A bojkottról
A szociáldemokraták baloldali szárnyának felül kell vizsgálnia az Állami Duma bojkottálásának kérdését. Gondoljunk arra, hogy mi mindig konkrétan, az adott politikai helyzetnek megfelelően vetettük fel ezt a kérdést. Például, már a „Proletarij” (a genfi) azt írta, hogy „nevetséges volna lemondani még a Buligin-duma kihasználásáról is” — ha ez a duma meg tudna születni. A Vitte-dumával kapcsolatban pedig „Az Állami Duma és a szociáldemokrácia” című brosúrában (N. Lenin és F. Dan) N. Lenin cikkében a következőket olvassuk: „Feltétlenül újra, tárgyilagosan meg kell vitatnunk a taktika kérdését… A helyzet most nem olyan”, mint a Buligin-duma idején (lásd id. brosúra 2. old.).
A forradalmi és az opportunista szociáldemokrácia álláspontja a bojkott kérdésében elsősorban a következőkben tér el egymástól. Az opportunisták arra szorítkoznak, hogy minden esetben a németországi szocializmus különleges időszakának általános sablonját alkalmazták. Fel kell használnunk a képviseleti intézményeket, — a duma képviseleti intézmény, — tehát a bojkott anarchizmus és részt kell venni a dumában. Ilyen gyerekesen egyszerű szillogizmusban merült ki mindig mensevikjeink és különösen Plehanov egész okfejtésé erről a kérdésről. A mensevikek határozati javaslata, amelyben kifejtik, milyen jelentőségük van szerintük a képviseleti intézményeknek forradalmi időszakban (lásd „Partyijnije Izvesztyija” 2. sz.), rendkívül szemléletesén mutatja okfejtéseiknek ezt a sablonos, történelemellenes jellegét.
Ezzel szemben a forradalmi szociáldemokraták szerint a kérdés veleje éppen a konkrét politikai helyzet pontos figyelembevétele. Nem tekinthetjük át az orosz forradalmi időszak feladatait olymódon, hogy lemásoljuk az utóbbi időkből egyoldalúan átvett német sablonokat, megfeledkezve az 1847 — 1848-as esztendők tanulságairól. Forradalmunk menetéből mit sem érthetünk meg, ha arra szorítkozunk, hogy minden további nélkül egyszerűen szembeállítjuk az „anarchista” bojkottot a választásokon való szociáldemokrata részvétellel. Tanuljanak az orosz forradalom történetéből, uraim!
Az orosz forradalom története bebizonyította, hogy a Buligin-duma bojkottálása az egyetlen helyes taktika volt, s hogy ezt a fejlemények teljesen igazolták. Aki erről megfeledkezik, aki bojkottról beszél, de közben fittyet hány a Buligin-duma tanulságainak (mint ahogy ezt a mensevikek mindig teszik), az szegénységi bizonyítványt állít ki magának, megmutatja, hogy nem tudja megmagyarázni és számbavenni az orosz forradalomnak egyik legfontosabb és eseményekben leggazdagabb időszakát. A Buligin-duma bojkottálásának taktikája helyesen vette számba mind a forradalmi proletariátus hangulatát, mind a közeli általános kirobbanást elkerülhetetlenné tevő helyzet objektív sajátosságait.
Térjünk át a történelem második tanulságára — a Vitte-féle kadet dumára. Mostanában igen gyakori eset, hogy szociáldemokrata intellektuelek bűnbánó beszédekben mentegetőznek ennek a dumának a bojkottálása miatt. Azt a tényt, hogy ez a duma összeült és közvetve kétségtelenül szolgálatot tett a forradalomnak, elegendőnek tartják ahhoz, hogy bűnbánóan tévedésnek ismerjék el a Vitte-duma bojkottálását.
Ez a nézet azonban felettébb egyoldalú és rövidlátó nézet. Ezek az emberek nem vesznek figyelembe egész sereg rendkívül fontos tényt a Vitte-duma előtti időkből, a duma fennállásának idejéből és a feloszlatása utáni időszakból. Gondoljunk csak arra, hogy azt a törvényt, amely ennek a dumának a választásait szabályozta, december 11-én bocsátották ki, vagyis akkor, amikor a felkelők fegyverrel a kezükben harcoltak az alkotmányozó gyűlésért. Gondoljunk csak arra, hogy még a mensevik „Nacsalo” is ezt írta akkor: „A proletariátus ugyanúgy el fogja söpörni a Vitte-dumát, mint ahogy elsöpörte a Buligin-dumát.” Ilyen körülmények között a proletariátus nem engedhette át harc nélkül a cárnak Oroszország első képviseleti intézményének összehívását, és ezt nem is volt szabad megtennie. A proletariátusnak harcolnia kellett az ellen, hogy az önkényuralom megszilárdítsa pozícióját egy kölcsönnel, amelyért a Vitte-duma volt hivatva kezeskedni. A proletariátusnak harcolnia kellett az alkotmányos illúziók ellen, mert teljesen ezeken az illúziókon épült 1906 tavaszán a kadetok választási kampánya és a parasztság körében folyó választás. Abban az időben, amikor annyira felfújták a duma jelentőségét, ennek a harcnak nem lehetett más módja, mint bojkott. Hogy az alkotmányos illúziók elterjedése milyen szorosan összefüggött a választási kampányban és az 1906 tavaszán lezajlott választásokon való részvétellel, az a legjobban mensevikjeink példáján látszik. Hogy ne mondjunk mást: az OSzDMP IV. (egyesítő) kongresszusa határozatában „hatalomnak” nevezte a dumát, a bolsevikok minden figyelmeztetése ellenére! Egy másik példa: Plehanov szemrebbenés nélkül ezt írta: „A kormány szakadékba fog zuhanni, ha szétkergeti a dumát.” Milyen hamar beigazolódott az, amit akkor Plehanov ellen felhoztak, mondván: fel kell készülni arra, hogy az ellenséget beletaszítsuk a szakadékba, s nem szabad kadet módra abban reménykednünk, hogy az ellenség önmagától „belezuhan” a szakadékba.
A proletariátusnak minden erejével meg kellett védenie forradalmunkban követett önálló taktikáját, vagyis azt a taktikát, hogy az öntudatos parasztsággal együtt harcol az ingadozó és áruló liberális-monarchista burzsoázia ellen. A Vitte-duma megválasztásakor azonban számos, részben objektív, részben szubjektív körülmény folytán nem követhettük ezt a taktikát — a körülmények ugyanis olyanok voltak, hogy a választásokban való részvételt Oroszország legtöbb vidékén úgy fogták fel, hogy a munkáspárt hallgatólagosan támogatja a kadetokat. A proletariátus nem fogadhatott el és nem is volt szabad elfogadnia felemás és mesterségesen kiagyalt, „ravaszságon” és fejvesztettségen alapuló választási taktikát, amelynek tulajdonképpeni célja ismeretlen, amely azt hirdette, hogy részt kell venni a duma-választásokon, de nem a dumában való részvétel céljából. Márpedig történelmi tény, amelyen mit sem változtat a mensevikek akármilyen makacs hallgatása, kertelése és csűrés-csavarása — tény, hogy senki közülük, még Plehanov sem tehette, hogy a sajtóban a dumában való részvételt hirdesse. Tény, hogy a sajtóban nem jelent meg egyetlenegy felhívás sem arra, hogy vegyünk részt a dumában. Tény, hogy maguk a mensevikek az OSzDMP egyesült Központi Bizottságának röplapjában hivatalosan elismerték a bojkottot és csak arra korlátozták a vitát, hogy melyik szakaszban kell majd alkalmazni a bojkottot. Tény, hogy a mensevikek nem a dumába való választásokra fektették a fő súlyt, hanem magukra a választásokra, sőt a választási folyamatra, mint olyan eszközre, amely módot ad arra, hogy szervezkedjünk a felkelés érdekében, a duma elsöprése érdekében. Az események viszont éppen azt mutatták, hogy a választások során nincsen lehetőség tömegagitáció kifejtésére, és hogy csakis magából a dumából nyílik bizonyos mértékig lehetőség a tömegek közötti agitációra.
Aki megpróbálja valóban figyelembe venni, tekintetbe venni mindezeket a részben objektív, részben szubjektív természetű bonyolult tényeket, az meg fogja látni, hogy a Kaukázus nem volt más, mint kivétel, amely erősíti a szabályt. Az meg fogja látni, hogy minden bűnbánó beszéd és minden olyan magyarázat, hogy a bojkottra csak az „ifjúi hév” tüzelt, az események teljesen korlátolt, felületes és rövidlátó értékelésén alapszik.
A duma feloszlatása most szemléltetően megmutatta, hogy 1906 tavaszán az akkori körülmények folytán a bojkott általában véve kétségtelenül helyes és hasznos taktika volt. Az akkori körülmények között csakis bojkottal teljesíthette a szociáldemokrácia kötelességét: csakis így óvhatta kellőképpen a népet a cári alkotmánytól, csakis így bírálhatta kellőképpen a kadetok választási szélhámosságát, s hogy ez helyes volt (mármint a bírálat és az óvás), azt fényesen igazolta a duma feloszlatása.
Egy kis példával szeretném megvilágítani az elmondottakat. Vodovozov úr, ez a félkadet, félmensevik, 1906 tavaszán szívvel-lélekkel a választások mellett és a kadetok támogatása mellett volt. Tegnap (augusztus 11-én) azt írta a „Tovariscs”-ban, hogy a kadetoknak „az volt a vágyuk, hogy parlamenti párt legyenek olyan országban, amelynek nincs parlamentje, és alkotmányos párt olyan országban, amelynek nincs alkotmánya”, — hogy „az egész kadet párt jellegét a radikális program és az egyáltalán nem radikális taktika közötti gyökeres ellentmondás határozta meg”.
Nagyobb diadalt a bolsevikok nem is kívánhattak volna, mint egy baloldali kadétnak vagy jobboldali plehanovistának ezt a beismerését.
Jóllehet feltétlenül visszautasítjuk a kishitű és rövidlátó bűnbánó beszédeket, jóllehet visszautasítjuk a bojkottnak „ifjúi hévvel” való ostoba magyarázatát, mégis távol áll tőlünk az a gondolat, hogy tagadjuk a kadet duma új tanulságait. Vaskalaposság volna, ha nem mernénk nyíltan elismerni és számbavenni ezeket az új tanulságokat. A történelem megmutatta, hogy amikor a duma egybegyűl, lehetőség nyílik arra, hogy a dumából és a duma körül hasznos agitációt folytassunk; — megmutatta, hogy a forradalmi parasztsághoz való közeledés taktikája, amely a kadetok ellen irányul, a dumán belül lehetséges. Ez paradoxonnak látszik, de ez már a történelem iróniája: éppen a kadet duma mutatta meg különösen szemléltetően a tömegeknek ennek a — nevezzük röviden — „antikadet” taktikának a helyességét. A történelem könyörtelenül eloszlatta az alkotmányillúziókat és a „dumába vetett hitet”, de egyben feltétlenül bebizonyította, hogy egy ilyen intézmény a forradalom szempontjából bizonyos fokig, ha csak kis mértékben is, hasznos, mint szószék az agitációhoz, a politikai pártok igazi „mivoltának” leleplezéséhez stb.
Mí következik ebből? Nevetséges lenne, ha szemet hunynánk a valóságon. Éppen most érkezett el az ideje annak, hogy a forradalmi szociáldemokraták szakítsanak a bojkottálási taktikával. Nem mondunk le arról, hogy résztvegyünk a II. dumában, amikor (vagy „ha”) ezt összehívják. Nem mondunk le arról, hogy felhasználjuk ezt a harci területet, de úgy, hogy semmiképpen sem becsüljük túl szerény jelentőségét, hanem ellenkezőleg, a történelem adta tapasztalatok alapján teljesen alárendeljük egy másik fajta harcnak — a sztrájk, a felkelés stb. útján vívott harcnak. Összehívjuk majd a párt ötödik kongresszusát; a kongresszuson határozatba foglaljuk, hogy a választások esetén néhány hétre választási egyességre lépünk a trudovikokkal (ha nem ül össze a párt ötödik kongresszusa, lehetetlen egy egyöntetű választási kampány, a „más pártokkal való blokkokat” pedig feltétlenül tiltja a negyedik kongresszus határozata). És akkor megsemmisítő csapást mérünk a kadetokra.
Ez a következtetés azonban korántsem, semmiképpen sem meríti ki a ránk váró feladat egész bonyolultságát. Szándékosan emeltük ki ezeket a szavakat: „választás esetén” stb. Még nem tudjuk, összehívják-e a második dumát, mikor lesznek a választások, milyen lesz a választójog; milyen lesz az akkori helyzet. A mi következtetésünknek ezért megvan az a baja, hogy túlságosan általános: szükség van rá, hogy összegezzük vele a múlt tapasztalatait, hogy számbavegyük ennek a múltnak a tanulságait, hogy helyesen vessük fel a taktika majdan felmerülő kérdéseit, de még teljesen elégtelen ahhoz, hogy megoldjuk vele a legközelebbi jövőben követendő taktika konkrét feladatait.
Csak a kadetok és mindenféle „kadetoskodók” elégedhetnek meg ma egy ilyen következtetéssel, csak ezek fabrikálhatnak maguknak „jelszót” az új duma utáni sóvárgásból, csak ezek bizonygathatják a kormánynak, hogy mennyire kívánatos a duma mielőbbi összehívása stb. Csak a forradalom tudatos vagy nem tudatos árulói lehetnek most minden erővel azon, hogy a javuló hangulat és a felindulás elkerülhetetlen újabb hulláma éppen a választásokban érje el tetőfokát, nem pedig az általános sztrájkkal és felkeléssel vívott harcban.
Elérkeztünk a mai szociáldemokrata taktika kérdésének kulcsához. A kérdés lényege most korántsem az, hogy általában résztvegyünk-e a választásokban. Akár „igennel” válaszolunk erre a kérdésre, akár „nemmel”, az égvilágon semmit sem mondtunk meg az adott helyzetből fakadó fő feladatról. A politikai helyzet 1906 augusztusában látszólag ugyanolyan, mint 1905 augusztusában volt, de ez alatt az idő alatt óriási lépéssel jutottunk előre: sokkal pontosabban rajzolódtak ki a harcoló felek erői, sokkal pontosabban alakultak ki a harc formái, sokkal világosabban látható, mennyi idő szükséges egyik-másik — ha lehet ezt a kifejezést használni — stratégiai hadmozdulathoz.
A kormány terve világos. Teljesen helyes volt a számítása, amikor megállapította a duma összehívásának időpontját, és nem állapította meg, a törvény ellenére, a választások időpontját. A kormány nem akarja megkötni a kezét, nem akarja kijátszani lapjait. Először is, időt akar nyerni, hogy gondolkodhasson a választási törvény módosításán. Másodszor — és ez a legfontosabb —, akkorra tartogatja a választások kitűzését, amikor az új, emelkedő hullám jellegét és erejét már teljesen meg tudja majd állapítani. A kormány az új választásokat éppen olyan időpontra akarja kitűzni (s talán olyan formában is, azaz ilyen vagy amolyan választásokat), hogy ezzel felaprózza és erőtlenné tegye a kezdődő felkelést. A kormány helyesen okoskodik: ha teljes nyugalom lesz, talán össze sem hívjuk a dumát, vagy visszatérünk Buligin törvényeihez. Ha azonban lesz egy erős mozgalom, megpróbáljuk majd szétforgácsolni olymódon, hogy ideiglenesen kitűzzük a választásokat, és ezekkel a választásokkal néhány gyáva vagy együgyű embert elcsalunk a közvetlen forradalmi harctól.
A tompaeszű liberálisok (lásd „Tovariscs” és „Recs”) annyira nem értik a helyzetet, hogy szinte belerohannak a kormány kelepcéjébe. Őrült buzgalommal „bizonygatják”, menynyire szükséges a duma és mennyire kívánatos, hogy a fellendülés a választások irányában fejlődjék. De még ők sem tagadhatják, hogy a legközelebbi harc formájának kérdése még nyílt kérdés. A mai (augusztus 12-i) „Recs” bevallja: „hogy mit mond majd ősszel a paraszt… ezt egyelőre nem tudni.” „Szeptemberig-októberig, míg végleg ismeretessé nem válik a parasztok hangulata, nehéz bármilyen általános jóslásokba bocsátkozni.”
A liberális burzsoák hívek önmagukhoz. Nem akarnak és nem is tudnak aktívan közreműködni a harc formáinak kiválasztásában, a parasztság hangulatának ilyen vagy amolyan irányba való terelésében. A burzsoázia érdeke nem a régi hatalom megdöntése, hanem csak annak gyengítése és egy liberális kormány kinevezése.
A proletariátus érdeke a régi, cári hatalom teljes megdöntése és teljhatalmú alkotmányozó gyűlés, egybehívása. A proletariátus érdeke, hogy a legaktívabban beavatkozzon a parasztok hangulatának kialakításába, a harc legerélyesebb formáinak és legalkalmasabb pillanatának megválasztásába. Semmiképpen sem szabad levennünk a napirendről vagy elhomályosítanunk az alkotmányozó gyűlés forradalmi úton, vagyis egy ideiglenes forradalmi kormány útján való összehívásának jelszavát. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy tisztázzuk, mennyire vannak meg a felkelés feltételei, mennyire tudjuk a felkelést egyesíteni a sztrájkharccal, és a forradalmi erőket erre a célra tömöríteni és előkészíteni stb. A leghatározottabban rá kell térnünk arra az útra, amelyet „A hadsereghez és a hajóhadhoz” és „Az egész parasztsághoz” intézett ismert kiáltványok jelölnek ki, azok a kiáltványok, amelyeket valamennyi forradalmi szervezet „blokkja” írt alá, beleértve a trudovikok csoportját is. Végül is, különösképpen gondoskodnunk kell arról, hogy a kormánynak semmi körülmények között ne sikerüljön a választások kitűzésével se felaprózni, se megállítani, se gyengíteni a kezdődő felkelést. Ebben a tekintetben feltétlenül kötelező ránk nézve a kadet duma tanulsága, vagyis az a tanulság, hogy a duma-kampány alárendelt, másodrendű harci forma, a harc fő formája pedig — a mai helyzet objektív körülményei folytán — továbbra is a nép nagy tömegeinek közvetlen forradalmi mozgalma.
Természetes, hogy ezt a taktikát, amely a duma-kampányt alárendeli a harc fő formájának, amely ezt a kampányt második helyre szorítja arra az esetre, hogy ha a harcnak kedvezőtlen kimenetele volna vagy elhúzódna, míg a második dumával kapcsolatban nem szerzünk bizonyos tapasztalatokat — ezt a taktikát, ha úgy tetszik, régi bojkottista taktikának is nevezhetjük. Formailag síkra lehet szállni ezért az elnevezésért, mert a „választási előkészületek” — a mindig kötelező agitációs és propagandamunkán kívül — olyan egészen apró technikai előkészületekre szorítkoznak, amelyeket csak nagyritkán lehet jóval a választások előtt végrehajtani. Nem akarunk szavakon nyargalni, de lényegében véve ez a régi taktika következetes továbbfejlesztése, nem pedig annak megismétlése, a régi bojkottból leszűrt következtetés, nem pedig a régi bojkott.
Foglaljuk össze az elmondottakat. Le kell szűrnünk a kadet duma tapasztalatait, és a tömegek között el kell terjesztenünk tanulságait. Igyekeznünk kell bebizonyítani, hogy a duma „hasznavehetetlen”, hogy alkotmányozó gyűlésre van szükség, hogy a kadetok ingadoznak, követelnünk kell, hogy a trudovikokat kiszabadítsák a kadetok igája alól, támogatnunk kell az előbbieket az utóbbiakkal szemben. Azonnal el kell ismernünk, hogy új választások esetén a szociáldemokratáknak választási egyességet kell kötniök a trudovikokkal. Minden erőnkkel szembe kell szállnunk a kormánynak azzal a tervével, hogy a választások kitűzésével szétforgácsolja a felkelést. A szociáldemokráciának fokozott erővel síkra kell szállnia kipróbált forradalmi jelszavaiért, s minden erejével azon kell lennie, hogy szorosabbra tömörítse a forradalmi erőket, a forradalmi osztályokat, hogy a legközelebbi jövőben minden bizonnyal bekövetkező fellendülést a cári kormány elleni általános fegyveres felkeléssé változtassa.
A megírás ideje: 1906. augusztus 12. (25.)
„Proletarij” 1. sz. 1906. augusztus 21.
Lenin Művei. 4. kiad. 11. köt.
118—125. old. (oroszul).
(idézet: – Lenin Válogatott Művei 1. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Lenin vagy nem Lenin ez itt a kérdés.
A válasz nem lenni a kapitalizmus 2040re lakhatatlaná teszi a földet.
Aki látta a szibériai erdötüzet az megérti.
Nem lehet vissza forditani a folyamatot az oceán hömérséklete átlépte a kritikus pontot.
Spirálisan fognak a történések felgyorsulni globálisan