Tegnap Irán kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával – jelentette a Fox News amerikai hírtelevízió Pentagon – béli forrásokra hivatkozva.
A Fox News közlése szerint a “Shabaab – 3” típusú rakéta, amelyet 25 – én este lőttek ki Irán déli részén, körülbelül 960 kilométer megtétele után az ország északi részén csapódott be a Teherántól nem messze lévő sivatagos területen. A rakétakisérlet nem jelentett veszélyt a térségbeli amerikai katonai bázisokra vagy a hajózásra.
De így is éppen elegendő volt egy jó adag Washington – Jeruzsálem hisztizésre.
Július 25-én Észak – Korea is tesztelt. Ők két rövid hatótávolságú rakétát, amelyek 50 kilométeres magasságra emelkedtek, és Japán – tengerbe estek. Az USA szerint az egyik körülbelül 430 kilométerre repült, a másik pedig 690 kilométerre.
“Ezek új típusnak tűnnek. Technikailag nagyon hajaznak az orosz Iskander 9K720 rakétarendszerekre” – jajdult fel a dél – koreai hadügy. A japán Kyodo – hírügynökség szerint a KNDK hadserege valószínűleg a módosított KN – 23 ballisztikus rakétát tesztelte.
Szöul, Washington és Tokio most közösen rettegnek, bár az USA szerint semmi vész!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Nincs itt semmiféle rettegés – igazából okuk sincs erre – csak a szokásos hisztizés !
Az amcsik meg agyba-főbe gyakorlatoznak ….. ez pedig veszélyesebb !
Hány kilométer Irántól Izraelig ?
Kb. 1 000 km, de légvonalban csak a nagy ballisztikus rakéták és a hülyék támadnak – mert onnan VÁRJÁK a támadást !
Iránnak a robotrepülőgépei lesznek nagyon veszélyesek !!!