374 voks: Sikerül-e von der Leyen csúcshódítása Európában?
Ma szavaz az Európai Bizottság új elnökéről az Európai Parlament. Este Strasbourgban kiderül, hogy sikerül-e a német Ursula von der Leyennek a csúcshódítás: a frakciók megosztottak, ezért a megválasztása bizonytalan. Orbán Viktor a V4-ek sikereként tudná kommunikálni, ha von der Leyennek hívnák Juncker utódját.
Ma reggel 9 órakor teszi meg nyilatkozatát Strasbourgban az Európai Parlamentben (EP) a Juncker utódjának jelölt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök-jelöltjeként a megválasztása elött. Aztán 12.30-ig “kiemelt vita” keretében szólhatnak hozzá az európai parlamenti frakciók képviselői pro vagy kontra a felszólalásához. A választásra – titkos szavazással – este 6-8 óra között kerül sor.
374 a “bűvös” szám – Ursula von der Leyennek legalább ennyi szavazatot kell megszereznie (a 751 EP-képviselő közül jelenleg négy képviselő hiányzik). A német CDU-s politikusnak ugyanakkor bizonytalan a megválasztása, jóllehet, von der Leyen a “csúcshódítás” érdekében már bejelentette: szerdán lemond a német szövetségi kormány védelmi miniszteri tisztéről – a választás etedményétől függetlenül -, hogy majd minden erejével Európát szolgálhassa. Ursula von der Leyen 2005 óta tagja Merkel kormányának, a védelmi tárca vezetése előtt a családügyi, majd a munkaügyi minisztérium vezetését bízta rá a kancellár.
Bizonytalan a megválasztása
Az viszont, hogy meglesz-e a 374 szavazat, még hétfő este is bizonytalan volt.
Az EP-frakciók megosztottak a kérdésben. Az EP-választáson győztes Európai Néppárt bizonyos képviselőinek nem tetszik, hogy az Európai Tanács “felrúgta” a csúcsjelölti elvet, és Merkel hiába harcolt, Manfred Webernek végül is – miután Macron francia elnök a V4-ek közremüködésével, Orbán Viktorral az élen és az olaszokat is csatasorba állítva – hatásosan opponálta a “súlytalan” bajor jelölését, Webernek a finisben föl kellett adnia álmait.
Mindennek ellenére von der Leyen a Néppártból 180 körüli voksra számíthat.
A szociáldemokraták frakciója megosztott: a németek nem fogják megszavazni von der Leyent. Martin Schulz több nyilatkozatában is Orbán Viktort és a V4-eket okolta, amiért az ö jelöltjük Frans Timmermans kiesett. A szociáldemokraták csúcsjelöltjét végül is a Macron-Orbán “tengely” siklatta ki, de a szociáldemokraták Merkelre is neheztelnek. Az olasz szociáldemokraták azonban megszavazhatják von der Leyent, aki nyitottnak mutatkozik a migránsok igazságosabb elosztására a jövőben.
Ami a magyar baloldali képviselőket illeti: a DK a Facebookon szavaztatta meg szimpatizánsait, hogy képviselőik támogassák-e von der Leyen jelölését, miután Gyurcsány Ferenc szerint „csalódást keltő” volt a jelölt szereplése az EP-beli meghallgatáson. Ujhelyi István viszont már korábban bejelentette, hogy – a meghallgatás eredményétől függetlenül – nemmel szavaz a von der Leyen kiválasztási módja elleni tiltakozásul.
A szociáldemokraták garanciákat szeretnének arra is, hogy von der Leyen a populistákra, euroszkeptikusokra valamilyen mechanizmussal gyakoroljon nyomást a jogállamiság rendszerszintü sérelmének a megakadályozása érdekében. Azaz, legyen “politikai bizottság” jellegű az új EB is, ami mellett Juncker is hitet tett a maga ciklusában.
Az Újítsuk meg Európát frakció – a liberális ALDE és Emmanuel francia elnök mozgalmának, az En Marche-nak a képviselői – 108 képviselővel a harmadik legnagyobb csoportot jelenti az EP-ben. Elvárásaik: Lengyelország, Magyarország és más renitensek megfékezése, már ami a jogállamiság sérelmét és a közös alapértékek negligálását illeti, szigorú klímavédelmi célok, plusz: Margrethe Vestager, aki az ALDE csúcsjelöltje volt, kapjon alelnöki posztot az új Bizottságban. Von der Leyen a liberálisok előtt tett vállalást arra is, hogy megkéri a tagországokat, a férfi uniós biztos-jelölt mellé nevezzenek meg egy női biztos-jelöltet is. Erre Orbán Viktor például épp az atv.hu-nak nyilatkozva pénteken már közölte: „Nem tudjuk teljesíteni ezt a kérést. Nálunk már van döntés arról, hogy ki a jelöltünk (Trócsányi László) és az a döntésünk, hogy csak egy jelöltet nevezünk meg”. Egyelőre nem tudni, hogy az RE (benne a Momentum két képviselője) hogyan szavaz Ursula von der Leyenről, de az biztos: képviselőiket nem töltötte el lelkesedéssel a jelölt múlt heti meghallgatása.
Az EP-ben a Zöldek 74 képviselővel rendelkeznek, és már a múlt héten jelezték: nem sikerült őket meggyőznie a jelöltnek. Az Északiak azonban inkább von der Leyen fognak szavazni, mintsem ellene.
Ha…
Ha nem kapna bizalmat a jelölt, akkor az állam- és kormányfőknek az Európai Tanácsban új jelöltet kell állítani. Amivel újra indulna a jelölési procedúra.
Az Európai Parlament – ha a választás sikertelen lenne – várhatóan tárgyalást kezdene a Tanáccsal.
Ha viszont Ursula von der Leyen megkapja a 374 vagy annal több voksot, az Európai Bizottságnak egy német, hétgyerekes kereszténydemokrata elnöke lesz, aki azonban korábban már beszélt Európai Egyesült Államokról, és 2014-ben, ha átmenetileg is, de egy szír menekültet fogadott be a házába.
Közép-Európa sikere lenne?
Von der Leyen megválasztását Orbán Viktor sikerként fogja kommunikálni, a V4-ek sikereként. Arról Rogán Antal beszélt korábban, hogy a magyar kormányt a választók azzal bízták meg, hogy állítsa meg a bevándorlást. Von der Leyen jelölésekor Közép-Európa és benne Magyarország egyértelműen összefogott, és hallatta a hangját. Lehet megelőlegezett bizalmat adni az új vezetőknek, Ursula von der Leyen asszonyt is úgy választották meg, hogy
Orbán Viktor telefonon beszélt a jelölttel, és megkérdezte őt arról, hogy bizottsági elnökként hajlandó-e kellő tiszteletet tanúsítani Magyarország és a közép-európai nemzetek iránt – mondta Orbán Viktor kabinetminisztere, akinek az elmondása szerint “erre egyértelmű ígéretet kaptunk”.
Rogán Antal azt is szükségesnek tartotta megjegyezni: az Európai Bizottság elnökének semelyik ország vezetőjének nem kell megfelelnie. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Von der Leyen megválasztását Orbán Viktor sikerként fogja kommunikálni…”
– Az előző választást is sikerként könyvelte el Döbrögi. Meg is tettek mindent Juncker megválasztásáért!

(Aztán rájött a horda, hogy TÉVEDETT! Viszont az EU – ban még működnek bizonyos demokratikus mechanizmusok, és…! No meg ÉRDEKEK!)
Döbrögi azt is óórrrijássi dijadaljaként aposztrofálná Döbrögisztánban, ha saját heréivel a füleiben térne haza vajdaságába! POTENCIÁLOM NŐTT A ‘ZÚNIJÓBAN! – harsogná, a fancsorda pedig buzgón bőgné: a vajdának a fülén is…! Hát mi ez ha nem potenciaerősödés?! Dijadal a javából!
Kétségeink ne legyenek: éjféltől az újabb Döbrögi dijadaltól lesz hangos vajdaság!
NEKÜNK MEG MÁR TELJESEN MINDEGY!

Kár túlságosan sokat belelátni a Csánjü (Orbán) európai pozícióiba. Azt teszi, amire rákényszerül. Figyeli a szélkakast, és ő is annak megfelelően fordul. Sokan voltak a csúcsjelölti rendszer ellen, ezt szépen lekövették a megfelelő emberek, az eredményeket továbbították a Csánjünek, ő pedig ezt felhasználhatta a „Tisztelet-kampány” során, amikor simán hátbaszúrta a korábban ígérettel támogatott Webert, aki elkövette azt a hibát, hogy kijelentette: nincs szüksége a támogatására. A Csánjü most megtehette, hogy ezt nem nyeli le, és a saját táborában hasznára vált a politikai húzás. A következő jelöltet nehéz lett volna lenyomni a többség torkán, ezt szintén időben vette észre, így megint úgy tűnhetett, hogy aktív szerepe volt az elgáncsolásában, de annak jelölése eleve túl sok problémát hozott a felszínre alsóbb és felsőbb szinteken egyaránt, például a lengyel és a magyarországi vezető pártok egyes intézkedései, valamint a Brexit nyomán fellépő feszültségeket, a vezető pozíciók országonkénti és pártcsaládonkénti eloszlását, valamint újból a csúcsjelölti rendszert magát. Végül az EPP egységes támogatásának hiánya pecsételte meg a sorsát (mellesleg ő is csúcsjelölt volt), ez a Csánjü nélkül is ment volna. A szocialistákat kompenzálták a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői pozícióval, a franciákat pedig egy olyan német jelölttel, aki egyértelműen Macron víziója mellett áll ki (az ECB élére már korábban is franciát képzeltek el). A Csánjünek nem maradt más, mint győzelemként értékelni a kényszerű, de azért a lehetőségekhez képest hatékonynak tekinthető helyezkedését, ami belpolitikai szempontból tényleg felérhet számára egy győzelemmel, „európai” szempontból pedig a falka melletti csaholásnak nevezhető.
Most valóban szurkolnia kell Ursula von der Leyennek. Ha nem jön be, rá meg leprásként kezdenének tekinteni már a saját pártcsaládjában is, az ténylegesen megingatná az EPP-beli jövőjét. Ha viszont Ursula nyer, később már teljesen mindegy, hogy mit fog mondani rá a Csánjü, mert aligha kell komolyan aggódnia az EPP-ből való kitessékelése miatt. A narancsködben úszóknak úgyis simán megmagyarázza, miért nyilatkozott jókat korábban arról, akit akár szintén Soros emberének nevezhet majd, ha eljön az idő.
Nem „Martell Károly” nyerte a választásokat: https://24.hu/?utm_source=24.hu&utm_medium=banner&utm_campaign=24.hu_right_side