószínűleg zavarja Döbrögink hitványsága.
De a VOLT nagykövet KELL(ene) hogy tudja: A VOLT MAGYARORSZÁG EU – s legyarmatosítását anno Döbrögi tárgyalta le, Medgyessy pedig aláírta. HOGY MIT TÁRGYALT LE DÖBRÖGI? MIT ÍRT ALÁ MEDGYESSY? MIT HAGYOTT JÓVÁ A GYARMAT POLYTHYKAY GENGSZTERBANDÁINAK MINDEGYIKE?
No ezt MI nem teljesen tudjuk! A magyarokkal csak megszavaztatták! MI PEDIG MEGTETTÜK!
Döbrögi IS! – meg az EU – IS! – korrektül tartják magukat a paktumba foglaltakhoz! Meg a döbrögisztáni álellenzék is!
Ahhoz a paktumhoz, amely RÓLUNK, DE A FEJÜNK FELETT megköttetett!
Persze egyszer majd kiderül a paktum valódi – TELJES – tartalma is! (Meg tán más egyebek is!) Nah az érdekes lesz!
CSAK AKKOR MÁR KÉSŐ LESZ!
Nem javalt országok közé soroljuk Magyarországot a turistáknak.
Drága és nivotlan. Aki teheti kerülje.
Max a románoknak transitba,de az M0 autopályát öksem fogják elfelejteni.
Káosz anarchia a maffia szétverte az álamot a gyeplö beesett a lovakközé.
A maffia azt gondolta a propaganda elég a gépezet müködéséhez. ( lopás korupcio )
Nem müködik valami arra hiába monják naponta 5ször,hogy müködik attol még nem müködik.
Saját és családja érdekében mindenki kerülje Magyarországot aki teheti.
Miért kerüld Magyarországot? Propagandán tul a valoság.
1 Balesetér Magyarországon nincs elég orvos a sürgöségin
2 Budapest bulinegyed nem szakemberek a biztonságiak, több esetben sulyos testisértést szenvedtek a turisták.
3. Elromlik a gépjármüve szakember hiány miatt nem tudják a modern autokat javitani
4. Nem szakácsok föznek a Balatonon szakember hiány miatt, ( ehetetlen és drága )
5. Életeszélyben van a turista,ha eltéved pl Pécsröl Drávapiski irányába leroban az autoja és az északát az autoban tölti. Kelet-Magyarország Borsod megközeléiteni és elhagyni a gépjármüvet nem javalt.
6. Liszferenc repülötér szolgáltatásait igénybe venni Taxi parkolás nem javalt 7 euro 6perc parkolo.
7. Héviz város nincs parkolo már egy éve épitkeznek ( káosz tömeg méregdrága )
Tata és Veszprém környékét tudjuk ajálani,de azon kivül semmit.
Törtel,stb falvak 10 perc után megunja a turista nincs látnivalo szolgáltatás a turisták számára.
Kedves Igor!
Ahhoz képest, hogy szerinted Magyarországon minden szar csak pár példa, hogy jelenleg is mennyi minden van folyamatban, ahova rengeteg turista megy:
Sziget, Ozora, Fezen, Volt, Efott, stb.
Maccabi játékok
Tudom, hogy ezek nagy része kormányközeli kirakat, de ettől függetlenül még léteznek és jönnek százezer számra a külföldiek és elköltik a pénzüket.
Ha már Borsod is szóba került, ajánlok néhány települést: Diósgyőr, Lillafüred, Tokaj, Füzér, Aggtelek, Jósvafő. Ezek közül melyikeken voltál már?
Tisztelt Laci!
Igaz, valaki csak a hibákat keresi és az eredményekről tudomást sem vesz. Azért a felsorolt fesztiváloknak nagyon rossz hírük van. Nem voltam még egyiken sem, de rémisztő dolgokat hallani az ottani állapotokról. A hétvégén voltam Sárváron a Vármeetingen. Szerintem a legszínvonalasabb motoros találkozó és rockfesztivál az országban. Ez volt a 18. rendezvény. Jövőre ennek ellenére lehet, hogy elmarad, mert valószínűleg elkezdődik a Nádasdy vár teljes rekonstrukciója. Egyik szemem sír a másik nevet.
Laci szerint:
2019-08-05 – 08:04
“Sziget, Ozora, Fezen, Volt, Efott, stb.
Maccabi játékok”
Köszi! -jót nevettem…
“…jönnek százezer számra a külföldiek és elköltik a pénzüket.”
Ez meg tipikus maffia szemlélet.
Cáfold meg amit írtam, aztán nevess. Köszi.
Laci szerint:
2019-08-05 – 09:35
Kihagytad a romkocsmákat meg a Forma-1-et…
Mit cáfoljak meg? -hogy ezekkel a rendezvényekkel (+F1 + romkocsma) idecsábítjuk a népek legalját, hogy alkoholos, meg füves kábulatukban kiraboljuk őket színvonaltalan rendezvények és “szolgáltatások” apropóján? Te erre vagy büszke? Én szégyelleném magam a helyedben…
A F1 a világ legnagyobb pénzmosodája és manipulált cirkusza. A többi meg a legalja… Fenntartom, hogy ez maffiózó gondolkodás…
De azért kérdezd meg a rendezvények környéken lakókat is, hátha mégis, vagy mégsem…
Laci szerint:
2019-08-05 – 08:04
“Sziget, Ozora, Fezen, Volt, Efott, stb.
Maccabi játékok”
Ezek nélkül elvolnánk , ez is a nép hülyitéshez tartozik .
Arról nem is beszélve , hogy egy-pár hasonló “monumentális ” rendezvényt a fertő miatt már bezártak!
Brüsszelnél korruptabb hely csak egy van, Washingtonnak hívják. Budapest csak egy a sok kifizetőhelyek közül, az itteni helytartók (jelen pillanatban a Fidesz) pedig leszedik a sápot, ami nekik jár, hiszen ingyen senki nem válik hazaárulóvá.